Emlékszem, hogy voltam vagy kilenc éves, amikor vagy az év végi jeles bizonyítványomért vagy valamilyen tanulmányi verseny miatt kaptam könyvjutalmat, ami nem volt más, mint Arányi Mária: A Kis háziasszony című, eredetileg 1942-ben megjelent kötete. Mondanom sem kell, hogy mint bármelyik gyerek, én is „repestem a boldogságtól”, hogy a figyelmes tanító nénik és bácsik egy ennyire nekem és a koromnak való olvasmánnyal örvendeztettek meg, és hazaérve olyan gyorsan vágtam a sarokba, amennyire csak tudtam.
Pedig Huszka Jenőné, született Arányi Mária a korabeli Carrie Bradshaw-nak számított, legalábbis itthon. 1897-ben született Budapesten egy viszonylag jómódú családba, apja, Arányi (Felsenburg) Gusztáv orvosként dolgozott.
Arányi Mária: A kis háziasszony, Népszava, Budapest, 1990
Korai éveiről nem tudni sokat a könyvében leírtakon kívül, de az biztos, hogy érdeklődött a művészetek iránt, és valószínűleg nem is csinálta rosszul: a Képzőművészeti Akadémián Glatz Oszkár naturalista nagybányai posztimpresszionista stílusban alkotó festő tanítványa volt. Később mégis inkább az írás felé fordult: 1925-től az Új Barázda című parasztlap asszonyrovatának szerkesztésével foglalkozott, majd a Képes Krónika című hetilap szerkesztője lett. Kezdettől sokat dolgozott a Magyar Rádióban, többek között a nagy népszerűségnek örvendő Asszonyok tanácsadója című rovatot szerkesztette, írói álneve Baráth Kálmán volt. Hat könyvet írt élete során, ezek közül az egyik A kis háziasszony. Magánélete nem mindig alakult boldogan: első férje – akivel három közös gyerekük született–, a kicsapongó életmódot folytató Török István császári és királyi főhadnagy tizenegy évnyi hivatalos kapcsolat után elhunyt, de még ugyanabban az évben megesküdött Huszka Jenő zeneszerzővel, akinek szintén ez volt a második házassága, és született egy közös gyerekük, Jenő is.
Mária A kis háziasszony bevezetőjében azt írja, hogy a házasélete első hét éve rengeteg fájdalommal és könnyel járt, amelynek okait (akkor még) nem részletezi, illetve részben annak tulajdonítja, hogy nagyon kezdő háziasszony volt, és ezért sokat hibázott – ez is motiválta arra, hogy elkészítse e kötetet, hogy a fiatalasszonyoknak segítsen.
Mégiscsak jól jött ez a könyv
Aztán persze amilyen könyvmoly voltam – konkrétan bármit elolvastam, ami a kezem ügyébe keveredett –, egy idő után ezt is a kezembe vettem, és bár soha nem sikerült sem megértenem, sem teljesen megbocsátanom ezt az „ajándékot”, azért valamire csak jó volt, hogy végignyálaztam. Egyrészt későbbi szociológus hallgatóként nagyon érdekes volt belepillantani a csaknem száz évvel korábbi nők (bocsánat, háziasszonyok) életébe, a résnyire szétnyílt függöny mögül benézni a korabeli otthonokba, amiből kirajzolódik, hogy milyen is volt az élet akkoriban. Másrészt pedig ahogy a közmondás is tartja: minden és mindenki jó valamire – ha más nem, elrettentő példának… Üdítő, hogy bevallja:
a házasság és a kapcsolat nem egyszerű műfaj, sok beszélgetésre és megértésre van szükség ahhoz, hogy működjön, de a könyv – sajnos – a siker titkát és a kapcsolat kimenetelét gyakorlatilag teljesen a nők (pardon, háziasszonyok) nyakába varrja.
Azért ki lehet mazsolázgatni néhány olyan tanácsot, amit manapság is hasznosíthat nemtől függetlenül bárki, akinek egy háztartást kell vezetnie. Tehát lássuk, hogy mit tanulhatunk (és mit nem) a 20. század első felének házi tündéreitől!
