Egy csodálatos tíz alkalmas hipnoterápián jártam, ami fantasztikus felismeréseket hozott. A közepe felé mér úgy éreztem, nem haladunk semerre, de aztán olyan puzzle-darabkák kerültek a helyükre, hogy azóta mindent tisztábban látok. A családi dolgokra fókuszáltunk: ott voltak megszerelni valók, egy dédszülőknél bekövetkezett tragédia kapcsán.
Volt coach ahol az életerő, az önértékelés jött fel mint téma, aztán jártam családállításon, ahol főleg a volt viszonyom (mert kapcsolatnak nem nevezném) és néhány munkával kapcsolatos dolog mutatott rá, hogy az önmagam tisztelete most a legfontosabb. Ott szenvedtem csorbát, és sajnos hagytam, hogy mások erőt gyakoroljanak rám. Vissza kell, hogy vegyem az erőmet azonnal.
Végül az onkológián kapott pszichológiai alkalmak hoztak nagy előrelépést, ahol egyáltalán nem az okokkal foglalkoztunk, hanem a változás elfogadásával és az önérvényesítéssel.
Elfogadni a testem korlátozott mozgását, a bőröm és kötőszöveteim megereszkedését, a fogaim romlását, a műtét utáni melleim új alakját, az agyi köd, a hőhullámok, és még számtalan más tünet megjelenését.
Elfogadni, megengedni a létezésüket, nem harcolni ellene, de megtenni mindent ami fontos nekem ahhoz, hogy jól érezzem magam. Hogy az életem hirtelen más lett, a munkám és hétköznapjaim nem lesznek olyanok, mint ezelőtt. Új ruhatárat kell kialakítanom, és ha valami fáj, már beugrik a legrosszabb gondolat is. A kórházi rendszerben eligazodni, az orvosoknál önérvényesítést megtanulni, az életben is hasznos dolgokra láthattam rá és sajátíthattam el új gondolkodást. A szívemnek igazán kedves, nem hivatalos terápiák a Healed rövidfilm forgatása és a Random Shooting Day fotózása volt. (Köszönöm, Koczka!) A szerepléssel olyan szunnyadó energiáim keltek életre habár a kemók között jártam, minden fájdalmam és gyengeségem eltűnt. Játszani jó és gyógyító.
Készülődés a műtétre
A kemoterápia után kb 5 hetet kellett várnom a műtétre, addig erősödtem, próbáltam semmit sem elkapni, hogy ne csússzon az időpont.
Egy legyengült, leharcolt testnek a műtét és az azt követő gyógyszerek nem esnek túl jól. A máj felkészítése, méregtelenítés, mozgás (már amennyire tudtam), oxigénterápia, próba az újabb Látomások előadásra, barátokkal ebédek, ilyesmikkel telt az időm. Közvetlenül a műtét előtti 3 napban egy meditációs hétvégén is voltam, ami nagyon nyugtatóan hatott rám. Persze emlékszem, hogy felállni, leülni, mozogni akkor különösen nehéz volt akkor, ami – azóta már tudom, hogy – nagyrészt az izompólya megfeszülése/letapadása miatt volt. Ez sokára derült, ki, hiszen ahány terapeuta, annyi diagnózis. Izom, inak, gyulladás, idegletapadás, mindent hallottam már majd végül eljutottam a megoldáshoz. Ez nagy felismerés volt.
A kórházba befekvés előtt online kaptam egy eligazítást egy pszichológustól és pdf-en minden információt. Gyakorlatilag a távozásig, mindent elmagyaráztak a műtőbetolástól a fűtőszálas takarón át a fájdalomcsillapításig. Úgy éreztem felkészült vagyok. Listát írtam arról hogy mit vigyek be magammal. Evőeszköz, szívószál, csoki a nővéreknek, még az apró is fel volt sorolva a kávéautomatához. Egy éjszakás nővért leszámítva mind nagy odaadással és kedvességgel dolgoztak. Segítettek ahol tudtak, mindehhez járt egy mosoly vagy egy olyan segítő jelenlét, hogy az ember nem tud elég hálás lenni ezekben a kiszolgáltatott helyzetekben.
Én voltam az első
Reggel azért bekaptam azt a fél szem nyugtatót, nem voltam olyan higgadt, mint mutattam. Én voltam az első, amit olyan hirtelennek éltem meg, közben arra gondoltam gyorsan túlleszek rajta, és nem kell még fél napig éhesen feküdnöm és várni mikor jönnek értem. A műtőben jó hideg volt tényleg és kaptam melegítős takarót.
Nagyjából ott realizáltam, hogy milyen sok műtő van, egy egész folyosó. Micsoda nagyüzem.
