Mivel a testeket még a kivégzés éjjelén eltemették, nagyon kevesen voltak, akik a saját szemükkel látták mi történt, és ők sem beszélhettek róla. Így aztán gyorsan elterjedt a pletyka, hogy egy (vagy akár több) Romanov gyerek is megmenekülhetett. (Olvass többet a Romanov gyerekekről a linkre kattintva!) A reményt csak fokozta, hogy a kilencvenes években megtalált sírban nem hét, csak öt Romanov csontvázát találták meg. Bár 2007-ben egy külön sírból előkerültek a két legkisebb gyerek, Anasztázia és Alekszej maradványai is, az ortodox egyház vezetői a mai napig nem engedték, hogy ezek a csontok bekerüljenek a cári család sírjába, mert nem tartják meggyőzőnek a vizsgálat eredményeit. A kételyt több tudós is osztja, így aztán a legendákat lehetetlen megállítani. Még most, a 21. században is rendszeresen előkerülnek olyanok, akik azt állítják, hogy Anasztázia (vagy más Romanov gyerek) leszármazottai. Bár könnyű csalót kiáltani – a történetük néha meglepően hitelesnek tűnik. Vajon imposztorok-e a Romanov imposztorok?

Családi titkok

Legutóbb 2014-ben került címlapokra egy Fülöp-szigeteki nő, aki azt állította, ő Anasztázia nagyhercegnő unokája. Caty Petersen gyerekkora óta tisztában volt azzal, hogy a nagymamája Oroszországból szökött el a bolsevikok elől, és miután a nagyi meghalt, úgy döntött elutazik Szent Pétervárra, hogy kicsit megismerje ősei földjét. Folyamatosan küldte a fényképeket a neten az anyukájának, aki egyszer csak azt válaszolta: „Fantasztikus, hogy megtaláltad a nagymama rokonait.” Ő azonban nem értette az üzenetet, milyen rokonokat talált volna meg? Csak egy Romanovokról szóló kiállításon fényképezgetett, többek között Alexandra cárnő fotóját. Amikor azonban jobban megnézte a képet, hirtelen ő is rájött, mi okozta a tévedést.

A Romanov anyacárnő és a nagymama közti hasonlóság döbbenetes volt.

Ekkor úgy érezte, minden a helyére került. Értelmet kapott a nagymama neve, amit soha nem látott leírva, hogy csak hallás alapján jegyezte meg. Tázia Kazzuhina – a keresztnév az Anasztázia becéző formája, a vezetéknév pedig az orosz „hercegnő” szó (Княжна) kifacsart formája. A nagymama meséi, aki gyakran elmondta, hogy négy testvére volt, és hogy ő a legjobban a nővérét, Máriát szerette és a kisöccsét, Alekszejt. Hogy egy hajón érkezett a Fülöp-szigetekre, de a kapitány, aki segített neki megszökni, bezárta a kabinba, nehogy a többi orosz emigráns meglássa. Ezért nem is szállt le a többiekkel együtt Kínában és Japánban, és utazott egészen a Fülöp-szigetekig, mert ekkor már nem volt más orosz a hajón, aki felismerhette volna. Emiatt kerülte egész életében a helyi orosz közösséget is, és hogy bár unokáját megtanította oroszra, amikor az fel akarta keresni az orosz nagykövetséget, hogy levelezőpartnert találjon, megtiltotta neki, mondván, hogy „ha megtalálnak minket, akkor megölnek.” Caty Petersen nem követeli a Romanov örökséget, és esze ágában sincs DNS vizsgálattal bizonygatni az igazát. Egyszerűen izgalmasnak találja a lehetőséget, hogy valami újat megtudhat a felmenőiről, ezért osztotta meg a történetét az internettel.

