Szent Péter utódja is elsősorban ember, és csak másodsorban a hivatását betöltő püspök, aki történetesen a teljes Római Katolikus Egyház felett áll. Ha úgy tetszik, ez a munkakör semmi esetre sem nevezhető könnyűnek, nem csoda, hogy a letűnt korok püspökei sorra bujdostak, ha püspökké akarták őket emelni. Gondoljunk csak Szent Márton legendájára, aki a libák között keresett menedéket, hátha így elmenekülhet a tisztség elől. A modern püspökök sokkal elegánsabb megoldást választanak, és emelt fővel vállalják a püspöki hivatást.

Jó példa erre Róma püspöke, Szent Péter utódja, Ferenc pápa. Jorge Mario Bergoglio bíboros maga is némi fenntartással kezelte a konklávé döntését, mely szerint neki kell betölteni a katolikus egyház legmagasabb hivatását, és ezzel együtt gyakorolni a pápai tévedhetetlenséget. Ez tehát nem egy személyes képesség, amellyel vagy születik valaki, és nem kemény munka árán kifejleszti magában. A pápai tévedhetetlenség a pápára, mint az Egyház (a kopt ortodox-, a római katolikus- és az alexandriai ortodox egyház) fejére vonatkozik, és nem a mögötte lévő személyre. Ahogy II. János Pál pápa fogalmazta meg: a tévedhetetlenség nem mint magánszemélyt illeti meg a Római pápát, hanem abban a minőségében, hogy betölti minden keresztény pásztorának és tanítójának hivatalát.

Ferenc pápa (Fotó: Vatican Media via Vatican Pool/Getty Images)

Hit és erkölcs kérdésében nem tévedhet

A tévedhetetlenség tehát a pápa sajátja, nincs más olyan hivatás a világ vezetői között, aki ezzel a hatáskörrel rendelkezik, még a mindenkori angol király sem. Ez nem azt jelenti, hogy más kormányzókkal szemben a pápa nem követhet el bűnöket, vagy nem tehet téves kijelentéseket, hiszen a pápa sem minden területen tévedhetetlen, az erről szóló dogma a hit és erkölcsi kérdésekre vonatkozik. Vagyis a pápa világgazdasági, politikai, hadi kérdésekben nem tesz szakszerű kijelentéseket, hanem mindent a hit és erkölcs szempontjából közelít meg. Ilyen az, amikor Ferenc pápa felszólal az orosz-ukrán háború vagy a Közel-Keleten dúló konfliktus kapcsán, és a béke gyakorlására szólítja fel a szereplőket.

A pápa hatásköre azonban korlátozott, nem vezethet be szankciókat háborús bűnösök ellen, de megbocsáthat a bűnösöknek – mindezt a Római Katolikus Egyház határvonalain belül, hiszen a protestáns felekezetek nem ismerik el a pápai tévedhetetlenséget. Ennélfogva a dogma kihirdetése óta, vagyis 1870 nyarától ezen keretek között tehet tévedhetetlen kijelentést Szent Péter mindenkori utódja. A mai napig 12 pápa kapta meg ezt a jogosultságot.

Megfontoltság és bölcsesség

A pápai tévedhetetlenség értelmében, amikor a Szentatya az első római püspök, Szent Péter székéből szól (ex cathedra) a keresztényekhez, akkor a hit és erkölcsbéli kijelentései nem megkérdőjelezhetők. Ennek előfeltétele, hogy elegendő bölcsességgel rendelkezik ahhoz, hogy képtelen legyen téves kijelentést tenni. Csakhogy egy élet kevés lenne ahhoz, hogy valaki ilyen mennyiségű tudásra, Szentírás ismeretre és bölcsességre tegyen szert, ezért a tévedhetetlen kijelentéseket együttesen hozza a legfőbb tanítói apostoli hivatal, amely kétségkívül az egyház, sőt a világ legképzettebb papjaiból és püspökeiből áll.

A kijelentéseket tehát nem egy személy mondja, és nem egy személy hozza, hanem több tíz gondolkodó pap és püspök.

Éppen ezért érdemes figyelni, amikor a mindenkori római püspök arról beszél a nyilvánosság előtt, hogy milyen értékek mentén érdemes élni: a hit, a remény és a szeretet egységében, még akkor is, ha olykor nehéz, hiszen ez visz közelebb a közös célhoz, a békéhez – legyen szó családról, munkahelyről, közvetlen környezetről.

Kiemelt kép: V. Pius pápa (Bartolomeo Passarotti festményén, Wikimedia Commons), II. János Pál pápa (PA Images/Getty Images és Ferenc pápa (Alessandra Benedetti Corbis/Getty Images)/nőklapja.hu