A könyv szócikkei közt A-tól Z-ig: abortusztól a barátságon, váláson, szerelmen, alkoholizmuson, munkahelyi konfliktuson és újrakezdésen át egészen a várandósságig találunk betűrendbe szedett jelenségeket, érzéseket és életvezetésbeli elakadásokat, a munkában pedig minden témához három részletes könyvajánlás és megközelítési szempont, összesen pedig mintegy ezer, témánként csoportosított cím szerepel.
Arról, hogy mit adhatnak a szövegek az életünkhöz, miért lehet problémás irodalomterápiás szempontból egyik kedvenc meseregényünk, és miért lenne létkérdés, hogy visszataláljunk a könyvek világához, dr. Béres Judittal, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnökével beszélgettünk.
A Szöveglelőt átlapozva az volt az első gondolatom, hogy nagyon hasznos önsegítő könyvnek tűnik, pedig nincs benne se egy trükk, de még csak tíz lépés se egy boldogabb élet felé. Mégsem önsegítő könyv volna?
Olvasható akként is. Amikor megfogalmazódott bennünk a gyűjtemény ötlete, az lebegett a szemünk előtt, hogy segítsünk vele a leendő olvasóknak tájékozódni az életben, hatékonyabban működni, megoldásokat találni. Ilyen értelemben tehát nevezhető önsegítő könyvnek, még akkor is, ha van néhány olyan – a könyvben is érintett – tématerület is, ami komplexebb annál, minthogy egy könyv egyedül tudna megoldást nyújtani benne.
A másik célunk az volt, hogy azok a kollégák, akik egyébként is szövegekkel dolgoznak valamilyen terápiás területen, esetleg oktatásban vagy szociális munkában, találhassanak témánként csoportosított szövegötleteket, amiket jól tudnak használni a munkájuk során – ebből a szempontból így inkább segédkönyvnek nevezném.
Dr. Béres Judit, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnöke. Fotó: Csortos Szabolcs
Se terapeuta, se gyakorló tanár nem vagyok. Házi használatra hogyan forgassam a könyvet?
Laikus olvasóként nyugodtan hallgathatunk az ösztöneinkre: az olvasó aktuális élethelyzetei, az őt foglalkoztató kérdések, problémák szerint válasszon szócikkeket. Érdemes átlapozni az egész könyvet, mert sok olyan téma is felmerül, amire talán nem is gondolnánk, hogy megérint vagy érdekel bennünket.
Bár a könyv címében (ha jól tudom, szándékosan) nem szerepel az irodalomterápia kifejezés, a kötet mégis terápiás hatásúnak tűnik. Egyáltalán mi az az irodalomterápia, és hogy viszonyul ehhez a most megjelent könyv?
Az irodalomterápia alapvetően egy egyéni vagy csoportos, de mindig terápiás keretben folyó tevékenység: olyan művészetterápiás módszer, mely a személyiségfejlődést szövegek élményszintű felhasználásával támogatja. A Szöveglelő így önmagában nem irodalomterápia, inkább egy irodalomterápiás szemléletű gyűjtemény, amiben kifejezetten segítő, fejlesztő, terápiás céllal ajánlunk szövegeket azoknak, akik forgatják a könyvet.
Milyen témák ezek?
A témák egy része olyan hétköznapi életvezetési kérdésekre fókuszál, amikkel akár saját erőforrásainkkal is meg tudunk küzdeni, más részük viszont klinikai területeket (például depresszió, öngyilkosság) is érint, amelyek megoldásához elengedhetetlen a szaksegítség is. Nagyon széles palettáról válogattunk témákat az anyaságtól a gyászon át az abúzusig és a szerelemig. A könyvben az egyes témákhoz ajánlott művek nemcsak válaszokat adnak, hanem abban is segítenek, hogy egyáltalán fel tudjuk tenni a megfelelő kérdéseket és eldönthessük, merre tovább.
Hogy működik maga az irodalomterápia?
Az irodalomterápia úgy hat, hogy a felhasznált irodalmi szöveg segít rálátni a terápiában résztvevők saját helyzetére, problémájára. Az egyén úgy olvassa a szöveget, hogy a saját életét keresi benne, saját problémáira keres benne megoldást.
A jól megválasztott, jó időben olvasott szövegek pedig abban segítik az olvasót, hogy szavakat adnak annak az élménynek, gomolygó érzelmi tartalomnak a kifejezésére, amit épp ő is átél, de nehéz kimondania.
Ha elolvas egy találó irodalmi művet, az segíthet neki, hogy verbalizálja a problémáit.
Ez miért fontos?
Ha megfogalmazzuk, egyúttal strukturálni is tudjuk azt, hogy mi van velünk. Ki tudjuk mondani, mit érzünk, értelmezni tudjuk azokat az élményeket, amik velünk történtek, vagy a helyzetet amiben éppen vagyunk. Nagyon szépen írja Jeanette Winterson író: „Valaki már járt odalent a mélyben, és felhozta nekünk a szavakat.” Azaz valaki már járt azokban az érzelmi mélységekben, ahol most mi vagyunk, esetleg eltévedve, és felhozta nekünk a szavakat, amikkel leírhatóvá válik mindez. Az olvasó projektív felületként is használhatja az irodalmi szövegeket: bármit belevetíthet feldolgozhat általuk, ami gyakran nagyon intenzív élmény is: a szöveggel való találkozás az önmagunkkal való mélyebb szembenézést is elhozza, ez pedig néha megrázó, fájdalmas is lehet. Ugyanakkor katartikus élmény is, mert segít megszabadulni az érzelmi terhektől.