Életre szóló megélhetés

Persze a Romanov imposztorok többségét nem a kíváncsiság vezérelte, csakis a pénz. II. Miklós cár ugyanis vagyonának egy részét különböző európai bankokban tette letétbe, ami halála után természetesen az örökösöket illette. Minden idők leghíresebb hamis Anasztáziája, Anna Anderson meg is próbálta ezt a vagyon megszerezni. Bár valószínű, hogy amikor 1922-ben kihúzták a folyóból, amiben öngyilkos akart lenni, még eszébe sem jutott ez a lehetőség. Sőt, nem is volt hajlandó semmit mondani arról az elmegyógyintézetben, hogy ő kicsoda. A többi ott ápoltnak tűnt fel, hogy orosz akcentussal beszélni a németet, és elkezdték hercegnőnek hívni. Az egyik betegtársa hívta oda egy ismerősét, aki a cári családnál dolgozott korábban, de Anna Anderson nem volt hajlandó vele találkozni. Elbújt a takaró alatt. Ahol nyilván volt ideje átgondolni a dolgokat, mert miután a látogatók elmentek, kezébe vette az otthagyott fényképeket, és sorra azonosította rajta a rokonait, ami amúgy nem volt akkora nagy bravúr, mint gondolnánk, hiszen mind rendszeresen szerepeltek az újságokban.

Az igazi Romanov gyerekek (Fotó: Canva / Getty Images)

Produkciója azonban meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy a cári család külföldön élő rokonai, ismerősei sorra meglátogassák az intézetben. Volt aki sarlatánnak tartotta a nőt, de olyan is akadt, aki felismerte. Ő pedig egyre magabiztosabbá vált, amikor beszélgetett a látogatókkal. Nyilvánvalóan volt némi hasonlóság közte, és Anasztázia között, amit a remény felnagyított. De állításainak igazságtartalmát gyengítette, hogy nem beszélt oroszul, és gyakran kapták tévedésen. Ő azonban azzal mentegette magát, hogy mindez az átélt trauma következménye, és a kételkedőknek megmutatta a testén lévő valóban szörnyű sebhelyeket, amelyekről azt állította, hogy a családja kivégzésekor szerezte.

Anna Anderson, azaz Franziska Schanzkowska 1922-ben (Fotó: Wikipedia)

Amikor végül elbocsátották a kórházból, különböző Romanov rokonok fogadták be, aminek az vetett véget, hogy Ernő Lajos hesseni nagyherceg, Alexandra cárnő öccse felfogadott egy magándetektívet, aki kiderítette, hogy a nő nem más, mint egy lengyel lőszergyári munkásnő, Franziska Schanzkowska, aki, amikor megtudta, hogy vőlegénye elesett a háborúban, kiejtette a gránátot a kezéből, amit épp rakott össze, és ez olyan nagy robbanást okozott, amiben több kollégája is meghalt, ő pedig súlyosan megsebesült. Ekkor szerezte a testén lévő sebhelyeket, és azt az agysérülését is, ami későbbi furcsa viselkedését okozta. Csalásért perbe fogták, és ennek keretében még állítólagos bátyját is előállították, ám a férfi közölte, hogy soha nem látta korábban. Egyébként később kiderült: hazudott. Felismerte ugyan a húgát, de úgy volt vele, jobb sorsa lesz, ha hercegnőnek hiszik, mintha visszakerül a szegénységbe. Bizonyítékok híján a bíróság sem tudott dönteni abban, ki is ő, és a vádakat ejtették, így hát folytatta a hazudozást. Végül egy amerikai történészprofesszor, John Manahan, felesége lett, aki imádta a gondolatot is, hogy egy nagyhercegnő a felesége. Anna Anderson végül 1984-ben halt meg, 87 évesen. A DNS vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy semmi köze nem volt a Romanovokhoz.

Tucatnyi Anasztázia volt

Nem ő volt azonban az egyetlen Anasztázia. Bár minden Romanov gyereknek megjelent néhány alteregója, a csalók legnépszerűbb célpontja mindig is a legkisebb Romanov lány maradt, talán mert a neve azt jelenti: feltámadás. Az első Anasztázia imposztor Nadezsda Ivanovna Vasziljeva, 1920-ban bukkant fel Szibériában. Kínába próbált utazni, amikor letartóztatták. Kétségbeesésében azt mondta, hogy ő Anasztázia nagyhercegnő, de elszámította magát, mert ez a vallomás csak arra volt jó, hogy az eljövendő 50 (!) évben egyik orosz börtönből a másikba vigyék, míg végül kikötött egy kazanyi börtönkórházba, ahonnan rendszeresen írt V. György angol királynak, hogy segítsen neki, unokatestvérének kiszabadulni. 1971-ben halt meg egy elmegyógyintézetben.

