Alig ocsúdtunk fel a tavalyi És mindent betemet a hó című első krimid hatása alól, és máris leadtad a folytatását (rögtön a kézirat befejezése után készült az interjú – a szerk.). Nem mindennapi tempó ez egy elsőkönyves szerzőtől. Gyorsan írsz?
Azt hiszem, igen. A könyvek története már jóval előbb összeáll a fejemben, mint ahogy elkezdem írni, ráadásul elég sok előkészületre, kutatásra is szükségem volt, hogy az 1920-as éveket hitelesen be tudjam mutatni. A második kötet megírását már bő egy éve elkezdtem, de nagy részét, a cselekmény hetven százalékát a húsvétot követő egy hónapban írtam meg.
Hogy néz ki egy napod, amikor ilyen intenzíven írsz? Az első részt még a koronavírus karanténidőszaka alatt írtad egyetemistaként, laza időbeosztással, most pedig főállásban a Szépművészeti Múzeumban dolgozol.
Fárasztó volt, minden nap leültem írni, ahogy hazaértem a munkából. De nem csak emiatt volt más a folytatás megírása, hiszen most határidőre dolgoztam. Kíváncsi voltam, hogy nyomás alatt is gördülékenyen megy-e a munka. Ha szigorúan vesszük, elkészült egy hónap alatt, de valójában, mindennel együtt jó másfél év munkája van benne. Arcanumról és Hungaricanáról gyűjtöm az információkat, korabeli újságcikkeket olvasok, tanulmányokból igyekszem adatokat kihámozni. A kutatás ezúttal tovább tartott, mert a folytatás cselekménye történelmileg beágyazottabb, és megtörtént események is helyet kapnak benne. Az volt a célom, hogy a fikció és a valóság észrevétlenül mosódjon össze.
Az És mindent betemet a hó 2023-ban jelent meg, idén várható a folytatás (Fotó: General Press Kiadó)
Nálad mi a krimiírás receptje?
Mindkét könyv esetében megvolt a történet a fejemben. Összerakom gondolatban a pontos vázat, és utána írom meg, de előfordult, hogy beletettem egy-egy olyan történetszálat, amit előre nem terveztem. Pont nemrég posztolt Mészöly Ágnes író, hogy számára is váratlanul meghalt egy karaktert az éppen készülő művében. És ez tényleg ilyen: néha a történet írja saját magát, hiszen el kell terelni az olvasót, hogy ne jöjjön rá rögtön, ki lehet a gyilkos. Ezzel persze a saját helyzetemet is bonyolítom, hiszen lehet, hogy pár dolgot ki kell vennem vagy hozzáadnom az előzményhez.
Úgy tűnik nekem, hogy az írás számodra több mint hobbi, inkább szerelem, de nem a fő tevékenységed. Célod, hogy főállású író legyél?
Most már inkább írónak tartom magam, mint az első krimi megírásakor. A dolgok szerencsés együttállása volt, hogy az első könyv megszületett: alkalmas volt az élethelyzet, hogy megírjam, hogy elküldtem a kéziratot könyvkiadóknak, és szerencsém volt, hogy a General Press látott benne fantáziát. Sőt, az olvasóktól is pozitív visszajelzések érkeztek, szeretik a könyvet. Ez persze oda vezetett, hogy a második könyv miatt már nagyobb a nyomás, időre kellett dolgoznom és az elvárás is ott lebeg. Nehéz magamat íróként definiálni, hiszen bölcsészettudományokat végeztem, ami nem olyan egzakt, mint hogy, mondjuk, jogász valaki. Nem tartom magamat pusztán esztétának, sem művészettörténésznek, sem muzeológusnak vagy kiállításszervezőnek. Hanem mindegyikből egy kicsit magammal viszek, és mellesleg írok is. Egy éve dolgozom a Szépművészeti Múzeumban mint kiállításszervező, ez a munka nekem nagyon fontos, szeretem csinálni, és hosszú távon is ezt a hivatást képzelem el magamnak.
Mennyire összeegyeztethető a kiállításszervezés az írással?
A múzeumi munkám igazán hektikus. Kiállításmegnyitó előtt több a munka, de amikor lezárul, akkor picit lazább az időbeosztásunk. A második könyv megírását is úgy időzítettem, hogy húsvétkor nyílt meg egy kiállításunk, tehát utána nekiülhettem írni. A nyár lazább időszak, akkor tudok majd megint a szövegekre koncentrálni, hiszen még rengeteg munka van.
Tehát vannak elképzeléseid új kötetekről. Folytatod a nyomozóid, Pinelli Károly, Márzay Ottó és a kezdő Dercsei történetét?
Az is lehetséges, hogy egy hosszú, több kötetes detektívtörténet lesz, olyan sok van még ebben a korszakban és a karakterekben, kár lenne lezárni. De a fejemben most egy teljesen más krimi rajzolódik ki, ami másik korban játszódik.
Milyen a jó nyomozó és az érdekes gyilkos karaktere?
