Egészen megdöbbentő történeteket mesélt ugyanis több ismerősöm is azzal kapcsolatban, mennyire egyenlőtlennek érezték az oktató-tanuló viszonyt, és hogy a gyakorlati órák alatt mennyi megalázó helyzetet kellett átélniük. Tapasztalataik az „egyszerű” lebecsüléstől, önbizalmuk megrengetésétől a fogdosásig terjednek, és nagyon változatosak. Egy barátnőmnek például az óra közben ebédre rágcsált rántott gombájából nyomott a szájába egyet az oktatója… A negatív élmények ráadásul se nem újkeletűek, se nem egy 30-40 évvel ezelőtti rendszer mára megfakult rossz emlékei. 70 éves pótanyukám élményei szinte szóról-szóra rímelnek a ma tizen- és huszonéves korosztály tapasztalataira.
Viszont – bár a nekem elmesélt történetek közös vonása, hogy a megalázó helyzetbe hozott fél többnyire nő – nem érdemes nemi kérdést csinálni a dologból. Messze nem csak férfiak viselkednek néha méltatlan módon a tanulóikkal. A velem megosztott, vezetés közben jött megalázó kommentek egy része női oktatóktól érkezett, és egészen biztos az is, hogy hasonló atrocitások férfiakat és fiatal fiúkat is rendszeresen érnek. De mivel a férfiakkal kapcsolatban kimondatlan elvárás, hogy csont nélkül vegyék az ilyen akadályokat, és ha bajuk is van, rendezzék le „férfi módra”, magukban, az ő tapasztalataik kisebb figyelmet kapnak és kevésbé jutnak el a nyilvánossághoz.
Fontos kiemelni azt is, hogy természetesen nem minden oktató olyan. Sőt, még csak nem is a nagy többség az, aki kellemetlen nyomot hagy tanulóiban. Azok például, akik egy-egy rossz élmény után váltani tudtak, jellemzően arról számoltak be, hogy másodjára megtalálták az emberileg is top oktatót, aki kihozta belőlük a maximumot. Sőt, az általam megkérdezettek körében olyan is volt, aki élete kifejezetten szép időszakaként tartja számon a tanulóvezetőként átélt hónapokat, vagy éppen szerelemre is talált a volán mögött.
Ebben a cikkben viszont most néhány hozzánk befutott panaszt gyűjtöttünk össze, Sákovics Diana pszichológust pedig arról kérdeztük, mi lehet az oka annak, hogy az autóvezetés gyakorlati órái mintha nagyobb teret engednének az abúzusnak, mint más élethelyzetek.
Így aláznak az oktatók
Bár napjainkra egyre kisebb a különbség a jogosítványt szerző férfiak és nők aránya közt (kilencvenegy illetve hetvenhat százalék), és azokban a családokban, ahol van autó, a nők is rengeteget vezetnek, mert sokszor ők felelnek a gyerekekkel kapcsolatos logisztikáért, az autóvezetés sokszor még ma is férfimunkának tűnik, olyan terepnek, ahová a nőket csak elnéző mosollyal érdemes odaengedni, és ahol hiába évtizedek balesetmentessége, vagy a remek vezetési technika, egy nő mindig csak női vezető marad.
Ismerőseim beszámolóin felbuzdulva egy ismert, nőket tömörítő online közösségben kérdeztem körbe azzal kapcsolatban, milyen élményeik vannak a vezetni vágyó nőknek. A negatív tapasztalatokat szerzők élményei jellemzően három csoportra oszthatók. A vezetni tanuló nők egy része úgy érezte, oktatója folyamatosan lekicsinyli, elveszi az önbizalmát, hülyének nézi. Aztán másokat a kéretlen szexuális közeledés és a szexista poénok zavartak, megint mások pedig úgy érezték, oktatójuk egyszerűen nem veszi őket komolyan, és vizsgára való felkészítésünk nem prioritás a számára.
Nemcsak a férfiak, de nem is minden oktató (Fotó: Getty Images)
1. „Maga hülye?”
Sokan mesélnek arról, milyen demoralizáló volt, amikor a gyakorlati órákon azt éreztették velük, alkalmatlanok a feladatra.
