Korabeli feljegyzések szerint az 1516. február 18-án született Mária nem az a régóta várt fiú volt, akit szülei, VIII. Henrik és Aragóniai Katalin reméltek. De kilenc évnyi házasság, négy vetélés, három halva született csecsemő és egy két hónaposan meghalt kisfiú után egy egészséges, erős kislány azért mégiscsak jó hír volt. Reményt adott a királyi párnak, hogy talán nincs még minden veszve, hiszen anyja ekkor még alig 31 éves volt. Jöhettek volna még további gyerekek.
A sors azonban másként döntött. Bár Aragóniai Katalin két évvel később ismét terhes lett, a méhében hordott kislány koraszülöttként érkezett a világra és még aznap meghalt. Bár a királyné ekkor még csak 33 éves volt, többé nem lett terhes. Források szerint többé nem is menstruált. Hogy korai menopauza, hormonzavar vagy az állandó böjtölés volt-e ennek az oka, senki sem tudja. De itt volt az idő, hogy az ország szembenézzen a ténnyel: a kis Mária lesz a következő uralkodó.
Királynőnek szánták Máriát
Bár VIII. Henrik nagyon szeretett volna fiú örököst, kénytelen volt elfogadni, hogy ez talán soha nem fog megtörténni. El is kezdte megtenni a megfelelő diplomáciai lépéseket, hogy a környező országokkal elfogadtassa egy női uralkodó trónra lépését. Lánya pozícióját pedig azzal próbálta megerősíteni, hogy megfelelő férjet keresett számára.
Két és fél éves volt Mária, amikor hivatalosan eljegyezték a francia trónörökössel, és bár a politikai helyzet változása miatt ez a frigy kútba esett, hatévesen újabb vőlegényt kapott.
Unokatestvére, V. Károly, a 22 éves német-római császár személyesen is elutazott Londonba megszemlélni jövendőbelijét. Források szerint elégedett volt Mária külső adottságaival és értelmi képességeit is megfelelőnek találta. A hercegnő ugyanis ekkor már folyékonyan beszélt az angol mellett franciául, spanyolul és latinul is, ráadásul több hangszeren ügyesen zenélt.
A frigy tervét állítólag egy gyémántgyűrűvel is megpecsételték, ám hamarosan nagy fordulat állt be az udvarban. Mária apja, VIII. Henrik ugyanis beleszeretett Boleyn Annába, és eldöntötte, hogy feleségül veszi. Ez pedig nemcsak az ország, de a hercegnő sorsát is megváltoztatta.
Bloody Mary soha nem adta fel a hitét
Mivel a válást a pápa nem engedélyezte, VIII. Henrik kinevezte önmagát az anglikán egyház fejének, és érvénytelennek kiáltotta ki korábbi házasságát. Az sem zavarta, hogy ezzel megfosztja lányát hercegnői címétől és trónörökösi posztjától.
Óriási sokk volt a gyermek Mária számára, hogy hirtelen fattyú lett belőle, akit ezután egyszerűen csak Lady Maryként szólítottak az udvaroncok. Megaláztatását csak növelte, hogy miután megszületett kishúga, Erzsébet, beosztották mellé udvarhölgynek. Érthető lett volna, ha a 17 éves Mária meggyűlöli a testvérét, aki átvette a helyét az udvarban, ám ő ennél nemesebb lélek volt. Több forrás azt állítja, hogy szívesen játszott a húgával, énekelt neki és nagyon szerette.
Ám ez nem azt jelenti, hogy beletörődött abba, ami vele történt. Soha nem volt hajlandó elismerni sem szülei válásának érvényességét, sem azt, hogy immáron a pápa helyett az apja az egyház feje. VIII. Henriket az bosszantotta leginkább, hogy nem volt hajlandó áttérni az új hitre.
Élete végéig hithű katolikus maradt.
Nemcsak azért, mert ez volt az érdeke (hiszen ez biztosította, hogy törvényesen foglalja el a trónt apja és öccse halála után), de azért is, mert őszintén hitt benne, hogy ez a helyes út. Az egyetlen, ami üdvözüléshez vezethet, és mindenki, aki ezt elhagyja, a pokolra jut. Ez az oka annak, hogy mindent megtett, hogy visszaállítsa a rendet, amikor hatalomra került. És igen, ennek része volt az is, hogy eldöntötte: megtisztítja az országot az eretnekség bűnétől. Bármi áron.