A karakterek kitalálása nagyon izgalmas volt, mindegyikben van egy kicsi belőlem – még a leggonoszabbakban is. Ez persze óhatatlanul, tudat alatt is így alakul írás közben. Így tudok a szereplőkhöz kapcsolódni, így tudom a motivációjukat megérteni. Nehéz érzelmekkel megtölteni egy kitalált személyt, hogy például hiteles reakciókat írjak le és az érzelmeik egész skáláját bemutassam.
Fontos volt, hogy emberi értékek mentén vezessem fel a történetet.
Talán két karakter van az egész könyvben, akiknek egyetlen jó tulajdonsága sincsen, a többieknél figyeltem arra, hogy keveredjen az erényes és a rossz jellemvonás. A főszereplőimnél a barátság, az igazsághoz való ragaszkodás, a bajtársiasság a fő elem, mert ezek abban a korban kiemelten fontosak voltak, manapság viszont ezek az értékek háttérbe szorulnak. A mai világban kicsit eltávolodtunk egymástól, az értékek is el-eltünedeznek. Fontos volt, hogy klasszikus férfi nyomozópárost és erős női karaktereket mutassak be, de nehéz egyébként úgy megragadni ezeket a karaktereket, hogy ma teljesen mások az értékek. Például ott van
Pinelli felesége, Klára, aki szerető, törődő háziasszony, de manapság nem biztos, hogy ezek azok az értékek, amitől erősnek tartunk egy asszonyt,
mert ma már sokkal több szerepet tölt be egy nő, ami nem is baj. Igyekeztem olyan házasságot bemutatni, ami a természetes nehézségek, összezördülések ellenére is egy kiegyensúlyozott kapcsolat, az otthonuk a béke szigete. Én ugyan még nem vagyok házas, de a szüleimnél is éppen ilyen egészséges kapcsolatot tapasztalhattam meg.
Visszatérve Pinelli feleségére, utaltál arra, hogy Klára felvilágosult, szabad gondolkodású nő volt, aki például Freudot olvas. A nyomozó csak kineveti a szexközpontú pszichológiai elméletet. Szerinte ez csak áltudomány, holott a pszichológia a bűnügyi profilozás alapja. Pinelli valójában végig a tettest próbálja profilozási módszerekkel maga elé képzelni, kitalálni a motivációját.
A profilozás egy pici hiba a könyvben, ha lehet egyáltalán bakinak tekinteni. Rengeteg olyan eszmefuttatás van a nyomozás alatt, ami abszolút profilozás. A nyomozók rávezették egymást a gyilkos motivációjára, rájöttek, hogy mintát vált a gyilkos két bűneset között – ez 1920-ban nem biztos, hogy megtörténhetett volna. Nyilván beépült a történetszövésembe az, hogy olyan true crime-sorozatokat néztem korábban, amikben tényként kezelik, hogy a gyilkosok tettei mögött pszichés problémák, kórképek állhatnak. Lehet, hogy ezt árnyalhattam volna, de például direkt nem olvasható egyszer sem a sorozatgyilkos szó a könyvben, mert ezt a kifejezést csak az 1970-es években, a bűnügyi profilozás kezdetén alkották meg.
Nehéz elsőkönyvesként megfelelni a saját elvárásaidnak? Ha nincs határidő, akkor is megírtad volna ilyen hamar a második részt?
Mindenképp megírtam volna idén, de lehet, hogy nem ilyen gyorsan. A határidő azért volt ilyen szűk, mert szerettük volna, hogy a könyv a szeptemberi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelenjen, tehát érhető a kiadó részéről is a presszionálás. Mindkettőnk részéről előnyös volt ez a folyamat, mert így nem húztam el a könyvírást.
Milyen jövőt szánsz a detektívkönyveidnek és miben szeretnéd még kipróbálni magadat?
Nem tudom elképzelni, hogy évente kijöjjek egy könyvvel. Feszített folyamat volt, elfáradtam abban, hogy két év alatt két könyvet írtam. Nyilván csak akkor szeretnék írni, ha van ötletem. Például, ha a folytatás nem tetszene az olvasóknak, akkor biztosan egy darabig nem erőltetném az írást. Meglátjuk majd, milyen kritikákat kap a második rész. Ha nem jól sülne el, de kipattanna a fejemből valami jó ötlet, akkor a kudarc nem tartana vissza az írástól.
A könyvírás nem annyira jövedelmező, hogy ne dolgozzak mellette, de nem csak emiatt szeretnék továbbra is a múzeumban dolgozni.
Soha nem éltem eddig azzal a lehetőséggel, hogy külföldön is kipróbáljam magamat, de erre például nyitott lennék. Fél-egy évre kimennék tanulmányútra, mondjuk, Olaszországba, Angliába, Spanyolországba, de nem most. Egyelőre szeretnék itthon kialakítani magamnak egy biztos munkakörnyezetet, ahonnan akár több hónapra elmehetek, és ahova visszatérhetek egy kis szünet után. Egyelőre mindenképp itthon képzelem el a jövőmet, lehet, hogy nekem arra van szükségem, hogy Magyarországon kutassak és írjak.
Elindult a Nők Lapja Olvasósarok nevű kortárs könyvklubunk! Csatlakozz te is!
Kiemelt kép: General Press Kiadó
