Ahogyan az lenni szokott, a férfi sorozatgyilkosokhoz hasonlóan a női bűnelkövetők többsége szintén szörnyű gyerekkort tudhat a háta mögött – ám ez egyáltalán nem mentség arra, amit elkövettek. Ha összehasonlítjuk a két nemet, láthatjuk, hogy a nők ütő- és szúrószerszám helyett gyakrabban használtak mérget, bár ez közel sem jelenti azt, hogy kevésbé lennének kegyetlenek a férfiakhoz képest. Az empátia és együttérzés teljes hiányáról pedig ugyanúgy tanúbizonyságot tettek.
És hogy miért, illetve kik követték el azt, amit? Utánajártunk, kiktől rettegett a 20. század.
Kalóz Jenny életre kelt balladája: Aileen Wuornos
Az egyik legismertebb női sorozatgyilkos kétségkívül Aileen Wuornos, akit olykor az Amerikai Egyesült Államok első női sorozatgyilkosaként emlegetnek, holott nyilvánvalóan nem ő volt az első. (Mindenesetre talán a leghírhedtebb ő lehetett.) Wuornos kegyetlen gyermekkort tudhat a háta mögött; apja – aki pedofil volt – még születése előtt elhagyta a családot, anyja pedig az alkohol rabjává vált, és lemondott 4 éves lányáról, akit ezután szintén alkoholista és bántalmazó nagyszülei neveltek tovább.
Aileen állítása szerint nagyapja molesztálta, és 14 éves volt, amikor a férfi egyik ivócimborája megerőszakolta és teherbe ejtette. Miután Aileen megszülte, majd örökbe adta a babát, nagyanyja kitagadta és elzavarta otthonról. Később, hogy képes legyen eltartani magát, prostituáltnak állt Floridában. Egyik kuncsaftjával azonban elfajultak a dolgok, és miután lelőtte a férfit, közel 2 év leforgása alatt további 5 másik férfival is végzett – állítása szerint önvédelemből. Ráadásul mindegyiket közvetlen közelről lőtte le, és olyan bizonyítékokat hagyott hátra, amelyek miatt végül 1991 januárjában letartóztatták. Aileent összesen ötször ítélték jogerősen halálra: 2002-ben méreginjekció által végezték ki. A rém címen Patty Jenkins rendező filmet is forgatott Aileen életéről 2003-ban.
Dorothea Puente, a halál angyala
Bár Dorothea Puente első ránézésre kedves idős hölgynek tűnik, a valóságban kapzsisága és pénz utáni vágya tette kegyetlen gyilkossá. Puente 1929-ben született Kaliforniában bántalmazó és alkoholista szülők gyermekeként. Már kamaszként szemrebbenés nélkül hazudott. Többször állította, hogy gazdag és jómódú családból származik, illetve hogy orvosi és jogi végzettséget szerzett. Fiatal felnőttként Dorothea napközben időseket ápolt, éjjel pedig csekkhamisítással foglalatoskodott. Hamar rájött arra, hogy hogyan használhatja ki a magatehetetlen betegeket, így benyugtatózta idős pácienseit, és többször is kirabolta őket – amiért később öt év szabadságvesztésre ítélték.
A börtön kapuján kilépve aztán egy kedves keresztény hölgynek hazudta magát, majd szállót nyitott nyugdíjas szenvedélybetegek számára. Annak ellenére, hogy a hatóságok eltiltották attól, hogy idős embereket gondozzon a későbbiekben. Az intézményben aztán vasfegyelmet követelt, és minden ellátott köteles volt átadni neki nyugdíja teljes összegét. Kegyetlen ámokfutása a nyolcvanas években tetőzött, amikor lehetőséget látott az ellátottak megmérgezésében, illetve megfojtásában: az elhunytakról nem tett bejelentést, a későbbiekben pedig úgy vette fel nyugdíjaikat, mintha mi sem történt volna.
Amikor 1988-ban lebukott és letartóztatták, konyhakertjében összesen hét holttestet találtak elásva.
Bár kilenc gyilkossággal vádolták meg, a gyanú szerint több mint 20 eltűnt személy haláláért is felelhet. Dorothea szenvedélyesen gyűjtötte a recepteket, melyekből aztán – egészen morbid és érthetetlen módon – Főzőcske egy sorozatgyilkossal címen szakácskönyvet is írt a börtönévek alatt. 2011. május 27-én, 82 évesen halt meg természetes halállal.