Eugenia Smith (Fotó: Wikipedia)

Sokkal jobban járt az az Eugenia Smith nevű nő, aki a meséjével beutazta az egész világot, és az orosz nemességért rajongó milliomosok szívesen befogadták, vagy adtak neki kölcsön olyan ingatlant, amiben lakhatott. Elég nehéz megfejteni, mivel bűvölte el őket, mert mindenki, aki találkozott vele kiemelte, ritka kellemetlen, mogorva asszony volt, akinek nehéz volt a kedvére tenni, aki nem nagyon volt hálás barátai ajándékaiért, és állandóan azt éreztette, hogy ez neki jár. Persze lehet, hogy pont ettől lett hihető. 1963-ban megjelent önéletrajzában részletesen leírta, hogyan menekült meg. Amikor a családját kivégezték ő elájult, és egy számára ismeretlen nő mentette ki a pincéből, aki elrejtette és segített neki elmenekülnie Szerbiába, majd onnan Amerikába. A könyv megjelenése előtt a kiadó ragaszkodott hozzá, hogy hazugságvizsgálatnak vessék alá – és egy CIA ügynök harminc órányi tesztelés után arra a következtetésre jutott, hogy minden amit a nő mondott igaz. Ekkor azonban olyasmi történt, ami mindenkit meglepett. Megjelent a kiadóban Michael Goleniewski, a lengyel hadsereg egykori tisztje, aki néhány évig Anasztázia nagyhercegnő testvérének, Alekszej cárevicsnek vallotta magát. A két imposztor találkozott is egymással a kiadóban, ahol újságírók és fotósok dokumentálták, hogyan találnak boldogan egymásra a rég elveszett testvérek. Ott helyben el is határozták, hogy írnak egy közös könyvet, de ez aztán nem valósult meg, mert összevesztek. Később DNS vizsgálatok kiderítették, hogy ő is csak egy kelet-európai bevándorló volt, aki megszökött az első világháború borzalma elől.

Olga, az orosz trón örököse

A meséknek és a legendának talán soha nem lesz vége. Mindig lesznek olyanok, akik nem tudják elfogadni, ami történt, és reménykednek abban, hogy megtalálják az eltitkolt igazságot. Orosz oldalakon rengeteg olyan konteóhívő van, akik a fennmaradt iratokat elemezve, több ellentmondást is kiszúrtak, és állítják, az egész kivégzéssztori hazugság.

Az egész csak álca volt, és a cári család igenis él – nem mellesleg pedig valóban vannak olyan imposztoroknak titulált személyek, akikre máig nem bizonyították rá, hogy hazudtak volna.

2012-ben spanyolul jelent meg egy könyv, ami Olga nagyhercegnő kalandos megmenekülését mesélte el a szibériai házacskából, ahol fogva tartották a cári családot, csak misét hallgatni engedték ki őket. Egy ilyen alkalommal ült le Olga mellé egy parasztasszony, majd azt suttogta, cseréljék ki imakönyveiket. Ez meg is történt. Az új könyvet kinyitva, Olga egy kis cetlit talált, amiben az állt, menjen azonnal a sekrestyébe, ahol ruhát cserélt egy hozzá hasonló fiatal lánnyal, majd kiszökött a hátsó ajtón. Ott már várta néhány királypárti tiszt, akik segítettek neki elmenekülni Oroszországból. Azért épp neki, mert ő volt az elsőszülött gyerek, az oroszok utolsó reménye. Hiába volt Alekszej a trón örököse, róla ekkor már tudni lehetett, hogy nagyon gyönge, és nem sok van hátra az életéből. A fiatal lány, aki felvette Olga ruháját, úgy döntött, szívesen meghal a hercegnő helyett – és valóban ez is történt.