„Az oktatóm egy sima gyakorlós napon mondta, hogy álljak be két autó közé. Beálltam, mire hallom, hogy azt mondja, „ez hülye”. Nem értettem, néztem körül, hogy ki és mit csinált, majd mikor kérdőn ránéztem, jelezte, hogy én vagyok a hülye, mert túl szűk a hely, itt nem lehet kiszállni az autóból. Miután oktatót váltottam, egy vizsga során megcsináltam egy hasonlót, ott az oktató és a vizsgáztató is teljesen normális volt. A vizsgáztató annyit mondott, hogy ha családdal jövök, akkor azért hagyjak majd nagyobb helyet kiszállni. Lehet ezt így is meg úgy is.”
„Épp benne vagyok a dologban. Az első oktatóm gyakorlatilag a nullára redukálta az önbizalmam: olyan stílusban kommunikált velem, hogy az kritikán aluli. Elhitette velem, hogy alkalmatlan vagyok.
Hülye módon sokáig tűrtem, hátha jobb lesz, de a végén már rendesen gyomorgörcsöm volt már az oktatás előtti napon is.
Végül váltottam oktatót, a mostani mellett rohamtempóban fejlődöm, és alig várom, hogy felkészüljek a vizsgára (reméljük hamarosan).”
„Nekem volt egy jó ismerősöm, aki teherautó oktató volt. Ő ajánlására kerültem egy idősebb úrhoz, aki rendes, tisztességes volt, legalábbis nőként nem közeledett hozzám. Csakhogy ez a bizonyos Pista bácsi minden adandó alkalommal lehülyézett, amitől már én is kezdtem alkalmatlannak érezni magam. A vezetés órákat végigsírtam. Később kiderült, valójában nagyon is elégedett volt velem, mindössze ilyen volt a stílusa.”
„Tudnék mesélni… az első oktatóm mint kocsis a lovával, a második szintén, mint kiderült jó barátok is voltak. A vizsgán aztán azt is megtapasztaltam, hogy teljesen mindegy, mi történik, úgyis a vizsgabiztosnak van igaza. Meg azt is, hogy nem az számít, hogy vezetsz, hanem, hogy mennyit fizetsz. A harmadik oktatóm viszont egy angyal, mindenkinek ilyen oktatót kívánok.”
„Egy negyven és ötven közötti nő volt az oktatóm, nem olyan régi a történet. Rettenetesek voltak az órák, folyamatos volt a megalázás. Ha valamit nem tudtam, percekig azt kottázta, belelovallta magát, amitől csak még idegesebb lettem, és még több dolgot elrontottam, szorongva mentem az órákra, soha nem éreztem annyira hülyének magam, mint abban az időben.
Váltani viszont nem mertem, mert úgy voltam vele, hogy ez egy kisváros, ha nagyon ugrálok, elterjed az oktatók, de még a vizsgabiztosok között is, hogy na én vagyok a problémás nő.
Az érdekes az, hogy valószínűleg ő egyáltalán nem is érzi, hogy ártott volna ezzel, vagy le se esett neki, hogy beszélt velem. Ha összefutunk a boltban, fülig érő szájjal köszön rám és örül nekem.”
2. „Kiskisasszony”
A nekem mesélő korábbi tanulóvezetők negatív élményeinek jó része szexizmus: sokan érezték úgy, hogy nőként több mindent engednek meg velük szemben, és hogy az autóvezetésben nyújtott teljesítményük jóval kevesebbet számít, mint a nemük.
„Már az első alkalomtól fogva lőtte a perverz poénjait, meg hogy a felesége folyton féltékeny, mert ilyen szép lányokat oktat… Akkor még annak fogtam fel, hogy próbálja oldani a feszültséget. De aztán minden alkalommal többet engedett meg magának, megkérdezte, hogy mióta van párom, mennyire komoly a kapcsolatunk, simogatta a kezemet a váltón. Egyik alkalommal nagyon figyeltem az utat, mikor
éreztem, hogy csúszik felfelé a combomon a keze,
annyira megijedtem, hogy véletlen belenyomtam a gázpedálba, és majdnem ütköztünk. Ő befékezett a másik oldalon és fennhangon közölte velem, hogy ha ennyire képtelen vagyok kizárni a külső tényezőket, inkább hagynom kellene ezt a jogsi-dolgot. Utólag azt hiszem, pofon kellett volna vágnom, de sajnos helyette elsírtam magam és remegő lábakkal kiszálltam.”
