Képzeljünk el egy szoros fehérneműt a felsőtestünkön, amit bálnacsontok és acélrudak merevítenek, és ami nem elég, hogy szúr, még természetellenes és pokolian kényelmetlen testtartást is eredményez. Aki azt gondolná, hogy egy középkori kínzóeszközről van szó, azt sajnos ki kell ábrándítsuk.
A 20. század elejéig a női fehérneműk nemhogy kényelmetlenek voltak, de kifejezetten egészségtelenek is. A 16-17. századi divat nélkülözhetetlen eleme volt a fa- és fémpálcákkal, illetve halcsonttal merevített fűző, a női nemnek pedig egészen 1905-ig kellett várnia arra, hogy Paul Poiret párizsi divattervező bő szabásvonala felszabadítsa őket a kényelmetlenségek alól. Aztán jött Mary Phelps Jacob (későbbi nevén Caresse Crosby), egy fiatal New York-i előkelőség, aki szintén megelégelte a hordhatatlan fehérneműket. Miután fűzője sehogy sem passzolt estélyi ruhája alá, elhatározta, hogy egy sokkal kényelmesebb és hordhatóbb alternatívát fog megalkotni: 1913-ban fogott két selyem zsebkendőt és néhány rózsaszín szalagot, majd öltöztetőnője segítségével egyszerűen csak összevarrta őket. Az így kapott kezdetleges melltartó puha és könnyű volt, ráadásul sokkal természetesebben illeszkedett viselője idomaihoz, mint az akkori hagyományos fűzők.
Mary Phelps Jacob 1964-ben egy olaszországi luxuskörúton. (Fotó: Keystone Features/Getty Images)
A praktikus, „hát nélküli” fehérneműnek hamar híre ment a nők körében, Jacob pedig felismerte a találmányában rejlő lehetőségeket, ezért szabadalmaztatta azt, majd 1914-ben a connecticuti Warner Brothers Corset Company fűzőgyárnak adta el nem kevés pénzért a jogokat. Jacob melltartójának sikere az első világháború idején tetőzött igazán, amikor az amerikai kormány a fémtakarékosság jegyében arra intette a női polgárokat, hogy egy ideig ne vásároljanak merevített fűzőket. A találmány ekkor már az említett gyár tulajdonában volt (akik több mint 15 millió dollárt profitáltak belőle az elkövetkező években), így Jacob aligha részesülhetett anyagi elismerésben – bár a legenda szerint
1970-ben bekövetkezett haláláig elégedettséggel töltötte el a gondolat, hogy nők millióinak életét sikerült kényelmesebbé tennie.
A középkori divat messze megelőzte a korát
Kapcsolódó
6 tévhit a melltartókkal kapcsolatban
Bár őt tartjuk a melltartó szülőanyjának, nem Jacob volt az egyetlen, aki a maga módján próbálkozott egy használható, élhető és kényelmes darab létrehozásával. Az nem teljesen világos, hogy a melltartó számos elődje közül mikor készülhetett a legelső, mindenesetre Homérosz ókori görög eposzában, az Iliászban tettek utalást egy hímzett darabról, amivel Aphrodité istennő takarta a kebleit. Ugyanakkor a történészek szerint is nehéz pontosan meghatározni, hogy az ókor emberei mit viselhettek a ruháik alatt, hiszen viszonylag kevés olyan művészi ábrázolás maradt fenn, ami a klasszikus melltartó ókori létezésére engedne következtetni.
Fotó: Helen Davies/Getty Images
2008-ban egy felfedezés pedig igencsak meglephette azokat a divattörténészeket, akik Mary Phelps Jacobnak tulajdonították az első igazán kényelmes melltartó megalkotását. Amikor az Innsbrucki Egyetem régészei az ausztriai Lengberg-kastélyban végeztek restaurálási munkálatokat, több mint 2700 textildarabra bukkantak a padlószerkezet alatt – köztük gyerekruhákra, vászoningekre, férfi alsóneműkre és jó néhány darab csipkével díszített melltartóra, melyek szinte ugyanúgy néztek ki, mint mai modern, kosaras társaik. A melltartók szöveteinek radiokarbonos elemzése során kiderült, hogy a mell alátámasztását és formálását szolgáló darabokat Kr. u. 1440 és 1485 között készítették – vagyis közel 600 évvel korábban, mint azt idáig hittük.
„Eleinte mi magunk sem hittük el. Lehetetlennek tartottuk, hogy ilyesmit már a középkorban is viseltek volna”
– mondta Beatrix Nutz régész a Spiegelnek.
A történészek számos, a középkorból fennmaradt írásos forrásban találkoztak már az úgynevezett „melltáskaként” emlegetett darabbal, de a kastélyban talált tárgyak felfedezéséig senki sem tudta, hogyan is nézhettek ki pontosan. A korabeli források arra engednek következtetni, hogy a 15. századi szabók tudása messze túlmutatott a divattörténészek feltételezésein. Hiszen gondoljunk csak bele: az embernek a 20. század elején sikerült csak újraalkotnia azt a dizájnt és szabásmintát, ami 600 évvel korábban egyszer már létezett…
Kiemelt kép: Grinvalds/Getty Images
