Van valami különös varázsa az életrajzi ihletésű szerzeményeknek, hiszen olvasás közben – tudván, hogy épp megtörtént eseményeket követünk nyomon –, gyakran átélhetjük a katarzis felemelő, máskor letaglózó élményét. Ha pedig a valóság még mindezek tetejébe izgalmasabb, mint bármilyen fikciós regény, akkor az már valóban filmvászonra kívánkozik. A most következő nők talán nem gondolták volna, mégis olvasók millióit inspirálták élettörténeteikkel, melyekből egy kivétellel díjnyertes adaptációk is születtek, miközben sem a kötetek, sem a filmek nem veszítettek népszerűségükből az azóta eltelt időben.
Személyes küzdelmek, testi és lelki megpróbáltatások, szerelmek és elválások, nagy újrakezdések bontakoznak ki az alábbi rendkívüli nők memoárjaiban. Ezek a kötetek azonban nem csupán bestsellerek, egytől egyig bátor vallomások, visszatekintések öt nem mindennapi útkeresés elágazásaira, melyek végül – mint azt olvasóként mi is megtapasztalhatjuk –, sorsfordítónak bizonyultak.
Frances Mayes: Napsütötte Toszkána
Diane Lane idilli élményeit látva – a könyv 2003-as filmfeldolgozásában – valószínűleg nézők ezrei ábrándoztak arról, hogy egy napon majd ők is meghódítják Toszkána romantikus tájait, de legalábbis egy ódon, gondos kezekre szoruló hajlékot, mely mellé kis szerencsével vendégszerető helybéliek is járnak. A ’80-as években lezajló válásakor azonban még maga Frances Mayes sem hitte, hogy új szerelme, egy 200 éves olasz villa fog belőle főállású írót, és nem mellesleg egészen új embert faragni. Főleg, hogy már Toszkán trilógiájának első kötetét megelőzően is sikeres kreatívírás professzorként, később pedig tanszékvezetőként otthonosan mozgott az írott szövegek világában.
Állítása szerint, amint meglátta az elhagyatott Bramasole villát, azonnal szenvedély lobbant benne, rajongása pedig három kötet múltán sem hagyott alább. A film hangulatával ellentétben A napsütötte Toszkána – mely két és fél évig szerepelt a The New York Times bestsellerlistáján –, sokkal inkább naplószerű útikönyv. Mennyei ételek és italok, gyöngyöző borok, gazdag kertek és olasz történelmi emlékek elevenednek meg lapjain, miközben egy olyan nő kockázatvállalásáról is olvashatunk, aki nem félt hátat fordítani régi életének. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt oldalán új szerelmével, a festői Olaszországban tehette.
Cheryl Strayed: Vadon
Cheryl Strayed 1991 márciusában végzős hallgató volt a főiskolán, amikor rajongásig szeretett édesanyja, Bobbi Lambrecht mindössze 45 évesen elhunyt tüdőrákban. Korábbi életének megpróbáltatásai mellett – gyermekkorában átélt szexuális bántalmazást, a szülei elváltak, de lakott fűtetlen, villany nélküli házban és a szerhasználat sem állt távol tőle –, édesanyja elvesztésével házassága és rokoni kapcsolatai is végleg megromlottak. A magány és a gyász késztette arra, hogy 1995-ben 1100 mérföldet gyalogoljon a Mexikói határtól Kanadáig, miután egy sportboltban ráakadt a legjelentősebb amerikai túraútvonalakról szóló útikönyvre.
A Pacifikus Túraösvény teljesítése három hónapig tartott, ám a szélsőséges körülmények nemcsak a testét, de a lelkét is kíméletlen változásra kényszerítették. Több mint 4 ezer kilométer kellett a vadonban, hogy végül feldolgozza a vele történteket, eljusson valódi önmagához és ahhoz a megbocsátáshoz, mely nélkül aligha tudott volna továbblépni. Inspiráló élményeiből még többen meríthettek erőt, miután Reese Witherspoon produkciós cége 2014-ben filmként is adaptálta Cheryl nagysikerű fejlődéstörténetét.
Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek
Nem hiába örvendenek óriási népszerűségnek az efféle zarándoktörténetek, hiszen szeretjük azt hinni, hogy egy embert próbáló túraösvény vagy egy egzotikus, spirituális úti cél majd magával hozza a szükséges változást, a valódi munka azonban mindig bennünk zajlik. A mára világhírű Elizabeth Gilbert sem abban a reményben utazott át Itálián, Indián és Indonézián, hogy élete majd teljesen új fordulatot vesz, hiszen 2006-ban megjelent emlékirata már jelentős kiadói támogatással készült, miközben szabadúszó újságíróként és novellistaként is fényes karriert tudhatott magáénak. Többek között a pultosként töltött éveiről írt visszaemlékezései adták az ötletet a Sakáltanya című filmhez.
