• Vannak olyan tulajdonságok, amelyek az X vagy az Y kromoszómához kötődnek: utóbbiakat csak az édesapák tudják örökíteni.
• Van, ami egyáltalán nem is a szülő nemétől függ.
• Az idősebb kori gyerekvállalás a férfiak esetében is rizikófaktor.

Valamiért nagyon szórakoztató azon tűnődni, hogy egy-egy kisbaba vagy kisgyerek melyik szülőjére, nagyszülőjére vagy még távolabbi felmenőjére hasonlít. Még akkor is, ha két pufók, pihe-puha kisbaba egymásra mindig jobban emlékeztet, mint bármely szülő-, vagy nagyszülő korú felnőttre, és ha az idei nyakigláb kamaszra jövőre már rá se lehet ismerni… Egyszerűen szeretjük magunkat, párunkat vagy más szívelt családtagunk vonásait felfedezni a kisebbek arcán, temperamentumát viselkedésében. 

Amikor öröklésről van szó, azt gondolnánk, hogy mindkét szülő pontosan ugyanannyit tesz a közösbe, ugyanannyit tesz hozzá hozzá ahhoz a genetikai elegyhez, ami végül meghatározza a születendő gyerek külső és belső tulajdonságait, de a valóságban

az, hogy szüleink génjei milyen arányban befolyásolják a tulajdonságainkat, egyedi esetenként változó.

Hiszen már maga az öröklés jellege is többféle! Ott van például a domináns gének kérdése: egyes tulajdonságok (például a sötét szem, a szeplő vagy göndör haj) dominánsabbak, mert úgynevezett domináns gén révén öröklődnek, ezért ha az egyik szülő rendelkezik velük, akkor jó eséllyel tovább is örökíti őket utódjának. Más tulajdonságok, amiket úgynevezett recesszív gének örökítenek, csak akkor gördülnek tovább a gyerekre, ha mindkét szülő hordozza őket. És vannak olyan tulajdonságok is, amelyek az X vagy az Y kromoszómához kötődnek: utóbbiakat csak az édesapák tudják örökíteni.

Korábban már írtunk arról, melyek azok a tulajdonságok, amelyeket édesanyánktól öröklünk, most pedig jöjjenek azok, amelyekre édesapánknak van nagyobb hatása!

Ki tudja még, felnőttként kire üt majd! (Fotó: Canva)

Édesapánk és magasságunk

Sok tényező befolyásolja azt, hogy felnőttként milyen magasságot érünk el. A genetikai meghatározottság mellett (jó tudni, hogy csak ebben 700 különböző génvariációnak van szerepe) az életmód is nagyon sokat számít: megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás mellett felnőttkorunkra kiteljesíthetjük a genetikailag kódolt magasság-potenciált, azok a gyerekek viszont, akik nem jutnak megfelelően tápláló ételhez, nem biztos, hogy elérik azt. Állítólag az sem mindegy, a világ mely pontján növünk fel! Ha azonban csak a genetikai meghatározottságot nézzük, abban bizony az apáknak van nagyobb szerepük: tőlük öröklődik ugyanis egy a magasságot erősen meghatározó gén. Ez persze nem azt jelenti, hogy a születendő gyerek nemétől függetlenül olyan magas lesz, mint az édesapja, de azt azt igen, hogy

egy magas termetű apa és egy aprótermetű anya gyermekei nagyobb eséllyel lesznek magasak, mint alacsonyak. 

Édesapánk és nemünk

Számos olyan történetet ismerünk (akár a történelemből, akár az irodalomból vagy a hétköznapokból), amelyben egy pár férfi tagja azért „elégedetlen” partnerével, mert az „nem tudott neki fiút szülni”. Szerencsére az, hogy a fiú gyerekeket többre értékelje a társadalom, ha lassan is, de kikopik a közgondolkodásból, azt pedig a biológia tanúsítja, hogy

a születendő gyerek neme még csak nem is az anyán múlik!

A férfiak felelősek ugyanis a baba biológiai nemének meghatározásáért. A hímivarsejtekben 23 darab kromoszóma található, amelyek közül a 23., úgynevezett ivari kromoszóma X vagy Y alakú lehet, nagy átlagban fele-fele megoszlásban, ha X kromoszómát tartalmazó hímivarsejttel történik a megtermékenyítés, akkor lány, ha az Y-t tartalmazóval, akkor fiúgyermek születik, így a születendő baba neve egyrészt a véletlenen, másrészt az apa ivarsejtjeinek kromoszóma-arányát befolyásoló egyéb tényezőkön múlik.

A kutatók azt is megállapították, hogy a családok nemi aránya legtöbbször inkább az apai ág mintázatát követi. Például, ha egy férfinak több fiú testvére van, a saját gyermekei nagyobb valószínűséggel (fontos kiemelni, hogy messze nem biztosan!) lesznek fiúk; ha több nővére volt, nagyobb valószínűséggel születnek lányai. Ez a kapcsolat azonban nem áll a nők esetében.

Édesapánk és mentális egészségünk

A genetika nagy szerepet játszik az agy kémiai folyamataiban is: a mentális zavarok kialakulásában például 10-20%-os arányban van szerepük örökletes tényezőknek, ugyanakkor számos más tényező is befolyásolja a mentális egészséget. Kevésbé ismert tény, hogy nagyon

sokat számít egy gyerek későbbi mentális egészsége szempontjából édesapja kora.

