A hithű református ten Boom család vallotta: Isten színe előtt minden ember egyenlő. Corrie ten Boom dédapja, nagyapja és édesapja a keresztény-zsidó kapcsolatok javításáért tett erőfeszítéseket, testvére, a református lelkészként dolgozó Willem olyan idősotthont vezetett, ahol vallástól függetlenül bárki élhetett, a második világháború kitörése után Corrie pedig olyan földalatti ellenálláshoz csatlakozott, amely a nácik által üldözötteket segítette.
Cornelia (Corrie) Arnolda Johanna, a ten Boom család negyedik és legfiatalabb gyermeke 1892. április 15-én született Amszterdamban, Hollandiában. Nem sokkal születése után édesapja, Casper megörökölte szülei 100 éves óraboltját, így rövidesen mindannyian Haarlem városa felé vették az irányt: a szülők, a négy gyermek és három nagynénjük az órabolt feletti aprócska lakásban leltek új otthonra.
Amikor Corrie felnőtt, szeretett édesanyja, Cornelia halála után úgy döntött, hogy apja nyomdokaiba lép: az órásmesterségben lelt vigaszra – ezzel pedig ő lett Hollandia első okleveles női órásmestere 1922-ben –, és létrehozott egy női ifjúsági klubot is, ahol vallási hovatartozástól függetlenül mindenkit tárt karokkal várt.
A család életében nem az órakészítés volt az egyetlen hagyomány. Caspert sokan ismerték és szerették a városban: híres volt kedvességéről és nagylelkűségéről, ajtaja mindenki előtt nyitva állt, gyermekeit elfogadásra, emberszeretetre, a rászorulók megsegítésére nevelte, és
vallotta, hogy a gyűlölet nem összeegyeztethető a hittel.
Casper és a gyerekek kifejezetten jó kapcsolatot ápoltak zsidó származású szomszédjaikkal is, akik gyakran látták vendégül a ten Boom családot. „Mindig is szerettem Isten ősi népét. Ők adták nekünk a Megváltónkat. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy imádkozzunk Jeruzsálem békéjéért és a zsidók áldásáért” – vallotta Casper.
Haarlem vásártere 1946-ban. Ebben a városban élt a ten Boom család (Fotó: ullstein bild/ullstein bild via Getty Image)
„Ebben a házban Isten népe mindig szívesen látott”
Miután kitört a második világháború, és megkezdődött a zsidóüldözés, a ten Boom család egy percig sem tétlenkedett. Willem, a legidősebb fiú padló alatti rejtekhelyet alakított ki egy hilversumi idősotthonban, Casper annak ellenére tűzte magára a sárga csillagot, hogy keresztény hitet vallott, Corrie pedig a szomszédos család, Mr. és Mrs. Weil bújtatásában segédkezett nővérével, Betsie-vel, miután a nácik kifosztották és megrongálták a pár szőrmeüzletét.
Az elkövetkező két évben elterjedt a család híre, Corrie pedig aktív részese lett az időközben alakult földalatti ellenállásnak. Bátorságuknak köszönhetően több száz árván maradt zsidó csecsemőt csempészett vidéki református családok otthonába, órásüzletük fölötti hálószobájában pedig álfallal takart titkos szobát épített razzia esetére.
Ebben nemcsak a menekülő zsidó honfitársaknak, de az ellenállás tagjainak is búvóhelyet biztosított. A hely aprócska volt: sokan csak pár napig, a razziák idején maradtak, mások azonban hónapokat töltöttek a ház biztonságot adó rejtekében.
Az ekkor 80 éves Casper – akit a menekültek „Nagyapaként” emlegettek – rendületlenül tartotta a lelket mindenkiben: zsoltárokból olvasott a menedékkérőknek, vigasztalta a családtagjaikat elvesztőket, énekelt és játszott az árván maradt gyerekekkel, miközben Corrie kapcsolatokat épített ki az ellenállásra nyitott keresztényekkel, akik élelmiszerjegyekkel és hamis iratokkal segítették a menekültek ellátását – és akiket kicsit sem volt veszélytelen felkutatnia egy olyan világban, ahol nem tudhatta, kiben bízhat meg.
