Szinte minden keresztény egyházra igaz, hogy a gyarmatosítás idejében számtalan olyan cselekedetet hajtott végre, amelyre Jézus biztosan nem buzdított volna senkit. Angliára ez különösen igaz. Emiatt már korábban is meghatároztak egy jóvátételi összeget, egymillió fontban (ez mai árfolyamon négyszázhatvan-millió forintnak felel meg), most pedig a tízszeresére emelték.

A mögötte álló okok, történelmi események rendkívül szomorúak.

Justin Welby, Canterbury érseke, a 85 millió hívet számláló anglikán egyház lelki vezetője szerint ez a jóvátétel a transzatlanti rabszolgasorba taszítás megdöbbentő gonoszságára adott többgenerációs válasz. S talán annak is csak a kezdete.

A cél szentesítette az eszközt

A 17. és a 18. században az anglikán egyháznak hatalmas ültetvényei voltak a Karib-térségben, elsősorban Barbadoson, ahol rabszolgák ezreit verték láncra. A vallás és a területszerzés, illetve az eredetileg ott lakó népek elnyomása, rabszolgasorba taszítása teljes összhangban működött. Azok, akik mégis megkérdőjelezték a keresztény térítők és módszereik létjogosultságát, válaszul azt kapták, hogy bibliai parancs az ige terjesztése a vadak között (vadnak minősült persze mindenki, aki előbb élt azon a jellemzően nyersanyagokban vagy értékes növényekben, ércekben gazdag földön).

A fő vallások szinte mind hasznot húztak a rabszolgatartásból

Mielőtt kiadnánk mérgünket az anglikán egyházzal kapcsolatban, fontos tudni, hogy a legtöbb keresztény egyház ugyanígy vélekedett, sőt a középkori iszlám tudósoknak köszönhetően az iszlám fő ága is (bár a Koránba már nem került be ez a passzus). Rabszolgákat tartottak, részt vettek az emberkereskedelemben, s mivel megideologizálták, nyugodtan dőltek hátra.

No de hogy illik össze a könyörületes, megbocsátó, saját fiát a megmentésünkre küldő isten képe egész népek elnyomásával, fizikai és lelki bántalmazásával, megölésével, adásvételével? Hol volt a szeretet a gonoszságban? Az akkori hívők a Bibliára és Kám átkára mutogattak.

A részeg Noé hibája minden?

Kám a bárkájáról elhíresült Noé legkisebb fia volt. Kegyvesztetté akkor vált, amikor Noé egy alkalommal annyira lerészegedett a bortól, hogy világát sem tudta, ruháit is levetette, mert melege lett. A meztelen és ittas férfit Kám találta meg, a hírt pedig rögtön megosztotta két bátyjával. Azok betakarták apjukat, hogy nagyobb szégyen már ne érje. Csakhogy Noé másnap ébredés után iszonyúan mérges lett Kámra, amiért ilyen állapotban látta, és nem betakarta, hanem elemsélte testvéreinek  ezért megátkozta annak fiát, Kánaánt, örökös rabszolgaságra ítélve leszármazottait Sém fiai szolgálatában.

A vers Mózes első könyvében olvasható, és Károli Gáspár fordításában így hangzik:

„Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala. Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt. Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán! Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!”

Ehhez vegyük hozzá az Újszövetségből Péter szavait, aki azt mondja a rabszolgáknak, hogy engedelmeskedjenek uruknak teljes félelemmel, nemcsak a jóknak és szelídeknek, hanem a keményeknek is, vagy Pál útmutatását, aki szerint félelemmel és reszketéssel kéne félnie urát minden rabszolgának, s már kész is az ideológia, több száz évre bebetonozva.

A keresztények Noé átkával magyarázták a rabszolgaságot. Az 1509-ben készült festmény a vatikáni Apostoli Palota gyűjteményében található (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

Így magyarázták a keresztények a rabszolgaságot

A 15. századtól kezdve Kám átka írásos módon ürügyet szolgáltatott a rabszolgák tartására, kereskedelmére minden olyan vallásnak, amely szentírásként tekintett Mózes első könyvére. A papok arról tanították az embereket, hogy akik Kám fiától, Kánaántól származnak, azok szinte eleve elrendelten rabszolgaként élnek, és ez így is van jól. Így aztán a fekete bőrszínű emberek Isten rendelése szerint használhatók állatokként.

Egyes keresztény tanítók szerint ezzel ők maguk is csak nyertek, hiszen minél többet szenvednek fogságban, annál hamarabb térnek meg, tisztul meg a lelkük és lelnek üdvösséget.

Tehát tulajdonképpen még a kizsákmányolók tettek szívességet különböző népeknek azzal, hogy hajókra terelték és egész életükben dolgoztatták, kínozták őket. Így gondolkodtak a rabszolgakereskedő társaságok, a kormánytisztviselők és az egyház tagjai is. Nem csoda, hogy olyan sok időnek el kellett telnie, mire a rabszolgaságot vissza lehetett szorítani.

Kám átka Amerikában is népszerű volt

Ha a rabszolgaságra gondolunk, természetesen az Amerikai Egyesült Államok jelenik meg lelki szemeink előtt, mint a rabszolgatartás fő történelmi érdekeltje. Csakhogy elfelejtjük, kik hozták létre Amerikát: jellemzően kivándorolt britek és más európaiak.

Az amerikai gyarmatokon éppúgy Kám átka szolgált a rabszolgaság ideológiai indoklásául.

A puritán, erősen vallásos gyarmatosítók rengeteg rabszolgát vásároltak, így alakították például a Rhode Island-i Providence-t „keresztény dombon fekvő, gyönyörű várossá”. Mindenkit Kánaán ivadékának tekintettek, akit ingyen munkára akartak fogni, vagy akinek el akarták venni a földjét (például az amerikai őslakos népeket).

Ki dönti el, ki Kám leszármazottja?

Az 1860-as években, a polgárháború idején sikerült eljutni odáig, hogy a rabszolgatartás erkölcsileg erősen megkérdőjelezhető szokás lett, még a vallásos emberek számára is. A déli papok persze azt dörögték a pulpitusról, hogy a sötét bőrű népek igába hajtása Isten akarata, s ezen nem akartak változtatni. 1861. augusztus 21-én Augustus Marie Martin, a louisianai Natchitoches püspöke a déli függetlenségi háború alkalmából írt pásztorlevelében még kijelentette, hogy a rabszolgaság Isten nyilvánvaló akarata, és hogy minden katolikusnak ki kell ragadnia „kegyetlen szokásaik barbárságából a kánaáni faj gyermekeinek ezreit”, Kám elátkozott ivadékait.

Nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta, hogy a Biblia sehol sem kapcsol bőrszínt Kám leszármazottjaihoz.

A rabszolgaság ellen először az abolicionisták kezdtek felszólalni. Frederick Douglass, a nagy rabszolgaságellenes aktivista és politikus (egyébiránt szökött rabszolga) 1852-ben arról beszélt nyilvánosan, hogy az egyház az elnyomók oldalára áll, sőt az amerikai rabszolgatartás bástyájává és a rabszolgavadászok pajzsává vált.

Ő már ki merte mondani, hogy a jól bevált, rasszista, elnyomó elmélet egy bibliai passzus félreértelmezésén alapult, és nincs létjogosultsága. Aki a szívében valóban követi a vallást, az könyörületes, és nem egy kegyetlen, barbár  zsarnok. Még innen is sok-sok évbe telt, mire az emberekkel megértették, hogy mások elnyomása mindenkinek káros, az egyháznak pedig most szembe kell néznie a felelősségével.

Kiemelt kép: Getty Images