Minél később válik ugyanis egy férfi apává, annál kevesebb minőségi spermából gazdálkodhat, ez pedig oda vezet, hogy az idősebb apák valamilyen mutációval rendelkező géneket adhatnak át gyermekeiknek, ami mentális betegségekhez vagy mentális egészségügyi problémákhoz (például hiperaktivitáshoz vagy bipoláris zavarhoz) vezethet. A 45 év feletti szülők gyermekeinél nagyobb valószínűséggel jelentkezhetnek tanulási nehézségek és esetleg öngyilkossági hajlam is. Míg az idősebb kori gyerekvállalással kapcsolatban a legtöbbször a nők életkorával kapcsolatban merülnek fel aggályok, a valóságban a férfi kora legalább ilyen fontos lehet. 

Vannak tulajdonságok, amelyeket az apánktól öröklünk (Fotó: Getty Images)

Édesapánk és az Y-kromoszóma

A fiúk Y kromoszómájukat csak az apjuktól örökölhetik, ezzel pedig a kromoszómán található összes gént öröklik, beleértve az olyan jellegzetességeket is, mint a spermatermelés és más kizárólagosan férfi tulajdonságok. Ez azt is jelenti, hogy az Y kromoszómán lévő gének mutációi által okozott esetleges rendellenességeket is megkapják. Nem sok van belőlük, mivel az Y-kromoszóma nem tartalmaz sok gént, de ide tartozik például a fül hipertrichózisa (az az állapot, amikor a külső fülön a szokásosnál több szőrzet van) és az összenőtt lábujjak. 

Édesapánk és személyiségünk

Egyes személyiségjegyek, mint például az intelligencia, az introvertált vagy extrovertált személyiség és a temperamentum genetikai összetevővel is rendelkeznek, így részben öröklődhetnek. Ikrekkel végzett vizsgálatok kimutatták, hogy egyes személyiségjegyek akár 30-60%-ban is genetikai meghatározottságúak lehetnek és nem kis részben az édesapától öröklődhetnek.

Ugyanakkor a környezeti tényezők is nagy hatással vannak arra, hogy valakinek végül milyen lesz a személyiségszerkezete.

Ha például nyugodt, kiegyensúlyozott típusú édesapánk van, és magunk is ilyen felnőttek lettünk, az nemcsak amiatt lehet, mert örököltük tőle a temperamentumát, de azért is, mert kiegyensúlyozott, nyugodt környezetben nőttünk fel. 

Édesapánk és zsírraktározásunk

A testünk kétféle zsírtípust tartalmaz. Az úgynevezett barna zsírt energiaforrásként használjuk, a fehér zsírt viszont a testünk feleslegként tárolja, így a túl sok belőle olyan egészségügyi problémákat okozhat, mint az elhízás és a szívbetegségek. Kutatók kimutatták, hogy azt, hogy mennyi barna zsírt termelünk, az édesanyánktól, míg a fehér zsír tárolását az édesapánktól örököljük. Ez azt jelenti, hogy az apai gének nagyobb valószínűséggel járulnak hozzá a zsírraktározáshoz.

Azonban mint sok tulajdonság esetében, a környezeti tényezők itt is nagy szerepet játszanak, így ha valaki túlsúlyos édesapával rendelkezik, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a maga is ugyanarra a sorsra jut, hiszen az életmódunk nagy szerepet játszik az egészségünkben függetlenül attól, hogy milyen géneket örököltünk a szüleinktől.

Édesapánk és újszülöttkori arcunk

Nagyon sokszor előfordul, hogy egy újszülött babára nézve összecsapja a kezét a rokonság: „Nahát, ez a gyerek tiszta apja!” Ez sokszor még azoknál a babáknál is így van, akik nagyobb korukra egyáltalán nem hasonlítanak az apjukra. A jelenség mögött sokáig evolúciós okot sejtettek: a kutatók úgy vélték, azért alakult így, mert az, hogy az újszülött az apjára hasonlít, megerősíti, hogy ő a gyerek nemzője, így pedig biztosítható, hogy ne hagyja magára a családot. Újabb vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ez nem így van: bár sokszor úgy tűnik, hogy a baba jobban hasonlít az apára, ez nem feltétlenül van így, inkább elvárásaink tévesztenek meg minket, amikor az apa vonásaira fókuszálunk, így inkább azokat vesszük észre a kicsiben is. (A jelenség hasonló ahhoz, mint amikor egy gyerekkel kapcsolatban meg vagyunk győződve arról, hogy kiköpött anyukája egészen addig, míg nem találkozunk a másik szülővel is.) A babák valójában mindkét szülő külső jegyeit hordozzák. Érdekes módon egy másik, a témába vágó tanulmány azt találta, hogy

minél hosszabb időt töltenek az apák gyerekeikkel, annál inkább úgy érzik, hogy az rájuk hasonlít.

Szüleink és mi

„Amíg kicsi voltam és okos és kedves és szép, mindig tudták, hogy kire hasonlítok…Amióta nagy vagyok, és ütődött és nyegle és idétlen, csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek.” Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek című könyvében zseniálisan mutatja be, hogyan változik a környezet megítélése arról, hogy a család melyik tagjára is hasonlít egy gyerek. Minél kisebb, édesebb, bájosabb, annál szívesebben fedezzük fel benne saját vonásainkat, kamaszkora tájékán viszont már könnyebben ismerünk benne valaki másra. Sok olyan tulajdonság van, amit a babák az apjuktól örökölnek, és sok olyan is, amit az anyjuknak köszönhetnek, emellett sok olyan vonás is, amit a genetikánál sokkal erőteljesebben alakítanak a környezeti hatások. Akárkire is hasonlít, a mi babánk, kisgyerekünk, kamaszunk egyszeri és megismételhetetlen kombinációja szüleinek, aki ha szeretetteljes és támogató környezetben nő fel, a legjobb irányban bontakoztathatja ki a benne rejlő lehetőséget. 

Szívesen olvasol az öröklődésről? Ezt a korábbi cikkünket ajánljuk figyelmedbe. 

Kiemelt kép: Getty Images