Az MTVA Archívuma őriz egy 1959. október 3-án készült fotót a 11 éves Kovács Eszterről, a Magyar Rádió gyermekkórusának tagjáról, amint éppen felénekli A pancsoló kislány című dalt. A vékony, lófarkas iskolás egy széken áll, hogy elérje a mikrofont. Fejét kicsit oldalra billenti, karjait kitárja, mintha el akarna repülni. Gyerekarcán félszeg kis mosoly húzódik. A fekete-fehér felvétel a Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában készült.
Kovács Eszterre egy ország volt kíváncsi. Látni szerették volna, ki a „pancsoló kislány”, de máig rejtélyes okokból a 11 éves énekesnő, csak évekkel később, 17 évesen szerepelt először és utoljára egy tévéfelvételen. Ekkor a Stúdió 11 zenekar kíséretével énekelte el slágerét. A nézők pedig nemcsak a hangját hallhatták, hanem láthatták is, igaz, akkor már nem az a lófarkas kislány volt, aki 1959-ben, hanem egy harmadikos gimnazista ifjú hölgy.
Te vagy a pancsoló Kovács Eszti?
Újszeged a Tisza bal partján húzódik, itt él ma Kovács Eszter. Nem szereti, ha Esztikének szólítják, és annak sem örül igazán, ha pancsoló kislányozzák, de valahogy mégis rajta ragadt ez a becenév, amely egész életén át végigkísérte. A hangja szinte már semmit sem őriz a Magyar Rádió Gyermekkórusának egykori büszke, kis szólistájának hangjából. Vagy mégis? Évekkel ezelőtt, amikor bankban dolgozott egy ügyfél felismerte a hangjáról, és megkérdezte: „Te vagy a pancsoló Kovács Eszti?” – mire ő visszakérdezett: „És te ki vagy?”
Eszter hangulatos kis lakása a városi sportuszoda szomszédságában van. Nagyon örül, hogy egyetlen ablaka sem néz oda. Nyáron zavarnák a zsibongó medencék. Froclizom egy kicsit: „Ugyan miért? – a magyar strandhimnusz legendás előadójaként kötelessége úgy élvezni a strandot, mert ott annyi a szép és jó.” Mégsem kérem Esztert, hogy énekelje el nekem az 59-es slágert. Az összes újságíró, riporter ezzel nyaggatta. Mostanában már nehezebben találják meg.
Azt mondja, én vagyok az utolsó újságíró, akivel múltidéző beszélgetésbe elegyedik. Tudatosan kerüli a nyilvánosságot.
Hellyel kínál a kanapén, ahová már kikészített egy dossziét emlékekkel, de mielőtt még belemerülnénk a fényképek és újságkivágások tengerébe, megkérdezem Esztert, milyen íze volt a Bambinak, és, hogy nézett ki? Plasztikusan leírja a málnaszörp ízű italt, amit csatos üvegben lehetett kapni, és azt is bevallja, hogy ő nem igazán szerette. Aztán szépen egymás után sorra vesszük az emlékeket. Nincs benne semmi csalódottság a múltat illetően, csupán egy nagyon szép emlékként tekint vissza az 1959-es évre.
„Ezeket mind én gyűjtöttem össze. A legtöbb újság, ahol nyilatkoztam, adott egy-egy példányt” – mutatja a megsárgult újságokat. A kis Kovács Eszti zsákszámra kapta a leveleket, azokból már semmi nincs meg. Egy japán újság cikke is előkerül a gyűjteményből. A 11 éves énekesnő egyik rajongója küldte, aki a távol-keleti országból járatott újságot, és örömmel fedezte fel az egyik lapban Esztike fotóját és pár sort, amely arról tájékoztat, hogy közel 100 ezer kislemezt adtak el a Kovács Eszter A pancsoló kislány és Eperfagyi dalaival. Eszter így értesült külföldi sikeréről.
Kovács Eszter 2018-ban:
A nap, amely megváltoztatta a 11 éves kislány életét
1959-ben kezdődött minden. Kovács Eszter a Rökk Szilárd utcai zenei általános iskola tanulója volt. Énektanára, Csányi László már első osztályos korában felfigyelt a kislány hangjára, és beválogatta a Magyar Rádió Gyermekkórusába, ami abban az időben nagy dicsőségnek számított. (Botka Valéria 1954-ben alapította a kórust, amelyet Csányi Lászlóval vezettek együtt.) Eszter nagyon szerette a kórust. Többször énekelt szólót. Ránki György A győztes ismeretlen című gyermekoperájában övé volt az egyik főszerep.
