Kezdhetném bárhol az időben ezt a vallomást, de az egyszerűség kedvéért most a legfrissebb élményemre hagyatkozom, Az idol című minisorozatra. Őszinte leszek, az ígéretesnek tűnő ötrészes alkotásba a Szex és New York spinoff farvizén találtam rá. Az Eufóriát nagyon szerettem, így a tény, hogy Az idolt is ugyanaz rendezte, máris kedvet csinált hozzá. Csakúgy mint a The Weeknd néven ismert előadó, akinek titokban évek óta követem a munkásságát, és aki a sorozat egyik főszereplője (sőt, mint kiderült, írója).  

Az idol meglehetősen megosztó lett, és ez enyhe kifejezés. Számtalan kritikát olvastam róla, amely kíméletlenül földbe döngölte, de közben az is kiderült, hogy azok is végignézték, akik már az első rész után kikérték maguknak, hogy ez az egész egyáltalán elkészülhetett. Mielőtt mélyebbre ásnánk az emberi lélekben, hogy megfejtsük, vajon miért nézzük azt, ami nem is tetszik nekünk, mondok egy prózai okot is: ahogyan az Eufóriát, úgy Az idolt is Rév Marcell fényképezte, és megint elképesztően gyönyörű munkát végzett. De van itt más is. Amikor belekezdtem a második epizódba, megpróbáltam egy gyors önvizsgálatot tartani, és feltettem magamnak a kérdést, hogy miért nézem. Hiszen nagyrészt idegesít, és egyébként egyáltalán nincs felesleges szabadidőm.

Talán mert amint vége van egy epizódnak, azonnal a képembe nyomja a következőt? Vagy mert nem hiszem el, hogy itt tényleg ez történik, és hajt a kíváncsiság, hogy mégis hova fut ki ez az egész? Vagy várom a csodát, hogy kiderüljön, én tévedtem, és valójában amit látok, magasművészet? Vagy beszippantottak ezek a karakterek, mert esetleg nekem is mentális problémáim vannak? Akkor még nem tudtam a választ, most már tudom.

Végignéztem, elvitt az életemből nagyjából hat órát, nem lettem tőle se több, se kevesebb.

Közönyösen gondolok vissza a történtekre. De most már tudom, hogy a „hiba” az én készülékemben van, viszont egyáltalán nem biztos, hogy olyan nagy hiba. 

Ha beszippant a jó sorozat

Jó sorozatot nézni szinte ijesztően élvezetes. Régebben (egészen pontosan az előző évezredben) imádtam a Vészhelyzetet, és alig vártam a kedd estéket, hogy a barátaimmal közösen megnézzük, majd kivesézzük a legújabb epizódokat. A sorozatnézés mint műfaj hatalmas változáson ment keresztül a streaming szolgáltatók megjelenésével. A heti 45 percek helyét átvette az akár több óra is egyhuzamban, és társas aktivitásból sok esetben magányos időtöltés lett. Egy jó sorozat képes teljesen beszippantani. A legtöbben bizonyára tapasztaltuk már azt az érzést, amikor éjjel 1-kor, kivörösödött szemmel még mindig hagyjuk, hogy a szolgáltató azonnal elénk tárja a következő epizódot, amint véget ér az előző. Pedig tudjuk, hogy aludnunk kéne, hiszen holnap is lesz nap… de végül a mának élve folytatjuk a nézést. Kicsit mintha kötelező lenne, vagy legalábbis egy legyőzhetetlen belső kényszer hajtana.

Egy jó sorozat is képes arra, amire egy jó könyv, hogy amíg benne vagyunk, folyton a fejünkben járjon, elgondolkodtasson, érzelmeket váltson ki belőlünk, és persze beszédtémául is szolgáljon. A jó sorozat legfőbb ismérve, hogy önmagában is elég élvezetet nyújt. Talán beszélünk róla az ismerőseinkkel, vagy rákeresünk az interneten, ki mit írt róla, vagy milyen kulisszatitkokról lehet tudni, de alapvetően önmagában a sztori, a karakterek elegek ahhoz, hogy alig várjuk a következő epizódot. (A jó sorozat az öltözködésünkre is hatással van – erről itt írtunk bővebben – a szerk.)

Jó és rossz sorozat között van egy nagyon nagy hasonlóság: mindkettő beeszi magát a mindennapjainkba, mindkettő hatással van ránk, csak némileg más okokból. Ahogyan egy jó sorozatot hosszú időre, akár örökre is a szívünkbe zárunk, úgy egy rossz sorozat képes teljesen beférkőzni az agyunkba, és élvezetes elfoglaltságokkal kínálni minket. Ezek közé tartozik a vég nélküli kritizálás, és az ennek köszönhetően szerzett népszerűség a közösségi média felületeken. Lássuk be, sokkal könnyebb azzal viccelni, ami rossz.

