Elizabeth Jane Cochran alig múlt húszéves, amikor 1885-ben a Pittsburgh Dispatch Mire jók a lányok című cikkén felháborodva tollat ragadott, és álnéven megírta pikírt véleményét arról, miként kellene a nőknek több lehetőséget biztosítani az életben. Frappáns levelére meglepő válasz érkezett, a lap főszerkesztője, George Madden újsághirdetés formájában szólította fel a névtelen panaszost, fedje fel kilétét és dolgozzon a magazinnak.
Így született meg Nellie Bly, egy korabeli népszerű dal, a Bly ötlete nyomán, és vált Elizabeth Jane Cochran korának rendkívüli hírességévé, világrekorderré és ünnepelt riporterré, kinek személye még társasjátékot is inspirált.
Magányos árva lány munkát keres
Azt megelőzően, hogy Nellie Bly-ként még a szüfrazsettek korszaka előtt írt volna történelmet, Elizabeth Jane Cochran néven született 1864 májusában Pennsylvaniában. Miután tehetős malomtulajdonos apja, Michael Cochran váratlanul, végrendelet nélkül elhunyt, vagyonát a férfi tíz gyermeke között osztották szét, ebből azonban nem sok jutott az ekkor még csupán hatesztendős Elizabethnek, aki hamar felmérte, ha nőként boldogulni akar az életben, anyagilag függetlenné kell válnia. Rövid, mindössze félévnyi oktatás után azonban nem tudta tovább fedezni a Pennsylvania állambeli intézmény képzésének tandíját, így édesanyjával Pittsburgh felé vették az irányt némi munkalehetőség reményében.
Fotó: Wikimedia Commons/nőklapja.hu
„Magányos árva lány” – ez a jelige állt azon az ingerült üzeneten, melyet 1885-ben továbbított a Pittsburgh Dispatch nevű lapnak, és mely mögött – a cikk lányokról szóló mondanivalóján túl – leginkább abbéli elkeseredettsége állt, hogy fivéreihez képest dolgozni vágyó nőként alig maradtak kilátásai a helyi munkaerőpiacon. Levele megtette hatását, hamarosan heti öt dolláros fizettségért cserébe a kifejezetten nőknek szóló társasági rovatba publikálhatott Nellie Bly álnéven, ám a megbizatásaival elégedetlen Elizabeth alig egy év elteltével – mely során hat hónapig Mexikóban külföldi tudósító is volt – újabb levelet fogalmazott. Távozásának híre mellett azt is megosztotta, hogy egyenesen New York városát veszi célba, méghozzá az ország egyik vezető újságjának irodáját, ahol Pulitzer József (ezen a néven született Makón 1847-ben) született ajtaján kopogtatott hozzá méltó lehetőségért.
Joseph Pulitzer kérte fel, nyomozzon az elmegyógyintézetben
1887-ben Elizabeth be is rontott a New York World kiadójának épületébe, ahol Pulitzert nem nyűgözte le az amerikai bevándorlók tapasztalatairól szóló cikkének ötlete. Helyette felajánlotta, a nő épüljön be és titokban nyomozzon egy New York-i, Blackwell-szigetként ismert hírhedt elmegyógyintézetben. Az eset több okból kifolyólag is rendkívülivé vált, egyrészt ez volt az oknyomozó riporteri munka első meghatározó példája, másrészt
Elizabeth nem vette félvállról a kihívást – úgy döntött, mentális betegséget színlel, hogy bebocsátást nyerjen, és első kézből leplezhesse le a betegek mostoha körülményeit.
Elizabeth olyan sikeresen vitte véghez szerepét, hogy elbeszélések szerint szobatársa nem volt hajlandó vele egy helyiségben aludni, sőt, az orvosi vizsgálatok során sem fogott gyanút senki valódi, épelméjű kilétét illetően. A Tíz nap az őrültek házában című expozéja, melyet sorozatként közöltek a New York World hasábjain – és melyből később még filmes adaptáció is készült –, egy csapásra az ország egyik leghíresebb riporterévé tette. A menedékházban folyó mindennapokról szóló beszámolói megdöbbentették a közvéleményt. Különösen az embertelen bánásmód keltett negatív visszhangot, és az a tény, hogy
az 1600 nőből sokan nem is küzdöttek valódi mentális problémákkal, csupán külföldi, nem angol anyanyelvű menekültek voltak.