„Emlékszem, egyik kóruspróbán megjelent Berki Géza bácsi zeneszerző. Magas, jóképű férfi volt. Azt mondta, hogy meg szeretne hallgatni minket, semmi többet. Több gyerekkel énekeltetett, volt, aki csak lalalázott. Akkor még egyikünk sem tudta, hogy Géza bácsi gyermekhangot keres A pancsoló kisgyerek című dalához, aminek a szövegét Brandt István írta. A dal címe később lett A pancsoló kislány, amikor már biztos volt, hogy én fogom énekelni. Engem, egy másik lányt és egy fiút választott ki első körben. Minket külön meghallgatott. Leült a zongorához, és azt mondta: »Na énekelj valamit!«” – idézi fel gyermekkora legmeghatározóbb élményét 64 év távlatából Kovács Eszter. Hirtelen énekelni kezd.
Nagyon meglepődöm, de örülök, hogy mégiscsak hallhatom a legendás hangot. „Bolyongok a város peremén, ahol egykor veled jártam én / Minden sarkon csak te jössz felém. – Nagy szám volt ez akkor. Én legalábbis nagyon szerettem, azért énekeltem ezt.
Egy lánnyal és egy fiúval mentünk Géza bácsi elé. Én álltam középen. Miután befejeztem, a harmadikat már meg sem hallgatta.
Ott maradtunk kettesben, és akkor elővette a kottát. Nem jelentett nehézséget blattolni egy kottáról. Eljátszotta zongorán a dallamot, nekem pedig azzal adta oda a szöveget, hogy kislányom ezt tanuld meg, ekkor és ekkor lesz a felvétel.” Kovács Eszter kijött a teremből, a többiek nem kérdeztek semmit, hazasétált, az apukája orra elé tolta a dalszöveget: „Apu, ezt meg kell tanulni! Kérdezd ki majd!”
Arról egy szóval sem tett említést, hogy Berki Géza rengeteg gyerek közül őt választotta ki arra a megtisztelő feladatra, hogy elénekelje szerzeményét. Eszter édesapja, aki maga is zenész volt (vadászkürtön játszott az Operett Színházban, később a Szegedi Nemzeti Színházban zenélt, alapító tagja volt a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak) csak akkor döbbent rá arra, hogy ezt a dalt a lánya teljesen egyedül énekli, és nem a kórussal, amikor meghallotta a rádióban.
Kovács Eszter 1959 októberében (Fotó: Tormai Andor, MTI Fotóarchívum)
A tátogó kislány és a pancsoló kislány találkozása
Eszter édesanyja szerény, visszahúzódó asszony volt, sokszor gondterhelten sóhajtott fel: „Miért téged választottak?!” Azon azonban Eszter szülei is meglepődtek, hogy a kislányt egyszer sem mutatták be a nagyközönségnek. Az ország ismerte a hangját, rajongásig szerették, látni szerették volna, ki énekel. Az 1959-es év végén a szilveszteri műsorban a televízió egy kis „trükkel” eleget tett a kívánságuknak. Bemutattak egy bájos felvételt. Nyári strand látható rajta, ahol egy kislány labdázik, és A pancsoló kislányt énekli. A gond csak az volt a felvétellel, hogy nem Kovács Eszter látható rajta, hanem egy másik kislány, aki eltátogta a dalt. Kovács Eszter soha nem látta ezt a kisfilmet. Családjának akkor még nem volt televíziója. Később értesültek csak róla. „Miért nem lehetett téged bemutatni Eszter? Neked is két lábad, két kezed van, mint bárki másnak!” – értetlenkedtek a szülők.
Hat évvel később a 17 éves, harmadikos gimnazista Eszter mégis szerepelt a tévében. A Gellért Gyógyfürdő újranyitásakor a Stúdió 11 kíséretével elénekelte slágerét. Akkor egy pár percre látta azt a másik lányt is, aki 59-ben eltátogta a dalát. „Akit láttak, és akit hallottak!” – konferálta fel Szepesi György a két lányt a tévéműsorában.
