Annak ellenére, hogy évszázadokat töltöttek a dél-angliai Wiltshire-ben található Stonehenge tanulmányozásával, a régészek továbbra sem tudják, kik, miért és hogyan építették a világ legismertebb és építészetileg legfejlettebb ősi kőépítményét. Szakértők szerint a faragott boltívek három kifejlett elefánt súlyánál is nehezebbek; építésekor pedig legalább 600 ember munkaerejére lehetett szükség. A Stonehenge egyik legnagyobb rejtélye pedig éppen ebben rejlik. A tudósoknak sikerült a kövek eredetét a walesi Pembrokeshire-hez kötni – ami közel százötven mérföldre fekszik a helyszíntől. Hogy az újkőkorban mégis hogyan kerültek jelenlegi helyükre ezek a brutális méretű kőtömegek, azt csak találgatni lehet.
Emellett földalatti ásatások segítségével azt is feltárták, hogy Stonehenge egykor egy igencsak bonyolult építményhálózat része volt: ősi, aranydíszes sírhalmok, ismeretlen települések és útvonalak alkották. A leletek tehát egy sokkal titokzatosabb és bonyolultabb neolitikus és bronzkori világ képét festik fel, mint azt a történészek korábban gondolták. Ráadásul a 2008-as The Stonehenge Riverside Project’s régészei nők maradványaiból találtak többet, így érdekes kérdések merültek fel a női nem korabeli szerepével kapcsolatban is – tekintve, hogy az építmény magasabb társadalmi rangot betöltő személyek temetkezési helyeként is funkcionált. Kutatók szerint Stonehenge fénykorában
nagyobb lehetett a nemek közötti egyenlőség, mint az elsőre gondolnánk, az ásatás során előkerült leletek pedig arra engednek következtetni, hogy a nők ugyanolyan fontos szerepet töltöttek be a társadalmi életben, mint a férfiak
(bár a régészeti leletek azt mutatják, hogy szerepük a térségben később, az i. e. 3. évezredtől ismét hanyatlásnak indult).
A világörökségi terület közel nyolcszor nagyobb, mint a New York-i Central Park: egyes elméletek szerint nemcsak temetkezési, de gyógyító helyként, illetve égi naptárként is funkcionált (mivel a kőgyűrű rései tökéletesen illeszkednek a nyári és a téli napfordulóhoz). De vajon tényleg emiatt építették közel 1000 éven át? Az első kőalapok lefektetését az újkőkori Windmill Hill-kultúra népéhez társítják, amit néhány száz évvel később eddig azonosítatlan csoport tökéletesített tovább (bár egyes hiedelmek szerint mágikus hatalmú látnokok, druidák, illetve földönkívüliek alkották – amire azért valljuk be, vajmi kevés esély lehet), így a hely funkciója jó eséllyel változhatott az évek során.
A modern technológia közelebb visz a válaszhoz
Az elmúlt évek kutatásai alapján tehát kiderült, hogy az emlékmű sokkal nagyobb, mint azt korábban feltételezték, ami új kérdéseket vetett fel a hely akusztikáját, illetve funkcióját illetően is. Trevor Cox, a brit Salfordi Egyetem munkatársa 10 évvel ezelőtt kezdte tanulmányozni a Stonehenge akusztikai tulajdonságait, és arra volt kíváncsi, vajon hogyan terjedhetett a hang az ősi építményben. Kövei közül a legtöbb eltűnt vagy eldőlt, ezért Cox és kollégái az emlékmű lézeres szkennelésével, egy 3D-s nyomtató segítségével alkották újra a helyszín eredeti, 157 kőtömböt alkotó méretarányos mását. Cox a replikát az egyetem félig visszhangmentes kamrájában tesztelte – egy olyan helyiségben, ami gyakorlatilag minden hangot elnyel, köszönhetően a falfelületeket borító speciális szigetelésnek. „A hang terjedése kifejezetten fontos része a régészetnek.
Az őskori helyszínek méretarányos modellezésének hála ma már tudjuk, hogy az akusztika a hely funkcióját is befolyásolja”
– mondja Cox.
A tesztek elvégzéséhez Cox és csapata különböző frekvenciájú hangokat játszott le a másolat körül, miközben a helyiségben lévő mikrofonok adatokat gyűjtöttek arról, hogyan befolyásolják a kövek a hangterjedelmet. Az eredmények meglepték a tudósokat, Cox legújabb tanulmányainak köszönhetően pedig újabb részlet látott napvilágot a történelem egyik legtitokzatosabb helyszínéről: a kőszobrok elrendezése a körön belüli hangokat felerősítette, míg a körön kívül tartózkodók előtt szinte teljesen elnyelte – vagyis a szabad ég alatt elhelyezkedő Stonehenge egy fedett koncertterem akusztikai tulajdonságaival rendelkezett, ami a rituális énekeket és hangszereket is felerősítette (vicces kedvű kutatók nem véletlenül nevezik a rockzene őskori templomának).
A kőcsarnok felülnézetből (Fotó: Getty Images)
De még így is több a kérdés
Cox szerint a felfedezés arra enged következtetni, hogy az emlékmű valójában egy privát elit csoportosulás rituális helyeként funkcionált, amit rajtuk kívül eredetileg nem használhatott más. De a kutatók nemcsak magát az emlékművet, hanem a körülötte lévő területet is tanulmányozták, ami lehetővé tette a bizonyítékok részletesebb elemzését. Az eredmények pedig Cox nézeteit is alátámasztják: egy új kutatás szerint az építmény köré sűrű, bokorszerű növényzetet ültettek, elzárva ezzel nemcsak a hangot, de a látványt is. Az újkőkorszak emberei nem voltak hozzászokva a nagy falak és zárt terek akusztikájához, így könnyűszerrel találhatták hipnotikusnak az építmény hanghatását – feltehetőleg ezért is tartottak körön belül spirituális szertartásokat. „Még ha el is fordulsz a másiktól, a kő felerősíti, illetve tökéletesen visszaveri a hangot, így ha a körön belül állsz, gyakorlatilag nem számít, hogy látod-e a hozzád beszélő személyt” – mondta Cox a BBC Travel kérdésére. Bár a titokzatos építészeti remekmű első sorban vallási szempontból lényeges, egyáltalán nem kizárt, hogy más célja is volt. A tudós és csapata elismeri, hogy a valódi építménnyel kapcsolatos megválaszolatlan kérdések megnehezítik, hogy végleges következtetéseket vonjanak le a méretarányos modellel végzett eredményekből – az viszont kétségtelen, hogy kutatásaiknak hála idővel tisztább képet kaphatunk a titokzatos helyszín eredeti funkciójáról.
„Az akusztikus régészettel az a probléma, hogy a hang eltűnik, így soha nem lehetünk biztosak abban, milyen szerepet töltött be egykor”
– vélekedik Cox.
Az viszont biztos, hogy a Stonehenge őseink elképesztő építészeti képességeiről árulkodik, és nemcsak a mai, de a letűnt korok világára is nagy hatást mérhetett.
Kiemelt kép: Peter Unger/Getty Images
