Egy baleset következtében 19 évesen lett mozgássérült. Kerekesszékesként új kihívásokkal kellett szembenéznie, de megmutatta, hogy nem ismer lehetetlent. „A teljes körű akadálymentesítés elkötelezett harcosa volt, aki megalkuvást nem ismerve küzdött a fogyatékossággal élő emberek önrendelkező, méltóságteljes életéért. Kilenc nyelven beszélt, szenvedélyesen szeretett utazni, különböző kultúrákat megismerni. Személyében olyan embert veszítettünk, aki életével és munkásságával sokaknak adott erőt, hitet és kitartást a mindennapok nehézségein át” – írta a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége közleményében.
1998-ban svéd ösztöndíjjal Borlangeben rehabilitációs szakmérnöki oklevelet szerzett. Diplomamunkája, a kétkerekű bicikli paraplég embereknek, világújdonság. Skandináviában jött rá, hogy közös a világunk, nincs külön világa a fogyatékossággal élőknek és a társadalom többi tagjának. Hazatérése után a hasonlóan gondolkodó emberek társaságát kereste és
célul tűzte ki, hogy akadálymentesíteni kell az országot.
2001-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán rehabilitációs környezettervező szakmérnöki diplomát vett át, majd 2005-ben ugyanitt építészmérnöki diplomát szerzett. A magyar egyetemre járás kálváriájáról egy Élettörténet interjúban mesélt nekünk. Elkötelezetten munkálkodott azon, hogy a mozgáskorlátozott emberek is egyenlő eséllyel lehessenek jelen az élet minden területén.
Nagy Bendegúz nevéhez kötődik az akadálymentesítés hiánya miatt indított első próbaper, amit még építészhallgatóként 2000-ben indított a budapesti Centrál Kávéház ellen, amit meg is nyert.
Folyamatosan képezte magát, ösztöndíjakat nyert el, külföldi szakmai utakon vett részt. Svédországban az akadálymentesítés svéd modelljét, Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen az amerikai emberi jogi, esélyegyenlőségi és akadálymentességi modellt tanulmányozta és értékelte, melyet a De Jure Alapítvány Jogot joggal című kiadványában publikált 1999-ben. 2000 nyarán San Franciscóban az akadálymentességgel és urbanizációval kapcsolatos emberi jogi kérdésekkel foglalkozó projektekben vett részt. Új-Mexikóban az amerikai közép-nyugat emberi jogi akadálymentességet tanulmányozta, különös tekintettel a nemzeti parkokra és a pueblo indiánok rezervátumaira. 2003-2006 között Nagy Bendegúz képviselte Magyarországot Belgrádban az Acces is human right konferencián.
Bendegúz a MEOSZ számos hazai és nemzetközi akadálymentesítési és emberi jogi érdekvédelmi munkájában dolgozott szakértőként. Tudását különböző projektekben kamatoztatta: minisztériumok, múzeumok, rendőrkapitányságok, hotelek akadálymentesítésének munkálataiban vett részt tervezőként vagy szakértőként. 2022-ben Miskolc városa Nívódíjban részesítette munkásságáért. Az M3-as metró teljes körű akadálymentesítése érdekében végzett munkánkban akadálymentesítési szakértőként vett részt. Bendegúz hazai és nemzetközi konferenciák előadója volt,
utoljára 2022 decemberében szólalt fel az Európai Parlamentben, ahol szót emelt azért, hogy az épített környezet akadálymentességének hiánya miatt súlyosan és rendszerszinten sérül a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréshez való joga.
A kerekesszékes fiatalember civilben is aktív életet élt, folyamatosan tágította a határait. Hátizsákkal beutazta Ázsiát, egyedül bejárta Dél-Amerika lakott és lakatlan területeit, majd nekivágott Afrikának is. Utazásairól könyvet írt Bendegúz, a kerekesszékes világjáró címmel. Szeretett fotózni, képeit 2001 óta napjainkig állandó és időszakos kiállításokon mutatták be.
Nagy Bendegúz igyekezett hangsúlyt fektetni a társadalmi szemléletformálásra is, a pandémia idején publikált gondolatait idézve:
„Mégis sokan vagyunk, akik a dolgokat másképp gondoljuk, látjuk és láttatni akarjuk, mi, akik jobbítani szeretnénk ezt a világot, a magunkét és a másokét, a mi egyetlen világunkat, harcolunk még úgy is, hogy a láthatatlan és érthetetlen ellenfél gyakran számosabb avagy hatalmasabb minálunk. A sérült ember szereti a kétszeresen vesztes helyzeteket, még úgy is, hogy elmarad a taps, leég a függöny és nincs pénz rámpára. Mert innen szép a győzelem. A sérült embernek van néhány igazi jó barátja és segítő családja, egyébként már rég feladta volna, akkor tényleg úgy érezné, hogy nem érdemes küzdeni. Minden sokkal könnyebb, hogy a sérült ember nincs egyedül a világban, nem annyira siralmas és unalmas az élete, így nem érzi magát, úgy mint az ártatlanul életfogytiglanra elítélt rab, akit bár sokan és szeretettel látogatnak, de amikor az idő lejár, mégis csak önmaga marad a cellában….”
Kiemelt kép: Getty Images
