A 20. század egyik leghíresebb szürrealista múzsája egyetlen amerikai nőként tudósított a Vogue számára a második világháborúról, de nem csupán képekben, szavakban is megörökítette a csatamezők valóságát. Jelentős mérföldkövekkel tarkított élete azonban – ő találta fel a szolarizáció elnevezésű technikát is, melyért végül Man Ray fotográfus aratta le a babérokat – kis híján feledésbe merült.
Hírneve a fia által közzétett archívumnak köszönhetően éledt újjá, melyet Anthony Penrose a padláson vélt felfedezni édesanyja halála után,
kinek emlékére 2013-ban alapítványt hoztak létre Angliában, így a több mint 80 000 negatív végre méltó helyre került. Elizabeth Lee Miller művészete iránt azóta sem csillapodik az élénk érdeklődés. Idén Kate Winslet főszereplésével láthatjuk az életéről szóló filmet, melynek egyes részeit Magyarországon, a Pilisben forgatták és melynek kapcsán a színésznő több alkalommal is hangot adott a nőkkel szembeni bánásmóddal kapcsolatos ellenérzéseinek. A Lee című alkotás apropóján merültünk el Elizabeth Lee Miller meghatározó szerepeiben, melyek alatt felsejlik valódi, félelmet nem ismerő személyisége.
Az utcán sétálva fedezték fel
Az 1907-ben, New Yorkban született Miller élete során gyakran hangoztatta, hogy karrierjét a „nyugtalanság” határozta meg, és ez talán valamelyest magyarázatul szolgál arra, hogyan lett modellből múzsa, majd divatfotós, végül pedig elismert haditudósító. Élete során olyan elegánsan lavírozott tehetségei között, mint amilyen könnyedséggel mozgott a kamera előtt. A legendás kádban készült felvételen – melyet David Scherman fotóriporter, Miller szeretője kattintott – is fesztelenül magabiztos, kívülről csupán a beszédes tárgyak árulják el, hogy Hitler fürdőszobájában járunk.
A 179. ezred foglalta le a lakást azt követően, hogy a diktátor feltehetőleg pisztolylövéssel véget vetett az életének, a riporterek pedig a parancsnok meghívására érkeztek a helyszínre – Miller nem sokkal előtte még a dachaui koncentrációs tábor felszabadítását fényképezte. A győzelem pillanatát, és a hatalom visszaszerzését egyszerre szimbolizáló kép megtestesíti azt az elképzelést, melyet Eileen Agar szürrealista festőnő vázolt fel Elizabeth Lee Millerről: „figyelemre méltó, de teljesen érzéketlen és olykor kegyetlen.” Ám mindennek megvolt az oka, mely elsősorban Elizabeth Lee Miller gyermekkorában keresendő.
Mindössze hét esztendős volt, amikor egy brooklyni kirándulás során a család egyik ismerőse megerőszakolta,
a férfi ráadásul nemi úton terjedő betegséget is átadott a kislánynak. Egyes tudósok, köztük a neves kurátor, Mark Haworth-Booth szerint a bántalmazás érzékenyebbé tette őt azokra a traumákra, melyekkel később a háborús tudósítások alkalmával találkozott. Talán apja a történtek után úgy vélte, joggal készíthet kiskorú lányáról kompromittáló felvételeket, mindenesetre ezzel abszurd módon elindította a fényképezéssel már kiskorától fogva kacérkodó Millert a modellkedés útján. 1927-ben egy véletlen egybeesés hozta őt össze a Condé Nast kiadóval, melynek képviselője gyakorlatilag Manhattan utcáján sétálva fedezte fel Millert, találkozásuk pedig meghozta a lány számára az első nagy áttörést a divatvilágban.
Fotó: flickr.com
Ugyanabban az évben a Vogue címlapján debütált George Lepape art deco-stílusú illusztrációján, ám nem kellett sok idő, hogy kapcsolatai révén bejusson Man Ray fotográfushoz, aki már akkor a szakma egyik meghatározó alakjának számított. Amikor 1946-ban egy amerikai rádióinterjúban arról kérdezték, hogyan lett fotós, Miller egyszerűen csak annyit válaszolt: „Úgy véltem, a legjobb, ha a szakma egyik nagy mesterénél, Man Raynél kezdem a tanulást.”
