A római gladiátorokat a történelem legjelentősebb férfiszemélyiségei között tartják számon – ott van például Spartacus, Tetraites, Spiculus és Carpophorus is, csak hogy néhány ismert nevet említsünk a sokból. Gladiátrixokról, vagyis női gladiátorokról viszont aligha esik szó a történelemkönyvekben – pedig nagyon is léteztek.
Ugyan létezésüket nehéz igazolni, egyes ókori feljegyzések mégis utalnak a jelenlétükre: leggyakrabban ludiaként vagy ludiként (azaz mulatságokon fellépő nőként) emlegették a jellemzően alsóbb osztályokból kikerülő, gladiátorjátékokra önként, szabad akaratból jelentkező lányokat és asszonyokat.
De mégis miért tették kockára az életüket?
Minden jel arra utal, hogy az arénát választó asszonyok és lányok a függetlenség reményében ragadtak kardot, hiszen aligha rendelkeztek férfiakat illető jogokkal – azonban némi hírnevet és pénzt szerezve valamivel önállóbb életet reméltek.
Ahogyan Brian K. Harvey történész könyvében leírta: „(…) Róma patriarchális társadalom volt.
A férfiak erényeivel ellentétben a nőket a házaséletükért méltatták. Erényeik közé tartozott a férj tisztelete és szeretete, a szexuális hűség, a család iránti feltétlen odaadás, a termékenység, a szépség, a vidámság és a boldogság.”
Tehát akár felsőbb, akár alsóbb osztálybeli nőkről volt szó, kénytelenek voltak igazodni a társadalmi elvárásokhoz. Szinte egyetlen olyan irodalmi forrás sem akad, melyből a római nők nézőpontja is kiderülne, helyzetükre pedig leginkább a korból fennmaradó törvényiratok engednek következtetni (mindez alól kivételt jelent a kivételesen felvilágosult, művészetkedvelő családban nevelkedett Sulpicia költőnő versbe foglalt vallomása, miszerint fárasztó megfelelni a férfitársadalom elvárásainak; az aktuális szépségideálnak és az anyagi kiszolgáltatottságnak).
Korai tudósok a római patriarchátusban betöltött női szerepek miatt nehezen fogadták el a gladiátrixok létezését, a fennmaradt források alapján pedig arra következtettek, hogy a kardforgató lányok és asszonyok valószínűleg „egzotikus látványt nyújtó” színésznők lehettek – de maga a ludia kifejezés kontextusa egyes jegyzetekben világossá teszi, hogy az említett nők tényleg véres harcokat vívtak egymással. Ráadásul önként, amit még a i. u. 11-ben elfogadott római senatus törvényrendelet is bizonyít, melyben – a nők iránti tiszteletre hivatkozva – minden 20 év alatti, szabadon született lányt eltiltanak a gladiátorharcoktól (a döntés alól a rabszolgasorba született lányok és asszonyok kivételt képeztek).
Dio Cassius ókori görög történetíró feljegyzéseiben azt állítja, azért került sor a tilalomra, mert a nők „túl hevesen harcolnak” az arénában, ezzel pedig beszennyezik a római társadalom hírnevét. A harcművészet tehát a férfiak privilégiuma volt, és nem nézték jó szemmel, hogy a női társadalom kíváncsiságát is felébresztette.
A törvénykezők ráadásul aggódni kezdtek, hogy ha a nők számára továbbra is elérhetővé teszik az atlétikai edzéseket, idővel részt akarnának venni a görögországi olimpiai játékokon is – amit visszataszítónak, sőt, felháborítónak ítélt meg az akkori társadalom.
A döntést érdekes módon a magasabb rangú, előkelő családokból származó női résztvevők motiválták, akik dacolva férfi családtagjaik akaratával, szintén érdeklődést mutattak a harcművészetek, illetve a női gladiátorjátékok iránt. Hiszen arisztokrata származás ide vagy oda, alacsonyabb sorból származó társaikhoz hasonlóan ők is szabadulni kívántak a rájuk nehezedő terhek és elvárások nyomása alól.
De hiába a szenátusi tiltás, a női gladiátorharcok továbbra is népszerűek maradtak a híresen hedonista Római Birodalomban, hiszen volt az a pénz, amiért hajlandóak voltak elvállalni a gazdagabb sorból származó lányok és asszonyok szakszerű kiképzését. Nem beszélve arról, hogy a vakmerő, egymás ellen élet-halál harcot vívó asszonyok látványáról a férfiközönség sem mondott le egykönnyen. (Arról, hogy félmeztelenül harcoltak volna, megoszlanak a véleények, hiszen bizonyára ők is viseltek valamilyen pajzsot.)
Achillia és Amazon
Női gladiátorok Halikarnasszoszból – i. sz. 2. század (Fotó: Universal History Archive/Universal Images Group via Getty Images)
A legnépszerűbb gladiátrix-ábrázolások közül néhány a British Museumban található. A legrégebbi darab egy második század körüli márvány dombormű, ami a törökországi Halikarnasszosz városából, a jelenlegi Bodrumból származik. A mű két páncélos, egymás ellen karddal harcoló nőt ábrázol, akik Achilliaként és Amazonként váltak ismertté a történelemben.
Mivel született rabszolgaként, illetve egykori gladiátorok leszármazottaiként vettek részt a játékokon, feltételezhetően nevüket is ennek megfelelően kapták: Achillia a legendás görög hősre, Akhilleuszra utal, Amazon pedig a mitikus női harcosokra, az amazonokra. Életükről és társadalomban betöltött szerepükről ugyan keveset tudni, de fennmaradt források szerint bátorságuk annyira lenyűgözte a közönséget, hogy utolsó harcukat döntetlennek ítélték, mindkettejüket életben hagyták, és szabadon is engedték. Ugyan a gladiátrixok tevékenységét megvetették, Achillia és Amazon a történészek szerint kivételesen nagy népszerűségnek örvendett akkoriban.
Kiemelt kép: Jose de Ribera (1591–1652), olasz nevén Il Spagnoletto Női gladiátorok című festménye 1636-ból. A festmény a madridi Prado Múzeumban található. (Fotó: PHAS/Universal Images Group via Getty Images)