„Nem kell sztárolni Esztert, csak egy kislány!”
A hatvanas évek Magyarországa nem a hatvanas évek Amerikája. Nálunk akkoriban nem léteztek gyermeksztárok. Botka Valéria és Csányi László ellentmondást nem tűrő hangon közölték a nagy sikerű dal után, hogy nem kell Esztert sztárolni, ő csak egy kislány! Eszter szüleinek soha nem jutott eszébe ilyesmi. A kislány nem tehetett arról, hogy hangjával egy ország szívét hódította meg, ahogyan későbbi sikereiről sem. Berki Géza több dalt szerzett neki, amelyből csak az Úttörő Áruház megnyitójára komponált kis reklámot adhatta elő. A Két kicsi kecskegida címűt, amelyet a zeneszerző szintén neki írt, már Psota Irén énekelte el. Soha senki nem mondta el a 11 éves kislánynak, hogy miért. Abban az időben egy gyereknek nem volt ildomos kérdőre vonni a felnőtteket.
Berki Géza a gázsiból, amelyet a Pancsoló kislányért kapott, vásárolt egy vadonatúj Wartburgot, (ami abban az időben felért egy Mercedessel) és jutalmul elvitte kocsikázni Esztikét. „Kislányom, ezt az autót neked köszönhetem” – mondta boldogan a 11 évesnek, aki a rádiófelvételért 300, a lemezfelvételért pedig 900 forint gázsit kapott. Persze ez is sok pénz volt akkor, és Eszter örült neki.
Nem volt előadóművész, csak egy gyerek. Nem értette a felnőttek furcsa világát.
Keserű irigység A pancsoló kislány körül
Kovács Eszti szüleinek nem egyszer epésen megjegyezték, hogy bizony az ő fiuk, lányuk is ugyanúgy elő tudta volna adni a Berki számot. A 11 éves Eszter nagyon fiatalon megtapasztalta az irigységet. A legborzasztóbb élménye az volt, amikor iskolából hazajövet egy fiú eléje ugrott egy lángoló újságpapírral a kézében, és azzal fenyegette, hogy meggyújtja a copfját. Ez után az eset után Esztert mindig megvárták a szülei.
A kórus vezetősége megtiltotta a kislánynak, hogy bárhol fellépjen a slágerrel. Persze, néha megszegte ezt a tilalmat. Országszerte nagy örömmel fogadták. Meg is lett az eredménye, hármas magatartás jegyet kapott.
Amikor azzal fenyegették meg szüleit, hogy lányukat kicsapják a kórusból, nem kockáztatott.
„Mégis ott kellett hagynom a kórust – meséli Eszter. – 1960-ban visszaköltöztünk Szegedre, a szülővárosomba. Emlékszem, hogy sírtam, a kórust sirattam. Mára mindez szép emlékké szelídült bennem. Akkor túl gyerek voltam, hogy felfogjam, mi történik körülöttem. A szüleim szolid emberekként nem akartak szembemenni a felsőbb vezetés döntéseivel. Berki Géza bácsi évekig látogatott Szegeden. Én is jártam nála Budapesten a Bródy Sándor utcában a Rádióban. Mikor megkérdezte a portás, hogy ki keresi, csak annyit mondtam a Pancsoló kislány, és már mehettem is fel.”
Kovács Eszter nagymama. Régebben egyszer-kétszer újdonsült családtagok kívánságára elénekelte legendás slágerét. Ennyi. Egyáltalán nem énekli már. Derű, és nyugalom veszi körül szegedi otthonában. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy nincs benne semmi csalódás, „lehetett volna másképp” siránkozás. „Tudja, valamiért nagyon magasra repítették ezt a kis számot!” – tűnődik az ajtóban, amikor kikísér. Nem bírom megállni, hogy ne mondjam ki, amit, azóta is rengetegen gondolnak a legendás nyári slágerről: „Kovács Eszter repítette nagyon magasra a Pancsoló kislányt. Köszönjük neki!”
Kiemelt kép: Illusztráció – Római Strandfürdő, 1960. (Nagy Gyula / Fortepan) / Canva
