Feladatként tekintettem az egész folyamatra, amit meg kell oldani. Egyrészről a táncos eszközeimmel, a testemmel való kapcsolódással, másrészről mint koreográfus, projectvezető praktikusan célravezetően sikerre vinni. Megvolt a csapatom, akikkel végig megyek az egészen, megvolt a kezelési terv, 6 kemó, aztán a műtét. Nézzük csak, mit lehet még bevetni a sikerért!

A testem gyengédséget, tápanyagot, edzést igényelt. Sokat olvastam, hogy edukáljam magam. Követtem külföldi oldalakat, sorstársakat, akik videónaplót vezettek, vagy Instán követhettem a gyógyulásuk folyamatát, rengeteg tippet és erőt adva nekünk, követőknek. Itthon nem tudtam, hova nyúljak információért, pár fórum létezik és néhány hasznos cikk. Nagyon jó volt olvasni Fresh Andiról, hogy végigcsinálta és jól van. Nem is gondolná az ember, hogy egy-egy gyógyulástörténet mekkora erővel bír! Köszönöm neki is, hogy megosztotta, és mindenkinek hálás vagyok, akinek a neten az anyagára bukkantam.

Testem

Kulcsár Angéla volt az a táplálkozási szakember, akitől a legtöbbet kaptam, az ő útmutatása esett a legjobban. Érdekes, hogy mennyire érezzük valakiről, hogy ő az emberünk! A táplálkozási oldalon van a legtöbb ellentmondás, ahány ember, annyi teória, ez a legösszezavaróbb terület. Mivel életem nagy részét fogyókúrával meg mindenféle diétával töltöttem, a kemó meg szétcsinálta az emésztőrendszeremet, úgy döntöttem: nem sanyargatom magam tovább. Glutén-, tej- és cukormentesen eszem továbbra is, de ez nem jelenti azt, hogy nem csúszik be párszor ilyesmi. Három hónapos keményebb megvonás – ami a szervezet gyulladásától szabadít meg – után aztán

szépen lassan visszajöhetnek a tiltott ételek. De csak lazán, semmi szenvedés!

Mellé jópár vitamin, táplálékkiegészítő, info-cseppek, gyógygombák, sok víz. Következő pillér a biorezonancia gépen való rendszeres kezelés, amit később egy hideg plazma-technológiával működő ágy váltott fel.

Fotó: Bodogán Sándor

Az elmúlt 1 évben nem az arcomon volt a fókusz – igaz, el sem hanyagoltam, csak épp itthon ápoltam. Harangvölgyi Anna – akihez 20 éve járok, és egy anti-aging istennő – ellátott minden jóval, krémekkel, szérumokkal, otthoni készülékekkel, ő és a saját hiúságom nem hagytak összeesni.

Jártam intravénás oxigénterápiára és további frekvenciával gyógyító egyéb kezelésekre, és iyashi dome-ba, ami nem egy izzasztó kuckó, hanem belülről melegítő daganat-ellenes kezelés. Edzeni viszont sehogy sem akaródzott: vagy erőm nem volt, vagy az izületeim fájtak, vagy az izmom húzott brutálisan. A maximum, amit tenni tudtam, hogy lassú tekergő, bemozgató mozdulatokat végeztem, illetve nyújtottam, ami nagy fájdalommal járt. Egyrészt az izom feszülésétől, ami néha 2 mozdulattól beégett, másrészt látni, hogy a laza, hajlékony testem bemerevedett és berozsdásodott, és 70 éves néniként próbálok ide-oda hajolgatni. A spárga közelében sem jártam. A gyógytorna, gyógymasszázs sem segített. Mindez lehetett a hormonblokkolás hatása is, vagy a salakanyagok felhalmozódása miatt, esetleg fasciafeszülés, de sosem derült ki. Itt is a türelem segített.

Elfogadni, hogy most ez van és ennyi a maximum mozgás, megengedőnek lenni, és türelmesen várni, hogy jobb lesz. Jobb lett!

Belegondolni, hogy hányszor nem mentem el edzeni lustaságból, pedig semmim sem fájt, pedig ha edzedtem, abban mindig volt öröm, felszabadító érzés, eláraszt mindenféle boldogságot hozó hormon. Mit meg nem adnék most egy jó gépes pilátesért, vagy egy súlyzós edzésért, vagy egy jó táncóráért! Minden relatív, csak nézőpont kérdése.