Az ekkor 23 éves Elizabeth cikksorozata nemcsak az újságírást változtatta meg, de komoly előrelépést jelentett a menedékjogok megreformálásában, az elmegyógyintázetben folyó rasszizmus és a szexizmus megfékezésében is. Hatására a körülmények javítása érdekében végül még az intézmény finanszírozását is megnövelték.
Új rekord: 72 nap alatt a Föld körül
Újságírói karrierje 1889-ben újabb magasságokat ért el, amikor elhatározta, Jules Verne Nyolcvan nap alatt a Föld körül című regénye nyomán bebizonyítja, a fiktív rekord megdönthető, méghozzá egy nő által, aki a társadalmi megítéléssel ellentétben éppúgy képes utazni, mint ahogy azt a férfiak teszik. Noha Elizabeth csupán néhány hónapig birtokolhatta rekorder címét, mielőtt George Francis Train üzletember 67 napos utazásával elorozta azt, egyedülálló vállalkozása során egyetlen ruhával, egy köpennyel és egy kis utazótáskával járta be a nagyvilágot. Az újságban közölt beszámolóit követve New York városa egy emberként drukkolt sikeréért, világkörüli utazása valóságos hírességé tette, így hazatérte után sem maradt túl sok ideje a pihenésre. Előadóként járta tovább az országot, fényképét kártyapakliktól kezdve a társasjátékokig szinte mindenhol felhasználták, 72 napos kalandjainak részleteit pedig könyvben is publikálta olvasóinak.
1895-ben, miután számos interjút készített befolyásos és vitatott személyekkel, köztük Emma Goldman politikai aktivistával, Elizabeth visszavonult az újságírástól. Férjhez ment Robert Livingston Seamanhez, az Iron Clad Manufacturing Company és az American Steel Barrel Company milliomos tulajdonosához, aki mindössze néhány év leforgása után elhunyt, így felesége vette át tőle a vállalat elnöki feladatait.
Elizabeth az üzleti életben is hasznát vette természetes kíváncsiságának és független jellemének, így például több, olajgyártáshoz kapcsolódó találmányt is szabadalmaztatott, melyeket ma is hasznosítanak,
emellett szem előtt tartotta az alkalmazottak jóllétét, egészségügyi ellátást és rekreációs lehetőségeket biztosított számukra. A pénzügyi kérdésekben azonban már nem jeleskedett. Miután alkalmazottai kijátszották jóhiszeműségét, a csődközeli állapotba került vállalatot hátrahagyva 1911-ben a New York Evening Journal riportereként tért vissza szeretett írógépéhez.
Nellie Bly álnéven továbbra is az egyenlőtlenségekre igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét, ezáltal cselekvésre ösztönözni az embereket. Felfedte a bántalmazó férfiak kilétét, azonosított egy bevándorlókat átverő munkaközvetítőt és korrupt politikusokat leplezett le. Élete végéig kiállt a nők választójoga mellett, sőt, az első világháború alatt ő maga is Európába utazott, hogy a frontvonal lövészárkaiból tudósítson, de számos országos hírrel is rendszeresen foglalkozott, például az 1913-as Woman Suffrage Parade eseményről, vagyis a női választójogi felvonulásról egyaránt cikkezett.
Alig ötvenhét éves volt, amikor tüdőgyulladásban elhunyt. Sírhelye ma Bronx városában található, ahol történelmi hősként emlékeznek személyére. Arra a Nellie Bly-ra, aki elhatározta, ahelyett, hogy felfedi a nőkkel szembeni szigorú elvárásokat, inkább fenekestől felforgatja azokat és minden olyan történetet papírra vet, melyről úgy véli, igenis joga van megírni.
Kiemelt kép: Wikimedia Commons, nőklapja.hu
