színes malacperselyek rózsaszín háttér előtt

A bőség árnyalatai – A fengsuj szerint ezzel a 4 színnel vonzhatsz több pénzt az életedbe

A színek által biztosított energia segíthet elérni a céljainkat. 

A fengsuj (vagy feng shui), vagyis a kínai térrendezés ősi gyakorlata szerint a színek a természet elemeit képviselik, melyek a lakberendezésben bizonyos energiákat is megtestesítenek – és ezek között bőven akad olyan is, ami az anyagi jólétért felel. A keleti bölcsek által nagyra értékelt színek hatékony segítséget nyújthatnak a mindennapokban, ezekből az ősi tanításokból szerencsére pedig mi is sokat elleshetünk.

Ráadásul, ami a színek hatását illeti, aligha igényel teljes átalakítást a lakás, ha a fengsuj szabályai szerint szeretnénk eljárni. Mutatjuk is, hogyan építheted be néhány egyszerű mozdulattal a pénz és jólét energiáit az otthonodba!

A színek ereje a fengsuj szerint

Lila, a legspirituálisabb szín

A lila a legtöbb vallásban egyet jelent a spiritualitással és a belső békével, a fengsuj azonban nemcsak a lelki állapotunkkal, de az anyagi bőséggel is kapcsolatba hozza. Szakértők azt javasolják, hogy a lila sötétebb árnyalatait fehérrel és arannyal kombinálva használjuk – különösen ott, ahol a legtöbb időnket töltjük –, míg a világosabb árnyalatokat a fürdőszobában és a hálószobában. Persze nem kell átfestenünk hozzá az egész lakást, bőven elég, ha díszpárnákról, növényekről vagy egyéb, számunkra tetsző csecsebecsékről köszönnek vissza ránk ezek az árnyalatok.

levendula

Fotó: Getty Images

Sötétkék, a növekedés színe

A fengsuj szerint a sötétkék a bőséget, a bizalmat, az egyéni növekedést, a bölcsességet és az óceánok mozgását jelképezi. Amennyiben az anyagi jólét a cél, a kék energiái hatékony segítségedre lehetnek, ha valamilyen módon beépíted őket az otthonodba. Szakértők szerint érdemes pénzzel és fejlődéssel kapcsolatos helyeken – például dolgozószobában – használni, továbbá ha fehérrel és bézzsel kombináljuk, a szín erőteljes és instabil rezgéseit is kiegyenlíthetjük. 

lakberendezes

Fotó: Getty Images

Ha nagyobb fába vágnánk a fejszénket, akár a bejárati ajtót, illetve a kisebb bútorokat, komódokat is átfesthetjük vele. Amennyiben azonban hátunk közepére sem kívánjuk a nagyobb változtatásokat, a kék energiáit akváriummal, beltéri mini szökőkúttal, ülőkékkel, takarókkal, díszpárnákkal és festményekkel is becsalogathatjuk otthonunkba. 

Arany, a szerencse színe

Az arany a régi kínai műtárgyak, bútorok és egyéb dekorációs csecsebecsék egyik legerősebb eleme. És nem is véletlenül, hiszen úgy tartják, hogy a szín energiái egyszerre testesítik meg a szerencsét, a pénzt, a bőséget és a biztonságot.

lakberendezes

Fotó: Getty Images

Bár más színekhez képest az arany árnyalataival kicsit nehezebb játszani, és kevésbé egyszerű beépíteni a lakberendezésbe, képkeretek, függönyök, párnák és beltéri ajtókeretek segítségével anélkül is hozzáadhatjuk az összképhez, hogy hivalkodó vagy ízléstelen hatást keltenénk. A fengsuj szerint az arany árnyalatai akkor érvényesülnek igazán, ha a bejárati ajtónál, az előszobában és a konyhában helyezzük el őket.

Zöld, a stabilitás színe

A fengsuj szerint a zölddel nem nyúlhatunk mellé: a természetben az élet és a születés színe, az otthonunkban pedig a stabilitást, a nyugalmat, az egészséget és az anyagi jólétet szimbolizálja.

szobanoveny

Fotó: Getty Images

A tiszta, ragyogó zöld például felemelően, a lágy kékeszöld inkább gyógyítóan és nyugtatóan, a mélyzöld pedig energiabombaként hat ránk, míg a sárgászölddel kreativitásunkat serkenthetjük (korábban külön cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy a zöld árnyalatai mennyi mindent jelentenek még a kínai térrendezésben). Ami a pénzzel kapcsolatos energiákat illeti, talán a zölddel van a legkönnyebb dolgunk, hiszen szobanövényeinknek hála játszi könnyedséggel helyezhetjük el a lakásban – ráadásul ezek jobban is mutatnak bármilyen dekortárgynál.

Kattints, ha érdekel még 7 olyan fengsuj-szabály, amelyek segítségével némi extra pénzre tehetsz szert!

Kiemelt kép: Getty Images