Manapság hihetetlen népszerű a pszichológia az átlagemberek körében is, a mentális egészségtudatosság fénykorát éli. Ennek köszönhetően rengeteg az önjelölt terapeuta, wannabe coach és mentálhigiéniás szakértőként pózoló ügyeskedő, akik TikTokon és egyéb felületeken osztogatják innen-onnan összeszedett és végtelenül leegyszerűsített tanácsaikat, de ennek ellenére rengetegen vevők rájuk. Esther Perel azonban nem tartozik közéjük, már ami a szakmai felkészültséget – vagy jobban mondva annak hiányát – jelenti: a belga-amerikai pszichoterapeuta kilenc nyelven beszél, négy évtizede van a szakmában, és bár igazi sztárnak számít, nemcsak a rajongói, hanem a szakma is elismeri a munkásságát. Üdítő, hogy bár a legbonyolultabb érzelmeinket és problémáinkat laikusok számára is érthetően fogalmazza meg, mégsem válik mondanivalója közhelygyűjteménnyé, és nem is esik abba a csapdába, hogy túlságosan is szakmaian fogalmazzon.
Mint a bevezetőben írtam, aha-pillanatokból nem volt hiány az este folyamán. Ezek azok a momentumok, amikor valaki olyasmit mond, amire már mi is sokszor gondoltunk, éreztük a szívünk mélyén, de nem tudtuk megfogalmazni – Esther viszont olyan pontosan rávilágított, hogy azonnal minden a helyére került. Lássuk, mik is voltak ezek!

Ne dobálózzunk feleslegesen nagy szavakkal

Az elmúlt években mindenféle szakzsargon került be a hétköznapi beszédünkbe is (amiket azonban sokszor helytelenül használunk), amely jelenséget Esther Perel „therapy-speaknek” nevez. Szerinte kifejezetten káros tud lenni, ha felelőtlenül dobálózunk ezekkel a fogalmakkal.

„Nem mindenkit ért trauma, akinek fájdalma van, nem mindenki gaslightingol, aki nem ért veled egyet, és nem mindenki nárcisztikus, aki beképzelt

– hangzott el az este egyik legfontosabb mondata. – Olyan, mintha csak azért, mert jártam már pékségben, azt mondanám, hogy pék vagyok” – fogalmazott a kerekasztal-beszélgetésen, arra célozva, hogy attól még, hogy valaki a TikTokon tanácsokat osztogat, nem válik pszichológussá. 

Esther Perel magyarországi előadása teltházas volt (Fotó: Brain Bar)

Viszont kifejezetten örül annak, hogy az emberek elkezdtek jobban foglalkozni önmagukkal, a lelkükkel és a kapcsolataikkal, és egyre kevésbé övezi stigma azt, ha valaki terapeutához fordul. „Én is azért indítottam el a podcast-sorozatomat, hogy segítsek megszüntetni a terápiához kapcsolódó szégyent, és hogy teret biztosítsak a mély beszélgetéseknek.”

A terápia nem gyónás, hanem munka

Szerinte a pszichológiai tudatosság nagyon fontos, de tudatosítanunk kell magunkban, hogy ha csak arra használjuk, hogy kiventilláljuk magunkat, és nem magunk és a társas kapcsolataink javítására, akkor semmiben sem különbözik a gyónástól. Ez egyébként nem is olyan elvetemült gondolat: Esther Perel úgy tartja, hogy

ami régen a vallás feladata volt – társadalmi kereteket és kapaszkodókat nyújtani – azt mára a pszichológia vette át.

A problémák és a minket izgató, és olykor félelemmel eltöltő kérdések (például hogy miért történnek rossz dolgok, miért létezik szenvedés) nem tűntek el, csak már máshol keressük a magyarázatot rájuk, nem a templomban. Véleménye szerint a pszichológia és a terápia népszerűségének növekedése nem azt jelenti, hogy „őrültebbek” vagyunk – hanem egy válasz egy őrült világra.

Fontos a játék

Az este egyik (sokadik) fontos pillanata szó szerint elnémította a kerekasztalon résztvevő újságírókat, pedig ilyesmi nem sokszor fordul elő. Esther megkérdezte, hogy hányan játszottunk – fociztunk, bicajoztunk, szaladgáltunk – az utcán gyerekkorunkban, mire szinte mindannyian feltettük a kezünket. A következő kérdése azt volt:

„És hányótok gyerekei játszanak ma az utcán?” Erre viszont egy kéz sem emelkedett magasba.

Mint ahogy Esther Perel elmondta, ez azért rossz hír, mert az utcán tanultuk meg azt, hogyan kell betartani a szabályokat, megszegni azokat, hogyan hozzunk létre kapcsolatokat, hogyan szakítsuk meg azokat, hogyan működjünk együtt és hogyan dolgozzunk csapatban, tehát találkozhattunk az alapvető társas dinamikákkal. Akiknek ez kimarad – mint a mai gyerekek jó részének – sokkal nehezebb dolguk lesz mindezekkel. 

