Ha láttál már farkast, akkor pontosan tudod, hogy nem az a rettenetes, mesebeli toportyán, akitől félni kellene. Méretben nála nagyobb kutyákkal is találkozunk nap mint nap, maga az állat pedig visszahúzódó, távolságtartó. Ha embert szimatol, akkor nemhogy közelebb jönne, inkább elmenekül.

Azok a régi rémtörténetek, amelyeknek csecsemő- és jószágrabló fenevadak voltak főszereplői, a kemény vidéki teleken a végsőkig kiéhezett farkasokról szóltak, amelyek próbáltak zsákmányhoz jutni, legfőképpen azért, mert az ember betört az ő vadászterületükre.

Bár szeretjük azt hinni, hogy mi állunk az evolúció csúcsán, így aztán oda költözünk, ahová csak akarunk, figyelembe kellene vennünk azt is, milyen állatok éltek ott azelőtt.

A farkasfalkáknak meghatározott vadászeterületük van, és igyekeznek a vadon élő állatokból zsákmányolni.

Életterük azonban egyre csak szűkül, egyre több tanya, létesítmény, farm épül azokba az erdőkbe, mezőkre, ahol amúgy a farkasok is vadászni szoktak. Minél több az ember és az elkerített haszonállat, annál kisebb az állatok természetes vadászterülete. Épp ezért a farkasproblémára nem a kilövés a megoldás, hanem a jó területfelosztás és az alkalmazkodás – nemcsak az állat, hanem az ember részéről. Némi tisztelet a természet és a vadvilág felé.

A farkasokkal kapcsolatos problémára nem kilövés a megoldás, hanem a jó területfelosztás és az alkalmazkodás – véli Shaun Elis (Fotó: Getty Images)

Egészen más állatok, mint amit képzelünk róluk

Ez az egyik fő probléma, amiben Shaun Ellis farkaskutató tanácsokat ad szerte a világban. Amint egy gazda arról panaszkodik, hogy farkasok dézsmálják az állatállományát, Ellis gyakran a helyszínre utazik és felméri, hogyan lehetne békésen megoldani a problémát úgy, hogy a farkasok is életben maradjanak, képesek legyenek jól élni, szaporodni, de el is kerüljék a haszonállatokat.

No de itt nem áll meg a munkássága. Ellis annyira kíváncsi volt arra, hogyan élnek vadon a farkasok, hogy fogta magát és szó szerint kiköltözött hozzájuk.

Az 1964-es születésű brit férfi, volt tengerászgyalogos, eleinte a vörös rókát és a kanadai prérifarkasokat tanulmányozta, a kilencvenes évektől azonban csak a farkasokra koncentrált.

Az amerikai Idahóban, a Nez Perce indián törzs földjén fogott össze egy őslakos biológussal, Levi Holttal. Több hónapon át dolgoztak a Farkas Oktatási és Kutató Központban. A Sziklás-hegység lábánál Ellis még tovább fejlesztette a farkasok megfigyeléséhez szükséges képességeit, olyannyira, hogy végül ki is költözött hozzájuk. Megtanult farkasul üvölteni, kiszagolni őket, olvasni a lábnyomokból, és igen, csapdával elejtett vadállatokat evett, nyersen.

Shaun Ellis két évig farkasok közt élt

Eleinte egyedül kóborolt az erdőben, arra várt, hogy a falka közeledjen felé. Alapvetően az ember képességei annyival rosszabbak a farkasénál, hogy egyetlen falkának sem érdeke felvenni egy két lábon járó élőlényt csapattagnak. Ellis lassabban futott, kevésbé vette észre a veszélyes helyzeteket, nehezebben birkózott meg a patakvízzel és a nyers étrenddel, és a vadászatban sem vették semmi hasznát. A farkasok azonban kíváncsiak lettek rá, és végül maguk közé engedték. 

Ellis felbecsülhetetlen tapasztalokat szerzett a falkatagokról és azok hierarchiájáról. Alaposan megcáfolta az alfaelméletet, kiderült, hogy minden egyes állatnak ugyanolyan fontos helye van a csapatban.

A farkasok intelligens és ösztönös lények, akiknek lételemük, hogy bíznak egymásban, hogy egyensúlyban maradnak. Ellist egyfajta megfigyelőként etették, védelmezték, melegítették a testükkel, játszottak vele.

Farkasokból családtagok

A férfi cserébe ugyanabban a ruhában maradt két évig, hiszen nem változhatott meg a szaga, nem építhetett hajlékot a hó vagy az eső ellen, nem gyújthatott tüzet, az állatok rendszeresen megharapdálták (ez a kommunikációjuk része), vagy nekiugrottak, tesztelték, nyugodt tud-e maradni, mégsem volt beteg egyszer sem. Két éven át tartott ez az idilli állapot, utána Ellis visszatért az emberek (köztük volt felesége és öt gyermeke) közé. Ugyanakkor a vadonban töltött élet teljesen átformálta.

Úgy érezte, a farkasok legalább annyira a családját jelentik, mint emberi rokonai. Nem tudott és nem is akart választani közöttük.

Ellis ezért úgy rendezkedett be, hogy lakóhelye mellett farkasokat tartott.

Jodi Picoult: Magányos farkas, Athenaeum Kiadó, 2017.

Örökbe fogadott egy falkányi elhagyott észak-amerikai kölyköt, megalapította a Wolf Pack Management szervezetet, de rendszeresen mentett magántulajdonba került farkasokat is.

Etette őket, játszott velük, idővel a vezetőjükké vált. Egyáltalán nem akarta háziasítani őket, azon volt, hogy minél inkább megtanuljanak a vadonban élni. Ennek érdekében ő alkalmazkodott hozzájuk.

Aztán elkezdte járni a világot tanácsadóként, azért dolgozott, hogy a farkasokat újra meghonosíthassák Angliában, ahonnan korábban kipusztultak. 2013-ban Cornwallba költözött, Truróban hozta létre a The Wolf and Dog Development Centre központot. Szabadidejében könvyeket írt, szám szerint ötöt, s

fogadta a világhírű írónő, Jodi Picoult látogatását is.

Ebből Magányos farkas címen könnyen olvasható, izgalmas könyv született, amelyben megelevenedik az a két év, amit Ellis a vadonban töltött a falka tiszteletbeli tagjaként. A farkasember címmel dokumentumfilm, illetve számos videó is készült Ellis munkásságáról.

Társat talált

Sok tudós, különösen a biológusok komolyan megkérdőjelezik Shaun Ellis hitelességét. A férfi egyszerűen imádja az állatokat és szeret velük élni, de ettől még módszerei nem feltétlenül felelnek meg a tudományos követelményeknek. Cserébe viszont olyan tapasztalatokat gyűjt ezekről az állatokról, amiket fogságban nem lenne lehetséges.

Ellis hisz abban, amit csinál, és hajlandó megfizetni életmódja árát.

Első felesége elhagyta, és vitte magával a gyerekeit is, Ellis sosem lett gazdag, hiszen minden pénze az állatokra megy el, és gyakran kellett költöznie is. Idővel legalább társat talált az életmódjához, második felesége, Kim ugyanúgy a farkasok megszállottja, a központot is együtt vezetik.

Kiemelt kép: John Shearer/WireImage/Getty Images