Bár az Antarktisszal kapcsolatban az utóbbi években elsősorban arról érkeznek hírek, hogy a globális felmelegedés miatt milyen rémisztő  ütemben csökken az ottani jégsapka mérete, és hogy most már rendszeres, hogy kistelepülésnyi sziklák válnak le az összefüggő jégtáblából, tény, hogy a Déli-sarkvidék még mindig földünk egyik leghidegebb, legszélsőségesebb, embertelen időjárású területe.

Nem véletlen hogy a különböző tudományos kutatóállomások lakóit (na meg például a pingvineket) leszámítva lakatlan is a vidék: ugyan ki szeretne, pláne ki tudna életvitelszerűen tartózkodni, egy száraz (a déli sarkvidéket világ legnagyobb sivatagjának is nevezik) és telente akár mínusz 70 fokos környezetben? Az antarktiszi időjárás különösen a téli időszakban kegyetlen. Nem csak a nagy hideg, de az ilyenkor különösen rossz látási és közlekedési viszonyok miatt is: egyes régiókban a téli hónapokban egyáltalán nem kel fel a Nap, a partok megközelítését óriási viharok teszik lehetetlenné.

Aki itt belép, ha nem is minden reménnyel, de a neki tetsző időpontban távozás reményével biztosan felhagyhat.

Utóbbi az oka annak a meghökkentő ténynek, hogy az Antarktiszra orvosi szolgálat teljesítése miatt érkezők egy részének (például a téli szezonra érkező ausztrál orvosoknak, illetve az állomáshelyeként eltérő szabályozás mentén sokan másoknak is) kötelezően ki kell vetetniük a vakbelüket. Hogy mi köze a vakbélnek az időjáráshoz? Nos, csak annyi, hogy ha valakinek olyan sürgős műtéti beavatkozásra van szüksége, mint például egy gyulladt vakbél eltávolítása, azt csaknem egész évben, de a téli időszakban szinte egészen biztosan kizárólag helyben tudják elvégezni rajta. Na és mi van akkor, ha épp a helyben szolgálatot teljesítő egy szem orvosnak gyullad be a vakbele? Komoly probléma.

Természetesen nem a vakbélgyulladás az egyetlen akut sebészeti ellátást igénylő megbetegedés, viszont azon kevesek közé tartozik, amit egy megelőző műtéttel ki lehet védeni.

Vakbélgyulladás

A vakbélgyulladás egy a vastagbélhez csatlakozó kis szerv, az úgynevezett féregnyúlvány akut gyulladása. Hatékony és gyors orvosi beavatkozás esetén nem halálos kimenetelű, viszont meglehetősen gyakori, becslések szerint 100 emberből 5-9-et érint élete során. Ha közel a segítség, egy ma már rutinszerű beavatkozással megmenthető a beteg, enélkül viszont állapota órákon belül súlyosbodhat iyenkor minden esetben sebészeti beavatkozásra van szükség, még azelőtt, hogy a féregnyúlvány (amiben különböző okokból bekövetkező elzáródása miatt gyorsan elszaporodnak a baktériumok) szétrepedne és súlyos fertőzést okozna: utóbbi az, amely aztán

potenciálisan halálos kimenetelű hashártyagyulladássá alakulhat. 

Egy 1951-es Heard-szigeti (a Déli-sark közelében található apró sziget) misszió naplóbejegyzései közt találunk is példát arra, mi van, ha valakit épp a Déli-sarkvidéken ér el a vakbélgyulladás. „1951. október 10. A legutóbbi bejegyzés óta igen megrázó élményben volt részünk. Szakácsunk, Jack Starr egy éjszaka (múlt vasárnap, 7-én) megbetegedett, és erős fájdalmakra panaszkodott a jobb alsó hasában” – kezdődik a naplóbejegyzés, amiből később kiderül, hogy az akkor szolgálatban lévő orvos, Dr. Rec vakbélgyulladásként diagnosztizálta az esetet. Azonnal felvette a kapcsolatot a melbourne-i Antarktisz-irodával, hogy mérlegeljék, mi lenne a legjobb megoldás a szakács állapotának javítására. A melbourne-i Királyi Kórház sebésze, tekintettel a beteg állapotára, mielőbbi műtétet javasolt, mivel az időjárási viszonyok lehetetlenné tették volna Starr evakuálását.

„Előkészítettük a rekreációs szobát egy sürgősségi műtétre, mindent kitakarítottunk és mindent Lysollal mostunk le, asztalokat hoztunk be a műszerek számára, sterilizátorokat készítettünk elő, satöbbi” – olvasható a naplóbejegyzés további részében, amiből az látszik, hogy ha a egyes alapvető felszerelések rendelkezésre is álltak, a misszió egészségügyi helyisége azért nem műtétekre volt berendezkedve… A műtét szerencsére nehezített terepen is sikeres volt, és pár héttel később a szakács teljesen felépült. 

