Amikor a magyar barátainknak újságoltuk, hogy Emma már nyolc hónaposan kezdi a bölcsődét, hüledeztek. Bevallom, eleinte nekem is új volt a spanyol rendszer. Aztán idővel megértettem a működését.
Az újdonsült szülőknek itt fejenként négy (2024-től már öt) hónap szabadság jár. (Erről a mediterrán magyar apa korábbi részében már meséltem.) Azért az egyenlő elosztás mind a két fél részére, hogy a nőket ne érje hátrányos megkülönböztetés a munkahelyen csupán azért, mert ők azok, akik szülnek.
A anyasági és apasági szabadságot követően a szülők mérvadó többsége visszamegy dolgozni. A nő is és a férfi is. A kisbaba számára a bölcsőde alternatívája a vigyázó dajka fogadása lehet, azzal viszont korlátozódhat a gyermek közösségi léte. Így számunkra nem volt kérdés: a soron következő szeptembertől Emma bölcsis növendék lesz. A majdani jele kiválasztásán nem töprengtünk sokat. A Glòriától örökölt vezetékneve ugyanis magyarul Cseresznye.
Bölcsődeválasztás spanyol módra
Tipikus elsőbálozóként már akkor elkezdtük mustrálni a bölcsődéket, mikor Emma még meg sem született. Nem tudtuk, hogy milyen szempontok alapján válasszunk, illetve, hogy mennyire lesz nehéz felvételt nyerni a nekünk tetsző intézménybe.
Először végigjártuk a lépcsőházat tanácsért, mivel több szomszédunknak is picik a gyermekeik. Aztán ellátogattunk három bölcsődébe, mígnem megtaláltuk a számunkra megfelelőt. A magyarul Apró Bölcsi névre hallgató intézmény békés és rendezett hely benyomását keltette.
Már Emma születése előtt lefoglaltuk a helyét az Apró Bölcsiben
Az udvaron lévő fák hűsítő árnyékot adnak a homokozókra és mászókákra. A konyhából mindig finom illat árad. Az ebédet helyben készítik, mindent cukor nélkül. Reggelente nagy a nyüzsgés a bejárat előtt: apukák és anyukák nyomnak puszit a gyermekeik arcára, és indulnak dolgozni. Persze, csak miután leparkolták a négykerekűt a babakocsi-parkolóban.
A bölcsődét egy testvérpár vezeti: Natalia és Silvia mindketten többgyermekes édesanyák. Reggelente legalább az egyikőjük, de van, hogy mind a ketten a kapuban köszöntik az érkező családokat. Megsüvegeltem, hogy már az első héten név szerint szólítottak bennünket.
Hab a tortán, hogy a bölcsőde abban az utcában található, ahol lakunk, így csupán pár perc az út. Ez óriási előny, mert így reggelente nem kell kapkodnunk. Na jó, néha így is kapkodunk, mert bármilyen taktikát vetünk be, Emma zoknijának egyik párja rendszeresen elbújik.
Négy nyelv, egy gyerek: magyarul tanulni
Az Apró Bölcsiben tíz-tizenkét gyermek jár egy csoportba, rájuk két gondozónő vigyáz. Mivel Barcelonában a helyiek kétnyelvűek (anyanyelvük a katalán és a spanyol) így az oktatási intézményekben is ezen a két nyelven beszélnek a gyerekekhez. Heti egyszer pedig angolul, mert azt vallják, hogy a kiskorban hallott különböző nyelvek jó hatással vannak a gyermeki agy fejlődésére.
Szegény Emmánknak biztosan zsonghat a feje, mert tőlem még kap egy negyedik nyelvet is ajándékba, a magyart.
Én kizárólag magyarul beszélek Emmához. Ez az egyetlen módja, hogy külföldön megtanulja a nyelvünket, másrészt nekem ez a természetes.
Az lenne a kihívás, ha idegen nyelven kellene mondókáznom.
Mindenezek mellett Glòriával fontosnak tartjuk, hogy a helyi nyelveken tanuljon, tehát katalánul és spanyolul. Ahogy pedig kilépünk a bölcsi kapuján, jöhet az Érik a szőlő…
Egyenköpeny és egyentáska: végül én is beláttam, hogy hasznosak
Fura szabályok egy apró helyen
Nekem, Magyarországon felnőtt apának két dolog volt különös eleinte a barcelonai Apró Bölcsiben: az egyenruha és a telefonos applikáció. (Utóbbi természetesen a szülőknek készült, nem a gyermekeknek.)
Nem értettem, hogy
miért kell minden kisbabának ugyanolyan kék-fehér csíkos ruhát viselnie minden áldott nap?
