Bevallom, én is gyártottam már néhány teóriát arra vonatkozóan, vajon milyen rákja van Katalin hercegnének. Becsületemre legyen mondva, hogy legalább magamban tartottam. Sokan azonban nem így tesznek.
„A sajtóban történő folyamatos találgatások hatására megerősítem, hogy HIV pozitív és AIDS beteg vagyok. Az engem körülvevő emberek magánéletének megóvása érdekében korrektnek tartottam titokban tartani ezeket az információkat. Mindazonáltal most eljött az idő, hogy a barátaim és a rajongóim a világ minden tájától megtudják az igazságot, és remélem, mindenki csatlakozik hozzám, az orvosaimhoz és mindazokhoz, akik világszerte harcolnak ez ellen a szörnyű betegség ellen.”
Több, mint harminc év telt el azóta, hogy Freddie Mercury kiadta ezt a szívszorító közleményt, halála előtt mindössze 24 órával. Belegondolni is megrendítő, hogy
a Queen legendás frontembere fájdalmakkal teli haldoklása közben is olyan nyomást érzett a média felől, hogy kénytelen volt magyarázatot adni.
És talán direkt megvárta az utolsó pillanatot, hogy a közlemény következményeivel már ne kelljen megküzdenie. Mindez 1991-ben történt, teljesen más világot éltünk. Nem volt internet, hát még közösségi média, a hírességeknek még volt magánéletük, nem minden lépésük a nagy nyilvánosság előtt zajlott. Igaz, hogy Freddie Mercury esetében Angliáról beszélünk, ahol a könyörtelen bulvármédia már a 90-es években is fénykorát élte, és nem hagyta az énekest békében meghalni.
Ha beteg, akkor egy közülünk
Van egy elméletem, miért olyan vonzó a közönség számára, ha kedvelt (vagy éppen utált) hírességének egészségéről van szó. Mert betegnek lenni nagyon emberi, és amikor egy kivételezett helyzetben lévő sztár betegszik meg, ő is csak egy lesz közülünk. Olyankor tényleg igaznak bizonyulnak az olyan közhelyek, mint hogy „a rák nem válogat”, és
valahol az igazságérzetünket is megnyugtatja, hogy egy bizonyos pont után sem a hírnév, sem a pénz nem segít, vannak kórok, amelyek bárkit legyőznek.
Végeztem némi kutatómunkát az interneten ehhez a cikkhez, és döbbenetes mennyiségű (és minőségű) összeállítást találtam azzal kapcsolatban, melyik híresség milyen betegséggel néz szembe. Az első sokkot akkor kaptam, amikor belefutottam egy olyan listába, hogy „2023 tizenkét legnagyobb sztár egészség sztorija”.
Shannen Doherty egy közönségtalálkozón 2024. február 4-én Floridában. A színésznő nyíltan beszél betegségéről (Fotó: Gerardo Mora/Getty Images)
Az első helyen a következő cím olvasható: Shannen Doherty 4-ik stádiumú rákja a csontjait is elérte.
A következőkben Oprah Winfrey „drámai” fogyása, Britney Spears abortusza és Matthew Perry otthoni ketaminhasználata mellett Taylor Swift három órás futógép edzése is szerepelt, amellyel a mostani turnéjára készítette fel magát. Mintha ezt egy lapon lehetne említeni egy végstádiumú rákkal.
Azért ez elég borzasztó. Ezek nagy része szó szerint
élet-halál kérdésekről szól, amelyekről olyan hangnemben beszél a bulvár, mintha a hírességek öltözékeit mutatná be.
Ha már szóba került Matthew Perry, én azt sem értettem, hogy ki és miért tette közzé a boncolási jegyzőkönyvét. Annál bizalmasabb orvosi iratot nehezen tudok elképzelni, és akiről szól, az már védekezni sem tud ellene. Értem én, hogy mindenki tudni akarja, „hogyan halt meg Chandler”, ha már az utolsó róla készült jakuzzis fotón nincs mit elemezni, de most őszintén: mi közünk hozzá?!
Gyógyít vagy betegít a nyilvánosság?
Betegnek és híresnek lenni nem könnyű műfaj. Amikor az ember beteg, az sok mindent kihozhat belőle, nagyon lecsupaszítja, és ez az az állapot, amikor a másoknak való megfelelés egyre kevésbé lesz szempont. Egy sima nátha elég, hogy napokig loncsos hajjal és melegítőben mászkáljunk, a komolyabb betegségek pedig tényleg olyan állapotba hozhatják az embert, hogy a beteg tényleg csak a legszűkebb környezetével akar vagy tud kapcsolatot tartani. Tehát nem titkolózik, vagy direkt nem mondja, mi a baja, hanem tényleg
nem tényező az életében az, hogy mások informálásával foglalkozzon.