Corrie-val sokan éppen azok voltak elutasítóak, akiktől pont az ellenkezőjét várta. Életrajzi könyvében visszaemlékezett egy esetre, amikor egy lelkésztől kért segítséget:
hiába könyörgött, hogy segítsen egy menekülő édesanyán és kisbabáján, a férfi kijelentette, hogy nem hajlandó meghalni értük.
A ten Boom család tudatában volt annak, hogy súlyos árat fizethetnek mindezért, hitük azonban nem engedte, hogy másként cselekedjenek. Az emberi jóságba vetett bizalmuk pedig akkor sem hagyta el őket, amikor egy holland kollaboráns feljelentette a családot. 1944 februárjában 7 embert bújtattak a házban, amikor rajtuk csapott a Gestapo. A rejtekhelyet, illetve az ott tartózkodókat nem sikerült fellelniük, Corrie-t, Betsie-t, nővérüket, Nollie-t, Willemet és Caspert viszont azonnal a scheveningeni büntetés-végrehajtási intézetbe hurcolták.
A megbocsátás ereje
Az idős, betegeskedő Caspert egy náci tiszt elengedte volna azzal a feltétellel, hogy abbahagyja a zsidók bújtatását, de a férfi nem egyezett bele:
„Ha ma hazamegyek, holnap újra kinyitom az ajtót minden rászorulónak, aki kopogtat”
– felelte.
Casper tíz nappal később életét vesztette a hágai kórház folyosóján, Corrie és Betsie pedig a ravensbrücki női koncentrációs táborba kerültek, ahol pár hónappal később a nélkülözés, éhezés és könyörtelen bánásmód következtében Betsie is elhunyt. Nővérüket, Nollie-t időközben elengedték, lelkész bátyjuk, Willem börtönben vesztette életét, fia, Kik ten Boom – aki szintén az ellenállók sorát erősítette – pedig egy évvel később, alig néhány nappal huszonötödik születésnapja után hunyt el a bergen-belseni koncentrációs táborban.
Corrie és Betsie Ravensbrückben sem adták fel a reményt: zsoltárokat olvastak fel a foglyoknak, és arról ábrándoztak, miként fognak majd segíteni másokon a háború után. Corrie-t nővére halála után pár nappal, egy szerencsés véletlennek köszönhetően (utólag derült ki, hogy adminisztrációs hiba miatt) engedték szabadon – egy héttel később minden nőt elgázosítottak a barakkjából.
Amikor 1945 januárjában visszatért Hollandiába, annyira le volt soványodva, hogy a legközelebbi barátai sem ismertek rá. Elhunyt szerettei emlékéért megfogadta, hogy tovább viszi családja örökséget:
rehabilitációs otthont alapított azok számára, akiket tönkretett a háború.
Újra megnyitotta az egykori óraüzletet, ahol olyan kisemmizett, meggyötört hollandoknak is szállást adott, akik korábban együttműködtek a nácikkal, és személyesen megbocsátott annak a férfinak is, aki elárulta a családját.
Amikor a felek közötti megbékélést hirdetve Németországba utazott, hogy segítsen az ottani rászorulókon, szemtől szembe találta magát azzal a ravensbrücki őrrel, aki megannyiszor kegyetlenkedett vele és nővérével. Bár a férfi kezdetben nem ismerte fel, Corrie békésen elbeszélgetett vele, és mindenért megbocsátott az egykori őrnek. Corrie évekkel később eladta apja órásüzletét, az elkövetkező 30 évben pedig könyveket írt és körbeutazta a világot: összesen 66 országban járt, hogy motivációs előadásain keresztül hirdesse a megbocsátás, a bátorság, az összetartás és a méltóság erejét.
Corrie ten Boom 91. születésnapján, 1983. április 15-én vesztette életét. Családjával becslések szerint több mint 800 zsidó menekült életét sikerült megmenteniük, amiért Corrie-t a holokauszt idején életüket kockáztató nem zsidóknak járó elismeréssel, a Világ Igaza díjjal is kitüntették 1967-ben.
Olvasd el Virginia Hall, egy féllábú kémnő történetét is, akit még a hírhedt lyoni hóhér, Klaus Barbie sem ért utol!
Kiemelt kép: Corrie ten Boom Billy Graham amerikai evangélikus lelkész és Pat Boone amerikai színész-énekes társaságában a Corrie életéről készült film (The Hiding Place) premierjén 1975-ben (Fotó: Frank Edwards/Fotos International/Getty Images)