És miért kell a szülőknek minimum három garnitúrát venniük belőle? Aztán a napi rutin ráébresztett, hogy valójában milyen praktikus is ez az egyenruha-rendszer. Így garantáltan minden ruha kényelmes Emmának, és összességében kevesebb holmira van szükségünk. Arról nem beszélve, hogy
a bölcsőde még használtruha-vásárt is rendez félévente, így összességében spórolunk.
A mobil applikáció megértéséhez azonban hosszabb időre volt szükségem. A program gyakorlatilag a klasszikus üzenőfüzet modern változata, és arra szolgál, hogy a bölcsődében dolgozók hatékonyan üzenhessenek a szülőknek.
Az Apró Bölcsi olykor békés, olykor nyüzsgő udvarán
Pár hét használat után beláttam, hogy ez egy szuper kommunikációs csatorna.
Az applikáción keresztül minden délután látjuk, hogy Emma hogy aludt, mi volt a napi menü, vagy hogy fájt-e esetleg a hasa.
Akinek van gyermeke, az tudja, hogy ezek nagyon hasznos információk, mert például otthon a bölcsis ebéd összetevőinek ismeretében lehet főzni a vacsorát.
Applikáció a bölcsődében?
Eleinte badarságnak tartottam, hogy ezen a digitális üzenőfüzeten keresztül néha-néha fényképeket is küldenek nekünk Emmáról és a társairól. Minek, gondoltam, elvégre nem akarom én huszonnégy órában monitorozni a lányomat, megbízom a bölcsődében. Aztán, amikor egy intenzív munkanapon ebédszünetben láttam a fényképet, hogy Emma micsoda örömmel gyurmázott aznap, nyomban megváltozott a véleményem.
Persze, az applikáció nem helyettesíti az érkezéskori és távozáskori két-három perces beszélgetést a gondozónővel.
Ott tudjuk meg a legfontosabb információkat, hogy vajon aznap Emma elkobozta-e a mellette alvó társának a játékmaciját.
A bölcsőde kiváló kiegészítése a családi életünknek. Szeretjük, hogy meghatározott koncepciók szerint gondozzák a gyermekeket. Sokat kísérleteznek különböző anyagokkal, termésekkel, egyszerű hangszerekkel. Több területen a manapság elterjedt, Montessori-elveket vallja a bölcsőde.
Montessori egyik alapgondolata, hogy a fizikai és szellemi fejlődés nem verseny. Minden gyermeknek a számára megfelelő környezetet kell biztosítani, hogy azon a területen tudjon kiteljesedni, ahol örömét leli. Ehhez pedig idő, figyelem és bátorítás szükséges.
Falevelek, termések és Montessori-játékok a teremben
Az első fogadóóra
Teltek-múltak a hónapok az Apró Bölcsiben. A tél végén izgatottan – és bevallom –, enyhe gyomorgörccsel vártam az első fogadóórát. Az utolsó emlékem még gimiből maradt fent. Mint tudjuk, a fogadóórák mindig tartogathatnak meglepetéseket.
Változott a felállás, életemben először most szülőként vettem részt a folyamatban. Egy apró székre leülve, spanyolul hallgattam Emma gondozónőjének a beszámolóját. Miközben hevesen jegyzeteltem a kék noteszembe, rádöbbentem:
tulajdonképpen az egyetlen dolog, ami valójában érdekel, hogy boldog-e Emma?
Szereti a bölcsit és a gondozóit? A társai szépen bánnak vele? Ő szépen bánik a társaival?
Megnyugtató válaszokat kaptam a ki nem mondott kérdéseimre. Madarat lehetett volna velem fogatni. A fogadóóra után napokig ebből az élményből táplálkoztam. Elmesélték, hogy mióta Emma jár, sokkal magabiztosabb. A terem egyik sarkából a másikig barangol, és egyre többet játszik a társaival. Kifejezetten érdeklődve és türelmesen hallgatja a meséket. Házi feladatot is kaptunk: elkezdhetjük tanítani Emmának az evőeszközökkel való étkezést. Hurrá! Egy újabb kaland kezdete!
Bár más a spanyol rendszer, mint a magyar, idővel megtanultam és megszerettem ezt is. Szerintem, ha az ember család-szinten tud alkalmazkodni a körülményekhez, baj nem lehet. Egy dolog biztos.
Élhetünk bárhol, semmihez sem mérhető az a pillanat, amikor délutánonként a lányom észrevesz a bölcsiben,
egy szempillantás alatt széles vigyorra húzza a száját, és széttárt karokkal teper felém.
A sorozat következő, befejező részében arról fogok mesélni, hogy milyen egy család, amikor egyszerre mediterrán és magyar.
Érdekel, milyen a szülésre való felkészítés – ami ott kötelező – Spanyolországban? Olvasd el a Mediterrán magyar apa sorozat 1. részét!
Kiemelt kép: Glòria és Dávid – Fotó: Páll Dávid Dénes/nőklapja.hu
