A hajót 1626 és 1628 között építették II. Gusztáv Adolf svéd király megrendelésére, aki nemcsak egy hadihajót akart, hanem az országa és saját maga nagyszerűségét megjelenítő szimbólumot. A periférián fekvő kis svéd királyság ekkoriban a csúcsra tört, és éppen tengeri nagyhatalommá, valamint a történelem egyik legmilitarizáltabb államává alakult át, amely szinte minden rendelkezésre álló erőforrását háborúra fordította. A svédek konfliktusba keveredtek a lengyelekkel, II. Gusztáv Adolf ezért meg akarta erősíteni a Balti-tengeri svéd jelenlétet.

A király tüzérségmániás volt, és az addigi kisebb ágyúkkal felszerelt, közepes méretű hajók helyett nagy méretű és jelentős tűzerővel bíró vízi járművekben látta a sikerhez vezető utat. A Vasa így sokkal több és nehezebb ágyúval volt felszerelve, mint elődei, elkészültekor a világ egyik legerősebben felfegyverzett hajója volt. A tűzerő mellett elképesztő mérete miatt is jóval drámaibb megnyilvánulással bírt a tengeren. Ahogy az ember a múzeumban szemügyre veszi a monstrumot, teljesen elképzelhetetlen, hogyan tudtak két év alatt megépíteni – 17. századi eszközparkkal – egy ilyen hatalmas és elképesztően gazdagon díszített hajót. 

Hatvannégy ágyú lett, maradhat?

Az 1600-as években a hajóépítés elméleti alapelveivel még kevéssé voltak tisztában, és ez a Vasa „tervezése” közben is megmutatkozott. A Vasáról nincsenek tervrajzok, mert akkoriban a hajóépítőmester fejében volt a terv, és ő irányított mindent. A korábbi tapasztalatai alapján kitalálta, hogy mely részeket hogyan kell megépíteni, majd menetközben kénytelen volt a király utasítására módosításokat eszközölni, amelyek nem tettek jót a hajó szerkezeti biztonságának. A király ugyanis nem aprózta el, és hetvenkét ágyút rendelt a hajóra, ez azonban túl sok volt ahhoz, hogy egyetlen ágyúfedélzeten elférjen, ezért építettek még egyet. Tehát két szinten helyezték el az ágyúkat (végül 64 darabot), ezáltal viszont nagyon magas lett a hajó a szélességéhez képest, és a súlypontja is túl magasra került, komoly instabilitást okozva. 

Így nézhetett ki a Vasa. Az 1:50 arányú makettet Jack King épített a londoni Science Museumban Fotó: SSPL/Getty Images)

Díszítettség és színorgia

Az ember mai fejjel azt gondolná, hogy egy hadihajó tervezésekor a funkció és a praktikum van a fókuszban, éppen ezért egészen lenyűgöző látni, hogy a 17. században a díszítésen legalább ekkora hangsúly volt.

A hajót közel ötszáz (!) szobor ékesítette.

Még az ágyúcsöveket rejtő lőrés-ablakokat is egy-egy aprólékosan kidíszített oroszlánfej őrizte – ezek teljes pompájukban megtekinthetők ma is. Akkoriban szokás volt a hadihajókra szobrokat tenni, ezek célja az uralkodó tekintélyének, bölcsességének és harciasságának dicsőítése, valamint az ellenség kigúnyolása és megfélemlítése volt. A Vasán ókori görög és római, reneszánsz, Ószövetségből származó alakok, sőt néhány ókori egyiptomi figura is szerepel. A holland groteszk stílusban készült figurák közül sok fantasztikus és ijesztő lényeket ábrázol: sellőket, vadembereket, tengeri szörnyeket és tritonokat. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a teljes díszítés egykor élénk színekkel volt festve, a hajó nagy része vörös volt, a szobrok pedig a szivárvány minden színében pompáztak, rikító, ma már extravagánsnak vagy akár vulgárisnak is tekinthető stílusban. A szobrokat és egyéb tárgyakat egyenként konzerválták, majd visszahelyezték őket eredeti helyükre.