Olga azonban megmenekült és először Vlagyivosztokba vitték, majd hajóval Hamburgba utazott, ahol érkezésekor már várt rá a német császár megbízottja, aki Maria Bottcher nevével ellátott iratokat adott neki, és persze pénzt. Majd rábízta egy barátja lányára, Elisaveth von Schaevenbach bárónőre, aki ezután gondoskodott az „unokahúgáról”. Ezt a nőt is meglepően sok nemesi család támogatta. A német császár életjáradékot biztosított számára, és XII. Pius pápa is elismerte a személyazonosságát, aki privát audiencián fogadta.

Balra a valódi Olga, jobbra Marga Boodts (Fotó: Getty Images / Wikipedia / Canva)

Olga, aki később férje után Marga Boodts néven élt, egyetlen interjút adott egész életében. 1956-ban elmondta az olasz Época magazinnak, hogy hamarosan megjelenik a könyve is, amiben majd mindent részletesen elmesél. Ez azonban nem történt meg a nő élete során. Azt mondják a Vatikán tiltotta le, mert attól féltek, hogy akkor vissza kell adniuk azokat az ékszereket és más értéktárgyakat, amelyeket az orosz cár náluk helyezett letétbe, arra az esetre, ha menekülnie kellene, és lefizették Olga hercegnőt, hogy inkább hallgasson.

Az asszony jómódban élt 1976-ig a Comói-tónál található hatalmas birtokán, senki nem tudja miből.

Életrajzi könyve végöl 2012 szeptemberében jelent meg a spanyolországi Martinez Roca Editorial kiadónál. A könyvhöz Marie Stravlo történész és kutató írt terjedelmes bevezetőt, aki 2010-ben Olaszországban találta meg a kéziratot, harmincötezer dokumentummal együtt, amelyek állítólag azt bizonyítják, hogy a szerző valóban Olga Romanov volt. A mű címe: Estoy viva – vagyis: Élek. Az ő állításainak egyedüli cáfolata, hogy – amint a cikk bevezetőjében írtuk – idővel mindegyik Romanov gyerek holttestét megtalálták már.

Az örökbe adott Romanov gyerek

Konkrétan és közvetlenül annak a holland nőnek a sztoriját sem cáfolták meg, aki azt állította, hogy ő az ötödik Romanov lány, akinek a születését eltitkolták a szülei. Tény, hogy négy lánygyerek megszületése után a cári családra óriási nyomás nehezedett. A következő gyereknek mindenképpen fiúnak kellett lennie. A siker érdekében ezért bevetettek mindent. Többek között a palotába hívtak egy francia csodadoktort, aki azt állította, hogy hipnózissal befolyásolni tudja a születendő gyermek nemét. A feljegyzések szerint a cárnő 1903-ban terhes lett, ám elvetélt. Erről a várandósságról nem sokat tudni – de biztos, hogy meglehetősen előrehaladott lehetett a cárnő állapota, mert a hír, hogy gyermeket vár, még az újságokba is bekerült. Egy holland nő, bizonyos Suzanna Catharina de Graaf azt mesélte a fiának pár héttel a halála előtt, hogy a cárnő valójában nem vetélt el.

Egyszerűen eltitkolták a bébi érkezését a nép elől, mert nem merték nyilvánosságra hozni, hogy újabb lánygyerek érkezett a családba, és inkább örökbe adták.

Ez a bizonyos francia csodadoktor csempészte ki a babát Oroszországból és vitte Hollandiába. Csak 22 évesen mondták el neki az igazságot, amikor férjhez ment, és ekkor adták át neki a hozományát is, amit a Romanovok tettek letétbe a számára. Ez ötmillió rubel volt, értékes ékszerek és több porcelán étkészlet. Ő pedig tiszteletben tartotta szülei szándékát, és mivel addigra már úgyis halott volt mindenki, akit felkereshetett volna, nem beszélt róla senkinek, csak a fiának mondta el, aki anyja halála után nyilvánosságra hozta a történetet. A bizarr történetet hivatalosan senki nem cáfolta meg.

Kiemelt kép: Canva