53 kilósan lettem terhes, szülni 67-tel, haza hatvanegynéhánnyal mentem. Már azon meglepődtem, hogy a kisgyerekes időszak után (évekig nem vettem semmi újat) felfrissítve a ruhatáramat, ugyanúgy S, illetve 36 volt a méretem, mint a terhesség előtt, noha nagyjából 8-10 kilóval nehezebb voltam egykori súlyomnál. Nem mondom, hogy rosszul esett a dolog. Másfél évtizedig aztán ráadásul vakon járhattam vásárolni, mert a hozzánk legközelebb eső ruhaboltban próba nélkül vehettem meg a fenti méretnek megfelelő 1-2 új holmit, hiszen biztosan jó volt rám. Néhány éve viszont megint változást tapasztalok. Többször előfordult, hogy farmerből az XS méret volt jó rám, sportfelsőből pedig annak ellenére áll el egy kicsit a nemrég vett S-es méret, hogy több éve súlyzókkal edzek, és genetikailag (na meg a gyerekkori kajakozás miatt is) eleve szélesebb a vállam. Nem furcsa? 

Tudom persze: ha valami, akkor ez tőről metszett first world problem (egyrészt, mert eleve sekélyes a mekkora ruhát hordasz kérdéskör, másrészt kínos azon panaszkodni, hogy kényelmesen férek bele a tinikoromban annyira áhított S-es méretbe), engem mégis foglalkoztat a dolog. Mi történt? Más lett az alakom? Mégsem nőttem ki a testképzavart, és valójában nem az az egészséges megjelenésű, de semmiképpen vékony nő vagyok, akit a tükörben látok? Igazából kicsi vagyok, apró vagyok, törékeny vagyok? Annál is inkább felkeltette az érdeklődésemet a dolog, mert ismerősi körben érdeklődve kiderült, nemcsak én tapasztalom a jelenséget, kicsit jobban utána nézve pedig az is világos lett, hogy globális tendenciáról van szó.

Hiúsági méretezés

Merthogy neve és irodalma is van már a dolognak: az úgynevezett hiúsági méretezés szerte a világon ismert jelenség, amit fontos megismernünk, ha az étkezéshez való viszonyunk rendezése után egyszer a divatiparral ápolt kapcsolatot is rendbe szeretnénk tenni.

Hiúsági méretezésnek nevezik azt az évtizedek óta bevett gyakorlatot, amikor a ruhadarabok címkéjén azok tényleges méreténél kisebb méretmegjelölés szerepel

annak érdekében, hogy a vásárló ettől „jobban érezze magát” és lehetőleg még több ruhát vásároljon.

Rögtön felmerül persze a kérdés, mit értünk valódi méret alatt, amikor megtörténhet, hogy az egyik boltból a másikba lépve egy egészen más skálán találjuk magunkat, miután csaknem minden gyártó egyedi méretezést alkalmaz. Ha nem a számokból, hanem az S, M, L, XL, XXL skálából indulunk ki, azért nem lehetetlen józanul megközelíteni a dolgot. Az S-es méret ugye kicsit, az M közepeset, az L nagyot, az XL és XXL még nagyobbat jelent. Friss adat nem áll rendelkezésre, mindenesetre a KSH 2017-es adatai szerint a 15 év feletti magyar népességben a nők átlagos magassága 164 cm és átlagos testsúlya 69 kg. Hiúsági méretezés ennek alapján az, amikor egy mifelénk tökéletesen közepes magasságúnak (165 körüli) és súlyúnak (hatvanegynéhány) számító, azaz testvérek közt is M-es nő (jelen esetben én) az S, sőt az XS holmikból válogat mostanság, és a dolog még jól is esik neki.

El se hiszem, hogy az XS-es szekcióban keresgélek. (Fotó: Usplash)

Mi az oka?

A hiúsági méretezés elterjedésének oka sokrétű, de az egyik legfontosabb, hogy mi, vásárlók (a cikkben elsősorban a női vásárlókra utalok, bár a hiúsági méretezés egyes férfiruhákat is érint, és adott esetben fordított irányú is lehet, hiszen a férfiaknak sokszor azzal hízeleg a ruhaipar, hogy kisportoltnak hazudja őket) egyszerűen szeretjük karcsúnak, vagy legalábbis karcsúbbnak látni magunkat. Én például hiába tudom, hogy a súlyom, arányaim nem sokat változtak az elmúlt években, kissé bizarr örömmel bújok a címke szerint kicsi ruhába, kutatási adatok pedig azt igazolják, hogy nem vagyok egyedül ezzel.

