Ha feltennénk a kérdést, hogy vajon hogy hívják Budapest szigeteit, a legtöbben kapásból vágnák rá, hogy Margit-sziget, Csepel-sziget, Óbudai-sziget, más néven Hajógyári-sziget. Valószínűleg sokkal kevesebben tennék hozzá, hogy Palotai-sziget (ami az emberi tevékenység miatt félszigetté vált), az újpesti Szúnyog-sziget, azaz Nép-sziget, a Háros- és Kis-Háros-sziget, illetve a Molnár-sziget. Azonban azt, hogy mindezek mellett létezett egy Fürdő-sziget nevezetű is, már szinte alig tudja valaki.

Pedig így van: a nevéből is kitalálható módon leginkább a gyógyvizű forrásairól ismert sziget egykor a város fontos része volt, de mára csupán néhány korabeli térkép emlékeztet a létezésére. A Margit-sziget egykori kistestvérének helyét ma már csak speciális eszközökkel lehet látni, avatatlan szemek nem veszik észre, mit is rejtenek a Duna hullámai. 

A rejtélyek szigete

Budapest nem hiába a vizek fővárosa is, számtalan gyógyvizű forrással és fürdővel büszkélkedhet, amelyeknek izgalmas történetéről mi is írtunk. A Fürdő-sziget is az egyike ezeknek: 40-50 (más adatok szerint inkább 50-60) természetes hőforrás szolgáltatta vízben előszeretettel mártóztak a rómaiak és valószínűleg a leprás betegek is. Na, de ne szaladjunk ennyire előre.

Itt állt az egykori sziget (Fotó: Wikimedia Commons)

A Budapest Atlantiszának is nevezett természeti képződmény a Margit-szigettől északra, az Óbudai-sziget és Transaquincum nevű hídfőállás között, ott, ahol a Rákos patak a Dunába ömlik, a mai Árpád-híd pesti hídfőjétől nem messze volt található. A szakemberek szerint nemcsak csónakkal, hanem a szárazföldön álló erőddel összekötő hídon is könnyen meg lehetett közelíteni, de az is lehetséges, hogy a 19. században a Hajógyári szigeten talált földalatti folyosóbejárat vezetett át a Fürdő-szigetre, ugyanis itt is találtak hasonló nyílást, azonban nem tudni, hogy ezt közlekedésre használták, vagy ezen keresztül vezették át a Fürdő-sziget melegforrásainak vizét. Bizonyos adatok szerint pedig a Margit-szigettel egy széles kőfal kötötte össze, így onnan száraz lábon is átsétálhattak az ide érkezők.

Megtépázta a természet és az ember

Kialakulásának időpontja nem biztos, de az tény, hogy a folyó 1700-as évekbeli feltérképezésekor már önálló szigetként szerepelt a dokumentumokon. A homokból és kavicsokból álló sziget évszázadokon keresztül a lét-nemlét határán billegett, hiszen a jeges Duna minden évben alaposan megtépázta, a feltalaját és a felszínét borító fákat az 1810-es és 1813-as magas árvíz teljesen elsodorta.

Az 1850-es években Szabó József geológus és Kerner Antal tanulmányozta az itt található hőforrásokat. A két szakember mérésekor a sziget – amely nem valódi sziget volt, hanem már csak a folyót borító jég hiánya sejtette helyét – 540 m hosszú és 108 m széles volt, de

a 19. század második felének közepére az árvízvédelem és hajózási szempontból szükségszerű volt az elkotrása.

1873-74-ben kezdődtek a munkálatok, azonban a gépek vaslemezekből készült merítő vedrei a homokzátony eltávolításakor „üveg gyanánt pattogtak el” és a vaslánc is elszakadt. Úgy gondolták, hogy az egykor itt álló épületek falába ütköztek, míg mások szerint egy híd pillérei voltak az akadályok, megint másik viszont úgy hitték, hogy egy római kori őrtorony vagy kikötőerőd vízbe nyúló szárnyfalainak alapozásaira bukkantak.

Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár / Királyi Magyar Természettudomnyi Társulat Évkönyv 1851

Ezért megkeresték a híres régészt, Rómer Flórist, hogy vizsgálja meg a maradványokat, és igazolja – vagy cáfolja meg –, hogy a sziget szájhagyományok útján ismert fürdőinek nyomaira bukkantak. Ő arra jutott, hogy igen, valóban azoknak a helye, és mivel több latin feliratú követ is talált, az is bebizonyosodni látszott, hogy valóban a rómaiak használták a szigetet. Ezt megerősíteni látszik az is, hogy mivel Aquincumban nincsenek meleg, csak langyos források, lehetséges az is, hogy a római feliratokon említett „thermae maiores” is a szigeti fürdőre vonatkozik. Talált még egy Dunának mint istenségnek állított kőoltárt is, amelyen ez a felirat állt: Danuvio Sacrum (V)etulenus (A)proni(anus) (L)eg, legionus, azaz „A Dunának fogadalmi ajándékul Vetulenus Apronianus légióparancsnok”. 

Hogy miért nem volt egyébként könnyű dolga, az egy korábbi irományból derült ki, ugyanis nemcsak a természet, hanem az emberek sem bántak a hellyel kesztyűs kézzel. Schams Ferenc 1821-ben római fürdőemlékeket említ ezen a helyen, amelyeket „nem is annyira az idő vasfoga, hanem az emberek romboló keze tett tönkre, mivel az éj leple alatt a szigeten a fürdő mélyére vezető lépcsőket kiszaggatták és elvitték”.

Leprások gyógyultak vizében

Azonban valószínűleg nemcsak a rómaiak használták a helyet rekreációs céllal, hanem mások is felfedezték az itt feltörő források gyógyító erejét. Különböző leírások alapján valószínűsíthető az is, hogy a Johanniták kórháza ezen a kis szigeten állt, nem pedig a Margit-szigeten. Utóbbit a Nyulak szigetének, azaz Insula Leporumnak is nevezték, de van, aki szerint ez igazából egy elírás, és

valójában Insula Leprorum, azaz Leprások szigete a helyes alak, és a Fürdő-szigetet értették alatta.

Mivel ezeket az intézményeket a középkorban egyrészt elszigetelték, másrészt gyógyforrások közelébe telepítették, amiből itt nem volt hiány. Azonban ezt valószínűleg már sosem lehet kétséget kizárólag megállapítani.

Az itt található forrásokat egyébként a sziget elkotrása után is többször vizsgálták, hiszen – a feltételezések szerint – értékes gyógyvízről lehet szó. 1939-ben és 1944-ben fúrást végeztek itt a meder tanulmányozásának céljából (amikor mintegy 40 celzius fokos víz tört elő), majd az 1970-es években a szökevényforrásokat észlelésének céljából próbálkoztak ismét – sikertelenül. 1990-ben két próbafúrást is végeztek a Fürdő-sziget feltételezett helyén, de akkor nem tapasztaltak kiugró hőmérsékletváltozást, és a szakemberek arra jutottak, hogy a források kiapadtak.

Az egykori Fürdő-sziget hőforrásai a Dunában (a), a Marina-öböl feltételezett hőforrásai turbulens áramlatok között (b), a Dagály Fürdő kieresztője (c) és a Dagály Fürdő különböző vízhőmérsékletű medencéi az első repüléskor készült hőtérképen és éjszakai RGB ortofotó mozaikon (Fotó: BAKÓ-MOLNÁR INTERSPECT)

A 2010-es években azonban a szakemberek ismét megpróbálkoztak azzal, hogy felderítsék az értékes vizek lelőhelyeit, és hőkamerákkal felszerelt repülőgéppel végeztek vizsgálatokat. Végül sikeresen lokalizálták a Duna felszíne alatt feltörő termálvizet, amely pontot tett a szigetet övező másfél évszázada húzódó találgatások végére.

Úgy gondolod, hogy jól ismered Budapestet? Ide kattintva tesztelheted tudásodat ünnepi kvízünkkel!

Kiemelt kép: Getty Images