Műtét a sarkvidéken

Felmerül viszont a kérdés, mi történik, ha maga az orvos lesz beteg. Kicsi az esélye, hogy ilyen forgatókönyv jöjjön be? Nagyon. Megtörtént már? Igen, nem is egyszer. 

Először még a fenti szakács esete előtt: Serge Udovikoff orvos 1950-ben teljesített déli-sarki szolgálatot, amikor is észlelte magán a vakbélgyulladás tüneteit. Komolyan fontolóra vette, hogy magát operálja meg, de végül nem volt szükség az akkor még példa nélkül való műtétre, mert az ausztrál haditengerészet hajót tudott küldeni a beteg evakuálására. Az eset ugyanakkor mély nyomot hagyott az expedíció tagjaiban, mert magát a (ki)mentőakciót így is rettenetes időjárás nehezítette, miközben az expedíció tagjai vízhiánnyal küzdöttek, és akut betegség nélkül is nagyon kimerültek voltak. Udikoffot szerencsére sikeresen elszállították és nyugodtabb körülmények között műtötték meg. 

Egy másik eset viszont még ennél is kalandosabban ért véget. Az Antarktisz szárazföldi részén, a Novolazarevszkaján állomásozó fiatal orvos, a 27 éves Leonyid Rogozov 1961. április 29-én, hosszabb ideje tartó fájdalmai után végül vakbélgyulladást diagnosztizált magán. Április 30-án viszont, amikor kezdte felismerni a hashártyagyulladás jeleit is, odakint hóvihar tombolt, a területet elhagyni nem volt opció. Mivel Rogozov volt az egyetlen egészségügyi személyzet az állomáson abban az időben, nem volt más választása, mint hogy saját maga végezze el a vakbélműtétet.

Vannak egészen paradicsomi részei is a környéknek. (Fotó: Getty Images)

Két asszisztens, némi helyi érzéstelenítés és egy borotválkozótükör segítségével látott munkához.

Feljegyzések szerint az első bemetszést moszkvai idő szerint 22:15-kor végezte el, és a műtét érthető módon rendkívüli megterheléssel járt a számára. Vérzett, nehezen fért hozzá a vakbélhez, és egyre gyengébb is lett a beavatkozás során. A több mint másfél órás műtét vége felé már félperces pihenőket kellett tartania, mert végig attól tartott, hogy el fog ájulni. A súlyosan megbetegedett vakbélrész eltávolítása után Rogozov antibiotikumot adott be a hashártyájba, majd szorosan összevarrta sebét. A műtétet április 30-án éjfélkor fejezte be.”

Rogozovnak nemcsak hatalmas lélekjelenléte, de kivételes szerencséje is volt, hiszen a műtét során bármilyen komplikáció felléphetett volna és tényleg valós veszély volt az ájulás is, mindkettő a biztos halált jelentette volna. Semmi ilyesmi nem történt, és Rogozov két héten belül már a szokásos munkáját végezte, hazatérésekor pedig hősként ünnepelték. 2000-ben, 66 évesen hunyt el.

Villa Las Estrellas

A műtőorvosok egyébként is csodabogarak: a sebészi gyakorlattal rendelkezőknek és anatómiából alaposan felkészülteknek talán nem is esik olyan nehezükre előzékenyen megválni a vakbelüktől, ha az orvosi ráció azt diktálja. Nekünk, civileknek ugyanakkor egyszerre bizarr és kicsit ijesztő eshetőség ez. Pedig előfordul, hogy szükség van rá.

Létezik ugyanis egy olyan támaszpont is a Déli-sark észak-nyugati csücskén, melyet a téli időszakban mintegy 40-en, nyáron mintegy 150-en laknak, és ahová az ott hosszabb szolgálatot teljesítők (kutatók, katonák, egészségügyi személyzet) a családtagjaikat is sokszor magukkal viszik. Nekik így szintén alkalmazkodniuk kell az elszigeteltséghez, a nehéz körülményekhez és ahhoz is, hogy ide vakbéllel jönni bizony nem életbiztosítás. Az időjárás errefelé még a Sarkkörön megszokottnál is szélsőségesebb, így szinte biztos, hogy akut műtéti beavatkozást csak helyben tudnak elvégezni, ezt pedig nem érdemes kockáztatni még akkor sem, ha a mai feltételek már jóval optimálisabbak, mint 60-70 évvel ezelőtt. Azoknak az elszánt családtagoknak, akik tűzön-vízen át követik a szolgálatot teljesítő szerettüket, nemre és életkorra tekintet nélkül, előre meg kell válniuk a féregnyúlványuktól. 

Te megtennéd? 

Kiemelt kép: Getty Images