A világ fejlettebb felén az elmúlt évtizedekben egyre több lett a túlsúlyos ember, akik közül szintén sokan nem szeretnének épp egy próbafülkében szembesülni azzal, hogy nagyobbak, mint egy évvel korábban.

Az átlagos amerikai nők súlya az 1960-as években jellemző mintegy 70 kilóról 2014-re 84 kilóra emelkedett, a márkák pedig fokozatosan átállították a mérőszámokat, hogy minél többen elférjenek a méretskálán anélkül, hogy azt felfelé ki kellene terjeszteni: az a nő, aki ma amerikai hatos méretet hord, az ötvenes években nagyjából 12-es méretnek felelt volna meg. Abból a szempontból ráadásul igazuk is van a ruhaipar szereplőinek, hogy ma már mást jelent a közepes, mint pár tíz évvel ezelőtt. Bár a BMI ma már meglehetősen elavult számítási módnak számít, mivel nem veszi figyelembe a nemi, az etnikai hovatartozást, és nincs tekintettel a testösszetételre, az beszédes, hogy 1985 és 2017 között világszerte 2,2 pontos átlagos testtömeg-index növekedést mértek a szakemberek. Valóban eltolódott tehát az átlag,

a ruhagyártóknak pedig nem feladatuk, hogy az egészségügyi kívánalmakhoz igazodva az egészséges testsúly körüli méreteket tekintsék közepesnek. Ők a valódi átlagot veszik figyelembe.

Akárhogy is, a dolog idővel egyfajta versenyt eredményezett, amiben a gyártók és kereskedők a végletekig elmentek, hogy megpróbálják egymást felülmúlni. Bár a 2000-es évek végére az emberek méretei jelentősen megnőttek világszerte, ennek nem az lett az eredménye, hogy széles körben elérhetőbb lett volna két, vagy épp három XL-es holmi. Épp ellenkezőleg. A skála másik végét tágították: XS, XXS és XXXS méretekre, hogy pótolják a különbséget. Mindezt persze nem, vagy csak közvetve azért, hogy a vásárló jobban érezze magát, vagy ne hagyja, hogy mondvacsinált számok rontsák el a hangulatát. A kereskedők célja ugyan a hangulatjavítás, de elsősorban arra az időre, amíg az ember a boltban tartózkodik. Ha ugyanis jókedvű, ha aznap kicsit is elégedettebb magával, nagyobb eséllyel vásárol, azaz költ, költ, költ és költ.

Problémák

Felmerülhet persze a kérdés, ugyan mi a baj ezzel a gyakorlattal. Fáj az bárkinek, hogy valakik XL helyett L-es vagy M-es holmiba bújnak? Nyilvánvalóan nem, és a magam részéről már csak tinédzser lányom miatt is örülnék annak, ha végre „le tudnánk jönni” arról, hogy magunk értékét súlyunkon vagy épp ruhánk méretén mérjük le. Nagyon ránk férne. Csakhogy a hiúsági méretezés sajnos egyáltalán nem fejt ki ilyen áldásos hatást, ellenben egy sor negatív hozadéka van.

Pazarlásra késztet

A méretezés folyamatos alakulása miatt ma nagyon bizonytalan kimenetelű az online ruhavásárlás. Ha az ember rutinból teszi a kosarába a korábban megszokott méretet, könnyen kaphat túlméretezett holmit. Ha megtartja, feleslegesen vásárolt és költött, ha pedig visszaküldi, tovább növeli a ruhaipar és az online kereskedelem amúgy is vaskos ökológiai lábnyomát és erkölcsi deficitjét. Ma évente sokezer milliárd forint értékben vásárolunk ruhaneműt online, miközben becslések szerint a ruhák 40%-át visszaküldjük, többnyire méretproblémák miatt. Élőben az impulzusvásárlás okoz gondot: a boltban szembesülve azzal, hogy valójában sokkal karcsúbbak (és jelenlegi értelmezés szerint ezzel szebbek, jobbak is) vagyunk, mint hittük, sokkal nagyobb eséllyel veszünk meg magunknak több holmit, köztük olyanokat is, amikre semmi szükségünk nincs. Régi kereskedelmi igazság ugyanis, hogy ha olyat adnak a vevőnek, amitől jól, vagy jobban érzi magát, vissza fog térni, hogy újra átélje az érzést. 

