Az alább említett példák teljesen a saját, személyes megéléseimen alapulnak, semmiképp sem szeretném általános igazságként feltüntetni őket.

1. Szövetségességet

A kezdeti ellenérzések ellenére mára megtanultam, ha nem is barátként, de szövetségesként kezelni a kerekesszékemet. A képlet egyszerű: én nem mozdulok nélküle, de ő sem mozdul nélkülem – tehát kvittek vagyunk. Ő „elvisz” engem ide-oda, cserébe világot „láthat”…

2. Hálásnak lenni

Erre az érzésre valahol, akkor bukkantam rá, mikor egyre többet beszélgettem balesetesekkel. Szerencsésnek érzem magam, hogy így születtem! Furán hangzik? Lehet. De ha belegondolok, hálás vagyok azért, hogy az Univerzum/Élet/Sors/Isten – nevezzük bárhogy –, megkímélt engem egy baleset traumájától és fizikai fájdalmaitól.

A családomat pedig attól a lelki fájdalomtól, amit azok éreznek, akik egy szerettük épségének elvesztését kell, hogy feldolgozzák. Megtudni, ha szerettük élet és halál közt lebeg, látni a szenvedését vagy akár lebénulását pokoli kín. Miközben segíteni szeretnének, saját lábukat adnák, hogy a másik meggyógyuljon, de nyilván ez lehetetlen.

3. Kérni

Megtanultam úgy kérni, hogy ne érezzem magam kevesebbnek, a másik viszont érezze magát többnek. (Persze ez kétemberes játék, ráaádsul személyiségfüggő.)

Göteborg, az akadálymentes kikötőváros. Stena kikötőjében a kerekesszékemmel

4. Delegálni

Ez volt számomra a legnehezebb, más talán csicskáztatásnak mondaná, de csak ha nem látja át úgy, ahogy én. Élem az életem, mint bárki más:

van egy férjem, két gyerekem, dolgozom, tanulok, háztartást vezetek.

Sűrű beosztásban élek, fél tízig tart egy nap, és reggel háromnegyed 6-tól folyamatos ülésben, ami nagyon soknak számít, orvosilag igazából nem is javasolt.

Sokáig bántott, ha beszóltak azért, mert alkalmanként „tolatom” a kerekesszéket. Ahogy másnak van alkalmi és edzőcipője, én felváltva használok mechanikus és elektromos kerekesszéket? Sokat tekerek, de nem sport szinten, ha lehet, elfogadom, hogy toljanak, és ezt leginkább energiaspórolás céljából teszem, nem azért, mert nem vagyok rá képes! Ha úgy vesszük, ezzel a lépéssel a hiúságomból is lejjebb adtam…

5. Felnézni

Az ülőperspektíva miatt teljesen más szemszögből látom a világot. Gyakran olyasmit is észreveszek, amit más nem. (És itt most nem a mellettem álló vadidegen pasi lecsúszott sliccére gondolok egy emberekkel teli, zsúfolt plázaliftben.) Nálam az emberek többsége nulláról indul. Gyakran mondom az első beszélgetésekkor, hogy „felnézek rád” – és tényleg. Ez a mondat oldja a feszültséget!

6. Lenézni

Szintén az ülő üzemmódból kiindulva, mivel folyamatosan a lábam elé kell nézzek, azokat a dolgokat is hamarabb észreveszem, amik lent vannak. Ilyen apró örömökre gondolok, mint egy kisgyerek huncutkodó mosolya a babakocsiban, a járdaszegélynél növekvő virágocska, a fűcsomón pihenő zebracsigácskák (nem tudom a nevét, de így hívom), a falevelek közt megbúvó süni, vagy éppen a talált pénz…

7. Kommunikálni

Bizonyos fizikai adottságaim és képességeim hiányában hamar rá kellett jönnöm, hogy többet ésszel… Ezért szinte mindig tanulok, fejlesztem magam, ha tehetem, közösségbe járok, ismerkedek. Amióta az eszemet tudom, értően hallgatni és beszélni mindig szerettem, de kommunikálni, azt meg kellett tanulni.

