A visszaemlékezések szerint, amikor Dr. Frank Mayfield, a neves amerikai idegsebész a Massachusetts állambeli Tewksburyben található intézetet látogatta, egy idős szobalánytól kért segítséget, osszon meg vele valamit a hely történetéből. Ám az ahelyett, hogy elmerült volna a porlepte dokumentumokban, egy régi börtöncella rozsdás vaskorlátjára mutatott, mely mögött egykor a világhírű Helen Keller, az első egyetemet végzett siket és vak író, aktivista tanítója, Anne Sullivan raboskodott.
A szobalány arról mesélt, hogy miután az orvosok és nővérek nem tudtak segíteni egy dühöngő kislányon, ő egyik este brownie-t csempészett a ketrecéhez, a gesztus pedig valószínűleg megtette hatását, ugyanis Anne Sullivant ettől fogva a szobalány gondjaira bízták. Miután alaposan kivizsgálták, kiderült, a lány szinte teljesen vak volt, így a Perkins School for the Blind International intézményébe került, ahol aztán megkapta a számára megfelelő, különleges ellátást. Épp tanárként szerzett diplomát, amikor az igazgató úgy döntött, elküldi őt ahhoz a siket és vak gyermekhez, aki mellé édesapja kétségbeesett levélben keresett képzett tanítót, mert nem akarta elmegyógyintézetbe zárni. A férfi Arthur Henley Keller volt, Helen Keller édesapja.
Nyomorúságos gyermekkorból Helen Keller világába
Anne mindössze ötéves volt, amikor súlyos látásvesztést okozó kötőhártya-gyulladást kapott, melynek szövődményei egész életét megkeserítették – 35 éves korára teljesen megvakult. Három évvel később szeme világa után édesanyját is elveszítette, apja pedig nem bírta elviselni az egyedülálló családfenntartó szerepét, ezért Anne Sullivant és öccsét, Jimmie-t a tewksburyi szegényházba küldte, ahol siralmas körülmények várták az árván maradt gyerekeket.
A túlzsúfolt és leromlott állapotú intézmény hírhedt volt az ott tanúsított kegyetlen bánásmódról és a magas halálozási arányról. Alig három hónap kellett, hogy saját bőrükön is nyomot hagyjanak a hely szörnyűségei,
Jimmie Sullivan kis idő múlva meghalt tuberkulózisban. Anne testvére halála után még Tewksburyben maradt, és több sikertelen szemműtéten is átesett, mire egy – az intézet ellen vizsgálatot indító – jótékonysági szervezet révén felvételt nyert a bostoni Perkins School for the Blind, vagyis a vakok iskolájának falai közé. Nyers modorából adódó kezdeti nehézségei, a kiközösítésből fakadó haragja és szégyene egyaránt arra ösztönözték, hogy tanulmányaiban kimagasló legyen, a céljaihoz vezető úton pedig megértő tanáraiban talált támogató társra. Ottléte alatt egy sor további szemműtéten is átesett, melyek már jelentősen javították képességeit, mi több, Laura Bridgman (ő volt a Perkins első siketvak tanulója, aki írni és olvasni tanult) barátságának hála az elsők között sajátíthatta el a jelnyelv betűit és szabályait.
Helen Keller és Anne Sullivan (Fotó: Wikipedia Commons)
1886-ban oklevele megszerzésekor beszédében arra ösztönözte évfolyamtársait, hogy jókedvűen, reménnyel telve és határozottan induljanak útnak, hogy megtalálhassák különleges helyüket a világban. Anne még nem tudta, számára milyen rendkívüli szerepet szánt a sors, egyedül abban volt biztos, hogy soha többé nem akar visszatérni Tewksburybe. 1886 nyarán aztán Arthur Henley Keller levelet küldött a Perkins intézet igazgatójának.
Hat hónap alatt 575 új szó
Miután Franklin Benjamin Sanborn igazgató régóta csodálta Anne Sullivan intelligenciáját és hajthatatlan elszántságát, gondolkodás nélkül a legjobb jelöltként ajánlotta a hétéves siket és vak kislány, Helen Keller tanítására. A következő néhány hónapot Anne azzal töltötte, hogy tanulmányozta a Laura Bridgman oktatásáról szóló beszámolókat, melyeket egykori tanárai készítettek, így már a szükséges tudással felvértezve érkezett meg 1887 márciusában az alabamai Tuscumbia városába, ahol az elkövetkezendő közel ötven év alatt Helen nevelője, végül pedig társa és hű barátja lett.
