Az ásítás az orvostudomány egyik legizgalmasabb rejtélye: egy felnőtt naponta akár húsz alkalommal is ásít, és bár ezt a reflexet a legtöbben a fáradtsághoz vagy az unalomhoz társítjuk, nemcsak akkor történik meg velünk, ha nem sikerült néhány óránál többet aludni, vagy a világ legunalmasabb előadásának kellős közepén ül egy levegőtlen irodában.

Miért ásítunk, miért esik annyira jól és miért kell azonnal ásítanunk, ha ásító embert (de akár csak ásítást ábrázoló képet) látunk?

Ásítás-elméletek

Az ásítást többféle elmélet magyarázza: úgy tűnik, a reflex mögött okok kifejezetten komplex rendszere húzódik. 

Az első, és a legszélesebb körben ismert megközelítés szerint az ásítás elsősorban az unalommal és az álmossággal függ össze. Egyszerre jele és gyógyírja annak: egy olyan reflex, amelyet agyunk ezért indít el, hogy felébresszen vagy legalábbis éberebbé tegyen bennünket. Az ásítással párhuzamosan hormonok szabadulnak fel, melyek növelik a pulzusszámot és az éberséget, miközben a szervezet kísérletet tesz arra, hogy ha csak rövid ideig is, de elodázza az elalvást. Előfordul egyébként az is, hogy ébredés után közvetlenül ásítunk: a reflex oka ebben az esetben is az ébresztés, és akármelyik napszakban is esik meg velünk, egy kicsit jobban érezzük magunkat utána: mintha szomjasan egy nagy pohár vizet innánk. (Arról, hogy mit tehetünk délutáni ásítozás ellen, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.)

De nem ez az egyetlen ok. Önkéntelenül és szándékosan is ásítunk például egy repülőgépen, amikor megpróbáljuk kiegyenlíteni a fülünkben lévő nyomást. Az ásítás hatására elmúlik a kellemetlen, feszítő, szinte fájdalmas érzés, amit felszállásor vagy landoláskor érzünk. Nagyon jól tud esni!

Egy másik  elmélet szerint az ásítás segíthet „lehűteni” a túlhevült agyat úgy, hogy a száj nagyra tátásával szabályozza a fej hőmérsékletét. Bár az, ha nagyra nyitjuk a szánkat, átmenetileg valóban csökkentheti testhőnket, ezt az elképzelést sokan komolytalannak tartják. 

Egy másik elmélet szerint a fentiek mellett azért is ásítunk, hogy ezzel javítsuk a vér oxigénellátását: ásításkor felgyorsul a vérkeringés, emellett kiadós adag levegőt is beszívunk, így a reflex valóban segítheti a vér, és így az agy jobb oxigénellátását. 

A kollégára is ráférne egy kis plusz oxigén (Fotó: Getty Images)

Az ásítás ötödik (és bennünket legjobban érdeklő) oka az úgynevezett szociális empátia.

Ha látunk valakit ásítani, sőt, akkor is, ha csak ásításról olvasunk, vagy ilyen képet látunk, magunk is ingert kezdünk érezni rá. Pszichológusok azt is bebizonyították, hogy minél empatikusabbak vagyunk, illetve minél közelebb áll hozzánk érzelmileg az, akit ásítani látunk, annál nagyobb eséllyel kezdünk mi is ásítani. De vajon miért?

Miért fertőző az ásítás?

A legtöbb elmélet az ásítás fertőző voltát az úgynevezett echopraxia nevű jelenségnek tulajdonítja. Az echopraxia, más néven echokinézis egy másik személy cselekedeteinek önkéntelen ismétlése vagy utánzása, mely nemcsak a Tourette-szindróma egyik tipikus tünete, de egészséges emberek és állatok esetében is megfigyelhető, és ugyanúgy az agyban található úgynevezett tükörneuronok aktivitásával függ össze, mint például a főemlősök hasonló, utánzás alapú tevékenységei. Az ilyen és ehhez hasonló viselkedések megerősítik a közösségek összetartozását, és megkönnyítik a közös fellépést például vészhelyzetek esetén. A csoport egyik tagjának ásítása (azaz ébrentartási kísérlete) a többieket is arra készteti, hogy összekapják magukat. 

A jelenségről nem is olyan régen publikáltak érdekes tanulmányt. A kutatás keretében embereknek különféle képeket mutattak, melyeken potenciálisan veszélyes, illetve veszélytelen állatokat mutattak, és azt vizsgálták, milyen gyorsan veszik észre a fenyegetést.

Amikor a kísérleti alanyoknak a fenti képek felvillantása elpőtt ásító emberek képeit mutatták, nemcsak ők is ásítozni kezdtek, de mérhetően éberebbek lettek, és gyorsabban felismerték a veszélyt. 

Kutatások szerint az ásítás különösen akkor fertőző, ha hanghatással is jár: ha valaki jó hangosan ásít mellettünk, vagy akár a telefonvonal túlsó végén, nagyon valószínű, hogy mi is rákezdünk. Sőt, az ásítás akár még háziállatainkra is átragadhat, sőt ők is átragaszthatják azt ránk! Etológusok szerint az ásítás más, szociábilis állatfajoknál is gyakran megfigyelhető. 

Empatikusabb, akire könnyebben ragad az ásítás? 

Kutatók szerint igen. Egyes emberek sokkal érzékenyebbek erre a reflexre, mint mások. A legújabb kutatások azt sugallják, hogy az ásítás (vagy más viselkedések ) tükrözése jelezheti az egyes emberek empátia szintjét. Ezt támasztja alá az a tény, hogy nagyobb valószínűséggel tapasztaljuk a fertőző ásítás jelenségét barátokkal, mint idegenekkel, és hogy az ásítás csak négy-ötéves korunkban válik számunkra fertőzővé, vagyis akkor, amikor elkezdjük megérteni mások érzelmeit.

Kiemelt kép: Getty Images