A nyugtató nem hatott, de Laci, a beteghordó nagyon aranyosan nyugtatott. Ő is és a kollégája is vékony, kisebb forma volt, nem is értem, hogy emel fel nagyobb darab embereket. Végül rám került a sor, az aneszteziológus megsimogatott, minden rendben lesz. Szerintem kedvesen mosolygott is a maszk alatt. Papp Tímea, 48 éves – állt a táblára írva. Aztán nagy levegőket vettem és snitt.
Újabb műtét
Kifejezetten jól ébredtem. Azta! Erre nem számítottam, kialudva, fájdalom nélkül. Megkönnyebültem, hogy túlvagyok rajta, és úgy tűnik, jól is. Sok mindenki jött ellenőrizni, hogy vagyok. A kötés fölött sajnos látszott egy bevérzés, így egy óra múlva vissza kellett tolniuk a műtőbe. Ebből már fáradtabban ébredtem, és továbbra sem ehettem, ihattam mert ha még egyszer vissza kell altatni, ne legyen gond.
Fotó: Random Shooting Day Wlcsek András
Próbáltam aludni, amennyit csak tudok. Estére egy online energiagyógyításra voltam előjegyezve Amerikából. Bedugtam a fülhallgatót, és Zoomon követtem Joe Dispenza csoportját. Nagyon erőt adó és szeretetteljes volt. Körülbelül este 11 óra lehetett, amikor a műtétet végző főorvos bejött megnézni, hogy vagyok. Azt mondta, nem lesz szükség a vérömleny leszívására, további akármiket kaptam az infúzióba, remélhetőleg ez leviszi a duzzanatot, reggel újra jön, itt alszik bent, ha bármi lenne. Rendesen meghatódtam, hogy ilyen jó kezekben vagyok. Kórházról legtöbbször rosszakat hall az ember, hát itt mindenki 100%-ot ad.
Az éjszaka szörnyű volt, nagyon nyomott a kötés, úgy éreztem összeroppant, a hátam beszakad, a duzzanat fáj, főleg ahogy a kötés bevágta. Hajnalban az éjszakás kicsit megrángatta, hogy lazábbnak érezzem, na ott csillagokat láttam. Kaptam fájdalomcsillapítókat, de alig hatott. Kába voltam, de rendes alvást már nem tudtam összehozni. Kicsit bevágta a kötést, így valamennyit lazult. Az nagyon segített. Reggelre szinte teljesen elmúlt a duzzanat.
Na ilyet se láttam még, hogy valaki ennyire gyorsan rendbe jöjjön, mondta a nővér.
Itt már csak a kaján járt az eszem, mert nagyjából 30 órája nem ettem. Nehéz sorrendet állítani, mi volt a legszörnyűbb: az éhség, a fájdalom, a kiszolgáltatottság, a mellem elvesztése, az izgalom, hogy a szövettan mit mutat majd. Annyit tudtam, hogy a műtét jól sikerült, és a tumor helye és a környéke egyben kikerült. Müzliszelet, meg a kórházi reggeli, most minden jól esett.
A kötés lekerült, a bordáim visszatágulhattak a helyükre, ami nagyon nagy megkönnyebbülés volt. Később jött a gyógytornász, hasbaszurik, még kaja, eligazítás a drain csőről. Az éjszakát már végigaludtam, és másnap haza. Az én szerelmem megfürdetett, fogtuk egymás kezét, úgy aludtunk el.
Ítéletre várva
A szövettan csak hetek múlva érkezett, addig kötözésre kellett járni, illetve a beültetett expandert tölteni. Ez a mellizom alatt van, és a későbbi implantátum behelyezését készíti elő. Óvatos mozdulatok hetekig, az arcom megviselt volt még a kemóktól, az altatástól meg a fájdalomcsillapítóktól.
Nehéz volt elképzelni, hogy egyszer üde leszek, lesz szempillám és csillogó szemem.
Mégis ez járt a fejemben, hogy majd szaladok és táncolok lesz hajam és az egész egy távoli emlék lesz. A szövettan igazolta a kemók hatását, teljesen elhaltak a rákos sejtek, a nyirokból is. Megérte. Most már csak erősödni, felépülni, türelemmel és tele reményekkel.
Folytatjuk. Előző részeket ide kattintva olvashatod.
A Healed című rövidfilmünk 6 nemzetközi díjat nyert, mely október utolsó hetében a Cinema City mozikban minden film előtt vetítésre kerül. Nagyon megtisztelő, sőt megható, hogy a mellrákszűrés fontossága és a filmünk népszerűsítése mellé álltak. Emil Goodman rendezőnek a film ötletéért és elkészítéséért elmondhatatlanul hálás vagyok. Kovács Dávid „Koda” operatőr/vágónak pedig köszönöm, hogy elementáris erővel fűzte a tehetségét a mozgásomhoz.
Köszönet a képekért Papp Tímeának!
Kiemelt kép: nőklapja.hu
