Egy új tanulmányból kiderül, hogy a dél-amerikai vadászó-gyűjtögető emberek azelőtt tarthattak rókákat háziállatként, hogy a házi kutyák egyáltalán megérkeztek volna a kontinensre.

A háziasítás és a szeretetteli kapcsolat bizonyítékául egy 1500 éves temetkezési hely szolgál, amit az argentínai Patagóniában találtak.

A mélyén egy emberi csontvázat egy róka mellé temettek el, ami arra utal, hogy a két élőlényt életük során különleges kötelék fűzte össze. 

Hogy lett a róka háziállat?

A Cañada Seca régészeti lelőhelyet már 1991 óta kutatják. Azért olyan különleges, mert nagy valószínűséggel egy vadászó-gyűjtögető közösség legalább 24 tagjának maradványait ásták ki a föld alól. Az egyik sírgödörben a kutatók egy ismeretlen kutyaféle csontjait azonosították, mostanra derült ki, hogy közepes méretű, nagyjából a mai német juhászkutyáéhoz hasonló nagyságú, 10-15 kg súlyú rókáról van szó. Az azonosítás érdekében alapos genetikai, morfológiai és izotópos elemzéseket végeztek az ősi csontokon.

Így sikerült kideríteni, hogy az ominózus róka egy mára kihalt fajhoz, a Dusicyon avushoz tartozott.

Ugyanebből a fajból származó rókát egyébént találtak már egy sokkal régebbi sírban is Argentína egy másik részén, közel egy évtizeddel ezelőtt. Ez is háziállat lehetett, de akkor nem elemezték az állat étrendjét.

A faj tagjai körülbelül 500 évvel ezelőttig Dél-Amerikában barangoltak. Közeli rokonságban álltak a Falkland-szigeteki farkassal , amely a D. avus populációjából származik. Nem tudni, miért haltak ki. A kutatók szerint elképzelhető, hogy keresztszaporodás és hibridek révén egyszerűen beleolvadtak nagyon hasonló fajokba. Ám ha azt vesszük alapul, hogy a legtöbb állat az emberiség miatt kerül le az élet palettájáról, az sem zárható ki, hogy mi irtottuk ki azt a fajt, amelynek első egyedei megbíztak bennünk.

Az első háziállat egy róka lehetett, legalábbis a Dél-Amerikai leletek ezt mutatják. A képen egy andoki róka látható (Fotó: Getty Images)

Szeretett társállatok

Na de mi igazolja, hogy nem csak véletlenül temették egy helyre a rókát és az embert? A maradványok vizsgálatából az is kiderült, hogy az időközben összekeveredett csontok gazdái majdnem ugyanazon az étrenden éltek. Ez zömében növényi, kisebb részben állati eredetű táplálékot jelentett. Az elfogyasztott hús mennyisége sokkal kisebb volt, mint amit egy vadon élő róka gyomrában természetes módon találnánk. Ez arra utal, hogy a késő holocén kor idején már ember-róka barátság szövődött, azaz rókakoma háziállatként az emberekkel élt. Erre a kötődésre utal a közös sír is.

A túl barátságos rókával azért nem árt vigyázni

A rókák egyébként ma sem idegenkednek teljes mértékben az embertől. Szelidítésük, ha több generáción átívelően is, de lehetséges, bár soha nem tudnak annyira alkalmazkodni az emberi élethez, ahogy a kutyák teszik. Nem is kell nekik.

A szabadban látott rókákat ne piszkáljuk, a kölyköket ne simogassuk.

Ha egy vadon élő ravaszdi gyanúsan kedves velünk és közel enged magához, miközben nem tűnik sérültnek, lehet, hogy a rendszeres, eledelbe rejtett vakcinázás ellenére veszett. Kerüljünk minél távolabb tőle! A rókákról, mint minden állatról úgy tudunk gondoskodni, ha nem pusztítjuk őket, megértjük, hogy egyre zsugorodó élőhelyük miatt szorulnak a közelünkbe. Minél többet teszünk a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás és az erdőirtások ellen, annál több törődést nyújtunk állati barátainknak. 

Kiemelt kép: Getty Images