higiéniai szokások

Vizelet, madárürülék és egyéb megdöbbentő higiéniai trükk a múltból

A drogériák roskadozó polcsorait látva ma már távolinak tűnik a múlt azon időszaka, amikor a történelem embere jobb híján megdöbbentő opciókat vetett be a tisztaság érdekében. A higiéniáról alkotott elképzelést mi sem mutatja szemléletesebben, mint a korabeli szokások és sokszor gyomorforgató eszközök, melyek között emberi vizelet, kén, ólom vagy olykor még madárürülék is előfordult.

Modern világunkból visszatekintve megvetően forgatjuk a szemünket, amikor szóba kerülnek a múltbéli higiéniai-, szépítkezési- (gondolj csak a krokodilürülékből készített szempillaspirálra) vagy divatozási szokások (arzénnal festett gyilkos öltözékek), és mint azt látni fogjuk az itteni felsorolásból, nem véletlenül.

A tisztálkodás relatív fogalomként él a történelemben, hiszen rengeteg tényező befolyásolta: eltérő kultúrák, normák és társadalmi rétegek, a szépségideálok, a korlátozott lehetőségek, a tiszta víz, az illatszerek hiánya mind-mind kihatottak a személyes higiéniára, így az emberek kénytelenek voltak más módszerekhez folyamodni. Korunk hatalmas mennyiségű kemikáliáit nézve bár mi is egyfajta végletet képviselünk, a most következő higiéniai praktikák még az öntisztulás rendíthetetlen képviselőit is megbotránkoztatnák. 

Szárított levelek WC-papírként

A túrázáskor hangoztatott lapuleveles viccek nem állnak messze az igazságtól, már ami a középkori szokásokat illeti. Miközben az uralkodónak külön beosztottja volt, aki ürítés után megtisztította a hátsó felét, addig a szegényebbeknek meg kellett elégedniük a nagyobb méretű, szárított falevelekkel egyrétegű wc-papír gyanánt. 

Borogatás madárürülékkel

Nem kifejezetten tisztálkodásra, inkább a fájdalom enyhítésére vetették be a madárürüléket, pontosabban a sas trágyáját a szülő nők esetében. Egyes szakértők szerint olajat és ecetes cukrot itattak az édesanyákkal, miközben oldalukat rózsaolajjal, homlokukat pedig elefántcsont őrleményből vagy sastrágyából készült szerrel borogatták. És ha már a madaraknál tartunk, érdekesség, hogy kopaszodás ellen inkább a csirkeürüléket javasolták. 

Állati zsiradék a parókára

higiéniai szokások

Fotó: Getty Images

A XVII. és XVIII. századi parókadivat kapcsán számtalan rémhír látott már napvilágot: tudjuk például, hogy viselője hónapokig nem mosott hajat, a műhajat is tetvek százai borították, a parókák tisztítása ettől függetlenül kimerült a szagok púderes elfedésében. Formázásuk sem volt kevésbé kiábrándító, azt ugyanis zselék hiányában különféle állati zsiradékokkal oldották meg, amitől ráadásul könnyen lángra is kaphattak. 

Többfunkciós, fertőtlenítő vizelet

A vizeletnek fertőtlenítő hatást tulajdonítottak, ebből kifolyólag az élet számos területén felhasználták: a nemes hölgyek minden nap ezzel mosták az arcukat, kezelték pattanásaikat – a szeplőket pedig kénnel igyekeztek eltüntetni –, de a műtétek alkalmával is jó szolgálatot tett: a sebészek a bor mellett gyakran fertőtlenítették forró vizelettel a vágásokat. Maró lúggal keverve a ruhatisztítás egyik jól bevált alapkelléke is volt még jóval az öblítők korszaka előtt. 

Moha köré csavart rongy tamponként

Egy külön cikket meg lehetne tölteni a témával, hogy milyen leleménnyel viszonyultak a nők menstruációjukhoz a modern eszközök előtt. Ennek bizonyítékai a moha köré csavart kendők, rongyok és szalvéták, melyeket alternatív tamponként vetettek be a piros betűs napokon. A középkor másik kreatív eszköze a derékra kötött selyemöv volt, kellemetlen szagok ellen pedig ott voltak az illatos gyógynövények. 

Tiszta víz ólomtartályban

A tiszta víz a múltban nem volt olyan evidens, mint manapság, amikor elegendő egy csuklómozdulat, és a csapból máris folyik az ivóvíz. Hogy otthoni körülmények között is tárolni tudják, az ókori és középkori időkben ólommal kezelt tartályokba töltötték, így akadályozva meg a szivárgást és a minőségi romlást. Mondanunk sem kell, hogy ez a gyakorlat hosszú távon halálosan veszélyes volt az emberi szervezetre.

Dezodor helyett orrcsokor

Az első dezodor, mely egy fémhengerbe töltött pasztaszerű anyag volt, 1888-ban készült a Philadelphiai Shulton Company jóvoltából, de ezt megelőzően még jócskán szükség volt az emberi kreativitásra, ha szerették volna elfedni a testszagokat. Az egyik ilyen módszer az úgynevezett orrcsokor volt, melyet főleg a hölgyek hordtak maguknál, hogy a friss virágok illatával elnyomják a kellemetlen szagokat. 

A tisztálkodási szokásaink és az ahhoz használt eszközök és termékek hosszú utat jártak be, de talán nem annyira hosszút, mint a plasztikai sebészet története. Ha érdekel a téma, olvasd el az erről szóló cikkünket, amely bővelkedik nemcsak meghökkentő, de iszonytatos részletekben is…

Kiemelt kép: Getty Images, nőklapja.hu