Nannie Doss, a fekete özvegy
A szintén amerikai Nannie Doss szigorú és bántalmazó apa mellett nőtt fel, aki eltiltotta attól, hogy szép ruhákat hordjon. Hogy elmeneküljön a valóság elől, romantikus regényeket olvasott és a tökéletes férfiról ábrándozott. 7 éves korában egy baleset következtében súlyos fejsérülést szenvedett – később furcsa viselkedését, gyakori ájulásait és mentális zavarait ezzel magyarázták. Nannie 16 éves volt, amikor először férjhez ment – a kényszerházasságot apja rendelte el.
A frigy ideje alatt 4 gyermeke is született, és mivel férje és anyósa rendszeresen bántalmazták, elhanyagolta a kicsiket, és egyre gyakrabban nézett a pohár mélyére. Miután 1927-ben rövid időn belül két kislányuk, majd a férfi édesanyja is elhunyt, férje Nannie-t kezdte gyanúsítani a halálesetekkel, és elhagyta őt. Miután újra férjhez ment, kioltotta második férje és két unokája életét.
Harmadik házassága során megölte férjét és nagybeteg sógornőjét is, akiről ebben az időszakban gondoskodott. Sőt, a negyedik házassága ideje alatt saját édesanyját, lánytestvérét, illetve akkori házastársát is meggyilkolta. Nannie-re akkor figyeltek fel a hatóságok, miután rövid időn belül ötödik férje is elhunyt. Végül az összes általa elkövetett gyilkosságot elismerte 1954-ben, minek következtében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Állítása szerint azért gyilkolt, hogy biztosítási pénzekhez jusson családtagjai halála után.
Mariam Soulakiotis, a női Raszputyin
Mariam Soulakiotis apáca volt a görög ortodox egyház képviseletében – aki az Attika-félszigeten található Peukovounogiatrissas kolostorban nem szégyellt visszaélni a vallással. Titokban Matthew Karpathakis szakadár érsek elkötelezett híve volt, és egy szektát is alapított a kolostorban, ahová gazdag családból származó lányokat és asszonyokat csalt.
Miután csapdába ejtette és megkínozta áldozatait, arra kényszerítette őket, hogy minden pénzüket adományozzák a kolostornak. Annak ellenére, hogy vagyonukat életükért cserébe átadták, mégsem távozhattak szabadon: Mariam összesen 27 fogvatartottját addig éheztette és kínozta, míg meg nem haltak. Ráadásul közel 150 gyermek halálát okozta a tuberkulózisos megbetegedések szándékos félrekezelésével. 1951-ben letartóztatták, miután a helyi rendőrségre több bejelentés is érkezett a kolostorból kihallatszódó sikolyokról. Soulakiotist ezután csalással, emberöléssel, zsarolással, kínzással és végrendelet-hamisítással vádolták – 1954-ben hunyt el az Averoff börtönben.
Miyuki Ishikawa „csak segíteni akart…”
Az 1940-es évek közepén Japán adott otthont a korszak egyik leggonoszabb sorozatgyilkosának, Miyuki Ishikawa szülésznőnek. A háború utáni időszakban, az 1940-es évek végén számtalan csecsemő maradt árván a helyi szülőotthonban, ahol Miyuki is dolgozott – vagy kerültek be oda azért, mert szüleik túlságosan is elszegényedtek ahhoz, hogy tovább neveljék őket.
A lehetséges nevelőszülők számának csökkenése miatt Miyuki és férje kidolgoztak egy tervet, miszerint pénzt kérnek a gyermekeiket elhagyni készülő szülőktől, mondván, a kért összeg még így is sokkal kevesebb, mint amennyibe a nem kívánt gyermekek felnevelése kerülne.
Miután megkapták a pénzt, a nő szánt szándékkal elhanyagolta a kicsiket – több mint száz csecsemő lelte halálát ezután az otthonban. Egy orvos, Shirō Nakayama is csatlakozott a házaspár ördögi tervéhez, aki a halottvizsgálati bizonyítványok meghamisításával próbálta elterelni a hatóságok figyelmét. A hármas 1948-ban bukott le, amikor két rendőr csecsemők maradványára bukkant az otthon közelében – miután boncolást végeztek a testeken, bebizonyosodott, hogy a kicsik nem természetes halált haltak, a gyanú pedig azonnal a nőre terelődött. Miyuki Ishikawa azzal magyarázta tettét, hogy
csak az elszegényedett szülőkön akart segíteni, és meg akarta kímélni a gyerekeket a nyomortól.
Miyukit nyolc év börtönbüntetésre ítélték, míg bűntársai fejenként négy évet kaptak – bár érthetetlen okokból a nő végül kegyelmet kapott, és négy év múlva szabadulhatott. 1987. május 30-án hunyt el Japánban.
Kiemelt kép: egy nyomozó Aileen Wuormos és első áldozata, Richard Mallory képét tartja a kezében (Acey Harper/Getty Images)