Rendszert csinál abból, hogy utcai cipőben trappol át a nappalin, és egy kezeden meg tudod számolni, hányszor hallottad tőle, hogy „kérem”, vagy „köszönöm”. Lehetséges, hogy az is az idegeidre megy, ahogy néha a gyerekeddel viselkedik: parancsolgat neki, uralkodik rajta; ráadásul az első csúnya szavát is tőle tanulta el. Egy ideig nyeled a dolgot, míg elérkezel arra a pontra, amikor már úgy érzed, csordultig eleged van a gyerek kis barátjából. Igen ám, de mit lehet ilyenkor tenni? Eltiltod tőle a sajátodat?
Még mielőtt ajtóstul rontanál a házba, érdemes azonban néhány dolgot átgondolni. Pszichológusok egybehangzó véleménye szerint a drasztikus közbeavatkozás ugyanis nem megoldás. A kulcs szerintük abban rejlik, hogy a saját gyerekedet kell megpróbálnod arra „ránevelni”, hogyan tudjon mérlegelni, és a számára megfelelő emberekkel körülvenni magát. (Arról, hogy a gyerekkori barátságoknak mi a szavatossága, valóban tarthat-e örökké, ebben a korábbi cikkünkben foglalkozunk.)
Minél előbb, annál jobb
„Tény, hogy maga a szófogadás – ezelőtt mondjuk 150 évvel, illetve amíg a természettel szoros harmóniában éltek az emberek – egy család túlélését is jelenthette, főleg a mezőgazdaságban. (A magokat például muszáj volt ősszel elvetniük, mert ha ez nem így történt, akkor nyáron nem evett a család.) A kizárólagos szófogadás része volt az életnek, és ami nagyon fontos, hasznos is volt a gyerek számára” – mondja Győri Ildikó pszichológus szakember. Azonban azt is érdemes látni, hogy míg régebben egy gyereket általában 30-40 családtag vette körül – akik azonos értékrenddel rendelkeztek – manapság már jóval több emberrel találkozik: a bölcsődében, óvodában, iskolában, edzésen, zeneórán, vagy bárhol. Az pedig
közel sem biztos, hogy ezek a gyerekek azonos értékrendű családokból jönnek, ahol ugyanazok a dolgok fontosak, mint számunkra
– hangsúlyozza a pszichológus. Tehát mivel ma ez már nem így van, egy dolgot mindenképpen hozzá kell tenni, amikor szófogadásra neveljük a gyerekünket: annak fogadjon szót, aki az ő életét jobbá akarja tenni. Meg kell tanítanunk már egész kicsi korában arra, hogy mérlegelni tudja, az adott személy, aki ezt kéri tőle, beleesik-e ebbe a kategóriába. A gyerekek egyébként ezt nagyon ügyesen meg fogják tudni ítélni, hogy az az adott, idegesítő kis barát – aki már nekünk, szülőknek is szemet szúrt – vajon ide tartozik-e.
Aki káromkodik, azzal együtt fog káromkodni, aki rugdossa a másikat, azzal együtt fog rugdosódni.
Mert nem tanítottuk meg arra, hogy különbséget kell tenni aközött, hogy az, aki ráveszi a szófogadásra – játékra, verekedésre, vagy bármire – az vajon tényleg jót akar-e, és jót tesz-e az életében. Utóbbit azért is érdemes hangsúlyozni – főleg lányok esetében, akik körében gyakori az érzelmi zsarolás – hogy megelőzzük, ha majd ugyanezt kamaszként, esetleg már valamelyik online, közösségi felületen próbálja meg vele valaki” – hívja fel a figyelmet Győri Ildikó.
Kamasz gyerek esetében már jóval nagyobb a tét (Fotó: Getty Images)
„Ám ha még óvodás, kisiskolás korban elkezdjük megtanítani a gyereknek, hogyan ismerje föl azt, hogy ki akar jót neki, és ki tesz azért, hogy neki jó legyen, akkor – mire beér a kiskamaszkorba – addigra rutinként fogja működtetni ezt a képességét. Így kevésbé kell majd azon izgulnunk, hogy abból a több milliárd emberből, aki őt majd elérheti az okoseszköznek köszönhetően, vajon ki, és milyen célra akarja felhasználni. Ha viszont ezt nem tesszük meg, számtalan problémás helyzet állhat elő, amikből akkor már jóval nehezebb lesz visszahozni a gyerekünket” – zárja tanácsait a pszichológus.
A gyerek is dönthessen
Dr. Eileen Kennedy-Moore, klinikai szakpszichológus erre vonatkozóan azt tanácsolja a szülőknek, hogy kérdezzék meg gyermeküket, milyen tulajdonságokat szeretnek a barátjukban. „Mit szeret benne a legjobban? Mit csinálnak együtt a legszívesebben? Hogy érzi magát, amikor ezzel a barátjával van? Az ilyen típusú kérdések
rávezethetik a gyerekeket arra, hogyan fogalmazzanak meg kritikát, akár a barátjukkal kapcsolatban is.
Előfordulhat, hogy csak azért ragaszkodik egy, vele kevésbé kedves baráthoz, mert úgy érzi, nincs más lehetősége. Vagy azért, mert még nem tudja, hogyan kell néha meghúzni bizonyos határokat” – fogalmaz a pszichológus.
Az egyik leggyakoribb hiba, amit a szülők elkövethetnek Kennedy-Moore szerint az, ha megpróbálják megakadályozni, hogy a gyerek a számukra nem szimpatikus barátokkal találkozzon. „Jó esély van rá, hogy összefut velük az iskolában vagy a buszmegállóban, így ezzel kellemetlen helyzetbe is hozhatod. A gyerek is autonóm személyként választ magának barátokat.
Ezek az első, olyan kapcsolódásai az életében, amiket saját akaratából épít ki és tart fent. Ebbe pedig, ha csak egy mód van rá (amennyiben persze a gyerek nincs komolyabb fenyegetésnek, rossz hatásoknak kitéve) ne akarjunk direkt módon beavatkozni” – tanácsolja a szakember.
A gyerekkori barátság gyakorlóterep
Ha a szülő veszi a fáradságot, és megpróbálja egy kicsit jobban, közelebbről megismerni a gyermeke barátját, talán maga is rájön, mit lát benne vonzónak a szeme fénye. Így talán az is jobban körvonalazódhat számára, hogy neki pontosan mi ellen van kifogása. „Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a gyerek ilyenkor is folyamatosan tanul: próbálja megérteni és elsajátítani az olyan, alapvető szociális készségeket, mint például a kedvesség és az empátia. Az idő pedig nekik dolgozik: mert bárhogy is alakuljanak ezek a kezdeti kapcsolatok, a gyerek ezeken keresztül fogja megérezni, hogy milyen típusú emberrel szeretne, illetve nem szeretne barátkozni a jövőben” – zárja Dr. Eileen Kennedy-Moore.
Kiemelt kép: Getty Images