Realtivizálja, sőt normalizálja az elhízást

A hiúsági méretezéssel kapcsolatban gyakran elhangzó kritika, hogy ez az eljárás normalizálja, sőt támogatja az elhízást, hiszen a ruhaméretek folyamatos növekedésével párhuzamosan szinte észre sem vesszük, ha évente felkúszik ránk egy-egy kiló, és túlsúly mellett is azzal áltatjuk magunkat, hogy közepes méretekkel rendelkezünk. (Vagy ahogy egy az utóbbi években nagyon népszerű TikTok trend mondja, úgynevezett midsize queen-ek vagyunk). A hiúsági méretezésnek (is) köszönhető, hogy keverni kezdjük a közepest az átlagossal, miközben attól, hogy az átlag ma egy testesebb forma felé mozdul, élettanilag ma sem az volna a közepes, azaz egészséges. De minek is kellene odafigyelni az egészséges étkezésre, ha az ember évek óta nem hízta ki a korábbi méretet, nem igaz?

Fotó: Getty Images

Támogatja a karcsúságkultuszt

Paradox módon a hiúsági méretezés nemcsak a testpozizitivás esetleges vadhajtásait támogatja, de a diétakultúra korábbi legrosszabb sztenderdjeire is ráerősít ugyanazzal a lendülettel, amikor azt sugallja, hogy értékünk fordítottan arányos a ruhaméretünkkel: minél kisebb, annál jobb! Különösen veszélyes ez a tendencia a tinikre és fiatal felnőttekre targetált fast fashion boltokban, ahonnan ma sikk az XXS-es, azaz a lehető legkisebb holmit beszerezni.

Mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket

Egy 2003-ban készült tanulmány, amely több mint 1000 pár női nadrág méretezését hasonlította össze, megállapította, hogy a drágább márkák nadrágjai általában kisebbek, mint az azonos névleges méretű olcsóbb márkák nadrágjai. Azaz: a sikk még ma is egyenlő a karcsúsággal, a szegényebb rétegek pedig már nemcsak azzal lesznek nagyobb eséllyel túlsúlyosok, mert csak a legrosszabb minőségű élelmiszert tudják megvenni, de ezért is, mert az általuk elérhető ruhák is erre erősítenek rá.

Mit tegyünk? 

Azzal, hogy a vezető ruhagyártó cégek hogyan bűvészkednek ruháink méretezésével, nem sokat tudunk tenni. Annak érdekében viszont, hogy felvértezzük magunkat a túlzó vásárlások, vagy éppen az ellen, hogy könnyed nyugalommal engedjük el korábban egészséges testalkatunkat, nagyon is sokat.

Az egyik legfontosabb, hogy

a ruhák méretezését tekintsük annak, ami: egyszerű és tökéletlen viszonyszámnak, ami mindössze arra jó, hogy valamennyire orientáljon vásárláskor, és ne kellejen az összes elénk tett nadrágot felpróbálni.

Tudatosítsuk magunkban, hogy az, hogy mekkora ruhát hordunk, semmit nem mond értékünkről, emberi minőségünkről. Ha egészséges testalkatot szeretnénk, ne ruháink méretezésére, hanem intuíciónkra, közérzetünkre, orvosunk tanácsaira hallgassunk: ha egészségesek vagyunk, ha jól eszünk, eleget mozgunk és pihenünk, tejesen mindegy, hogy az S-es vagy az XL-es ruha passzol ránk, nincs okunk számokon aggodalmaskodni. Ha viszont annak ellenére érezzük nehezebbnek a mindennapokat, kimerítőbbnek a lépcsőzést, és annak ellenére kapunk jelzést orvosunktól, hogy idén is ugyanaz a szám van ruhánk belsejébe varrva, mint tavaly, fogjunk gyanút, és helyezzük előtérbe egészségünket a hiúságunkat legyezgetni próbáló méretezéshez képest. 

Érdekel, hogy ítélik meg a magyarok saját súlyukat, esetleges elhízásukat, és mi – ezzel szemben – a valós helyzet? Ajánljuk figyelmedbe ezt a cikkünket. 

Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu