Akár egy új műfajt is alkothatnánk az „elfeledett, majd később felfedezett női zenészek” listájából, akik kénytelenek voltak feladni zenei ambícióikat az egyenlőség hiánya miatt (sok esetben még ma is nehezebb utat kell bejárniuk). Elizabeth „Connie” Eaton Converse például a kortárs folkzene igazi úttörője volt, megelőzve olyan zenei ikonokat, mint Bob Dylan és Leonard Cohen – mégsem foglalkozott vele senki. „Szövegíróként és zeneszerzőként még Dylannél is jobb volt, de nem rendelkezett az ő showbiznisz-érzékével, és nem érdekelte a lázadó dalok írása” – mondta Ellen Stekert folklórkutató a The New York Timesnak.
Converse soha egyetlenegy dalt sem adott ki, és oly annyira kiábrándult a művészvilágból, hogy 1974-ben – megszakítva minden kapcsolatot addigi környezetével – teljesen eltűnt. A mai napig senki sem tudja, hogy mi történt vele, soha nem akadtak a nyomára, búcsúlevelében pedig csak annyit közölt, hogy új életet kezd. A sokak által női Bob Dylanként emlegetett énekesnő zenéje élete során ismeretlen maradt – szerzeményei egy régi barátja, Gene Deitch segítségével láttak napvilágot a 2000-es évek elején, ami később egy hatalmas sikert arató válogatáslemezt is eredményezett 2009-ben How Sad, How Lovely címmel.
A kezdetek
Connie Converse 1926-ban született New Hampshire-ben egy szigorú baptista házaspár középső gyermekeként. Családtagjai szerint Elizabeth „zseninek és polihisztornak született”, aki tehetségével és intelligenciájával már egészen korán kitűnt kortársai közül: bátor volt és szókimondó, kitűnően énekelt, rajzolt és festett, Abraham Lincolnról szóló gyerekkori verse pedig a helyi lapokban is megjelent. A családi hagyományoktól eltérve később azonban felhagyott az egyetemi élettel, nevét Elizabeth-ről Connie-ra cserélte, és New York felé vette az irányt, hogy a zene és az írás iránti szenvedélyének hódolhasson. És ha mindez nem lett volna elég szülei, és főként lelkész édesapja számára, a dohányzásra és az alkoholra is rászokott – egyszóval fejest ugrott a hirtelen jött függetlenségbe.
1944-től egy nemzetközi civil szervezetnél dolgozott, szabadidejében pedig természetesen gitározott és énekelt. Az 1950-es évek végén azonban úgy döntött, hogy csak a dalszerzésre szeretne koncentrálni, és West Village-be költözött. A legtöbb szerzeménye ebben az időszakban született, melyeket Deitch segítségével vettek fel a férfi lakásának konyhájában. Deitch kapcsolatai révén (rajzfilmes animátor volt) Converse 1954-ben fellépési lehetőséget kapott a CBS The Morning Show című műsorában – ez volt az első és egyben utolsó televíziós szereplése. Később Deitch így nyilatkozott arról a napról:
„Sok jobb énekesnő volt Connie-nál, de kevesen bántak olyan intelligensen a zenével, mint ő. Azok a dalok a mai napig is kísértenek. Volt valami rendkívül személyes, intim és magányos bennük. Akkoriban ez olyasmi volt, amit soha nem hallottál azelőtt”
– mondta egy korábbi interjúban.
Szülei sosem tudták megbocsátani, hogy felhagyott az egyetemmel, és nem tekintettek jó szemmel lányuk zene iránti szenvedélyére sem, így televíziós szereplését sem voltak hajlandóak követni. Sőt, apja úgy halt meg, hogy soha nem hallotta lánya egyetlenegy dalát sem. Connie mindezek ellenére nem adta fel, és amikor éppen nem írt, gitározott vagy zongorázott, menedzserekkel és producerekkel próbálta felvenni a kapcsolatot. De mindhiába. Tévés szereplése és küldött felvételei nem keltették fel az ügynökségek figyelmét, és soha nem keresték őt lemezszereződéssel. Deitch szerint mindent megpróbáltak, de egyszerűen nem tudták eladni a munkásságát.
„Bár megelőzte a korát, Bob Dylannel ellentétben Connie mondanivalója és külseje egyszerűen nem illeszkedett az akkori folkszíntér közegébe”
– vallja Deitch.
1961-ben Connie megelégelte az elutasítást, a külsejére tett megjegyzéseket, és hogy nőként hátránnyal indul, bármibe is kezd – végül elhagyta New Yorkot. Idősebb testvére, Phil mellé költözött Ann Arborba, aki segített neki munkát találni egy helyi folyóiratnál, ahol újságíróként és szerkesztőként dolgozott tovább. „Sok mindent írt a lapnál, de új zenét soha többé nem komponált. New York után, azt hiszem, eljutott egy olyan szintre, ahol eldöntötte, hogy a művészete senkinek sem kell, és ez sok szempontból nagyon fájt neki” – mesélte Phil egy 2010-es interjúban.
Soha nem foglalhatta el az őt megillető helyet
Connie egy évtizedet töltött a lapnál, miközben depressziója évről évre erősödött: egyre többet ivott és dohányzott, New York-i barátaival pedig szinte már egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot. Kollégái annyira aggódtak az egészségéért, hogy gyűjtést szerveztek, és hónapokra elküldték pihenni Európába – de mindhiába. 50. születésnapja előtt, 1974 augusztusában búcsúlevelet írt hozzátartozóinak, melyben Richard Nixon egykori elnök bukását ünnepelte – mellékesen pedig megjegyezte, hogy innentől új életet kezd, és nyugat felé veszi az irányt. Életéből kiábrándulva bepakolta mindenét Volkswagen Beetle-jébe, és örökre elhajtott Ann Arborból.
A család kezdetben magánnyomozókkal kerestette, de később végül elfogadták Connie döntését. Néhány évvel később Phil egy kansasi telefonkönyvben rátalált egy Elizabeth Converse nevű nőre, bár soha nem merte tárcsázni a számot. „Az, hogy elment, az ő döntése volt. Én szégyelltem volna magam, ha akarata ellenére megjelenek a küszöbén. Amikor egy általános iskolai barátnője öngyilkos lett, feldúlta az egész várost. Sokan nehezteltek a lányra, amiért ezt tette. Emlékszem, Connie nem értett egyet. Azt mondta, hogy a döntése csak rá tartozik, amit tiszteletben kell tartani,
és hagyni kell, hogy mindenki szabadon rendelkezhessen a saját sorsa felett”
– emlékezett vissza Phil az interjúban.
Converse zenéjét később Deitch fedte fel a nyilvánosság előtt 2004-ben, a WNYC rádió Spinning on Air című műsorában. Deitch kihasználta a meghívást, és Connie felvételeivel érkezett a beszélgetésre. Amikor lejátszotta a One By One című számot, két fiatal hallgató, Dan Dzula és David Herman figyelmét is felkeltette, akik azonnal felvették a kapcsolatot a rádióval. A többi pedig már történelem…
Connie elfeledett művészete az elmúlt évek során számtalan előadóművész, dokumentumfilmes és filmrendező munkásságát inspirálta. A Roving Woman (ami egyébként egy Connie Converse-dal címe) alkotói – Wim Wenders és Michal Chmielewski – Converse titokzatos eltűnését állították fókuszba – bár azt nem árt leszögeznünk már a legelején, hogy a film nem az ő életéről szól.
„Úgy döntöttünk, hogy egy hagyományos életrajzi film helyett sokkal izgalmasabb, ha azzal foglalkozunk, mi is történhetett vele az eltűnése utáni titokzatos időszakban. Élettörténetének azon periódusában, melyet egyedül töltött el az úton”
– mesélte a film születésének körülményeiről Michal Chmielewski, aki egy feldúlt, magára maradt nőt állított története középpontjába. Miután Sarát (Lena Góra) kirúgja otthonából vőlegénye, jobb ötlet híján egy lopott autóval vág neki a nagyvilágnak, hogy ne csak új otthonra, de önmagára is rátaláljon. Egyedül, pénz nélkül rója az utakat, miközben különös idegenekkel találkozik, akik hozzá hasonlóan keresik helyüket a világban.
Ugyan Connie Converse óta a nők helyzete a zeneiparban javulni látszik, életútja, zenéje és mondanivalója soha nem volt még annyira aktuális, mint manapság – hiszen amíg magyarázkodni kell a backstage-ben, bőven van még hova fejlődni a nemek közötti teljes egyenlőség útján.
A Roving Woman július 27-től megtekinthető a JUNO11 Distribution forgalmazásában.
Kiemelt kép: Connie Converse (YouTube)
