Persze nem kell fejhangon üvölteni, hogy a szomszédok is hallják, de egy „húú, de megijedtem” még egy ízig-vérig férfi száján is kiszaladhat. Ismerek egy példás értékeléssel büszkélkedő tűzoltót, akit, ha darázsfészekhez riasztanak, szíve szerint el sem indulna a helyszínre, mondván inkább egy nagy lakástűz, mint a rovarok. Mint kiderült, ez a fóbia abszolút normális, és kódolva van mindannyiunkban.
Jobb félni, mint megijedni
Az egyik evolúciós pszichológiai elmélet szerint a szorongó ősemberek tovább éltek, szemben bátor társaikkal, elvégre, akik féltek az ismeretlentől, és fenntartásokkal hagyták el a barlangot, kisebb eséllyel estek a természet áldozatává. Tudniillik a felfedező kedvű homo sapiense vadállatok, mérgező növények és rovarok áldozata lett. A habitus pedig öröklődött, és mivel az egészséges mértékű félelmekkel élő ősember maradt életben, logikus, hogy az óvatosság generációról generációra öröklődött.
A rovaroknak már a látványa sem mindig kellemes (Fotó: Claus Christensen/ Getty Images)
Habár már számtalan eszközünk van a mérgező rovarokkal szemben, ezt a kódolt ingert nem mindenki tudja kikapcsolni. Kivételt jelentenek a mező- vagy erdőgazdaságban dolgozó személyek, akik az átlagosnál több rovarral találkoznak munkájuk során, így megtanulták, hogy a pánikkeltésre semmi szükség. Ráadásul – állítólag – a nők nagyobb mértékben tartanak a rovaroktól, mert érzékenyebbek az idegen dolgokkal szemben, ami egy olyan ösztön, ami az őskorban a gyermek védelmét szolgálta – és valójában ma is akkor élesedik, amikor egy anya érzi, hogy a kicsinyét veszély fenyegeti, legyen szó egy közeledő méhről vagy a gyerekágyban mászó pókról. (Pedig jobb emésztgetni a dolgot, hiszen előrejelzések szerint a rovarok és a belőlük készült élelmiszerek menthetik majd meg az emberiséget az éhezéstől.)
A csípéstől való félelem már nem annyira normális
Sokan vannak, akik rettegnek, hogy egy rovarcsípés végzetes sebet ejthet rajtuk. Meglehet, egy darázscsípés valóban sok kellemetlenséggel jár, és az is tény, hogy akik allergiások a fullánkokra, azoknak igen komoly gyulladást kell elviselniük. De, hogy a pókok bemásznak éjszaka a fülünkbe, és vígan élnek a koponyánkban, ilyen legfeljebb a B-kategóriás horrorfilmekben van. Aki mégis bizonytalan, hogy milyen állat csípte meg, vagy milyen szörnyű ízeltlábú lakik az otthonában a függöny mögé bújva, könnyen utána járhat.
Mára több telefonos applikáció létezik, amelyek fotó alapján megmondják, hogy milyen állattal van dolgunk, és az milyen veszélyekkel fenyeget. Ilyen a Seek, amely hazánkban a legnépszerűbb, és amely valóban pontos képet ad a rovarokról – kipróbáltam az ablakkereten mászó poloskán, működik.
Szélsőséges rovar fóbiáról akkor beszélünk, ha valakinek komoly gondot okoz, hogy egy légtérben legyen a rovarokkal. Például, nem mer erdőbe menni az ízeltlábúak miatt, vagy gyakran érzi úgy, hogy apró lábacskák másznak a hátán, mint egy hangyaboly. A jó hír, hogy ez a fokozott félelem legyőzhető. Erre jó módszer a megismerés, vagyis a rovarok tanulmányozása – eleinte – kellő távolságból. Mondjuk egy film vagy sorozat, amelyben sok rovart látni; a rovarokkal foglalkozó mesék, regények olvasása – ugye az Átváltozás című regényre mindenki emlékszik? –; de akár egy baráti beszélgetés is sokat segíthet a cél érdekében, feltéve, ha a beszélgetőpartner egészséges mértékben tart a rovaroktól.
Kiemelt kép: Getty Images
