Kezdjük azzal a statisztikával, hogy például a 25 év alatti fiatal férfiak nagyobb valószínűséggel részesei közúti baleseteknek, mint a nők – ebben a korban az összes közúti haláleset 73%-a fiatal férfiak körében következik be. Ez a WHO statisztikája, ami egybevág a KSH statisztikájával is: hazánkban is férfiak okozzák a közúti balesetek több mint 70%-át.

Mégis, nőként már a jogosítványt is nehezebb lehet megszerezni. Először is a nemi sztereotípiák miatt, mert a vezetést gyerekkorunkban férfias, fiús tevékenységként könyvelték el, emiatt pedig a legtöbb kisfiú gyakorolhatott apa autójával az udvaron. A lányokat sokaknak eszükbe sem jutott ugyanígy odaültetni a kormány mögé. Kevesebb lehetőségünk van megismerkedni a járművek műszaki jellemzőivel, a karbantartás mikéntjével (a fiúknak, ha akarják, ha nem, általában asszisztálni kell az olajcserénél, tankolásnál), még kevesebb órát tölthetünk gyakorlással.

Így amikor 17-18 évesen ott állunk az oktató autója mellett, tele vagyunk kérdésekkel, amiket alig merünk feltenni (hiszen ezeket elvileg mindenki tudja), és az oktatásunkat ott kell elkezdeni, melyik irányba tekerjük a kormányt, és miért. Nem „érezzük” az autót, nem álltunk ki vele ötvenszer a garázsból, nem vezethettük elhagyatott vidéki utakon. Nincs gyakorlatunk.

A második nehézség a vezetésben maga az oktató lehet.

Az önbizalom, ha megsérül

Nőként öltözhetünk bő nadrágba és garbóba, sok helyen így is belecsúszunk a kéretlen megjegyzésekbe, esetleg szexuális zaklatásba, az egész női nem lebecsülésébe. A jellemzően középkorú vagy annál idősebb férfi oktatók előjoguknak érzik, hogy a nemi életünk iránt érdeklődjenek, fogják a kezünket a váltó kezelésénél, bekéredzkedjenek egy kávéra, vagy csak épp ingerülten üvöltsék, hogy leszünk szívesek a női balra irányba tekerni azt a kormánykereket. Az iskolák etikai kódexe szigorúan tilt mindenfajta közeledést és ajánlattételt, mégis megtörténik, hogy azok a nők, akik nemet mondanak az „udvarlásként ” aposztrofált zaklatásra,

hogy, hogy nem, csak ötödszörre mennek át a forgalmi vizsgán, vagy ha meg is szerzik a jogosítványt, évekig nem vezetnek az átélt traumák miatt.

Sokan a durva beszólások miatt egy életre elveszítik az önbizalmukat, elhiszik, hogy nekik nem való az autóvezetés, ők nem képesek a kocsi és a forgalom kezelésére. Hogy milyen beszólásokkal és atrocitásokkal találkozhatunk (főleg) nőként, miközben vezetni tanulunk – és hogy mi lehet a megoldás –, arról nemrég hosszabban is írtunk.

Tudjuk, hogy több nő teszi le a jogosítványt, mint férfi, mégis kisebb a nők aránya az utakon. A magyar férfiak több, mint kilencven százaléka vezet, míg a nők 76 százalékának van jogosítványa. Hogy hány oktató lekezelő vagy épp ragadozó, nemtől, kortól függetlenül, arról már nem találni statisztikát.

Nőként az autóvezetés valóságos rémálom lehet (Fotó: Getty Images)

Az áldozatok (köztük fiúkkal) nem mernek szólni. Ha oktatót váltanak, akkor is ők szégyellik magukat az átéltek hatására. Ahhoz, hogy az ilyen eseteket jelenteni tudjuk a rendőrségen, bizonyítékra lenne szükségünk. Csakhogy ahhoz fedélzeti kamerákat kéne beszerelni az oktatóautókba, vagy az elejétől fogva telefonnal videóra venni azt, ami odabent történik. Költségben nem jelentene nagy érvágást, valamiért az oktatók mégis vonakodnak ezt megtenni vagy egyáltalán engedélyezni.

Nőként autót vásárolni sem könnyű

Ha mindez nem lenne elég, nőként az autóvásárlásnál, szereltetésnél, vezetés közben is gyakran úgy érezzük, betolakodók vagyunk a férfiak játszóterén. Eltűrnek minket, de sok esetben hülyének néznek. Ha férfitársaság nélkül megyünk kocsit vásárolni, nagyobb eséllyel vágnak át vagy ajánlgatják a háromajtós, rózsaszín modelleket,

hiszen úgysem tudunk parkolni, és biztos csajos estékhez kell majd a járgány. Esetleg shoppingolni.

Ha van velünk egy férfi, akkor megtörténhet, hogy végig hozzá beszélnek, még akkor is, ha épp fizetjük ki a vételárat és a mi nevünkre szól az adásvételi szerződés, de még akkor is, ha adott férfi egyáltalán nem ért az autókhoz. A kocsi meghibásodása, a gumik cseréje ugyanígy nehézkes lehet, ha egyedülálló nőként vinnénk a saját autónkat. Vezetés közben az utakon gyakrabban dudálnak ránk, rázzák az öklüket a volán mögött, és hagyják el a szájukat olyan káromkodások, amiket csak nőknek tartanak fenn. Ezek után nem csoda, hogy sok nő azután sem mer volán mögé ülni, hogy megszerezte a jogosítványt. Inkább hagyja, hogy a férje, testvére vezessen, nem szerez gyakorlatot, így minden alkalommal bizonytalanabb lelkiállapotba kerül. 

Van megoldás!

Ha már fiatal korunkban elvették az önbizalmunkat, de valahogy mégis levizsgáztunk, a gyakorló órák jelenthetnek megoldást. Ezekhez használhatjuk a saját autónkat is, a lényeg az, hogy a már jogsival rendelkezőknek segítenek gyakorlatot szerezni, vagy megoldani azokat az ijesztő helyzeteket, amelyeket korábban nem tudtak kezelni.

Az esetek nagy részében kiderül, hogy ügyesebbek vagyunk, mint gondoltuk magunkról, és minden csak gyakorlás kérdése.

Azoknak, akiknek pont az ad magabiztosságot, hogy valaki ott van velük az anyósülésen, érdemes barátokkal gyakorolnia a későbbiekben, lehetőleg nőkkel vagy olyan férfiakkal, akik építően, kedvesen szólnak, és segítenek visszaépíteni az önbizalmunkat.

Fokozatosan haladjunk: eleinte elhagyatott utcákon kezdjük a gyakorlást, aztán minden alkalommal növeljük egy kicsit a terhelést.

Ha már kialakult egy olyan szorongás, ami akár pánikrohamokat okoz, ha a volán mögött találjuk magunkat, érdemes pszichológus tanácsát kérni. Rengeteget segít, ha feltérképezzük, mi okozza a félelmet, sok esetben pedig a terápia során olyan mértékűre lehet ezt csökkenteni, hogy az már lehetővé teszi az autóvezetést. Nem baj, ha nem mi vagyunk a legmagabiztosabb sofőrök: arrogancia helyett az óvatosság és a jó helyzetfelismerés az, ami balesetmentessé teszi az utazást.

Kiemelt kép: Getty Images