Vannak persze olyanok is, akiknek van erejük ahhoz, hogy hírnevüket arra használják, hogy felhívják a figyelmet egy-egy súlyos betegségre. Biztosan sokan emlékeznek az ice bucket challenge nevű akcióra, amelyben röviden és tömören hírességek öntötték magukat nyakba egy vödör jeges vízzel, ezzel támogatva az amerikai ALS Association-t, azaz azt az egyesületet, amely az ALS betegség okát és lehetséges kezelési módjait kutatja.
Ez az a gyógyíthatatlan titokzatos kór, amelyben többek között az alkotmányjogász Karsai Dániel is szenved. Mark Zuckerbergnek köszönhetően – aki bár nem volt érintett, teljes mellszélességgel mellé állt – nagyon népszerű lett ez a jeges vizes kampány, és össze is gyűlt belőle 115 millió dollár, amely 11 ország 80 tudósának tette lehetővé, hogy kutassa a betegséget.
A hírnév társadalmi szempontból akár hasznos is lehet ilyenkor,
hiszen azokra a hírességekre, akik megosztják a követőikkel betegségük részleteit, jobban figyelünk, és esetenként akár empatikusabbak is vagyunk velük és ezáltal mindazokkal, akik ugyanazzal a betegséggel néznek szembe.
De az alapvetés kellene, hogy legyen, hogy mindenki eldönthesse, mennyit oszt meg a nyilvánossággal saját egészségével kapcsolatban. Selma Blair például a Bemutatjuk Selma Blairt című dokumentumfilmben a legsötétebb perceiben készült mobiltelefonos videókat is megosztotta a közönséggel, mert meg akarta mutatni a Sclerosis Multiplex igazi arcát.
Angelina Jolie hosszú esszében taglalta döntését, miután genetikai veszélyeztetettsége miatt önként eltávolíttatta a méhét és a melleit.
Billie Eilish rendszeresen beszél testdiszmorfiás zavaráról, depressziójáról és korábbi öngyilkos gondolairól, és mindezt azért teszi, hogy akik hasonló cipőben járnak, lássák, hogy nincsenek egyedül, és hogy van kiút a bajaikból.
Lehetsz király, hiába vagy!
Nem Katalin az első hercegné, akinek állandó téma a teste. Diana evészavara már harminc évvel ezelőtt is folyamatos téma volt a sajtóban, sőt, az is teljesen nyilvános információ volt róla, hogy szűzen ment hozzá Károly herceghez. A nyilvánosság előtt élő emberek, és ez a királyi család tagjaira fokozottan igaz, a testükkel és egészségükkel kapcsolatos legintimebb információkat sem feltétlen tarthatják meg maguknak.
Arról nem beszélve, hogy a tömeg látni akarja, hogy jól vannak. Ha nem láthatja őket, egyértelmű a következtetés, hogy nincsenek jól. Diana után Katalin is bevállalta, hogy a szülés után egy-két nappal szép ruhában, „kamerakészen” mutassa meg az újszülöttet a sajtónak, és ezáltal az egész világnak. Ugyanezt Meghan Markle nem vállalta, meg is kapta a magáét a brit bulvártól.
Ezek szerint teljesen egyértelmű elvárás, hogy aki trónörököst vagy legalábbis egy kicsi herceget vagy hercegnőt hoz a világra, annak nylonharisnyát és magassarkút kell húznia, és pasztellszínű, lágyesésű ruhában, belőtt hajjal és sminkben kell demonstrálnia, hogy „baba és a mama jól vannak”. A legtöbben talán egyetértünk, hogy ez brutális kihívás.
A királyi család tagjai az élet-halál kérdésekben még nehezebb helyzetben vannak, mint a többi híresség. Róluk évszázadok, évezredek óta
az van a „nép” fejében, hogy nem sima földi halandók, és „tartoznak” azzal, hogy mindig szem előtt vannak, hogy mindig szolgálatkészek.
Miután a hercegné hetekig nem mutatkozott hasi műtétje után, olyan találgatásokba kezdett a sajtó, hogy kénytelen volt megtörni a csendet. A helyzete azonban nem sokat javult, csak annyit, hogy a „hova tűnt Katalin hercegné?” helyét átvette a „milyen rákja van Katalinnak?” kérdés.
Nemcsak a bulvármédia, hanem a világ vezető hírcsatornái is arra vetemednek, hogy orvosszakértőkkel szedetik ízekre a hercegné videoüzenetét, próbálnak olvasni a sorok között egy olyan szövegben, amelyet nyilván komoly szakértői gárda állított össze betűről betűre, hogy ne lehessen rajta fogást találni. Ennél bizarrabb mellékhatással embert próbáló lehet szembenézni, és erre aztán tényleg nincsen semmiféle gyógyszer.
Kiemelt kép: Selma Blair, Shannen Doherty és Katalin hercegné/Getty Images/nőklapja.hu
