A 70 éves Vasanti Meghwar egy pakisztáni téglagyárban dolgozik, de a megélhetés másodlagos szempont számára, amikor a nehéz és veszélyes fizikai munkáról van szó. Vasanti ugyanis kizárólag arra keres, hogy visszafizesse családja évekkel ezelőtt felvett kölcsönét, és ennek törlesztéséért dolgozik ugyanitt fia, annak felesége, és unokája, a 12 éves Dileep is.

A korábban szarvasmarhatartásból élő család több mint két évtizeddel ezelőtt kapott kölcsönt egy téglaégető pénzes tulajdonosától egy magas kórházi számla kifizetésére. Cserébe évek óta égetnek téglát a tűzforró sivatagi napon, forró, szennyezett és poros levegőt belélegezve. Nem tudják, hogy meddig.

Kiszolgáltatottan

Egy, a Pakisztán-szerte elterjedt jelenséget bemutató dokumentumfilmből kiderül, hogy a Meghwar család tagjai mintegy 3,5 millió pakisztáni kényszermunkás sorsán osztoznak, az embertelen rendszert pedig a szegénység és a kiszolgáltatottság tartja fenn. „Jóllehet az ország nemzetközi megítélése javul, Pakisztánban súlyos strukturális nehézségekkel küzd az ország jelentős része: a lakosság közel 40%-a a szegénységi küszöb alatt él, és nem történt átütő mértékű javulás a legszegényebbek társadalmi felzárkózása szempontjából” – olvasható a Máltai Szeretetszolgálat Pakisztáni missziójának leírásában. 

A világ ötödik legnépesebb országában (Pakisztánt mintegy 230 millióan lakják) eladósodókat tehát szegénység és a szükség hajtja, amikor kölcsönt, vagy munkájukra nagyobb előleget vesznek fel: a pénzt legtöbbször kórházi kezelés vagy egy-egy családtag esküvőjének finanszírozására költik. Hitelezőik – akiket pedig a munkások azonnali röghöz kötése mozgat – cserébe azt várják el tőlük, hogy téglaégető gyárakban dolgozzanak, amíg vissza nem tudják fizetni a kölcsönzött összeget. Tartozásuk viszont folyamatosan nő. A kölcsönzött pénz magas kamatai, a hihetetlenül alacsony bérek és törvénytelen levonások mellett az összeg emelkedésének oka egyszerűen az, hogy a legtöbb munkás írástudatlan, és bármiféle jogvédelem híján az egyoldalú munkaszerződés „aláírásának” pillanatától

a végletekig kiszolgáltatott a hitelezőknek, akik pedig gondolkodás nélkül visszaélnek helyzetükkel.

A kemencék tulajdonosai dolgozóik egyébként is nevetséges munkabérének felét visszatartják, hogy azok „törleszthessék szerződésbe foglalt kölcsönüket.” Csakhogy Meghwarék például azóta nem látták állítólagos szerződésüket, mióta a család férfi tagjával, Poonoonoval, annak ujjlenyomata segítségével (!) több mint 20 éve aláíratták azt. Mint mondják, akkor ez volt az egyetlen lehetőségük, mert mint több millió más Pakisztáninak, nekik sincs bankszámlájuk, és nem tudnak írni-olvasni sem, így esélyük sincs például arra, hogy banktól kapjanak kölcsönt. Sőt, írástudatlanságuk miatt még szerződésük feltételeivel sincsenek tisztában. A család úgy gondolja, hogy még mindig körülbelül 5-600 dollárnak megfelelő összeggel tartoznak, és miközben a nekik hatalmas összeget a kemence tulajdonosa körülbelül egy hét alatt meg tudja keresni, csak az általuk készített téglák értékesítésével, ők még évekig nyöghetik annak terhét.  

Egy másik, az Al Jazeraanak nyilatkozó család kísértetiesen hasonló történetről számol be. „Nem önszántamból vagyok itt – mondja egy nő. A férjem beteg lett, nem jutott pénz gyógyszerre, haláleset és gyerekszületés is volt a családban, ezek együtt kényszerítettek arra, hogy kölcsönt kérjek. Már egy évtizede dolgozom így. Ha megbetegszem vagy terhes leszek, és nem tudok dolgozni, akkor a kiesett napok munkadíjával emelik a kölcsönömet.