„Idősebb hölgy oktatóm volt. Szerintem normális tempóban tanultam vezetni, de ő elégedetlen volt velem. Egy alkalommal megkérdezte: Te a szexben is ilyen lassú vagy?”
„Lassan 20 éve van jogsim, de mai napig élénken emlékszem a vizsgabiztos zaklató magatartására. A vizsga kezdetekor, még az autóba ülés előtt a műszaki dolgokat mondtam, már kezdte a poénokat a felkeményedő fékpedálról, meg a kielégítő gumiabroncs nyomásról. Aztán elindulás előtt hátulról
előre nyúlt a melleimhez, mondván: ellenőrizni akarta, hogy a biztonsági öv nem szorít-e. Fiatal lányként nagyon megrázó volt, remegtem mint a kocsonya, de nem mertem felszólalni, akkoriban még nem is lehetett, hisz ugye ezek csak viccek.”
„Az oktatóm megkérdezte, hogy a vőlegényemet is olyan szerencsétlenül fogom-e, mint a váltót.”
3. „Jól van az úgy…”
A megkérdezettek egy része úgy érezte, pusztán azért, mert nő, és mert nem sokat néznek ki belőle, jogosítványszerzése, pláne a megfelelő tudással való felruházása nem nem prioritás.
„Vizsga előtt 1 héttel passzolt le az oktatóm az apjának, mert ő nyaralni ment. Elengedett vizsgázni, pedig még nem ment az egyik parkolás (mindig azt az 1 fajtát kaptam, ami nem ment). Eléggé szorongó vagyok, ezt neki is tudomásul kellett volna vennie, így csak a pénz lett bele öntve a dologba. Nincs jogsim.”
„Sosem éreztem azt, hogy tényleg szeretné, hogy megtanuljak vezetni. Mintha koloncnak lettem volna ott, vagy szükséges rossznak, akit le kell tudni, mielőtt a normális tanulókkal foglalkozik.”
„Végig olyan érzésem volt, mintha le akart volna beszélni. Folyton kérdezgette, hogy biztos kell-e ez nekem, meg a munkámhoz kell-e, meg mondta, hogy ő azért nem biztos benne, hogy nekem való a dolog. Ha kérdeztem valamit, mert mondjuk tényleg érteni szerettem volna, mi miért van, nem kaptam választ.”
„Folyamatosan hátráltatott, olyanokat ismételgettünk, amit már rég tudtam. Azóta már tudom, az volt a cél, hogy minél több órát vegyek, az is neki ketyeg…”
Mi van a háttérben?
Az autóvezetést tanuló nők egyébként nemcsak kellemetlen beszólásokat kapnak, de sok egyéb szempontból is hátrányban vannak az autóvezetés kapcsán, jellemzően hosszabb ideig tart nekik, mint a férfiaknak, míg megszerzik a jogosítványt, amiben szerepe lehet annak is, hogy
a negatív kommentek miatt oda lesz a magabiztosságuk, ezáltal több gyakorlóórát veszenek, de még autóvásárláskor is gyakran kapnak a vezetési képességeiket burkoltan lebecsülő tanácsokat
(ne vegyél ekkorát, nem fogsz tudni vele parkolni). Nehezen érthető, mi lehet a háttérben, főleg annak tudatában, hogy statisztikai adatok azt igazolják, a nők semmivel sem vezetnek rosszabban, mint a férfiak, utóbbiak (arányosan is) több balesetet okoznak, és többször lépik át a sebességhatárokat, míg a nők inkább a kisebb balesetekért, koccanásért, vagy az autó oldalának meghúzásáért felelnek.
Arról, hogy mi az oka annak, hogy ilyen sok embernek, köztük sok nőnek van rossz élménye az autóvezetés-tanfolyamról, illetve, hogy vajon nemi alapú megkülönböztetésről van-e szó, Sákovics Diána pszichológussal bezsélgettünk.
