Gondolataink nem csupán érzelmi állapotunkra, de viselkedésünkre is hatással vannak. Nem hiába mondják, hogy aki pozitívan vagy negatívan szemléli a világot, annak egy idő után a teljesítménye is ennek megfelelő minőséget képvisel. Önbizalomhiány, kudarctól való félelem, túlzott terhelés – csak néhány önsorsrontó akadályozó tényező, melyek iránt felelősséget vállalhatunk, és bár ezek részben külső nyomásból adódóan is befolyásolhatnak, belülről tovább fokozhatjuk negatív hatásukat irracionális elvárásainkkal.

Ahhoz azonban, hogy újrahuzalozzuk gondolati sémáinkat, először fel kell ismernünk, melyek azok a negatív hullámok, melyek tovább gyűrűznek érzéseinkbe és mindennapi magatartásunkba. Ugyanis ha hagyjuk ezeket idő előtt eluralkodni, később észrevétlenül rutinná válhatnak és korlátozhatják lehetőségeinket, akkor is, ha kezdetben még csupán egy-egy alkalommal jelentkeztek, és nem tulajdonítottunk nekik különösebb jelentőséget. Érdemes idő előtt tudatosítani a leggyakrabban jelentkező szokásokat és sikereink érdekében elejét venni az önszabotázsnak például azzal, hogy célzottan fellépünk az alábbi mentális akadályok ellen. 

Keressük a kifogásokat

Mások és külső körülményeink állandó hibáztatása saját sikertelenségünkért rontja teljesítményünket. Amikor folytonosan arról panaszkodunk, hogy a főnökünk elnyomásban tart, a rengeteg pluszfeladat vagy felesleges papírmunka ellehetetleníti a hatékony munkavégzést, akkor kizárólag az elakadásra koncentrálunk.

Ahelyett, hogy állandóan másokra terheljük a felelősséget, összpontosítsunk inkább arra, amit megtehetünk, ha ugyanis a pozitívumokra figyelünk, növelhetjük teljesítményünket.

Amennyiben azonban jogosan érezzük, hogy kizsákmányolják erőforrásainkat, álljunk a sarkunkra és önmagunkat előtérbe helyezve hozzuk meg azt a döntést, ami előrehaladásunkat szolgálja. 

Katasztrofizáljuk a jövőt

Az elhatalmasodó kétségbeesett jóslatok hamar önbeteljesítő próféciákká nőhetnek. Ha például épp színpadra lépés vagy egy fontos beszéd megtartása előtt ostromoljuk magunkat olyan negatív gondolatokkal, minthogy „biztosan el fogom rontani” vagy „szégyent hozok magamra mindenki előtt”, akkor valóban elterelődik a figyelmünk – akár a szavakat is elfelejthetjük, vagy ami még rosszabb, megfeledkezünk a légzéstechnikáról. Próbáljunk meg már napokkal az adott esemény előtt felkészülni, támogassuk önbizalmunkat építő gondolatokkal, és hacsak nem készítünk minden lehetséges rossz forgatókönyvre konkrét tervet, lehetőleg kerüljük a „mi lenne, ha” jellegű, szorongást keltő gondolatkísérleteket. 

Állandóan jóváhagyásra várunk

Mindannyian ismerünk olyan embert, aki állandóan mások engedélyére vár ahhoz, hogy megkezdje a tényleges cselekvést, ez a szokás azonban visszaüthet. Ahelyett, hogy folyton azt fejtegetjük, mások hogyan reagálnak a válaszainkra, tetteinkre, megbotránkoznak-e viselkedésünkön, összpontosítsunk arra, amit a szívünk diktál és ami szerintünk a helyes út lesz céljaink elérésében. Ne gondolkodjunk mások lehetséges válaszain, hagyjuk érvényesülni önálló akaratunkat, mert minden másodpercet, amit a megnyugvás keresésére fordítunk, az aktuális feladatunkra is szánhattunk volna. Persze, vannak olyan esetek, amikor érdemes figyelemmel kísérni a másik reakcióját, de ha a tőlünk telhető legjobbat szeretnénk nyújtani, akkor igyekezzünk felismerni ezeket, és ne hagyjuk, hogy mások véleménye túlzottan befolyásoljon. 

Fotó: Getty Images

Kételkedünk saját képességeinkben

Az önbizalomhiány az álmok legfőbb ellensége, hiszen ha már eleve azzal a prekoncepcióval lépünk be egy állásinterjúra, hogy bennünket biztosan nem fognak felvenni, akkor már kevésbé valószínű, hogy valóban megkapjuk az adott állást. Ráadásul ebből könnyen ismétlődő spirál lehet, hiszen az elutasítás csak tovább szítja az önbizalomhiányt, és olyan negatív ciklust hoz létre, amelyből hatványozottan nehéz kitörni. Ne kételkedjünk önmagunkban, helyette inkább készítsünk listát erősségeinkről, tehetségeinkről és korábbi eredményeinkről, melyekkel újra és újra megerősíthetjük lelkünket a nehéz időszakokban. Olvassuk vissza rendszeresen, amikor úgy érezzük, épp önbizalomhiány gyötör, és emlékezzünk rá, bizony elég jók vagyunk ahhoz, hogy megugorjuk a ránk váró kihívásokat.

Lelombozzuk a kedvünket

Ez a szokás tulajdonképpen egyenes arányban következik az önbizalomhiányból, a kételkedésből és a katasztrófák előrevetítéséből, holott jól tudjuk, lehetetlen jól teljesíteni, ha időközben folyamatosan elvesszük a saját kedvünket. A fejünkben zajló negatív párbeszédek eltántoríthatnak attól, hogy valóban megtegyük, ami tőlünk telik, innen pedig már csak egy lépés a teljes lehangoltság és reményvesztettség. Beszélgessünk magunkkal úgy, mintha a legbizalmasabb barátunkkal tennénk, és sose mondjuk olyan kritikus megjegyzéseket, melyeket egy kedves, szeretett ismerősünknek sem vetnénk a szemére. Ha másokkal sem viselkednénk így, miért engedjük, hogy belső kritikusunk pálcát törjön a fejünk felett?

Találgatunk és megkérdőjelezünk

A hatodik, egyben utolsó önsorsrontó és -szabotáló szokás, ha minden ok nélkül merengünk múltbéli döntéseinken, miközben folyamatosan megkérdőjelezzük azok létjogosultságát. Rengeteg mozgósítható energiát pazarolunk, amikor kétségbe vonjuk korábbi választásainkat, ráadásul ezzel romboljuk a józanságunkba, ítélőképességünkbe vetett hitünket is. Felesleges bizonytalankodás és találgatás helyett ha tehetjük, gyakoroljuk inkább a tudatos éberséget. Amennyire csak lehet, tanuljunk meg jelen lenni a pillanatban, hiszen ez a céltudatos hatékonyság vezethet bennünket régóta vágyott sikereink eléréséhez. 

Kiemelt kép: Fotó: Getty Images, Canva, nőklapja.hu