Addigi áloméletét egy szörnyű válás és az azt követő depresszió aztán egykettőre romokba döntötte, mely arra késztette, hogy feltegye magának a mindenki által rettegett kérdéseket: ki vagyok én, és mit akarok az élettől? Elizabeth Gilbert kultúrákon és kontinenseken átívelő önismereti utazásán bizonyította, hogy valójában mindannyian, legyünk akár indiai guruk, indonéz gyógyítók vagy olasz szoknyabolondok, a boldogság titkát keressük. És ha egy nap azzal a gondolattal ébredünk, hogy változtatni szeretnénk az életünkön, őszinte, szívhez szóló, mégis humoros memoárját olvasva – vagy Julia Roberts filmjét nézve – vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, szeretni és elengedni – akár a boldogsághoz való ragaszkodást is.
Karen Blixen: Távol Afrikától
Forró afrikai napsütés, csobogó patak és egy kancsó hűsítő víz Robert Redford kezében, Meryl Streep arcára pedig kiül az az őszinte élvezet, mely a filmtörténet egyik leghíresebb jelenetét látva rajtunk is kiütközik. A 11 Oscar-jelölést kapó film azonban csak részben követi Karen Blixen életrajzi könyvének eseményeit. Az unokafivérével kötött házassága révén Blixen-Finecke bárónőként Afrikába kerülő nő kifinomult művészi tehetségének kevésbé, ám a szolgálók között töltött időnek hála talpraesettségének már sokkal inkább hasznát vehette a kenyai kávéültetvényen. Kalandvágyó férje mellett, a fojtogató családi légkörtől távol noha megélhette szabadságát, a farm teendői is rászakadtak, miközben Bror von Blixen-Finecke báró adósságot adósságra halmozott.
Karent azonban lenyűgözte Afrika pénzben nem mérhető gazdagsága, és amíg férje otthonuktól távol töltötte a napokat, ő kávécserjéket ültetett, vadászott, juhokkal kereskedett – viharos viszonyba keveredett Danys Finch-Hatton arisztokrata vadásszal – és magába szívta a kelet-afrikai emberek kultúráját. Irodalomszakértők szerint ezen a vad tájon vált belőle a huszadik századi memoárirodalom nagyasszonya, bár Távol Afrikától című könyvét dán birtokára visszatérve írta meg 1937-ben, miután a háború az összeomlás szélére sodorta a kávéfarmot. Karent ekkor már krónikus fájdalmak gyötörték a férjétől elkapott szifilisz és a kezelés részeként szedett higanytabletták miatt, de élete végéig alázattal és szeretettel írt Afrikáról, a délibábos tájakról és az ott megismert emberekről.
Tara Westover: A tanult lány
Tara Westover a Cambridge-i Egyetemen szerzett mesterfokozatot, elismert történész, doktori dolgozatát család, erkölcs és társadalomtudomány témakörben írta, a Times 2019-ben pedig a legbefolyásosabb személyek listáján is szerepeltette. 2018-as megjelenése óta 8 millió példányban elkelt emlékiratáig azonban senki sem sejtette, milyen rögös úton jutott el idáig. Tara Westover tizenhét évesen tette be először a lábát iskolai osztályterembe, kilencéves koráig nem is anyakönyvezték, mormon vallású szülei minden állami intézményt kizártak az életükből, így hét gyermeküket otthon tanították a rendelkezésükre álló kevés tankönyvből, orvosi kezelésben pedig súlyos esetben sem részesültek.
Fotó: Taylor Hill/WireImage/Getty Images
Idahói elszigetelt életét a mentális problémákkal küzdő szülők is tovább nehezítették, akik mellett egyedül tudásszomjára és főiskolára elkerülő fivérére számíthatott – ő mesélt neki iskolai élményeiről és a hegyen túli világ nyújtotta lehetőségekről. Önerejéből, magát képezve indult neki a felvételi vizsgának, mely után a Brigham Young Egyetemen végül ösztöndíjjal tanulhatott, majd 2008-ban kitüntetéssel végzett. A tanult lány című megrendítő életrajzában örökíti meg, hogy az oktatás és az autonómia iránti vágyától vezérelve hogyan fordított hátat családja ideológiájának, és küzdelmes útja során hogyan jutott el Cambridge-be, hogy doktori diplomát szerezzen.
Ha szívesen elmerülnél más női szerzők életében is, akkor válogass az utóbbi idők legjobb életrajzi filmjeiből, melyek középpontjában az irodalom kivételes nőalakjai állnak.
Kiemelt kép: Stefanie Keenan/Getty Images; France Gamma-Keystone/Getty Image; Giulio Marcocchi/Getty Images; noklapja.hu