De ha egy szöveg így hat, miért nem elég, ha csak úgy a kezembe veszem a könyvet?
Sok mindenre elég, lehetnek nagy felismeréseink, katartikus élményeink akkor is, amikor egyedül olvasunk, de a perspektívaváltást, az élethelyzeteinkre, életünk összefüggéseire való másfajta rálátást nehéz egyedül elérni. Ahhoz többnyire kellenek mások, például akik facilitátorként működnek a folyamatban vagy a többi csoporttag. Ehhez az irodalom mentálhigiénés eszközt nyújt.
Kapcsolódó
Gyógyíthatja traumáinkat a műalkotás?
Jó időben, jó helyen olvasott könyvekről beszélgettünk. A Szöveglelőbe milyen szempontok mentén kerültek be a könyvek? Elsőre az látszik, hogy nem minden szöveg származik a legmagasabb irodalmi kánonból.
A szerzőinknek (akik mind olyan területet/fejezetet vállaltak, amelyekhez értenek, illetve ami foglalkoztatja őket) szabadsága volt abban, hogyan és mit válogatnak a saját szócikkeikhez. Ennek eredményeképp csupa olyan szöveg került be, ami alkalmas egy bizonyos témáról való közös gondolkodásra, önismereti munkára, terápiás vagy segítő munkára is. Beválogattunk nagy klasszikusokat is, de nagy hangsúllyal szerepel a kötetben a kortárs irodalom is, mert a kortárs művek nagy erővel és hitelességgel tudják megjeleníteni mai emberek mai problémáit. És vannak benne egyébként szórakoztató irodalmi művek, akár lektűr is, egyszerűen azért, mert az átlagolvasó nem biztos, hogy mindig magas irodalmat vesz a kezébe.
A Szöveglelő borítója. Forrás: Libertine Könyvkiadó
A bevezetőben azt olvastam, hogy a Szöveglelő az első ilyen jellegű könyv Magyarországon. Maga az irodalomterápiás módszer mennyire ismert itthon?
Sokan mondják, hogy az irodalomterápiás módszer kevésbé vagy alig ismert, esetleg új módszer nálunk, ami nem igaz, ez mind tévhit. Az irodalomterápia már az 1970-es évektől jelen van Magyarországon, és pár évtized alatt annyira kinőtte magát, hogy mára a legtöbb hazai egyetemen kínálnak ilyen képzést, és egyre többen ismerik a szélesebb közönség körében is. Az egy másik kérdés, hogy mennyire van publicitása vagy jó marketingje. Mi nagyon szeretnénk ezt a nagyszerű módszert most minél többekhez eljuttatni, és reméljük, hogy ennek is eszköze lehet ez a könyv.
Az első benyomásom a Szöveglelőről az önismereti könyv-szerűség volt, a második gondolatom pedig, hogy milyen jó lenne, ha minden általános és középiskolai irodalomóra olyan lenne, hogy a gyerekeket az adott életkorban leginkább foglalkoztató szövegekkel és saját élményeken keresztül foglalkoznának. Mennyire ismerik a tanárok ezt a módszert?
Egyre többen ismerik, és ma már sok lehetőség van arra is, hogy ebben a témában tovább képezze magát egy pedagógus. De nagyon sok olyan magyartanár is van, aki eleve hasonló szemléletben (befogadóközpontúan, a diákokban megfogalmazódó kérdésekre, élményekre fókuszálva) tanít anélkül, hogy bármikor is tanulta volna az irodalomterápiát. A diákok pedig rendszerint nagyon élvezik az olyan fajta munkát a szövegekkel, ahol ők, az ő életük kérdései vannak fókuszban, és ahol a szövegekkel egy személyesebb kapcsolatot alakíthatnak ki. Erre nem minden irodalmi mű alkalmas, de nagyon sok igen, ezért komoly felelősség van abban, hogy hogyan választunk, mivel a szövegválasztással bele lehet vinni az olvasót akár a legkomolyabb traumákkal való szembesülésbe is. Ezért bizonyos műveket nem akkor olvastatnék, amikor kötelezők (ilyen pl. a szülők elvesztésének traumájával induló Vuk), inkább elővenném a gyerekek aktuális problémáiról szóló gyerekirodalmat. Ha jól csináljuk, az irodalomterápia segíteni tud abban, hogy az olvasmányélmény személyessé váljon, ez pedig alapvető ahhoz, hogy olvasók legyünk. Sőt nemcsak gyerekek, de felnőttek is visszatalálhatnak ezáltal az olvasáshoz.
Ránk férne?
Az mindenképpen, hogy kicsit kivonódjunk ebből a nagyon pörgős, sokszor szorongást keltő, túlhajszolt világból, amiben élünk. Az irodalom segít abban, hogy egy kicsit befelé tekintsünk, sőt az embertársainkra is segít máshogyan figyelni – bízunk benne, hogy ilyen irányú folyamatok elindítója lehet a Szöveglelő.
Az irodalom és az irodalomterápia rávilágít arra, hogy nem jó, ha a hétköznapi világ életidegen tempójával sodródunk, tesszük gépiesen a hétköznapi feladatainkat, hanem időt kell szentelnünk magunkra, a kapcsolatainkra, a beszélgetésre, a közös időtöltésre. Mindenkinek szüksége van erre a ritmus- és figyelemváltásra, empátiagyakorlatra, hogy ne betegítsen meg bennünket a világ, amiben élünk.
Kiemelt kép: Getty Images