Milyen jó lenne anélkül lenni, hogy ne a valamihez képest legyünk boldogok! 

Lelkem

A legnagyobb utazás kétségtelenül a lelkem körül zajlott. Sokat nem tudtam a rákról, de azt ezerszer hallottam már, hogy az elnyomott érzelmek okozzák. Aztán amikor ezen az üregen is elindultam, tudtam, hogy lesz itt minden. Tudni akartam, hogy mi okozta. Beszélgettem biologika szakemberrel, jártam asztrológusnál, látónál, energiagyógyítónál, családállításon és két pszichológusnál. Gondoltam, jól körüljárom ezt a dolgot, aztán meglátom, mi sül ki belőle. Nem apróztam el: Joe Dispenza meditációi és az Access Consciousness a mindennapjaim részei.

Nagyon jó érzés volt a kis burokban lenni, ahova semmi negatív nem jött be. Az a pár ember, aki tudta, rendszeresen érdeklődött, értő figyelemmel meghallgatott. Mindig jól esett, hogy bármikor, bármiben segítenek. Én egész életemben rengeteg embernek segítettem, nemet nagyon ritkán mondtam, és egyből ugrottam ha szükség volt rám.

Most viszont nekem segítenek, amit elfogadni nem olyan könnyű, de itt az alkalom, hogy gyakoroljam.

Senkinek nem akartam a terhére lenni, viszont éreztem, hogy ezek most gyógyító erővel bírnak.

Folyamatos sírás és a hormonok tánca

A kezelések erősen hatnak a hormonokra így napi rendszerességgel pityeregtem. Meghatódtam bármin: kis videókon a Facebookon és Instagramon, a barátaim és a családom kedvességén, néha egy-egy gondolattól is. Ez volt, hogy nagyon kellemetlenül sült el, mert zavarba jött tőle a legtöbb ember, én meg ezt nem tudtam kontrolálni.

Ha sírni kellett, hát sírtam. Jött a gombóc a torkomba és megállíthatatlanul kitolta a könnyeket a szememen.

A tini éveim jutottak eszembe, mennyit sírtam középiskolás koromban, a hormonok miatt, aztán 17 éves koromtól a fogamzásgátlótól még annál is többet. Most meg a hormonok blokkolásával egy előrehozott menopauza alakult ki. Ezt csak a 6 kemó után fogtam fel. Először a menzesz áll le, utána jön minden klasszikus tünet. Nálam nem „csak úgy” jött, hanem mint egy tornádó, mindent vitt.

Fotó: Random Shooting Day Wlcsek András

A sírdogálás mindennapos lett és bármikor beütött. Szerencsére rövid kisülések ezek, de idegesített, hogy nem tudom, meddig lesz ez még így. Volt egy élő tévéműsor, amiben szerepeltem, és amikor elfoglaltam a helyemet, a felvezetőben elhangzott mondatnál bekapcsolt. Tudtam, ha megszólalok, akkor sírásban török ki, ha nagyon ügyes vagyok, akkor „csak” a hangom csuklik majd el. Annyira cikinek éreztem! Persze ez egy emberi dolog, de nem kellemes ott és akkor. Máskor egy előadást tartottam egy nyári szemináriumon Magyar Hajnal énekstúdiójában, és az egyórás beszédem alatt az elején és a végén is többször előjött. Szuper közeg volt, jól fogadták, de közben kivoltam, hogy ez így nagyon nem lesz oké. Totál kontrolvesztés az érzelmeim fölött.

A testemre alig ismerek, az érzelmeim zabolátlanok, csúszik szét minden, nincs más hátra, mint újra összerakni magam.

Folytatjuk. Előző részeket ide kattintva olvashatod.

Még mindig túl kevés szó esik a mellrákról, pedig a hallgatás legalább akkora gyilkos, mint maga a betegség. Papp Tímea táncművész azon ritka kivételek közé tartozik, aki mindezt megteszi, hogy felhívja nemcsak a rendszeres önvizsgálatra a figyelmet, hanem az önszeretet és élni akarás, illetve az önérvényesítés fontosságára is. Gyógyulásának történetéről ide kattintva olvashatsz bővebben – megéri.

Köszönet a képekért Papp Tímeának!

Kiemelt kép: nőklapja.hu