„Egész kicsi koromtól hallgattam, ha jön a cukros bácsi, nem szabad vele beszélni. Azt nem értettem, miért, ahogyan azt sem, hogy az a bizonyos bácsi nem feltétlenül idegen. Lehet akár családtag is, mondjuk egy csendes, szelíd nagybácsi, aki folyton, némán figyel, és ha senki nem látja, reszkető kézzel simogat, be- és felnyúl… és közben cukorkát sem ad. Lebénított. Szótlanná tett, szégyelltem. Persze nem tudtam, ez mit jelent, mégis titokként zártam magamba, a kisebb-nagyobb traumáim mellé, és hallgattam. Köröttem zajos családi történések voltak a felnőttek világában, amit nem akartam megzavarni a titkommal, és azt gondoltam, nem is hinnének nekem. Amikor már nem bírtam, 9 évesen, végrendeletet írtam, és elkezdtem részleteiben megtervezni, hogyan megyek el végleg. Ekkor történt, hogy anyukám egy utcáról összeszedett, beteg, koszos, cicával tért haza. Bár korábban sosem volt állatunk, vele azonnal kapcsolódni tudtam. Néztem a pici, elesett, reszkető állatot, és gondoltam, én még a Mimit meggyógyítom, mielőtt… Ezzel a nekem adott négy, puha cicatappanccsal, a nedves pici orral, a szaporán verő, ijedt és fenntartás nélkül szerető szívvel tudtuk nélkül is itt tartottak a szüleim. Nem mondom, hogy meggyógyított Mimi, de azzal, hogy hagyta, szeressem, ápoljam, és hogy mellesleg néha-néha sírjak, meséljek neki, napról napra megerősített.”
A fenti történetet H. Kata, egy olyan nő mesélte el, aki ma már édesanya, és aki kálváriájának a nagybácsi váratlan halála vetett véget. Kata úgy véli, a titkok végtelenül elmagányosítanak egy gyereket, de az állatok ösztönösen oldják az ebből adódó lelki fájdalmakat, szorongást. Azt mondja, Mimi neki belépőkártyát adott a hosszabb földi létre, és számára nem volt kérdés, hogy a gyermeke állatok közelében nőjön föl, az életéből nem hiányozhat a kutya, a macska. A négylábú társak sok szeretetet, energiát adnak a gyerekeknek, tanítják egymást, erősítik a kötődést, gondoskodásra nevelnek, és még füllel bíró bionaplóként is hasznosak. Mert egy cicának szinte mindent el lehet mondani, a válaszok pedig – egy dorombolás, odabújás, egy reményteljes dörgölőzés vagy röhejes cicatüsszentés –, kárpótolnak, feszültséget oldanak.
Bár a 9 éves Kata cicájának nem volt hivatalos papírja arról, hogy terápiás állat lett volna, mégis egy elgyötört kislány szelíd terapeutájává vált, gyógyította, szerette, vigasztalta és megmentette. Ezt tapasztalja a gyakorlatban Bánszky Noémi gyógypedagógus, állatasszisztált terapeuta, macskatréner is, aki az egyetemi évei után kutyás terápiával foglalkozott, és egy véletlennek köszönhetően látta meg a cicákban rejlő erőt.
„A saját házamban alakítottam ki egy fejlesztő szobát, amit az előszobán keresztül lehetett megközelíteni.
A hozzám érkező gyerekek rendszeresen belefutottak a cicámba, és ott ragadtak, simogatták. Idővel kérték, hogy a cica bejöhessen a fejlesztésre. Nekem akkor tűnt fel, hogy sok gyerek a kutya helyett sokkal inkább macskázott volna, és ennek hatására kezdtem kísérletezni. Kíváncsi voltam, a cicák is ugyanúgy képezhetők-e mint a kutyák. Sikerrel jártam” – meséli Noémi, és hozzáteszi, sajnos Dolli, akit egy lovardában talált, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, így rövid időn belül elpusztult, és vele együtt a cicás terápia terve is elveszett egy időre. Ám ha egy ötlet megszületik és gyökeret ereszt, az időről időre újra éled. Így történt ez Bánszky Noémivel is, ugyanis évekkel később terápiás célra két abesszin macskát kapott ajándékba.
