Bár egyesületüket csak 2020-ban alakították meg, a Tűzcsiholó munkatársai évtizedek óta foglalkoznak állami gondoskodásban felnőtt fiatalok, felnőttek és családjaik támogatásával. Az egyesület egyik alapító tagjával, Illésné Áncsán Aranka gyerekvédelmi szakemberrel, korábbi intézetigazgatóval – akit sok korábbi pártfogoltja és az ország csak Anyácskaként ismer – az egyesület munkájáról, a gyerekotthonok mindennapjairól és arról beszélgettünk, milyen nehézségeket gördít az élet az állami gondoskodásból kikerült fiatalok elé. 

Bemutatnád röviden az Egyesületeteket?
A Tűzcsiholó Egyesület olyan családokkal dolgozik, ahol az apa vagy az anya, esetleg mindkét szülő állami gondoskodásban nevelkedett. A legfontosabb feladatunknak azt tekintjük, hogy hozzásegítsük őket, hogy saját gyerekeiket már ők maguk tudják felnevelni.

Illésné Áncsán Aranka (Fotó. Tűzcsiholó Egyesület)

Törvényszerű, hogy az állami gondoskodásban felnőtt fiatalok gyereke megismétli szülei sorsát?
Számadatokat nem fogok tudni mondani, de nagyon sokszor megtörténik, még akkor is, ha ezeknek a fiataloknak a nagy része úgy megy neki az életnek, hogy ő majd egészen másképpen csinálja.

Milyen okai vannak ennek?
Azt a tudást, ami egy jó színvonalú, harmonikus családi élet működtetéséhez kell, ezek a gyerekek nemcsak a saját családjukban, de a gyerekotthonban sem tudják megkapni. Ez egy buborék. Nemcsak arra nem látnak benn példát, hogy működik egy párkapcsolat, hogyan lehet rendezni benne a konfliktusokat, de arra sem, hogy egyáltalán milyen az élet odakinn. Egy szegényebb családnál például a gyerekek látják, hogy a szüleiknek nagyon meg kell gondolni, mit vásárolnak, és a hó végére így is elfogy a pénz. De látják azt is, hogyha elfogy a pénz, akkor mit tudnak csinálni, hogy ne haljanak éhen.

Az otthonban hó elején meg a hó végén is ugyanúgy megvan a ruha, az étel, és fedél is van a fejük felett, aztán kint ezek egy pillanat alatt elveszhetnek a legapróbb botlás miatt,

és nincs senki, aki segítsen. Az én gyerekem, ha elveszíti a munkáját, és nem tudja kifizetni az albérletét, hazajön, a család megtartja őt, és segíti abban, hogy újból útnak tudjon indulni. Ha ez egy állami gondozott gyerekkel esik meg, az utcára kerül, és onnantól kezdve borzasztóan nehéz visszakapaszkodnia. Ha mindez úgy történik meg, hogy már gyerekei is vannak, őket könnyen kiemelhetik a családból. Ehhez nem kell bántalmazónak, vagy súlyosan elhanyagolónak lenni.

Hogy tud nekik segíteni az Egyesület?
Mentorálással, adósságrendezéssel, tehetséggondozással, kríziskezeléssel, tanácsadással, programokkal, de a legfontosabb, hogy ott álljunk mögöttük megtartó közegként, akikhez fordulni lehet, akitől megkapják azt a figyelmet, amire egyébként mindenkinek szüksége van. És ez nemcsak a krízishelyzetekre, de az örömre is igaz: amikor megszületik egy gyerek, vagy sikerül elhelyezkedni a munkában, sokszor a jó hírt sincs kinek elmondani. 18 éves koruk után némi életkezdési támogatással (ez maximálisan szűk kétmillió forint, összege többek között attól függ, ki mennyi ideig élt állami gondoskodásban) becsukódik mögöttük az ajtó.

Ez az összeg egyszerre tűnik soknak és kevésnek…
Igen. Ha arra gondolunk, hogy a saját gyerekünknek például hányan tudunk kétmillió forintot adni 18 éves korában, hogy na tessék, kisfiam, soknak tűnhet, de ha az ember azt is tudja, hogy ez minden, amivel útjukra engedik őket, és 18 évesen kellene róla jól dönteni, kiderül, hogy rettentően kevés. Már csak azért is, mert muszáj lakhatásra költeni. Régebben csak vásárlásra lehetett, ma már lehet bérlésre is, de nagyon sok gyerek úgy gondolkodik, hogy jó, akkor vegyünk ebből valamit, mert úgy mégis csak fedél lesz a fejem fölött. Csakhogy ebből a pénzből maximum egy isten háta mögötti kistelepülésen, borzasztó messze a munka- vagy bármiféle lehetőségtől tud venni egy rossz állapotú házat, és ezzel megint csapdahelyzetbe kerül, mert ha nincs munka, nem fogja tudni fenntartani a családot és nincs semmilyen előrelépési lehetősége sem. Ilyenkor például abban is segítünk, hogy megtanítjuk őket a kertjükben gazdálkodni, hogy ültessenek krumplit, répát, bármit, amit föl tud használni a család, hiszen már ezzel is valamicskét tudnak javítani a helyzetükön. A pénzügyi tudatosság tanítása és az adósságrendezésben nyújtott segítség megint csak nagyon fontos, mert ha nincs háttér, megtartó közeg, akkor nagyon könnyű lecsúszni. Nagyon sokszor előfordul, hogy

egy egyszerű telefonos tartozásból vagy személyi kölcsönből milliós adósságok halmozódnak fel,

ilyenkor meg már az illető nem tud elmenni bejelentett munkára, mert azonnal rámozdul a fizetésre az a cég, akinek tartozik. Ha viszont nincs bejelentett munkája, nincs betegbiztosítása, elesik kedvezményektől… nagyon gyorsan be lehet kerülni abba a spirálba.

