Tedd a szívedre a kezed, most is online görgetsz valamit, amit sorról sorra, tudatalatt is értékelsz magadban: tetszik-e vagy nem, tovább olvasod-e, találsz-e benne olyasmit, ami megszólít? Bevallom, nálam a cím és könyv esetében a borító sokat számít. Jó pár éve szórakoztatom magam azzal, hogy teljes megengedésben bemegyek egy könyvesboltba és hagyom, hogy az aktuális hangulatomnak megfelelően egy könyv megszólítson. Miután kiválasztottam egyet, találomra felnyitom, azon az oldalon elkezdem olvasni, és szinte mindig találok valami olyan üzenetet, ami épp ott és akkor ad valamit.
Michael Schur amerikai tévéproducer, rendező és színész, írt egy könyvet Hogyan legyünk tökéletesek? címmel. Senkit se tévesszen meg, hogy a boltokban a társadalomtudomány és filozófia szekcióban található ez a mű, mert bár nagyon is komoly morális témákat feszeget, hihetetlenül szórakoztató köznyelvi stílusban, bárki számára érthető módon fogalmaz számtalan életszerű példán keresztül. Mondjuk az olyan sikersorozatok, mint az Office, a Black Mirror és a Good Place (magyarul A jó hely – kifejezetten ajánlom mindenkinek, aki még nem látta, zseniális!) írójaként pontosan ilyen stílusra számíthatunk tőle. A magyar borítón a The Daily Show tudósítójaként felfedezett későbbi színész és humorista, Steve Carell ajánlása olvasható, ami sokak számára plusz piros pont, mielőtt bármit is olvasnánk a könyvből.
Michael Schur: Hogyan legyünk tökéletesek – Helyes válasz minden erkölcsi kérdésre (Scholar kiadó, 2023, fordította: Nyuli Kinga)
Egyébként ez a kötet is az említett könyves bolti játékomnak – kvázi a szerencsének – köszönhetően került a kezembe. Schur útmutatójának esetében anélkül, hogy komolyabban spoilereznék, egyszerűen azt ajánlom, ha kezetekbe kerül ez a könyv, olvassátok el a 218-219 oldalpárost. Biztosra veszem, hogy a téma iránt érdeklődők tovább fognak lapozni a mogyorós-lekváros kenyér hashtages dilemma után, már csak a móka kedvéért is.
Picit visszakanyarodnék arra, hogy olvasás közben folyamatosan értékelünk, mi tetszik, mi nem, mit tartunk helyesnek és mit nem, vagy mi az, amit elsőre helyesnek gondolunk, de mások nagyon nem. Folyamatos billegés az értékrendünk mérlegének serpenyőivel. Gyerekkoromban volt örökmozgóm, a két oldalán két delfinnel, amit ha megbillentettünk, egymás után, felváltva ugráltak át a középen magasodó karikán. Egy ideig érdekes lehet egy örökmozgót nézni, de hosszútávon inkább fárasztó.
Erkölcsi kimerültség mint etikai kérdés
Az erkölcsileg kimerült személy rendkívül sebezhető. Nagyon könnyű megbántani.
Hajlamos az önmagából való kifordulásra, és a negativitást látja meg mindenben, még a hozzá legközelebb állók viselkedésében is. Schur az erkölcsi kimerültséget a jelenkorra vonatkoztatva gyakorlatilag úgy fogalmazza meg, mint amikor az összes előttünk álló lehetőséget feltérképezve úgy gondoljuk, a legjobb döntést hozzuk valamiben, végül mégis azt tapasztaljuk, hogy az elvileg szerető, közvetlen környezetünk, de még a távolabbi online ismerőseink is örömmel világítanak rá, hogy miért tévedünk vagy cselekszünk – szerintük – hibásan. Ez hosszútávon igen frusztráló és elbizonytalanító.
Az erkölcsi kimerültség csapdája a túl sok információ, valamint az állandó értékelési és megfelelési kényszer.
