Az érett bőr ápolásának kulcseleme (x)

Ahhoz, hogy arcápolási rutinunk a leghatékonyabb lehessen, bőrünk típusa és az évszakok változása mellett, életkorunkat is érdemes figyelembe vennünk, hiszen különböző életszakaszokban más és más hatóanyagokra, formulákra van szüksége bőrünknek. Míg fiatalabb korban alapvetően elegendő lehet a megfelelő tisztításra, hidratálásra és fényvédelemre koncentrálnunk, érettebb életszakaszokban már érdemes bőrünk feszesítésére és a ráncok, barázdák halványítására is nagy hangsúlyt fektetnünk, amelyekben hatékony támogatónk lehet az AVON legújabb csodafegyvere, az Anew Platinum bőrfeszesítő szérum.

Korunk előrehaladtával, arcunk szerkezete megváltozik, amely folyamatot az „öregedés háromszögének” is neveznek. Fiatal korban az arcunk lefelé, állunk irányába keskenyedik, az arccsont és az orcák hangsúlyosabbak, akárcsak egy fordított háromszög. Ez részben a még jelen lévő zsírszöveteknek, valamint a feszes és rugalmas kollagén és elasztin rostoknak köszönhető. Ahogy öregszünk, arcunk folyamatosan „zsugorodik”, hiszen csökken a szírszövetek mérete, ritkul a csontok sűrűsége és apad a bőrben tárolt nedvesség mennyisége. Ezzel egyidőben csökken szervezetünk kollagén termelése és elasztin állománya, amely következtében bőrünk veszít rugalmasságából és tartásából, megnyúlhat és akár mélyebb barázdák és ráncok is megjelenhetnek felszínén. Tulajdonképpen a fiatalkorunkban visszaköszönő háromszög korunk előrehaladtával megfordul, az orca és az arccsont veszít teltségéből és vonásaink a gravitáció hatására megsüllyedhetnek. Érettebb korban ennek a folyamatnak a lassítására törekedhetünk, hogy minél tovább megőrizhessük fiatalos és üde külsőnket.

Galéria | 3 kép

A kifejezetten érett bőrre, 55 év feletti hölgyek számára kifejlesztett Anew Protinol bőrfeszesítő szérum kiváló választás lehet, ha anti-aging összetevők és hatóanyagok beépítését tervezzük bőrápolási rutinunkba. Az értékes összetevőket és a kollagéntermelést serkentő protinolt™ tartalmazó termék rendszeres használata rugalmas és feszes bőrfelszínt, valamint határozott és megemelt arckontúrt eredményezhet. Az Anew Platinum bőrfeszesítő szérum két kulcsösszevetőnek köszönhetően ígér azonnal üdébb és fiatalosabb megjelenést. A kollagén termelődését fokozó protinol™ segíthet helyreállítani az évek során elszenvedett kollagénveszteséget és megerősíteni a bőr felületét. Elsősorban az I-es és III-as típusú kollagénre lehet hatással, amelyek bőrünk rugalmasságáért és simaságáért felelősek. A szérum másik csodafegyvereként a biopolimerek szolgálnak. Ezeket a természetes forrásból származó nagyobb molekulákat egyfajta rugalmas szalagként képzelhetjük el, azonnali optikai lifting hatást hoznak létre a bőrön. Az AVON legújabb szérumját érdemes reggel és este is használnunk hidratálókrémünk előtt, hiszen már az első használat után feszesebb külsejűvé válhat bőrünk, egy héten belül segíthet kisimítani finom ráncainkat, míg két hét után arckontúrjaink is határozottabbá válhatnak.

Ne feledjük, hogy az öregedés természetes folyamat, amelyet nem tudunk megállítani, de bőrünk megfelelő és gondos ápolásával sokat tehetünk önbizalmunk és természetes szépségünk megőrzéséért.

Kiemelt kép: Avon