Nem utazom túl gyakran repülőn, ám a kevéske, cserébe viszont annál hosszadalmasabb légi utazásaim során többször is megfordult már a fejemben, milyen nehéz lehet légiutas-kísérőként helytállni a fedélzeten, főleg egy többórás út során. Keresni az utasok kedvét, kiszolgálni a lekülönbözőbb igényeiket; ráadásul úgy, hogy közben az arckifejezésükből se lehessen leolvasni, mi járhat a fejükben. A szűkös helyek, a széksorok közelsége miatt (legalábbis a turistaosztályon) az ember ugyanakkor óhatatlan fültanúja lesz, ha például az előtte levő széksorból szegeznek egy teljesen képtelen kérést, kérdést a steward/esshez.
Mindezek fényében különösen érdekes a következő történet, ami egy baseballjátékossal és családjával esett meg nemrégiben a United Airlines egyik járatán. Az eset feltehetőleg azért kavarhatott ekkora port, mert azt maga a híres sztársportoló hozta nyilvánosságra egy Twitter-bejegyzésben. A Toronto Blue Jays baseballcsapatának játékosa, egy bizonyos Anthony Bass döbbenetének hangot adva osztotta meg a közösségi felületén, hogy egy repülőút során
a személyzet a várandós feleségével szedette föl a pattogatott kukoricát, amit a gyerekeik szórtak szét.
Ezt illusztrálandó, a sportoló egy fotót is közétett, amin a két lánya látszik játék közben a gépen, körülöttük pedig mindenütt popcorn hever.
„A 22 hetes terhes feleségemnek kellett négykézláb mászva összeszedegetnie a gyerekeim szemetét. Egy 5 és 2 éves gyerekekről beszélünk. Ez most komoly?” — vonta kérdőre Bass a légitársaságot a posztjában, amivel meglehet, hogy nem is tudta, mekkora lavinát indít el. Bejegyzéséhez pro és kontra rengetegen hozzászóltak, a többség viszont nem kímélte a sportolót. „A repülőgép nem játszótér!” „Nem várhatod el, hogy a stewardessek takarítsák el a disznóólat a gyerekeid után!”
Én is utaztam már két gyerekkel repülőn, és mégis azt gondolom, alapszabály, hogy mindenki szedje össze maga után a szemetet
— írta egy kommentelő. Persze olyanok is akadtak, akik Bass pártját fogva azzal érveltek, ilyen drága repülőjegyekért cserébe a szolgáltatás része kell, hogy legyen a takarítás, akár egy ilyen esetben is. És hogy kinek van igaza? Nem tisztünk és feladatunk eldönteni, főleg úgy, hogy az egyes társaságok légiutas-kísérőinek munkaköri leírásával sem vagyunk tisztában. A Bass család ügyében a United Airlines mindenesetre azt ígérte, hogy belső vizsgálatot indít. Esetük ugyanakkor a Huffington Post figyelmét is fölkeltette, melynek kapcsán a lap stewardesseket kért arra, hogy meséljék el, általában mi mindent várnak el tőlük az utasok, és hogy melyek voltak a legképtelenebb kérések eddigi pályafutásuk során. (Arról, hogy mi az a 7 hiba, amit elkövethetünk repüléskor, ebben a korábbi cikkünkben osztottuk meg egy stewardess meglátásait; illetve arról is írtunk már — szintén egy légiutas-kísérő véleménye alapján — hogy milyen lábbeliben nem volna szabad repülőgépre szállni.)
Nézzük, ezúttal milyen történeteket mesélnek a légiutas-kísérők, rendszerint miket kérnek és várnak tőlük az utasok, holott nem biztos, hogy kellene.