„Alvin és Merlin két hihetetlenül könnyen kezelhető cica. Óriási élmény volt felkészíteni őket, nekik köszönhetem, hogy komolyan beindulhatott a cicaterápia. Az elején ezt az egészet egy kísérletnek fogtam föl. Kíváncsi voltam, a trükkök elsajátításán túl, idegen emberek között, helyzetekben, más közegben is el tudják-e végezni a feladatokat. Sokáig az is kérdés volt számomra, hogy vajon csak a két abesszin cica ennyire különleges, vagy más macskák is képesek erre. A második kérdésre akkor kaptam választ, amikor a menhelyről elhozott Carlost, a házi macskát is sikerült betanítani. Ezt követően mertem tanfolyamokat indítani. Jelenleg több, mint húsz macska van a képzésben” – magyarázza Noémi, és hozzáteszi, a macskának és felvezetőjének három vizsgát kell sikeresen teljesítenie ahhoz, hogy terápiás páros válhasson belőlük. Az alkalmassági értékelést speciális ismeretekkel rendelkező szakember végzi. (A vizsga szervezése és a vizsgáztatók kinevezése a Terápiás és Segítő Macskákért Alapítvány kizárólagos joga és feladata.)
Carlos cica és Noémi
Természetesen nem akar mindenki terápiás cicát nevelni a házi kedvencből, sokan egyéni konzultációt kérnek, hogy a cicát össze tudják hangolni sajátos nevelési igényű gyermekükkel, mások a macska felesleges energiáinak lekötésében kérnek segítséget. Segítő munkakörben dolgozók számára is tart e-képzéseket a szakember, az állat jelenléte ugyanis jótékony hatással van a kliensekre. A szőrös négylábúak részvétele és a velük való interakciók jó hatással lehetnek az emberekre. A velük való kapcsolat megnyugtat, javítja a hangulatot, oldja a szorongást. Az érintésük, puhaságuk segít abban, hogy biztonságban érezzük magukat. A cicák esetében plusz szuperképesség, hogy dorombolnak.
Cicák az iskolapadban
Noémi és három négylábú kollégája, Merlin, Alvin és Carlos terápiás szolgáltatásait gyakran olyan iskolák is felfedezik, ahol nagy az igény a szorongásoldásra. „Az állatasszisztált oktatás pedagógiai tevékenység, ezért leggyakrabban iskolai keretek közt zajlik. Az aktuális tananyag elsajátításába mintegy bevonjuk az állatot, a gyerekek pedig nem piros pontokat gyűjtenek, hanem jutalomfalatokat, hogy az óra végén különféle trükköket tudjanak kérni a cicától. Legutóbb olyan olvasás órát tartottunk, ahol összekevertük egy szó betűit, majd kiscsoportos munkában rá kellett jönni a megfejtésre. A megoldás egy akadálypálya elemeit rejtette, például az ‘alagút’ vagy a ‘szék’ szavakat. A megfejtést követően a gyerekek meg tudták építeni az akadálypályát, amin aztán végig lehetett vezetni a cicát. Ezeken a foglalkozásokon nagyon megható látni a gyerekek arcát. Eleinte zavarban vannak, de mosolyognak, boldogok. A cica hatására lelassulnak, odafigyelnek, finoman érintenek, óvatosan közelednek, hiszen az állattal óvatosan kell bánni. A tanulásba azok a gyerekek is szívesen bekapcsolódnak, akik egyébként félénkebbek, szótlanok.”