1. Takarítás – minden nap egy „kicsit”
Arányi Mária azt javasolja, hogy minden nap takarítsunk valamennyit, így nem gyűlik össze annyi feladat a hétre. Hogy ez a valamennyi a mai világban egészen mást jelent, az biztos, hiszen ő azt javasolja, hogy pakoljuk el az elöl maradt holmikat a szekrénybe, szellőztessünk, télen készítsük be a kályhába a tüzelőt, cirokseprűvel söpörjük végig a szőnyegeket. Ágyazzunk be, söpörjük fel partvissal a padlót, és vikszeljük, majd alaposan töröljük át mindenhol a port, töröljük le az ablakokat, ablakpárkányokat és tegyük rendbe a bútorokat, igazítsuk meg a terítőt…
1946 (Fotó: Fortepan / dr. Somlói Miklós)
Hetente egyszer takarítsunk ki minden helyiséget alaposabban, ami Mária szerint azt jelenti, hogy cseréljünk ágyneműt, kiporoljuk a szőnyeget (ami porszívóval helyettesíthető), szőrseprűvel végigmegyünk a falakon, a sarkokban és a képkereteken, a bútorokat félretolva felseprünk és feltörlünk mögöttük, ablakokat és a párkányokat pedig kéthetente vimes vízzel alaposan lemossuk.
2. A tiszta konyha titka
Arányi Mária szerint a tiszta főzőhelyiség titka az, hogy főzés közben is rendet kell tartani. Miután előkészítettük a hozzávalóval, és már a tűzhelyen fő az étel, mossuk el a piszkos edényeket, dobjuk ki (vagy inkább hasznosítsuk ezeken a módokon) a megmaradt zöldség- és gyümölcshéjakat, és ügyeljünk arra, hogy a szükséges edényeken kívül mást ne piszkoljunk össze. Miután végeztünk, seperjük ki a konyhát, majd bő, forró szódás vízzel mossuk fel a kőpadlót, aztán a jól kifacsart ruhával töröljük szárazra. Hetente mossuk le a bútorokat szappanos vagy vimes vízzel, a kilincseket és az ablakot pedig hetente mossuk át. A mi profi konyhatakarítási tippjeinkről itt írtunk korábban.
Egy fiatal nő budapesti konyhában 1937-ben (Fotó: Fortepan / Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár / Petanovits fényképek)
3. Főzni tudni kell (?)
Bár Mária azt állítja, hogy minden asszony kötelessége az, hogy tudjon főzni – éppúgy, mint gyermekét ápolni és otthonát rendben tartani –, azért manapság ez az állítás nem állja meg a helyét. Nem a főzőtudomány teszi a nőt – de persze, nem árt, ha el tudunk néhány ételt készíteni, a nemünkre való tekintet nélkül. Ehhez érdemes böngészni egyszerűbb recepteket, és Mária is ajánlja a korabeli főző- és háztartási iskolákat, amelyeknek modern változatai (workshopok!) ma is léteznek.
4. Öltözködés – divat helyett stílus
„A divat észrevétlenül ráakaszkodik a történelem kerekére, és amint ez az örökké haladó kocsi fordul, úgy fordul vele a divat is örök mozgással” – írja Mária. Emiatt szerinte nem csoda, hogy sokkal jobban vonzódunk a ma divatjához, semmint az évtizedekkel ezelőtti trendekhez. De mivel folyton változik az aktuális módi, szerinte sokkal fontosabb, hogy rátaláljunk a saját stílusunkra, hiszen „minden nem illik mindenkihez. Ugyanaz a nő az egyik ruhában érdekes és vonzó, a másikban rikító vagy szürke és jelentéktelen.”
Azt is mondja nagyon bölcsen, hogy mindig érdemes a célszerűséget szem előtt tartani, és életkörülményeinkhez alakítani a ruházkodásunkat. Megemlíti a takarékosságot is mint szempontot:
öltözködésünk ne haladja túl anyagi erőnket, és ezért inkább kevesebb, de jobb minőségi holmit vegyünk, mert azok jóval tovább bírják a silány társaiknál.
Azt is javasolja (helló kapszulagardrób!), hogy egy, legfeljebb két színre építsük fel a ruhatárunkat (ehhez találjuk meg, melyik a legelőnyösebb számunkra), és ebben szerezzük be a kiegészítőinket – ez segíteni fog a ruhavásárlásnál is. Válasszunk olyan árnyalatot, ami minél több másikhoz illik, így sosem lesz gond, melyik táskát vagy cipőt válasszuk. Mit is mondhatnánk erre, egyetértünk. A legjobb, legolcsóbb, legkörnyezetvédőbb és egyben a legegyedibb holmikat manapság vintage- vagy használtruha üzletben tudjuk beszerezni, amikre mi is hoztunk már egy csokornyi példát.