1. Hogy pakolják fel a táskákat
„Sokan a légiutas-kísérőktől várják, hogy a fedélzetre felvitt táskáikat, kis bőröndjeiket ők emelgessék, pakolják be az ülések feletti tartóba. Ez a legkevésbé se a mi dolgunk lenne, ráadásul, ha egy ilyen mutatvány során történetesen magunkra ejtjük a csomagot, az esetleges sérüléseinkért is csak magunkra vethetünk” — mondja Jay Robert, a Fly Guy Travels alapítója és stewardja. „Nem egyszer a saját szememmel láttam, hogy az utas a szűk folyosóra tette le a táskáját, tüntetőleg arra várva, hogy majd az egyik kolléga úgyis felrakja helyette a rekeszbe” — teszi hozzá a légiutas-kísérő.
2. Hogy valamiféle hatással legyenek a késésekre
„Sokak azt feltételezik, hogy a fedélzeti kiszolgáló személyzetnek van valamiféle »csodakulcsa« a géphez: mintha valamiféle befolyásunk lenne a menetidőkre, az időjárási viszonyokról nem is szólva. Egyszer például úgy jártunk, hogy a gép, amivel repültünk volna, a rendkívül kedvezőtlen időjárás miatt nem jutott vissza időben, és egy másik városban kellett leszállnia, ahol hosszú órákat vesztegelt. Az utasaink már tűkön ültek, mi pedig elmentünk pizzát vadászni kínunkban, csak hogy elüssük az időt. Úgy néztek ránk, mintha fel akarnának nyársalni a szemükkel, mintha csak mi akartuk volna, hogy ennyit késsen a járatuk” — meséli Paola Quiroz, az Air France egyik légiutas-kísérője.
3. Hogy varázsoljanak még a kifogyott ételből
„Az emberek azt képzelik, hogy varázspálca van a kezünkben, amivel csodákra vagyunk képesek; tisztelet persze a kivételnek. Ám sokan képtelenek felfogni, hogy ha egy út során kifogyunk például a csirkés ételből, akkor pontosan olyat már egész egyszerűen nem fogunk tudni kihozni neki” — mondja Ella Curreen, az Air New Zeland volt stewardesse. „Egyrészt nem állnak rendelkezésünkre végtelenített mennyiségek a különféle ételekből, másrészt el sem tudjuk őket készíteni a repülőgépen. Nem vagyunk étterem. Meghatározott mennyiségű ételt lehet felvinni a gépre, szerintem örüljünk annak, hogy egyáltalán lehetőségünk van arra, hogy többezer méteres magasságban egy klassz ebédet raknak elénk” — vélekedik Ella. Arról, hogy miért is olyan fontos megmérni a repülőgépekre felkerülő rakományok, köztük a fedélzetre felkerülő ételek súlyát, nemrégiben írtunk; méghozzá annak kapcsán, hogy Új-Zélandon már nem csak a csomagok, hanem a felszálló utasok súlyát is ellenőrzik — jó okkal.
4. Hogy melegítsenek meg ezt-azt a mikróban
„Nem azért nem melegítjük meg a babatápszert vagy bármi egyebet, amit a repülés közben kérnek tőlünk, mert nem akarjuk. Nincs rá lehetőségünk,
a gépen a közhiedelemmel ellentétben nincs mikrohullámú sütő
— mondja Cathay Richardson, a United Airlines egyik stewardesse.
5. Hogy kotorásszanak a szemétben a dolgaink után
„Valaki egyszer az ételes tálcán felejtette a műfogsorát, és mire föleszmélt, addigra persze már összeszedtük őket. Az illető azt várta, hogy az egész személyzet majd az ő protézisét fogja keresgélni a szemeteskocsikban és a felhalmozott tálcákon” — meséli Ranjana Dhyani, a Glorietta Air egyik légiutas-kísérője.
6. Hogy mosolyogjanak, ha kell, ha nem
„Mi is emberek vagyunk, nem gépek. Azt javaslom, senki ne vegye magára, ha egy steward/ess nem vigyorogja végig a többórás repülőutat. Nekünk is lehet rossz napunk, ráadásul nem ritka, hogy 15 órákat dolgozunk egyhuzamban, minimális pihenés mellett. Persze igyekszünk, de nem vagyunk robotok” — szögezi le egy Robin néven megszólaló steward.
Kiemelt kép: Getty Images
