Adele – mindenki tudja, hogy néz ki a nemcsak csodás szépségű, de aranytorkú énekesnő, így nem csoda az sem, ha akár egy fejjel lefelé álló portrén is felismerjük. Elsőre talán nem is tűnik fel semmilyen furcsaság a tótágason kívül, viszont ha megfordítjuk a képet, azonnal kiderül a turpisság… Míg az énekesnő arcát fejjel lefelé fordították, a szemét és a száját a helyén hagyták, az így kapott eredmény pedig már-már rémálomszerű.

A manipulált kép – amelynek eredetije Adele 25 című albumának a borítójáról származik – 2016-ban jelent meg először a Twitteren, az érdekes optikai illúzió pedig bejárta az egész internetet, de azóta is újra fel-felbukkan. Ez az úgynevezett Thatcher-effektus vagy illúzió, amely rávilágít agyunk működésének egyik hibájára: nem tudjuk feldolgozni a fejjel lefelé fordított arcot.

Agyunkban van a hiba

A The Naked Scientists szerint mindez az agyunk „programozása” miatt fordulhat elő. Ugyan létrehozunk egy mentális térképet a másikról, de az arcot nem egyben, hanem darabokban – szemek, száj és orr – ismerjük fel. Így amikor egy Thatcher-képet látunk, az agyunk nem tudja megfelelően feldolgozni: egyszerűen úgy korrigál, mintha egy teljesen normális, csak megfordított fotóra néznénk.

Ez azért van, mert általában nem nézünk fejjel lefelé álló arcokat,

nem arra fejlődött ki az agyunk, hogy a fejjel lefelé fordított arcok vonásait értelmezze,

így nem vesszük észre a szem és a száj változásait, amikor azok fejjel lefelé vannak. Tehát valójában egy olyan, látszólag egyszerű dolog is, mint az, hogy hogyan ismerjük fel a barátunk arcát a tömegben, rendkívül összetett dolog.

Az Adele-ról készült híres Thatcher-kép (Fotó: Twitter/TurnYourPhone /Canva)

Ez az illúzió remek példa arra, hogy mennyi mindent nem tudunk még mindig az agyunk (és úgy általában a testünk) működéséről. Azzal eddig is tisztában voltunk, hogy ez a szervünk sokszor megviccel bennünket, például kipótolja a hiányosságokat: erre jó példa a pislogás. Amikor csukva van a szemünk, az agyunk kiegészíti a hiányzó képkockákat, ezzel folyamatos mozgássá alakítja a „filmet”, amit látunk.

Emellett azonban az agynak meg is kell szűrnie az információt, és el kell döntenie, hogy mely darabjai elég fontosak ahhoz, hogy feldolgozza őket. Ez néha arra készteti az agyunkat, hogy rövidítéseket és feltételezéseket tegyen az észlelésben, ahogyan azt a Thatcher-illúzió esete is bizonyítja:

hirtelen nem vesszük észre, hogy milyen furcsa és groteszk a fejjel lefelé álló arc, hanem feltételezzük, hogy a szem és a száj megfelelő tájolásban van.

Az egykori brit miniszterelnök módosított képét 1980-ban Peter Thompson, a Yorki Egyetem munkatársa alkotta meg és mutatta be a A Margaret Thatcher: A new illusion című tanulmányában, ami a Perception című folyóiratban jelent meg. Ezzel rávilágított arra, hogy az emberek az arcról nem mint egészről gondolkodnak, hanem inkább egyes alkotóelemeit dolgozzák fel, és azokat egy egésszé állítják össze – de a kutatók még mindig vizsgálják a jelenség pontos okát.

A névadó egykori brit miniszterelnök átdolgozott és eredeti képmása egymás mellett, melyeken elsőre nem sok különbséget veszünk észre, visszafordítva azonban jól látszik, hol a „hiba”. (Fotó: prof. Peter Thompson, University of York)

A legtöbb embernél működik ez az optikai illúzió, és csak olyan esetekben derülhet ki hamarabb a furcsaság, ha a képen szereplő illetőnek mondjuk a tekintete vagy a mosolya olyan jellegzetes, hogy a megfordított fotón is hamarabb szemet szúr – legalábbis normális esetben. A veleszületett prosopagnóziában (arcvakságban) szenvedő emberekről kimutatták, hogy összességében sokkal gyengébb választ mutatnak erre az illúzióra, mint az átlagos emberek, ami szintén segít a tudósoknak jobban megérteni az állapotukat.

A kutatások azt találták, hogy például a rézuszmajmok és csimpánzok is ugyanúgy reagálnak az illúzióra, mint az emberek: normálisnak látják az arcot, még akkor is, ha az módosítva van. Amikor a tudósok Thatcher-képeket mutattak nekik, az agyuk ugyanazon részei léptek működésbe, mint a „normális” fotóknál. Ez arra engedte következtetni a kutatókat, hogy az arcfelismerés képessége mintegy 30 millió évre, az emberszabásúakkal közös ősünkig nyúlhat vissza.

Híres optikai illúziók 

Az optikai és egyéb illúziók népszerűsége azért sem csökken, mert általuk konkrét bizonyítékot kaphatunk arról, mennyire összetett is az agyunk működése, illetve arra is, hogy gyakran nem hihetünk a saját szemünknek. A francia tudósról, Jaques Ninióról elnevezett optikai csalódás például arról szól, hogy tizenkét egyforma fekete pöttyöt helyeznek el egy szürke Hermann-rácson, az emberek többségének agya azonban képtelen egyszerre látni ezeket, így olyan, mintha  ezek a foltok folyamatosan helyet változtatnának, ugrálnának ide-oda.

Mint kiderült, ezért a tévedésért a szemben található, fénnyel ingerelt receptorok a felelősek, amik befolyásolni tudják a velük szomszédos receptorok működését. Így fordulhat elő, hogy olyan dolgokat láthatunk, amik nincsenek is jelen egy adott képen, vagy olyanokat nem veszünk észre, amik valójában ott vannak.

Te hány fekete pöttyöt látsz?

A következő optikai illúzió pedig elvileg azt mutatja meg, hogy a nézőjének a bal vagy jobb agyféltekéje a domináns. Az animált videó – amelyet először Julia Bradbury tévés személyiség tett közzé a Twitteren – egy fekete háttér előtt álló mintás lovat mutat, amely (attól függően, hogy épp ki nézi) látszólag vagy előre, vagy hátrafelé sétál. Bradbury szerint, ha a ló előre sétál, akkor annak nézője bal agyfélteke-dominanciájú, ha viszont az illető úgy látja, hátrafelé halad, akkor inkább a jobb agyféltekés, intuitív csoportba tartozik.

Neked milyen eredmény jött ki?

Fotó: Twitter/TurnYourPhone