A Vasa 1:10 arányú kicsinyített mása, a tudósok szerinti eredeti színeivel

Váratlan (?) tragédia

A megfelelő stabilitás nyilvánvaló hiánya ellenére a Vasát 1628. augusztus 10-én tengerre vezényelték a stockholmi kikötőben, majd alig néhány perc múlva, miután a szellőnél erősebb széllel találkozott, elsüllyedt – mindössze százhúsz méterre a parttól. (Még annyit sem ment, mint a Titanic, amely szintén az első útján süllyedt el.) Szép idő volt, nem számítottak hullámzásra, így az ágyúnyílások nyitva voltak, ám a hirtelen széllökés annyira megdöntötte a hajót, hogy ezeken át beömlött a víz.

A Vasa a vízre bocsátására összegyűlt tömeg szeme láttára süllyedt el, és 333 évig volt a tengerfenéken.

Hiába sietett több közeli csónak a segítségére, nagyjából 30 ember odaveszett. Az ezt követő vizsgálat során (amelynek az egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy a legénység józan volt-e… egyébként megesküdtek, hogy igen) kiderült, hogy már a vízre szállást megelőzően lefolytatott stabilitás-teszten is elhasalt a hajó, csak erről hallgattak. A teszten harminc ember futkosott oda-vissza a felső fedélzeten, hogy megnézzék, mennyire billeg a hajó, de az admirális mindössze három sprint után leállította a próbát, mivel a látottak alapján attól tartott, hogy a hajó menten felborul. Hiába derült ki, hogy a Vasa teljesen instabil, nem akarták megharagítani a királyt, aki tűkön ülve várta, hogy végre vízre bocsássák a hajót, ezért késznek nyilvánították és útnak indították. Végül senki felelősségét nem állapították meg, és mivel a hajó eredeti építőmestere időközben elhunyt, kvázi ő vitte el a balhét. A bíróság kérdésére, hogy miért süllyedt el a hajó, lényegében elfogadták azt a választ, hogy „csak Isten tudja”.

Hogy maradt ennyire ép?

Anders Franzén svéd amatőr régész a Balti-tenger hajóroncsait kutatta, mivel rájött, hogy a hideg és kevésbé sós Balti-tengerben nem él meg a hajóféreg, amely a melegebb és sósabb tengerekben tönkreteszi a fa hajóroncsokat. (A hajóféreg valójában egy kagylóféle, jócskán redukálódott és visszafejlődött házzal. Belefúrja magát a tengervízbe merült faanyagokba, ezáltal megrongálja a mólókat, dokkokat, fa hajókat. A tengerek termeszének is hívják.) Franzén 1956-ban találta meg a Vasát, 32 méter mélyen, függőleges (normális) helyzetben, teljesen egyben. A múzeumban is így látható, 

a kiállított hajó 98 százaléka eredeti elemekből áll.

Az, hogy a Vasa ennyire jó állapotban maradt több száz év elteltével is, a hajóférgek hiánya mellett annak is köszönhető, hogy Stockholmnál a tengervíz erősen szennyezett volt egészen a 20. század végéig. Ebben a mérgező és barátságtalan környezetben minden, a fa erodálódását okozó mikroorganizmusnak nehéz volt életben maradnia. Emellett az is hozzájárult a jó állag megmaradásához, hogy a Vasa vadiúj és sértetlen volt a süllyedéskor. A kutatók mintegy 26 ezer tárgyat találtak a hajón és környékén , a vitorlákon, hordókon és szobrokon kívül sok használati tárgyat is, amelyek sokat segítenek a kor életmódjának feltérképezésében.

Szenzációs kiemelés

Bár a legtöbb elsüllyedt hajó örökre a hullámsírban marad (ebben a cikkben írtunk a tenger mélyén fekvő leghátborzongatóbb hajóroncsokról), a Vasát szinte csodával határos módon felszínre hozták. Több módszer is felmerült a kiemelésére, például, hogy pingpong labdákkal töltik meg a hajót, és egy jégtömbbé fagyasztják, végül gyakorlatilag a háromszáz évvel korábbi metódoshoz nyúltak vissza, amellyel közvetlenül a süllyedés után is megpróbálták felszínre hozni – csak akkor nem sikerült. A hajótest alatt búvárok két év alatt hat alagutat ástak, heroikus munkával. A múzeumban megnéztük az akkor használt búvárruhát, amely száz kilót nyomott, és ránézésre meg sem lehet moccanni benne, nemhogy úszni.

A több száz tonnás, iszappal teli hajó alatti munka rettenetesen veszélyes volt, folyamatosan fennállt a lehetősége annak, hogy a roncs elmozdul vagy mélyebbre süllyed az iszapban, maga alá temetve az alatta dolgozókat.