Gesztusok, öltözködés… de ez alatt értem azt is, hogy szavakkal ki tudd fejezni, érvényre juttatni az akaratodat, úgy hogy ez a másik számára minél befogadhatóbb és a legkevésbé bántó legyen.

Az erőszakmentes kommunikáció már nagyon jól megy, reklamálni zseniálisan tudok.

Megtörtént eset, a családomban már szinte anekdota: „Kislányom, ha elmész egy étterembe, ahol a mosdóban visszafordíthatatlanul lekapcsolódik a szenzoros villany, tuti, hogy egy kétszemélyes ingyen vacsival mész haza!”

Talán részleteznem sem kell, hogy mi történt az adott mosdóban, és hogy miután „megmentettek”, nem csak éttermi voucherrel, de azzal az ígérettel távoztam, hogy a mosdót akadálymentesítik világítás szempontból is. Meg is tették!

8. Laterálisan* gondolkodni

Kerekesszésként megtanultam, hogy A-ból B-be nem mindig egyenes az út, sem fizikai, sem szellemi szinten, ezért általában több verzióban gondolkodom. Agyban mindig egy lépéssel előrébb járok. Hogy fizikai példát mondjak, amikor megszületett a kislányom, és még egész pici volt, nekem minden vele kapcsolatos megmozdulásomat, még egy egyszerű pelenkázást is, meg kellett terveznem.

Mindent odahordtam, ahol voltunk, hogy egy pillanatra se kelljen magára hagynom, hiszen

ha mondjuk legurul az ágyról, én nem tudok ripsz-ropsz odaugrani.

Más: ami valakinek egy lépcsősor, az lehet, hogy nekem két lift, meg egy alagsor.

Pár éve egy külföldi előadó egynapos szemináriumán vettem részt, ahol egy játékos feladat keretein belül 8 perc alatt adok-veszek alapon 16 tulajdonságra kellett aláírást szerezni. A teremben lévő több mint 200 ember közül kellett megtalálni azt, aki rendelkezik az adott tulajdonsággal. Míg a többiek mérgezett egérként rohangáltak és kapkodva kérdezgették egymást, tudtam, hogy nekem más megoldást kell találnom. Odamentem a hangosítókhoz, szereztem egy mikrofont, és belekiabálva felsoroltam a tulajdonságokat. Az előadó szerint 50 külföldi előadása során én voltam a második, akinek eszébe jutott alternatív megoldást találni.

Ennek a laterális gondolkodásnak és a kommunikációs készségnek bizony a munkában is nagy hasznát veszem, legyen szó újságírásról, coachingról, műsorvezetésről vagy motivációs előadásról. Hiszem és tudom, hogy kerekesszékben is jóval többféle, kreatív munka elvégzésére vagyunk alkalmasak, mint azt sokan kinéznék belőlünk.

*A laterális gondolkodás egy ötletgeneráló és problémamegoldó technika, amelyben úgy hozunk létre ötleteket, hogy újszerűen tekintünk a meglévő dolgokra. Míg a logikus (vertikális) gondolkodás a kiválasztott ötletet előre viszi, addig az oldalirányú (laterális) gondolkodás új, friss ötleteket provokál vagy megváltoztatja a vonatkoztatás keretét.

9. Segíteni

Sokat hallgatok, sokat értek, sokat érzek. A kerekesszék miatt könnyebben megnyílnak nekem az emberek, mert a szívük mélyén érzik, hogy az épp aktuális problémájuk talán nem is olyan egetverő. Sokan azt hiszik, nem képesek segíteni, pedig a segítségnyújtásnak ezer arca van.

Ami engem illet, a magam módján igyekszem segíteni és olyan új ötletekkel előállni, ami megkönnyíti, megszépíti mások életét.

A Nyitott szemmel-sorozat előző cikkét itt olvashatod.

Kiemelt kép: Canva / Nők Lapja, fotó: Nánási Pál