Kritizálni valamit mindig is szórakoztatóbb volt, mint dicsérni. A jó dolgok ilyen szempontból unalmasak, mert nincs rajtuk fogás.

Ahogyan már említettem, önmagukkal szórakoztatnak, nem pedig a hozzájuk kapcsolódó egyéb aktivitásokkal. A rossz ezzel szemben a legtöbb élvezetet akkor adja, amikor épp nem is nézzük, hanem valamilyen más módon foglalkozunk vele.

A rossz bennünk van? 

A rossz dolgokon csámcsogni sokak bűnös élvezetei közé tartozik, és ezzel el is jutottunk a lélektani magyarázathoz. „Attól, hogy valami nem tetszik nekünk, még lehet élvezetes a számunkra – mondja Grace McMahon, coach a stylist.co.uk weboldalon. – Ami azt illeti, azt is nevezhetjük egyfajta rajongásnak, hogy aprólékosan kielemezzük a gyenge történetszövést, a taszító karaktereket, vagy egyszerűen csak hagyjuk eluralkodni magunkon a kétségbeesést és az ellenszenvet, ahogyan halad előre a történet.

Lily-Rose Depp és The Weeknd Az idol című sorozat főszereplői (Fotó: Netflix)

Nevethetünk az abszurditásán, ami segít kiereszteni a fáradt gőzt, sőt, közösségre is lelhetünk a sorozat többi utálójában. A közös utálat nagyon erős kötelék tud lenni. Amikor valami olyat nézünk, amit nem szeretünk, rendszerint sokat foglalkozunk vele, leginkább a közösségi médiában. Vagy mi magunk hozzuk fel a témát egy posztban, vagy csak figyeljük a róla szóló negatív kommenteket, és megerősítve érezzük magunkat és saját véleményünket. Akkor is jobban érezzük magunkat, ha ez csak az online térben történik.

Az is fontos tényező – folytatja az idézett szakértő, – hogy valami másra vetíteni a bennünk felhalmozódott utálatot a saját lelki békénket szolgálja. Ezek a kitalált karakterek, történetek és irreális fordulatok mind segítségünkre lehetnek abban, hogy az utálatukon keresztül megszabadulhassunk a bennünk felhalmozódott negatív érzésektől. Egy rossz sorozat kiváló eszköze lehet annak, hogy legyen hova csatornáznunk negatív energiáinkat, legyen szó komolyabb bizonytalanságainkról vagy egy egyszerű rosszkedvről. Akár olyan hatása is lehet, mint egy jóleső estének a legjobb barátnőinkkel.” 

Rosszból is megárt a sok 

Ezek szerint nem is kell olyan kellemetlenül éreznünk magunkat, ha már megint végig néztünk (és végig szidtunk) egy újabb gyenge sorozatot? Vajon meddig vezethetjük le a bennünk lévő negatív dolgokat azzal, hogy Lily-Rose Depp csodásan fényképezett, ám céltalan vonaglását nézzük, és közben a Facebookon fröcsögünk róla? A kérdés jogos, hiszen azt bizonyára mindnyájan érezzük, hogy nem veszhetünk el a nekünk nem tetsző dolgok végtelen tengerében. És igenis van az a pont, amikor ezt a szokást meg kell törnünk. 
„Ha sokáig nézünk valamit, amit utálunk, még akkor is, ha ebben örömünket leljük, az pesszimizmust hoz az életünkbe, ami azt eredményezheti, hogy egyre többször lesz rossz kedvünk, és egyre gyakrabban tapasztaljuk meg a szorongás fojtogató érzését – folytatja az idézett life coach. 

Szóval érdemes résen lenni, és ha az utált sorozat már nem hozza meg a fent említett előnyös hatásokat, hanem egyre rosszabb hangulatba sodor minket, akkor ideje kikapcsolni és keresni valamit, ami újra visszahozza a hitünket a szenvedélybe, a szeretetbe és az inspirációba. Ez lehet egy úgynevezett feel-good film (mint például az Igazából szerelem), egy romantikus komédiasorozat vagy egy dokumentumfilm valami olyasmiről, ami igazán érdekel bennünket. Így egyensúlyba kerülnek bennünk az utált és a szeretett dolgok, és hosszútávon is jobban fogjuk érezni magunkat. Anélkül, hogy elvesznénk az utálkozás útvesztőjében.  

Kiemelt kép: Canva