Egy divatos hölgy 1943-ban Budapesten (Fotó: Fortepan / Saly Noémi)
5. Társasági élet – szingliknek jó, de házasok vigyázzanak
Mária az erről szóló fejezetben őszintén és olvasmányosan ír a saját tapasztalatairól, hogyan vált csúfolódás céltáblájává, és hogyan tett szert barátokra, vagyis inkább érdekközösségre más, nála szerényebb sorsú lányok személyében. Szerinte barátokra, társaságra szükség van, mert a magány nem „ízlett” neki, de alapvetően a társasági életről nincsen jó véleménye. „Az emberiség sokaságában minden ember elhagyott és magányos, sőt minden család egyedülvaló sziget. Az úgynevezett társaság csak látszólag szünteti meg a magányosságot. Ha bánat sújt, balsiker ér, ki marad mellettünk? A társadalmi életben azok találják meg legjobban a helyüket, akik valamilyen érdekből keresik a társaságot és senkitől sem várnak mélyebb érzést.”
Ebben a keserűségben nemcsak diáktársaiban való csalódottsága játszott szerepet, hanem az is, hogy első férje elég kicsapongó életet élt, Mária pedig nagyon unta a felszínes találkozásokat. Szerinte a társasélet akkor jó, ha valaki egyedülálló, mert így könnyebb párra lelnie, de „a túl nagy barátságok nem használnak a házaséletnek. A jó házasságban a házastársak egymás legjobb barátai. Lehet a férjnek is barátja, az asszonynak is barátnője, de ezek a barátságok nem mehetnek a házasság rovására. Ne találkozzunk túl gyakran a barátainkkal. A barátnőt ne hívjuk szállóvendégnek, a barát ne legyen kosztos a háznál. Két házaspár ne járjon örökké együtt, könnyen kicserélődnek a párok.”
Barátok a MAC klubház teraszán Siófokon, 1941. (Fotó: Fortepan / dr. Ember Károly)
6. Takarékosság – elengedhetetlen a biztonsághoz
Mária úgy tartja, hogy jó, ha van egy havi fix bevételünk, hiszen azzal könnyű tervezni és számolni, viszont óvakodjunk a részletre vagy hitelre történő vásárlásoktól. „A részletfizetés azonban könnyen félrevezet, mert olyat látunk elérhetőnek, ami anyagi erőnket meghaladja. A túl nagy részlet felborítja vagy súlyosan megterheli a havi költségvetésünket. Részletre vásárlás túlságos bizalom a jövő iránt. (…) Ezt nem tudhatjuk, legföljebb remélhetjük. Reményre pedig ne vásároljunk.” Szerinte az egyik legfontosabb dolog, hogy a jövedelmünknek megfelelő lakást béreljük, mert annál olcsóbb az élet, minél kisebb a lakás. Sok nagy jövedelmű ember is kénytelen lemondásokkal élni, mert túl igényesen választotta lakását. A fűtés, világítás, mosás, napi ellátás és a ruházkodás (no, nem a luxus!) elsőrendű szükséglet. Ezeken sokat tudunk spórolni, de nem mehet semmi az egészség rovására.
A szórakozás másodrendű szükséglet, bár elismeri: „vannak azonban emberek, akik bizonyos mennyiségű szórakozás nélkül szerencsétlenek, elégedetlenek. Ilyen esetben nem lehet a szórakozást sem kihagyni a számításból.” Fontos, hogy legyen „zsebpénze” a házaspároknak, amiből a napi kiadásaikat, a városi közlekedést fedezik. Tegyünk félre az előre nem látott kiadásokra is, és ne felejtkezzünk el az olyan költségekről sem, mint a befőzés, a nagytakarítás, a sportolás, a gyerekek, és a nyaralás. „Egy a fontos, éspedig az, hogy csak addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér.”
Kiemelt kép: egy nő 1936-ban – Fotó: Fortepan/Chuckyeager tumblr/nőklapja.hu