Az egész a pénzről szólt?
Bár az emberek hajlamosak VIII. Henrik döntését egyfajta romantikus történetként értelmezni és úgy látni Boleyn Annával való kapcsolatát, mint egy férfi harcát a szerelméért, valójában a döntés, hogy Anglia kivonja magát a pápa uralma alól, már azelőtt megszületett a király fejében, hogy megismerte volna második feleségét. VIII. Henriknek ugyanis pénzre volt szüksége. Források állítják, hogy – a közhiedelemmel ellentétben – nem is volt valami ügyes uralkodó.
Nem csak Bloody Mary történetét ismerjük egy kissé módosított változatban. Sokan Boleyn Annát is másnak gondolják, mint amilyen valójában lehetett.
VIII. Henrik afféle lovagkirályként gondolt magára, aki majd új területeket szerez Angliának, ám nem volt sikeres a harcokban és a hiábavaló háborúskodás kiürítette a kincstárat. Amikor kikiáltotta magát az új egyház fejének, akkor nemcsak a válás és a fiúörökös járt a fejében, hanem a katolikus egyház kincsei is, amiket így elkobozhatott. Ez óriási összeget jelentett – és persze rengeteg olyan embert, akinek mindez egyáltalán nem tetszett.
A király kegyetlenül levert minden lázadást. Harminchét évnyi uralma alatt becslések szerint 50–70 ezer embert végeztetett ki – köztük két feleségét, legjobb barátait és hűséges tanácsadóit is. Amikor pedig látta, hogy a lánya nem hajlandó szót fogadni neki, egyszerűen száműzte egy vidéki kastélyba, és nem foglalkozott vele többé.
Bár Henriket későbbi feleségei időről időre igyekezték kibékíteni Máriával, csak 1544-ben (miután már fia is született) volt hajlandó visszaadni lányának a hercegnői címét. Bár ezzel Mária ismét a trón örökösévé vált, öccse, a szintén anglikán VI. Edward úgy döntött, inkább protestáns unokatestvére, Lady Jane Grey legyen az örököse.
Mária gyors eredményt akart
Mária öccse halálát isteni jelként értelmezte. Úgy gondolta, ez is azt bizonyítja, hogy az eretnekek ideje lejárt, és itt az idő, hogy az ország visszatérjen az igaz hitre. Úgy tudni, egy hét alatt maga mögé állította az egész országot, összeverbuvált egy hadsereget, Londonba vonult, és megszerezte a koronát. Legfontosabb célként azt tűzte ki, hogy megszabadítja az országát a „protestáns mételytől”.
Azt hitte, hogy könnyű dolga lesz, mert VIII. Henrik döntése, hogy elszakad Rómától, nem volt igazán népszerű az egyszerű emberek körében. Alig 15 évvel korábban, 1536-ban például 30 ezer ember fogott fegyvert és tiltakozott a kolostorok feloszlatása, az ünnepek és szent napok betiltása, a vallásos ereklyék elpusztítása, valamint a papok kivégzése ellen.
Az új hitnek nem volt elég ideje meghonosodni, ezért Mária őszintén bízott a sikerben. Sietsége azonban hibának bizonyult, ahogyan az is, hogy erős kézzel azonnali eredményt akart elérni. A tiltakozó anglikánokat máglyára küldte eretnekség bűne miatt, és remélte, hogy a kemény kéz politikájának meglesz a hatása.
Súlyosan alábecsülte azonban az emberek kitartását és hitét.
Uralkodása öt éve alatt körülbelül 280 protestánst küldött máglyára. Ez nekünk már óriási számnak tűnik, ám abban az időben nem számított extrém soknak. Források szerint nem csak az apja, még öccse és húga is több halálos ítéletet hozott nála. Hogy akkor miért épp ő kapta meg a „véres” jelzőt? Mert a történelmet a győztesek írják.
Bloody Mary élete kisiklott
Történészek egyetértenek abban, hogy ha Mária uralkodása első két évében szült volna egy trónörököst, valószínűleg őt tartanánk ma a legnagyobb angol uralkodónak – a protestantizmus pedig egyszerűen eltűnt volna Angliából. Olyan királynő lehetett volna, aki helyreállítja a békét az országban – apja brutális terrorja után. Ez azonban nem így történt.