Ha 500 rúpiát (3,1 dollár) veszek kölcsön, akkor 1000 rúpiát (6,2 dollár) írnak hozzá a tartozásomhoz”

– folytatja.  

A téglaégetők

Dél-Ázsiában hagyományosan úgynevezett bikakemencéket használnak a téglák gyártására. Ez a téglagyártási módszer a legolcsóbbak és a legmocskosabbak közé tartozik, és számos társadalmi és környezeti problémáért, például az erdőirtásért, szív- és légzőszervi megbetegedésekért, a légszennyezésért és az éghajlatváltozásért is felelőssé tehető. A téglaégető, amiben Meghwarék dolgoznak, a Thár-sivatag szívében található, és kísértetiesen hasonlít ahhoz a 20 000 pakisztáni, és majd százezer délkelet ázsiai egységhez, ahol ugyanilyen embertelen körülmények és kizsákmányoló feltételek mellett dolgoznak emberek óriási tömegei.

A 150 családnak munkát adó telepen folyamatosan 50 fokot megközelítő forróság uralkodik, mert nemcsak a nap perzsel, de a földbe vájt kemencék is ontják magukból a meleget. Pakisztán muszlim ország, a gyárakban dolgozók viszont jellemzően a hindu kisebbséghez tartoznak, és a szigorú és átjárhatatlan kasztrendszer legalján élnek, gyakran a legkevésbé kívánatos munkakörökben dolgoznak. Ha nem itt, akkor más, mások számára alantas munkát végezve. Sok köztük az afgán menekült is, akik évek óta segítség és iratok nélkül tengődnek az országban.

Így készül a tégla

A téglákhoz szükséges agyag előállításához a munkásoknak először a száraz, porzó földet kell felásniuk, majd a megmunkálandó agyagos földet órákon át vízzel keverik, gyúrják: munka közben a dolgozók keze, lába, arca is vastagon poros és sáros lesz. Az agyagból aztán téglákat formálnak, majd szamarak és lovak segítenek a napi akár 5000 nyers téglát elszállítani sütési helyükre. A téglákat ezután az említett kemencékbe pakolják úgy, hogy a forró levegő áramolhasson közöttük, az égetőmeder tetejét pedig homokkal fedik le. A hőmérséklet a kemencékben meghaladhatja az 1000 fokot, és nem egyszer előfordul, hogy a hevenyészett építmények teteje beomlik. Ez történt 2022 júliusában is, amikor három ember élve elégett a telepen, amikor bezuhantak a lángoló kemencébe.

A téglagyárakban szinte semmi nincs gépesítve. (fotó: Alberto Buzzola/LightRocket via Getty Images)

Ezeknek a téglaégetőknek a többsége vidéken található, a társadalom szeme elől elzárva, és még távolabb a törvények és bármiféle ellenőrzés hatókörétől. A munkások siralmas körülmények között tengődnek, a földes víztől különféle bőrbetegségeket kapnak, a téglagyártás során keletkező mérgező fekete füst pedig asztmát és más betegségeket okoz nekik, növeli a tuberkulózis kockázatát is. Nincsenek megfelelő illemhelyek sem a kemencék közelében, így az emberek a szabadban végzik el a dolgukat, ami tovább fokozza a megalázottságérzést. További óriási probléma a gyerekmunka. A Meghwar család legfiatalabb tagja, a 12 éves Dileep hétéves kora óta dolgozik, más életet nemigen ismer, és minden nap 1500 téglát kell elkészítenie.

Pakisztánban a gyermekmunka elvileg törvényellenes, mégis a becslések szerint a téglagyárakban dolgozók körülbelül egyharmada kiskorú. Néhány helyen a dolgozók több mint a fele még a 10. életévét sem töltötte be.

Egy, a témáról szóló cikkben egy másik, nyolcéves kora óta dolgozó gyerekről is szó esik, és mivel ebben a rendszerben eladósodott családokról van szó, minden valószínűség szerint máshol is tömegével lehetnek kis-, sőt gyerekkorú munkások, akik az egészségüket szélsőségesen károsító körülmények között dolgoznak.

