„Egy ideig nem fogok klasszikus sakkot játszani, mert az elmúlt hetekben kissé rosszul lettem tőle” – nyilatkozta idén januárban Magnus Carlsen, aki 2013 óta a klasszikus sakk világbajnoka, miután két partit is elvesztett a hollandiai nemzetközi szupertornán. Mindez nem derült égből történt, hiszen már fél évvel korábban is úgy fogalmazott a Magnus-effekt című podcastjében, hogy „nem érzek motivációt arra, hogy egy újabb világbajnoki döntőt játsszak”. Öt évvel ezelőtt Kállai Gábor nemzetközi nagymester a következő szavakkal beszélt a norvég sakkzseniről: „Magnus Carlsennek az a nagy problémája, hogy nincsen hozzá hasonló játékos, ő a legerősebb, és ez annyira visszaveti őt, hogy az ambíciója is jelentősen csökken.”
Elvárások kereszttüzében
A nagyközönség a dicső pillanatokat szereti látni, amikor különböző sportágak világversenyeit nézi. A dicső pillanatokból pedig hajlamosak vagyunk téves következtetéseket levonni, például azt, hogy ezek bármikor megismételhetők, sőt, elvárhatók az adott sportolótól. Biztosan sokan emlékeznek Simone Biles esetére a tokiói olimpián. Minden idők egyik legnagyobb, ha nem legnagyobb tornásznője úgy érkezett a legutóbbi olimpiára, hogy Rióban hét érmet nyert, négy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot. Mindenki azt várta, hogyan fogja túlszárnyalni ezt a teljesítményt, más opcióval tulajdonképp nem is számolt a közvélemény. Biles aztán mentális okokra hivatkozva sorra lépett vissza a szerenkénti döntőkről, ami egyrészt sokkolta a közönséget, másrészt rávilágított egy nagyon is létező jelenségre:
nem elvárható, hogy aki egyszer valami hatalmasat villantott, azt ezt törvényszerűen megismételje.
„Különböző sportolók különböző elvárásokkal találják szembe magukat – mondja Dr. Harsányi Szabolcs Gergő, sportpszichológus. – Vannak, akiket egyáltalán nem érdekel a közönség, csak önmagukkal szemben léteznek elvárásaik. Vannak, akik a szüleiknek, edzőiknek, és olyanok is akadnak, akik inkább a közönségnek akarnak megfelelni. És a közönség nemcsak a fizikailag jelenlévő nézőket jelenti, hanem az online térben lévő tömegeket is. Dolgozom egészen fiatal, tizenéves sportolókkal, vannak közöttük olyanok, akiknél meghatározó, hány követőjük van az Instagramon vagy a TikTokon, hány lájkot kap a bejegyzésük.”
Ami az elvárásokat illeti, gyakori jelenség, hogy egy sportoló első nagy eredményei akkor születnek, amikor még nem érzi az elvárások súlyát. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a nagyközönség előtt ismeretlen. „A karrierje kezdeti szakaszában egy fiatal sportoló általában kevésbé gondolkodik, kevesebb veszítenivalója van, azonban ha sikerül véghez vinni egy-egy nagyobb teljesítményt, az elvárások azonnal nagyobbak lesznek vele szemben, többet kell teljesíteni, és ezt sok esetben már nehezen ugorja meg, mert akkor már kötelezőnek érzi” – mondja szakértőnk, és azt is hozzáteszi, hogy nagyon egyénfüggő, hogy valaki a sikerre mit reagál. Van, aki akar még egyet és még egyet és még egyet, és van, akinél a sikert egy úgynevezett kiürülési fázis követi, és már nem akarja az egészet ugyanúgy, mint azelőtt.
Látjuk, tehát ismerjük?