A búvárok koromsötétben dolgoztak, és nagynyomású vízsugárral vájtak alagutat az iszapba, hogy utat törjenek a hajóhoz. Az így kialakított járatokon aztán acélsodronyokat vezettek át, amiket két ponton (állóhajó) tartott. Ezek segítségével a Vasát 1959 augusztusában megemelték, óvatosan sekélyebb vízbe vontatták, mindig csak keveset emelve rajta. A felszínre emelésre 1961. április 24-én került sor, melyet a tévé élőben közvetített.

A Vasa a kiemelését követően 1961. május 14-én (Fotó: Wikipedia)

Komoly régészeti kihívás

A régészek számára soha nem látott feladatot jelentett a négyemeletes monstrum feltárása és konzerválása. A roncsot folyamatosan nedvesen kellett tartani, nehogy kiszáradjon és széttörjön, mielőtt megfelelően konzerválnák, ezért a szakemberek folyamatos vízszitálás alatt dolgoztak, miközben egyméteres, rárakódott iszapréteg alól ásták elő a hajó részeit. Az így előbukkanó tölgyfa hajót nem lehetett egyszerűen kiszárítani, mert akkor széttöredezett volna. A konzerváláshoz polietilén-glikolt (PEG) használtak, amely viaszos anyag lévén átitatja a fa szerkezetet, és kiszorítja belőle a vizet. Összesen tizenhét évre volt szükség, hogy a PEG-permet teljesen átitassa az egész hajót, ezt lassú szárítás követte. (A hajó még 2011-ben sem volt teljesen száraz.) A restaurátorok jelenleg is dolgoznak rajta, hogy a Vasa állapotát megőrizzék, mivel aggasztó jeleket találtak arra, hogy az alkalmazott PEG-permet, valamint a magas oldott kéntartalmú tengerben való több évszázados fürdőzés miatt a hajóroncs állaga romlásnak indulhat.

Ilyen színesek lehettek a szobrok a Vasán (Fotó: Wikimedia Commons)

De ki az a Gertrude?

A tudósok a mai napig felfedeznek újdonságokat a Vasával kapcsolatban. Legutóbb például DNS-analízis segítségével bizonyosságot nyert, hogy a harminc áldozatból egy biztosan nő volt. Évek óta gyanították, hogy az egyszerűen csak „G” névvel illetett személy a csontmaradványai alapján nő lehetett, és ez most már biztos. Az eleinte Gustav becenévvel illetett személy néhány hónapja már Gertrude, akinek a tudomány és a művészet összekapcsolásával elkészítették a 3D-s portréját. A talált maradványok alapján Gertrude 25-30 körüli, szőke hajú, kék szemű és fehér bőrű nő lehetett, aki a csontjai állapota alapján egész életében nehéz dolgokat cipelhetett. Getrude-hoz közel megtalálták egy kabát és egy magas, csúcsos sapka maradványait, is, ez utóbbi élénk piros színű lehetett, így ez lett Getrude ruhája.

De mit keresett egy nő 1628-ban egy hadihajó fedélzetén? Anna Maria Forssberg, a Vasa Múzeum munkatársa szerint a legvalószínűbb, hogy az egyik tengerész felesége lehetett, aki elkísérte a férjét az új, pompás hajó első útjára. Bár akkoriban nők nem teljesítettek szolgálatot a svéd tengerészetben, időnként vendégként felengedték őket a hajókra.

A Vasa Múzeum egyik legújabb törekvése, hogy feltérképezze, milyen szerepet játszottak a tengerészettel kapcsolatosan a nők, akiket eddig hagyományosan mindig kihagytak az ilyen témák megjelenítéséből.

A múzeum láthatóvá akarja tenni őket, hiszen a kutatások szerint a 17. században ténylegesen jelen voltak és rengeteg munkát végeztek a tengerészethez kapcsolódóan is, amellett, hogy férjeik távollétében vitték az üzletet, szerződéseket kötöttek, és sokszor a férjükkel egyenrangúan, vagy éppen náluk sokkal erőteljesebben részt vettek az utókor által eddig férfiasnak gondolt munkákban. Már most is rengeteg anyag foglalkozik a nőkkel a kiállításon – például filmen elevenedik meg előttünk az 1600-as évek kikötője, és benne a nők –, és a múzeum törekvései szerint a jövőben ez csak fokozódni fog.

Kiemelt kép: A Vasa Múzeum (Fotó: Rolf Schulten/ullstein bild via Getty Images)