„Egy kicsit gyengélkedem” – ez volt az utolsó mondata pár héttel ezelőtt, amikor letettük a telefont. Döbbenten fogadjuk a hírt: hetvenkilenc éves korában elhunyt Balázs-Piri Krisztina újságíró, egykori főszerkesztő, a Central Média külsős munkatársa. A legnehezebb percek ezek, amikor már csak emlékezni lehet, szinte kimerevedik az idő. Harminc éve találkoztam vele először, kosztümben, tűsarkú cipőben, franciás eleganciával ment végig a folyosón, a kezében egy mappa volt. Éppen az egyik szerkesztőségi stáb felállításán dolgozott: kollégákkal készített interjút, laptervet vázolt, egyeztetett az akkori holland tulajdonos, a VNU képviselőjével. A rendszerváltás után voltunk, amikor szó szerint berobbant a magazinpiac. Az elsők között volt, akik megtanulták, hogyan kell ezt jól csinálni. Kevesekre volt jellemző az a lendület és profizmus, ahogyan ő dolgozott és közösséget kovácsolt: felállította a Cosmopolitan első stábját, majd a Meglepetés magazint vitte sikerre kollégáival. Újabb és újabb feladatokba vonta be a kiadó rendkívüli munkabírása, kreativitása és vezetői kvalitásai miatt. Rá mindig lehetett számítani. Most is, az utolsó percekig.

Balázs-Piri Krisztina

Krisztina évek óta küzdött súlyos betegséggel, de mindig felülkerekedett az egészségügyi problémáin – vagy legalábbis azt hittük… Szenvedéllyel írta cikkeit. Legutóbb a Nők Lapja Korona című különszámba adta le kéziratait, és amikor arra kértem, hogy írjon még egy anyagot, azt mondta, most inkább a gyógyulásra fordítaná az energiáját. Aggódtunk érte, de nem mondtuk neki. Ahogy ő sem panaszkodott nekünk.

Csodáltuk szerteágazó tudását, műveltségét és nem utolsósorban humorát, ami írásaiban visszaköszönt. A budapesti Veres Pálné Gimnáziumban tanult, az ELTE magyar-orosz szakán végzett, kiválóan megtanult franciául, témaválasztásaiban a franciás műveltség rendszeresen megjelent. A Világ Ifjúságánál kezdett dolgozni, később a VNU és a Sanoma majd a Central munkatársaként, a Beau Monde és a Praktika magazin főszerkesztőjeként és a Sanoma Médiaakadémia vezetőjeként is helyt állt; nyugdíjba vonulása után rendszeresen publikált a Nők Lapja Évszakokba, a Nők Lapja különszámaiba és a hetilapba is. Értette és érezte a női magazinkészítés minden csínját-bínját, világlátott emberként szinte minden témában otthonosan mozgott. Ha utazási anyagra volt szükségünk, tőle bátran kérhettünk írást, de a legújabb filmbemutatókat, a nemzetközi híreket is követte a kultúra rajongójaként. Kíváncsi, hiteles újságíróként volt jelen a világban.

Mindig szeretettel beszélt a gyerekeiről, Juditról és Andrásról, férjéről, Gombár Józsefről, akit hosszú házasság után nemrégiben elveszített. Az a fegyelmezettség, amivel a leadási határidőket tartotta, ahogy tartalmasan és szórakoztatóan tudott írni, ahogyan beszélt az értekezleteken, mindig a csodálatunkat és a tiszteletünket vívta ki. Talán nem is tudtuk, hogy mennyit tanulhattunk volna tőle, pedig az a tudás és derű, ami őt jellemezte, példaértékű volt.

Személyes kötődésem is volt Krisztinához, ő hívott először a kiadóba dolgozni, amit soha nem volt lehetőségem igazán megköszönni. A munka, a magánéleti történések mindkettőnket sodortak, de az utóbbi évek közös munkája nagy ajándék volt számomra és a többiek nevében mondhatom, kollégáim számára is. Szerettünk vele dolgozni.

Hiányozni fog nekünk, az olvasóinknak, legközelebbi munkatársainak, barátainak és mindenekelőtt szeretett családjának. Aminek mi is tagjai lehettünk, ha picit távolabbról is, elsősorban az írásain keresztül. Köszönjük, Krisztina! Au revoir.

Balázs-Piri Krisztina írásai a link alatt elérhetők.

Kiemelt kép és belső fotó: Nők Lapja-archívum