Nem baj, ha nem akarsz mindenáron boldog lenni

Manapság minden a boldogság hajszolásáról szól, és elsősorban ezt a párkapcsolatunk által szeretnénk elérni. „Gyengének bélyegeznek meg, ha nem a boldogságot tarjuk a legfontosabbnak. Boldognak lenni ma már nem egy lehetőség, hanem kötelező.” Pedig – mint ahogyan azt Esther Perel is kihangsúlyozta – a házasság célja korábban gazdasági érdek volt, és az, hogy társaságot nyújtson, biztosítsa az utódokat, és persze társadalmi státuszt adott. Később kezdtünk el romantikusan tekinteni rá, és elvárássá vált, hogy a párunk mellett a legjobbat hozzuk ki magunkból. Illetve ne is mi, hanem a partnerünk hozza ki belőlünk, általa váljunk önmagunk legjobb változatává. De Esther Perel szerint

számtalan oka lehet annak, ha valaki egy komoly, hosszútávú kapcsolatban él, és egyáltalán nem gond, ha ez nem a szerelem vagy az önmegvalósítás.

„Ha ma valaki azért marad egy kapcsolatban, mert az teremti meg számára azt az életet, amit elképzelt magának, a lehetőséget, hogy gyereket neveljen, tágabb családi kapcsolatokat, társadalmi státuszt, gazdasági támogatást, és ezzel tisztában van ő és a párja is, és így jó nekik, akkor ki vagyok én, hogy azt mondjam, mindez rossz?”

A megcsalás rólunk szól

Sokan próbálták már sokféleképpen megfejteni, hogy miért is lép félre valaki akár egy boldog párkapcsolatban is, és miért is olyan nagy tabu ez a téma még mindig. Esther Perel szerint a megcsalás nem feltétlenül a másikról szól, hanem sokkal inkább rólunk:

nem a másikat akarjuk elhagyni, hanem magunkat, akivé a kapcsolatban váltunk.

Ebből szeretnénk valamilyen módon kiutat találni, akár egy alapvetően boldog kapcsolatban is, csak nincs rá megfelelő, más eszközünk. „ A megcsalások legtöbbször nem a szexről szólnak. Sokan azt hiszik, hogy egy házasság egy életre szól, ezért nem kell vele törődni, nem kell beszélgetni, nem kell megoldani a szexuális problémákat. Aztán egy nap arra ébrednek, hogy ennyi az egész, ennyi volt? Ez lesz életem végéig?” Pedig ennek nem kellene így lennie.

Esther Perellel az előadása előtt beszélgethettünk (Fotó: Brain Bar)

Régebben, amikor a válás elképzelhetetlen volt, az emberek egy diszfunkcionális kapcsolatban nem foglalkoztak azzal, hogyan lehetne azt jobbá tenni – nem is nagyon volt lehetőségük rá –, csak reménykedtek a korai halálban. Manapság viszont elgondolkozunk azon, hogy mennyire is jó az a kapcsolat, amelyben élünk. Csakhogy azt várjuk el a partnerünktől, hogy egyszemélyben legyen a terapeutánk, a szerelmünk, ágyasunk, legjobb barátunk, haverunk, intellektuális partnerünk, pedig korábban ezt egy egész közösség nyújtotta számunkra. Ha pedig ezt a párunk nem tudja megadni, úgy értékeljük, hogy nem tudunk kiteljesedni mellette, és más valakit keresünk. 

Kapcsoljuk ki a randi appot!

Mint ahogy Esther Perel is mondta, manapság az emberek jó része randi applikációkon ismerkedik, de ez bár elsőre hatékonynak és gyorsnak is látszik, mégis kilúgozza egy kapcsolat, a megismerkedés lényegét. „Mindenki a nagy őt keresi az appokon, de ez olyan, mintha a plázában sétálva keresnénk. Honnan tudjuk, hogy ki az igazi? Az applikációkon minden egyszerű, világos és egyértelmű, pedig a kapcsolatok nem ilyenek.” Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk egy bonyolult problémát nullák és egyesek halmazára leegyszerűsíteni a technológia segítségével. Szerinte az is probléma, hogy

sokan a randizásra úgy tekintenek, mint egy állásinterjúra, ahol felteszik a kérdéseket a jelöltnek, és ha rendelkezik a megfelelő készségekkel és tulajdonságokkal, akkor azokat kipipáljuk – pedig a párkapcsolat nem ilyen.

Emiatt azt javasolja, hogy zárjuk be az alkalmazást, járjunk el otthonról, és úgy ismerkedjünk, mert szükség van arra, hogy ne csak az adatokat lássuk a másikból, hanem a tekintetét, a hangsúlyát, az illatát, mozdulatait is érzékeljük. Az első randit pedig ne egy zsúfolt bárba szervezzük, hanem csináljunk valamit közösen, szerezzünk élményeket. Ne a randizás köré építsük az életünket, hanem vonjuk be az ismerkedést az életünkbe. Folytassuk a napunkat, ahogy elterveztük, és abba vonjuk bele a partnerünket – csak így láthatjuk meg, hogy milyen érzelmeket gerjeszt bennünk, és hogy el tudnánk-e képzelni, hogy akár az életünket is leéljük vele. 

Kiemelt kép: Brain Bar