Anne kezdetben szigorú tantervet dolgozott ki a fékezhetetlen Helen számára, ami rengeteg új szó elsajátítását követelte, de idejekorán rádöbbent, a módszer nem illik az ösztönös Helenhez, és ennél hatásosabb eszközre lesz szüksége,
hogy a kislány ki tudjon törni néma világából. Laura Bridgman oktatásához hasonlóan a lány érdeklődési körei alapján alakította ki a szókincsét, a szavakat pedig egyesével írta Helen tenyerébe. Hat hónapon belül már 575 szóval gazdagodott, ezért Anne úgy döntött, felhagy a szigorú ütemtervvel, és megérzéseire hagyatkozva inkább belép Helen világába, hagyja, hogy a kislány vezesse őt, kinek tudásszomja csillapíthatatlannak bizonyult. Attól tartva, hogy Tuscumbia elszigeteltsége korlátozza Helen képességeit, Anne a Perkins School for the Blind intézményébe vitte a lányt, ahol abban reménykedett, adottságaihoz képest a legmagasabb minőségű oktatásban részesülhet.
Helen Keller és Anne Sullivan (Fotó: Wikipedia Commons)
Mark Twain csodatevőnek nevezte
Bár a speciális intézményben Helen híressé vált figyelemreméltó fejlődéséről és az iskola igazgatójának segítségével a Perkins élő jelképe lett, az ellene felhozott plágiumvád miatt – miszerint A fagykirály című meséjét Canby T. Margaret 1873-ban megjelent Fagytündérek című történetéből vette át – Anne és Helen is eltávolodtak az iskolától. A sérelmek ellenére tovább folytatták a kemény munkát, amely végül magába foglalta a Radcliffe College-ban szerzett diplomát, a tiszteletbeli ösztöndíjakat – melyekből Anne is részesült – Helen bemutatóit és előadásait, valamint megannyi híres publikációt (Míg Helen Keller humanitáriusként érvényesült, voltak olyan látássérült tehetségek, akik a képzőművészetben alkottak maradandót.). Anne Sullivan végül feleségül ment a Harvard irodalomkritikusához, John Albert Macy-hez, azonban néhány év után útjaik különváltak, a férfi 1932-ben hunyt el szívroham következtében.
Helennel való kapcsolata ugyanakkor élete végéig szoros maradt, tanítványa halála pillanatában is a kezét fogta, végül pedig mindkettejük hamvait a Washingtoni Nemzeti Katedrális egyik emlékművébe temették, közvetlenül egymás mellé. Helennel ellentétben
Anne soha többé nem tért vissza a Perkins falai közé, de tanári képességeit máig tisztelet övezi, gyermekközpontú elvei az oktatási filozófia alapvető részét képezik.
Mark Twain csodatevőként hivatkozott rá, és nehezményezte, hogy mindenki Helen Kellerrel akart találkozni, miközben figyelmen kívül hagyták rendkívüli oktatóját. Szerencsére az utókor nem feledte a nagyhatású pedagógust, 2003-ban Anne Sullivan bekerült a nők tiszteletére alapított National Women’s Fame Hall of Fame-be, és életének legfontosabb pillanatai – Twain elismerő szavai alapján – az A csodatevő című, 1962-es filmben is megelevenedtek, de ezen kívül húsz színésznő személyesítette meg alakját színdarabokban, tévéfilmekben és gyermekműsorokban. Amikor Helen Kellert jelölték a Nobel-békedíjra, arról faggatták, ki volt a legnagyobb hatással életére, és ő gondolkodás nélkül Anne Sullivan személyét jelölte meg, ám tanítója szerint más valakinek tartoztak hálával, ezért így fogalmazott: „Nem, Helen. A nő, aki mindkettőnk életére a legnagyobb hatással volt, a szobalány volt a Tewksbury Intézetben.”
Kiemelt kép: Wikipedia Commons/nőklapja.hu