Az élsportolókról sok esetben megtévesztő kép alakulhat ki bennünk. Látjuk őket a világversenyeken, ahol top formában vannak, és követhetjük őket a közösségi média felületeken is, ahol néhány kivételtől eltekintve szintén a legjobb formájukat mutatják. „Amit kívülről gondolunk egy sportolóról, az nagyon leegyszerűsített kép – mondja szakértőnk. – De közben ők elképesztő munkát végeznek, és teljesen normális, hogy ebben néha hullámvölgybe kerülnek. Az átlagember azonban ezeket a kemény napokat kevésbé látja.”
Simone Biles a legtöbbször nem sportolás közben posztol, ezzel is mutatva, hogy nem (csak) ebből áll az élete (Fotó: Instagram / @simonebiles)
A már említett Simone Biles a tokiói olimpia után egyáltalán nem posztolt semmiféle edzést.
Instagram oldala úgy nézett ki, mintha nem is egy sportolóhoz tartozna.
Néhány héttel ezelőtt az Antwerpenben megrendezett világbajnokságon hatalmas fölénnyel nyert a nők egyéni összetett versenyében, és azt is csak néhány nappal később posztolta. „Néhány élsportolóban benne van az a gondolat, hogy ha sokat posztol az edzéseiről, és közösségi média oldalaiból sugárzik a magabiztosság, az az ellenfeleket is elbizonytalaníthatja. Pedig ez kettős, mert ezek után túl magas mércét állíthat fel magának – ahogy a közönség is többet várhat el tőle. Így ez akár zsákutca is lehet” – teszi hozzá sportpszichológus szakértőnk.
Mi visz előre?
Amikor Schumacher megnyerte egyik újabb világbajnoki címét, és azt kérdezték tőle, ilyenkor még mi motiválja, nemes egyszerűséggel azt felelte, hogy a következő, idézi fel szakértőnk.
„Vannak olyanok, akik mindig többet akarnak, de ez is elérhet egy olyan plató fázist, ahonnan nincs tovább.
A kiégés szempontjából nagyon fontos a belső motiváció. Egy sikeres sportolónak ennek megléte elengedhetetlen, amire persze rá lehet erősíteni külső motivációval is. De értelemszerűen az ember azt is megunhatja, amit nagyon szeret csinálni. Ilyenkor nagyon fontos a közeg, a klub, a szövetség, az edző, hiszen az ő támogatásuknak kulcs szerepe lehet. Fontos a kudarcok feldolgozása is, hiszen ezek is kiégéshez vezethetnek. Mást bír az ember a pályája különböző szakaszaiban, ezért fontos, hogy mennyire képes változtatni kisebb-nagyobb dolgokban, hogy ha úgy érzi, valami nincs rendben. Az sem mellékes, hogy érzi-e a sportoló, hogy tud még fejlődni. De a sikerszéria sem zárja ki a kiégés lehetőségét. Van, aki amikor megérzi, hogy elérte céljait, egyszerűen más felé fordul a világa. Végül az sem elhanyagolható, hogy van-e B terv. Jó, ha a sportoló nem a sportra tesz fel mindent, ez megóvhatja a beszűküléstől” – zárja le a gondolatot szakértőnk.
Naomi Osakát sokan támadták, miután mentális egészségét tartotta szem előtt (Fotó: Robert Prange/Getty Images)
2021 májusában Naomi Osaka menet közben szállt ki a Roland Garros teniszbajnokságból, miután mentális egészségére hivatkozva megtagadta, hogy részt vegyen a mérkőzések utáni sajtótájékoztatókon. 15 ezer dolláros büntetéssel sújtották a szervezők, ezért visszalépett, és egy ideig egyáltalán nem versenyzett. Több világklasszis kiállt mellette, többek között Lewis Hamilton és Usain Bolt is. A csúcson nem szokás szünetet tartani, ez tény. Legalábbis eddig az volt. De talán jelent valamit, hogy egyre többen megteszik. De hogy ennek mi az oka, azt valószínűleg csak az tudja pontosan, akinek van mersze hozzá.
Kiemelt kép: Getty Images