Kapcsolódó
A Romanov gyerekek igaz története
Népszerűsége akkor kezdett el rohamosan zuhanni, amikor hozzáment a spanyol királyhoz, II. Fülöphöz. Pedig ez érthető és logikus lépés volt, hiszen azzal, hogy a legnagyobb katolikus uralkodót választotta, megkapta a pápa teljes támogatását az „igaz hit” helyreállításáért folyó harchoz. Az embereknek azonban nem tetszett, hogy átengedte a hatalom egy részét egy idegennek, és attól féltek, hogy ezzel a döntéssel Anglia „spanyol gyarmattá” válik.
Ezután jött két fantomterhesség, ami igencsak megviselte Mária egészségét. Hosszú időre ágynak esett. Végül valószínűleg méhrák végzett vele – alig 42 éves korában.
Bár fantasztikus reformokat indított el a gazdaság, a tengerészet, a kereskedelem területén, ezek eredményeit már utódja, azaz húga, I. Erzsébet királynő aratta le. Ő, miután megszerezte a trónt, mindent megtett azért, hogy hangsúlyozza: protestáns uralkodó lévén mindenben jobb, mint katolikus elődje volt. Ehhez bármilyen eszközt hajlandó volt felhasználni, legnagyobb fegyvere azonban egy könyv volt.
Mártírok sikolya vádolta Máriát
John Rogers volt Mária kivégzéseinek első áldozata 1555. február 4-én. Utolsó szavai a könyv szerint ezek voltak: „Uram, fogadd be lelkemet!” (Forrás: Wikipedia)
Öt évvel Mária halála után, 1563-ban jelent meg a Mártírok könyve című mű, amit egy John Foxe nevű prédikátor állított össze. Ebben a szerző részletesen leírta minden olyan protestáns történetét, aki a hitéért életét adta. De nem ám csak az életükről mesélt, hanem kivégzésükről is – beleértve, hogy hogyan kiáltoztak a fájdalomtól a máglyán, illetve hogy mik voltak az utolsó szavaik.
A könyvben 57 fametszet volt, és ennek több mint fele olyan emberek sorsát mutatta be, akiket Mária végeztetett ki. Olyan népszerű volt, hogy az eljövendő években négyszer is újra kiadták. Hamarosan szinte minden templomba került egy-egy példány belőle, ahol aztán bárki szabadon belelapozhatott. Ekkor kezdték el az emberek Máriát „véresnek” nevezni. Bár szakemberek ma már vitatják a könyvben foglaltak pontosságát (és inkább irodalmi műnek vagy propagandának tekintik, semmint történeti forrásnak), a célját kétségtelenül elérte akkoriban.
Erzsébet nagyon igyekezett, hogy ne ismételje meg nővére hibáit, és okos uralkodóként a törvényen is változtatott. Az eretnekségért immáron nem járt halál – ám ez nem jelentette azt, hogy a régi hit visszatéréséért prédikálókat életben hagyták volna. Mindössze annyi lett más, hogy a kivégzés okaként innentől „lázadást és felségárulást” jegyeztek fel, és nem máglyát gyújtottak az elítéltek alatt, hanem felnégyelték őket. Ez azonban egyrészt kicsit sem „jobb” halál, másrészt megakadályozta, hogy az áldozatok mártírrá váljanak.
Bár I. Erzsébet összességében kétszer annyi keresztény embert végeztetett ki, mint nővére, az utókor ezt elnézte neki, hiszen hosszú uralkodása alatt sikerült egy pozitív képet kialakítania magáról az emberek fejében és a történészek írásaiban egyaránt. Minderre I. Máriának nem volt ideje. Így aztán, bár messze nem ő volt a legrosszabb, legkegyetlenebb Tudor uralkodó, mégiscsak ő az, akin rajta ragadt a „véres” jelző.
Nem csak Bloody Mary történetét ismerjük egy kissé módosított változatban. Sokan Marie Antoinette-et is másnak gondolják, mint amilyen valójában lehetett.
Kiemelt kép: I. Mária angol királynő – Fotó: Pictures From History/Universal Images Group via Getty Images