Carlos az iskolában
Noémi szerint már egy alkalom is hatalmas ajándék a gyerekeknek, de igazán azok az osztályok profitálnak a fejlesztésből, ahova heti, havi rendszerességgel járnak. „Megtapasztalják, mit jelent a finom, puha és biztonságos közeg, a sikerélmény. A gyerekek látják, a cicának sem sikerül minden elsőre, például szlalomozás közben kihagy egy bóját, ettől pedig nem dől össze a világ. Megértik, hibázni lehet, egy feladatnak többször is neki lehet futni, és azt is megtapasztalják, hogy milyen az, amikor dorgálás, megalázás és szidás helyett biztatás, segítségnyújtás jár. Vannak kisgyerekek, akik annyira izgulnak, hogy a legegyszerűbb feladatokat sem tudják megoldani. Mondjuk, ha a keresztnevük kezdőbetűjével kell mondani egy másik szót, arra sem képesek, annyira leblokkolnak. A fejlesztés során azt sugalljuk, nem csak az az ügyes, tökéletes, aki villámgyors. Tudatosítjuk, nem tud mindenki azonnal reagálni, és az is jó, aki lassú, aki hibázik. Fontos megtapasztalniuk, hogy ér elakadni, ahogy azt is, hogy mit jelent, amikor egy osztály megtartó, támogató figyelemmel fordul felé. Az ilyen közösségben könnyebb haladni, fejlődni. A cicás foglalkozás szándékosan úgy van felépítve, hogy soha ne fordulhasson elő, hogy van egy legügyesebb gyerek, aki aztán a cicával játszhat. A jutalom akkor jár, ha mindenki meg tudta oldani a feladatot, mert ez a jó az egész csoportnak.”
Carlos, Alvin és Merlin
A munkakalandban Carlos, és a két testvér – a négyéves Alvin és Merlin – jó partnerek. Noémi szerint Alvin a legstabilabb pont, mert megbízható, figyelmes, nagy teljesítményű, kitartó, igazi munkamániás. Szereti az embereket, nekik mindent megenged, de a többi cica, és más kutyák jelenléte már nem egyszerű a számára. „Itthon két kutya és három macska van, fontos feladat megteremteni Alvinnak a nyugodt egyedüllét, az elvonulás lehetőségét, mert erre óriási szüksége van. Egy másik kihívás vele kapcsolatban, hogy szinte egyáltalán nem jelzi, ha fájdalma van” – mondja Noémi.
Alvin cica munka közben
Merlin is hasonló karakter, ő is munkamániás, nagy teherbírású cica. Szereti az embereket, és már az állatokat is elviseli maga körül. Nagyon érzékeny az idegrendszere. Számára egy állatorvosi vizsgálat, ahol lefogják és feszegetik a száját, netán hasi ultrahangot végeznek, pokoli élmény, több hét, mire kiheveri. Ő azonnal jelzi, ha valami nem komfortos neki, így azonnal lehet reagálni az igényeire.
Carlos egy tank! Hatalmas, flegma, házi macska, akinek nem tűnik föl, ha ráül egy másik macska fejére. Nem zavarja semmi. Nem agresszív, de a viselkedése hagy kívánnivalót maga után, ő egy kedves, megbízható troll. Ha Noémi olyan gyerekek terápiáját végzi, akik szeretnek nagyon bújni, ölelni, gyömöszölni, akkor a strapabíró, türelmes Carlos a társa. A macskákat – a kutyákkal és a lovakkal ellentétben –, nem lehet kizsigerelni! Míg a lovak, a kutyák dorgálás hatására végigcsinálhatják a feladatot, a cica nem, az ő részvétele mindenben önkéntes.
Önismeret macskákkal
A cicák kiváló kísérői a felnőtt önismereti csoportoknak is, ahol a gazdik nemcsak azt tanulják meg, hogy miképp lehet egy macska viselkedését erőszakmentesen formálni, de azt is, hogy önmagukkal hogyan bánhatnak pont olyan szelíden, mint házi kedvencükkel. „A foglalkozásokon azzal kezdünk, hogy megtanuljuk, mi kell ahhoz, hogy egy viselkedés létrejöjjön, fennmaradjon. Ez a nyitja annak, hogy tudatosabban tudjunk hatni az állatra. A csavar a dologban, hogy miközben ezt tanuljuk, elsajátítjuk, miképp tudunk saját magunkkal is sokkal jobban bánni – mondja Noémi, és hozzáteszi, a mindennapokban gyakran használt stratégiája büntetés, ami önmagunkra nézve is igaz. – Sokat bántjuk magunkat. Amikor a tréningeken macskákkal dolgozunk, fel sem merül, hogy megbüntessük őket, ehelyett elsajátítunk egy sor konkrét technikát. Rajtuk keresztül megtanulhatjuk, hogyan tudjuk saját magunkat is erőszak nélkül formálni.”
Kiemelt kép: illusztráció, Getty Images