Hogyan tudunk megszabadulni a szégyenérzettől, amikor akaratunkon kívül rossz döntést hozunk? Arisztotelész és az erényetika követői szerint, ha túl sokat agyalunk a tetteink lehetséges negatív következményein, egyfajta bénultság lesz rajtunk úrrá, ami miatt nem fogunk cselekedni. Ha viszont átesünk a ló túloldalára, és nem törődünk semmivel, az apátia érzéketlenné és érdektelenné tesz. A megoldás az lehet, hogy az arany középutat keressük, az önértékelésünket és a hangulatunkat lehúzó véleményvezérek posztjai helyett, akár az értékrendünkkel egyező könyvek és olvasmányok formájában.
Ha nincs a piacon olyan kötet, olvasmány, ami megragadja a számunkra fontos témákat, kellő vállalkozó kedvvel akár alkothatunk is egyet. És hogy a piac, ne csak egy hangzatos metafora legyen, elmesélek két történetet. Az egyik egy közös anya-lánya sétánkról szól. Amikor a fiam megszületett, igyekeztem mindkét gyerekünkre egyforma minőségi időt szánni, ami persze nem volt egyszerű. Home office-ban itthon voltam a kicsivel, az apukájuk pedig klasszikus munkaidőben dolgozott, viszont hétvégén, amikor ő is itthon volt, egyik nap délelőtt elmentünk a lányommal csak mi ketten sétálni. Ilyenkor kiválaszthatta, merre induljunk és beszélgettünk arról, ami éppen a kis lelkét foglalkoztatta.
Aki keres az talál… aki nem, az is
Már tartott a nyári vakáció, amikor egyszer betévedtünk a Fehérvári úti nagy piacra, ahol az emeleten, üvegbúrák alatt csodás gombakiállítást pillantottunk meg. Miután a lányom mindent elolvasott és megcsodált, lelkendezve ismerte fel a mesékben sokszor látott pöttyös kalapú gyilkos galócát. Ezután terv szerint betértünk a közeli könyvesboltba, ahol azt mondtam, választhat bármilyen könyvet. A legújabb és legszebb mesekönyvek sem érdekelték annyira, mint az a gyönyörű képekkel illusztrált gombahatározó, amit végül kiválasztott, és aminek azóta is büszke tulajdonosa. Én meg persze rá voltam és vagyok büszke, amiért semmilyen mesekönyvvel nem tudta eltéríteni a bolti eladó a döntésétől, habár itt a fővárosban viszonylag kevés gombafajt tudunk azonosítani a gyakorlatban… A képes lexikont most néhány évvel később a Vándor táborba is magával vitte.
A másik történet a Sajtmágusról szól, akit a kelenföldi szombati piacon ismertem meg. Gyakorló hedonistaként igazából évek óta járunk hozzá az isteni füstölt sajtujjacskákért, és a legutóbbi alkalommal vettem észre egy könyvet a standjánál. Először (mint a legtöbb esetben) a borítóra, pontosabban a grafikára figyeltem fel. Bolya Gergely Sajtkorszak című magánkiadású könyve stílusában nagyon is emlékeztetett Schur kötetére, már ami a humorosságot és a közérthetőséget illeti. Egy baráti beszélgetés során felmerült a könyvekkel kapcsolatban, mostanában ki mit olvasott, és persze általában az van a szemünk előtt, amit a nagy kiadók reklámoznak mindenütt.
Az elmúlt években többször megtaláltak olyan szerzők, akiknek a műve saját pénzből jelent meg (volt, akinek a kérésére könyvbemutató beszélgetést is tartottam), de ezúttal én leltem egy ilyen remekműre. Szeretem az olyan könyveket, amiben a szakmai tudás nem idegen szavakkal dobálózó sznobsággal, hanem emberi hanggal párosul.
„A múmia sajtja és más hihetetlen történetek a sajtok világából” csak egy a szórakoztató felütések sorából, ami ebben a történelmi és gasztroutazásnak is felfogható kötetben szerepel.
A végét egy sajt-analfabétáknak is hasznos sajtos lexikonnal zárja. Ki gondolta volna, hogy a júliusi ezerszínű paprikáktól, paradicsomoktól és különböző zöldségektől és gyümölcsöktől pompázó piacon ilyen kincsre is bukkanhatunk?
Kiemelt kép: nőklapja.hu