Mi lehet az oka annak, ha vezetni tanulva bántalmazó helyzetbe kerül az ember?
Az okok nagyon sokfélék lehetnek, a legfontosabb talán, hogy ez egy hatalmilag nagyon egyenlőtlen helyzet. Az autóban egy a szakmai tudás birtokában lévő, sok esetben idősebb egyik fél egy a témában járatlan, gyakorlatlan, sokszor fiatal másikkal kerül össze. A helyzetben ráadásul ketten, másoktól elszigetelten vannak együtt, így ami az autóban történik, az kettejük között marad, de utólag legalábbis nehezen bizonyítható. Ez persze önmagában nem vezet bántalmazáshoz vagy méltatlan elbánáshoz, ebben sokkal nagyobb szerepe van a résztvevők egyéb tulajdonságainak, személyiségének, de még nemének is.
Azaz nőként ez is nehezebb?
Nem ezt mondanám, inkább azt, hogy a vezetéssel kapcsolatos sztereotípiák (tudniillik, hogy a nők ügyetlenek, a férfiak jól vezetnek), mindkét nemet sújtják, mert tanuló és oktató is ezekkel a feltételezésekkel ül be a kocsiba. Ez női tanulóvezető esetén ez sokszor járhat együtt lekicsinyléssel, de megjelenik a pozitív szexizmus is, amikor is az, hogy valaki nő, helyes, fiatal, az előnyt jelent a vizsga során. Kedélyeskedve elnéznek neki hibákat és átengedik annak ellenére, hogy egyébként nem sikerült volna a vizsga. Ez kedves gesztusnak tűnhet, pedig valójában csak ugyanannak az éremnek a másik oldala.
Férfiként vezetni tanulni pedig szintén az előítéletek miatt nehéz,
hiszen a férfiaktól azt várjuk, hogy ez szinte zsigerből menjen nekik. Óriási szorongást okozhat ez, és sok férfiban van az, hogy egyszerűen nem derülhet ki, hogy férfiként ügyetlen vagyok. Az ő oldalukon a versengés és a jó teljesítmény az elvárás, és ha nem így sikerül, az nagyon kellemetlen élmény, és szintén járhat oktatói oldalról lekicsinyléssel is.
Végül is akkor akár nő, akár férfi van a tanuló volánnál, az, hogy milyen hangulatban telnek az órák, inkább az oktató személyiségén fog múlni?
Persze, és nem az determinálja, hogy ő maga férfi-e vagy nő. Ismerünk egészen zseniális, nagyon jó pedagógiai érzékkel megáldott oktatókat mindkét nemből. Vannak, akik egyenesen misszióként tekintenek arra, hogy a fiatalságot megtanítsák jól közlekedni. Akik melléjük ülnek, pozitív élményekkel gazdagodnak. De olyan oktatót is kifoghatunk (mint ahogy az élet egyéb területein is találkozhatunk ilyen munkaerővel), aki kiégett, elfáradt, vagy esetleg soha nem is akarta az adott pályát választani. Az ebből eredő emberi frusztráltságot, vagy az egyénre egyedileg jellemző személyiségjegyeket nem érdemes szélesebb körre, akár az autóvezetés-oktatók teljes körére projektálni.
És hogy mi a megoldás?
Az, ha egyre többen merünk felszólalni a saját érdekeink védelmében, vagy azokért, akik nem tudják képviselni a magukét. Ha már gyerekkortól egyértelművé tesszük, mik az egymással szemben elfogadható viselkedésformák, és ha tanuló és oktató viszonyát nem alá-fölé rendeltségi, hanem partneri viszonyként kezdjük el kezelni. Nemcsak az biztos, hogy remekül vezetni férfiak és nők is meg tudnak tanulni, de az is, hogy mindkét nem sokkal jobban teljesít egy bátorító, támogató közegben.
Autóvezetés-oktatóként olvasod ezt a cikket? Volna hozzáfűzni valód? Írj nekünk a noklapjahu@centralmediacsoport.hu címre, szívesen szentelünk anyagot a másik oldal szempontjainak is!
Kiemelt kép: Getty Images