A gyermekotthonban az életkezdéshez szükséges készségek megtanítására nincs kapacitás?
A gyermekotthonokban arra törekszenek a kollégák, hogy megtanítsák a gyerekeket mindenre, ami az életkezdéshez szükséges, de így sem fogja tudni megtapasztalni a gyermek azokat a dolgokat, amit egy családban átél. Nem látja, hogy hogyan tudjuk művelni a kertünket, hogyan nevelhetünk baromfit, amivel önellátóbbá tudunk válni, vagy hogy mit kell kezdeni egy csecsemővel, hogyan válik majd egészséges felnőtté.

Az elmúlt hetekben a Böjte Csaba vezette alapítvány egyik gyerekotthonának bántalmazásos történetétől volt hangos a sajtó. Mit tanulhatunk mi itthon ebből az esetből? 
Fontos, hogy minden gyerekre kellő figyelmet tudjunk fordítani, és arra kell törekedni, hogy minél kisebb legyen az esélye annak, hogy bántalmazás áldozatai legyenek. A kisebb intézményekben erre talán jobban van mód, különösen akkor, hogy ha a külső monitorozás is jól megoldott. 

Hogy kerültök kapcsolatba azokkal a fiatalokkal és fiatal családokkal, akiknek segítetek?
Az általunk támogatott családok zöme a Tiszadobi Gyermekotthonhoz (valamikori gyermekvároshoz) kötődik. A szülők valamelyike, vagy mindketten nevelkedtek ebben az otthonban. Tiszadobon különleges élet zajlott: igyekeztünk megőrizni azokat a hagyományokat, ami még a gyermekvárosi korszakban alakult ki. Sajátos szellemiség jellemezte a közösséget, ahol nagy szerepe volt a közösségi létnek, az egymásra figyelésnek, támogatásnak, becsülete volt a tisztességes munkának, a tanulásnak. A gyermekotthonból kikerülő fiatalok kötődése így a társaikhoz, a nevelőikhez és ahhoz a csodaszép környezethez is megmaradt. Figyelnek egymásra, tudják, hogy mi történt a társaikkal, ha szükségük volt ránk, egykori nevelőikre, ott voltunk. Ez a kapcsolódás maradt meg a mai napig. Szeretjük a családokat évente legalább egyszer felkeresni, kicsit beszélgetni, megölelni őket, legalább lelkileg támogatni. Gyakran halljuk tőlük, hogy milyen fontos számukra, hogy ott vagyunk mellettük, hogy valamiképp mégiscsak pótolni tudjuk a családot. Mára körülbelül 100 család kötődik szorosan hozzánk, de a látókörünkben ennél is több van, mert azokról is tudunk, akiknek nincsen szüksége segítésre, sőt olyanok is vannak, akik már maguk támogatják az egyesület munkáját.

Milyen erőforrásokból tudtok gazdálkodni?
Mindenféle pályázati lehetőséget igyekszünk kihasználni, bár sajnos ezeknek a száma az elmúlt években nagyon megcsappant. Van viszont már egy adománygyűjtő szakemberünk, akik félállásban segít nekünk, és magunk is megtanultunk nagyon sok technikát, hogy hogyan nyerhetünk meg az ügyünk mellé ismert embereket nagykövetnek, vagy hogyan juthatunk el a különféle vállalatokhoz például úgy, hogy valamilyen szolgáltatást nyújtunk nekik, aminek a bevételét az egyesület céljaira fordítjuk. Egyik alapítónk révén például élményfestést szervezünk cégeknek: Balogh Tibor kollégám festőművész, grafikusművész és művésztanár diplomával rendelkezik, egyébként valamikor növendéke volt ennek a gyerekotthonnak és egy különlegesen jó ember, nagyszerű művész. Ő vezeti ezeket a foglalkozásokat, én pedig a segédje vagyok: amikor festenek, én tudok az egyesületről beszélni az érdeklődőknek. Mindemellett pedig sokat köszönhetünk önkénteseinknek és mindazoknak, akik rendszeresen vagy egyszeri alkalommal pénzzel támogatnak bennünket.

Milyen projektjeitek futnak most aktuálisan, hol van szükség segítségre?
Mindig egyszerre pörög sok minden, és bárki, aki szívesen csatlakozik hozzánk önkéntesként, annak megtaláljuk, hogy miben tud segíteni. Ami most nagyon aktuális: idén is, ahogy évek óta szervezünk nyári tábort.

Ez először élménytábornak indult abból kiindulva, hogy a tőlünk kikerült felnőttek a saját családjaikkal szinte biztos, hogy soha nem tudnak elmenni együtt üdülni. A gyerekek még talán eljutnak Erzsébet Táborba, vagy hasonlóba, de az, hogy a család együtt legyen egy olyan helyen, mint például a Balaton, az csodaszámba meg, ezért kezdtük szervezni a táborokat. Az elejétől kezdve sokféle foglalkozást csináltunk, élményeket adtunk a családoknak, mostanra pedig kicsit terápiás célja is lett: igyekszünk olyan családokat vinni, ahol épp valamilyen elakadás van, vagy mérföldkő előtt állnak: munkahely elvesztése, vagy épp nagyra törő tervek az iskola befejezésével kapcsolatban. A táborban van módjuk az élethelyzetükre kicsit kívülről ránézni és segítséget kapni ahhoz, hogy a holtponton túl tudjanak lendülni, közben pedig együtt érezhessék jól magukat a gyerekeikkel. 

Kiemelt kép: Getty Images