Halálozási arányuk kiemelkedően magas, a tüdőbetegségek mellett gyakori körükben a látásvesztés és a súlyos baleset is.  

De nem „csak” a munkások tüdeje megy tönkre. A téglák gyártása is hatalmas szennyezést okoz. Egyes városokban a légszennyezés több mint 91%-át a téglagyárak okozzák, ezért 2022 novemberétől Pakisztán Környezetvédelmi Ügynöksége közel 70 ilyen telep beásásról döntött. Csakhogy a testet-lelket megnyomorító adósrabszolgaság továbbra is milliók napi tapasztalata a téglagyártásban, és hasonlóan kizsákmányoló rendszerben működő helyi mezőgazdaságban is.

Senki nem tesz semmit

Bár Pakisztán alkotmánya 1992-ben törvényellenessé tette a rabszolgamunkát, a Munkaügyi Minisztérium állásfoglalása szerint nem bizonyítható, hogy az égetőkben adósrabszolgaságban élnének az emberek, mert teljesen szabályozatlan keretek között dolgoznak, sokaknak papírjaik sincsenek, és nem szerepelnek hivatalos nyilvántartásokban sem. A pakisztáni Emberi Jogi Bizottság ugyanakkor megállapította, hogy

a legtöbb ilyen égető befolyásos politikusok és rokonaik tulajdonában van, ami nem mozdítja előre a helyzet rendezését.

A kizsákmányolás rendszerszintű: olyannyira, hogy jelentések szerint a kemencetulajdonosok a korrupt rendőrségi tisztviselőkkel együttműködve gyakran különböző, általuk el nem követett bűncselekmények miatt fenyegetik eljárással a munkásokat, így zsarolva őket a rendszer fenntartása érdekében. Egy magas rangú rendőrtiszt az Al Jazeerának elmondta, hogy a telepek gyakorlatilag munkatáborként működnek: az elszökő munkásokat erőszakkal visszaviszik a kemencék mellé. Mivel ezeket a helyeket a hatóságok nemigen ellenőrzik, semmi sem védi őket, és visszatérésükkor gyakran még keményebb körülmények közé kerülnek, és a már meglévő tartozásukat tetéző súlyos pénzbírságot is kapnak.

Egész családok nyögik a terheket. (Fotó: Sabir Mazhar/Anadolu Agency via Getty Images)

„A kormánytól senki sem jön ide. A kormány az utak építésével van elfoglalva. De miért nem hoznak törvényeket a szegény emberek megsegítésére? A téglákból, amelyeket ezek a munkások készítenek, házakat, kórházakat, iskolákat, egyetemeket és a parlamentet építenek.

De ők soha nem részesülnek abból, amit keserves munkával készítenek”

– mondja egy a munkások érdekeinek érvényesítéséért küzdő aktivista.

Van remény?

Egyelőre elsősorban civilek és vallási szervezetek próbálnak segíteni az adósrabszolgaságba süllyedt embereknek. 1992 óta a SPARC, Pakisztán vezető gyerekjogi civil szervezete több mint 17 000 munkás, köztük rengeteg gyerek kiszabadításában segített. Egy másik szervezet az elmúlt 15 évben munkások jobb fizetéséért lobbizott, illetve igyekezett segíteni abban is, hogy a kiszabadult, de iratok nélkül kiszolgáltatott emberek személyi igazolványhoz, később pedig a társadalombiztosítási kártyákhoz jussanak, és közreműködtek a családok integrációjában, a gyerekek iskoláztatásában és a munkakeresésben is.

Mindez azonban csak csepp a tengerben. A hosszú távú változást csak a szegénység csökkenése és az hozhatja el, ha Pakisztánban is átjárhatóbbak lesznek a most nagyon zárt rendszerek kasztok, nők és férfiak, társadalmi rétegek között. Tavaly mi is írtunk egy ebbe az irányba mutató lépésről: Ajesa Malik személyében az elmúlt évben lett először női főbírója is az országnak, ahol a szegénység és a cikkben vázolt embertelen rabszolgamunka mellett óriási probléma a nők elnyomása, hátrányos megkülönböztetése is. 

Kiemelt kép: Pakisztáni nő és gyereke egy helyi téglagyárban, 2022 nőnapján. Sabir Mazhar/Anadolu Agency via Getty Images