A kamera másik oldalán
Miután 24 évesen Párizsba költözött, 1929-től Man Ray műtermi asszisztenseként vállalt munkát, alkotói kapcsolatukból azonban hamar szerelmi viszony lett, melynek egyik gyümölcse Man Ray úgynevezett szolarizációs fotótechnikája volt. (Más források szerint a jelenséget 1857-ben fedezte fel William Jackson – a szerk.) A módszer (amelyet Sabatier-effektusnak is neveznek) révén, melyre Miller elmondása szerint egy véletlen baleset vezette rá, a fekete-fehér árnyalatok felcserélődnek, s végül ez a technika adta a különlegességét Man Ray egyik legfelismerhetőbb művének is, mely egy metronómot ábrázol, ketyegő végén saját szemének felismerhető képével.
Párizsi tartózkodása alatt Elizabeth Lee Miller önálló portréstúdiót is működtetett más couture divatban utazó fotográfusokkal karöltve, akikkel a Vogue francia kiadásának megbízásait teljesítették. Egyiptomi kitérője után, ahová egy viharos házasság űzte, 1939-ben már a szürrealista íróval, Roland Penrose-zal ült a Londonba tartó vonaton, miközben
a brit fővároson már kezdtek nyomot hagyni a II. világháború első nagyobb pusztításai.
Miller itt beszélt először a Vogue szerkesztőjének, Audrey Withersnek arról, hogy fotóriporter szeretne lenni, a magazin vezetősége pedig nyitott volt ambícióira és ezt követően több fotóesszéjét is lehozták, köztük az 1943-as Night Life Now (Éjszakai élet ma) című gyűjteményt, mely a brit hadsereg kizárólag nőkből álló tüzérségi egységének képeit tartalmazta.
Valóság a csillogó divatportrék mögött
Fotó: Wikimedia Commons
Elizabeth Miller képeinek hála a luxusorientált divatmagazin új célt tűzött ki maga elé és a háború kegyetlenségének hírvivőjévé vált. A Vogue 1945-ös amerikai kiadása azzal az üzenettel hozta nyilvánosságra Miller haláltábori fotóit, hogy az embereknek itt az ideje hinniük a saját szemüknek, hiszen még mindig voltak a társadalom tagjai között, akik hazugságnak véltek bizonyos tragikus történéseket. Elizabeth Miller a Condé Nast Publications révén kísérhette az amerikai hadsereget, akikkel jelen volt Saint-Malo felszabadításánál, de
részt vett a normandiai partraszállást követő eseményekben, és tudósított a buchenwaldi és dachaui náci koncentrációs táborokba való bevonulásról.
Egyik leghíresebb fényképén egy elhunyt SS tisztet örökített meg, ahogy a férfi élettelen teste a napsütötte vízben úszik, erős kontrasztot alkotva a festői környezettel és az ismert, véres körülményekkel.
The End – A vég, halott SS őr. Dachua, Németország, 1945. (Fotó: Elizabeth Lee Miller)
Nem sokkal a kor jelképévé váló fénykép, a Hitler kádjában készült felvétel előtt Miller a müncheni városházán is járt, ahol a főpolgármester-helyettes lányát örökítette meg. Regina Lisso ciánmérgezésben halt meg szüleivel együtt, kísérteties portréja Miller csillogó divatportrék mögötti szürrealista látásmódjának példája. Elizabeth Miller hiába költözött élete hátralévő részére a békés angol vidékre, később sem tudott szabadulni az elméjében visszhangzó borzalmaktól. Depressziós rohamok gyötörték és alkoholizmussal is küzdött 1977. júliusában bekövetkezett haláláig, de a divatmodell-karrierjére utaló kérdésekre mindvégig ugyanazzal a mondattal válaszolt.
„Inkább elkészítem a képet, minthogy én váljak azzá.”
Kiemelt kép: Wikimedia Commons, nőklapja.hu
